Mennyire fontos a külsőd?
„Idegesített a külsőm — írja egy fiatal Beaver Fallsról, Pennsylvaniából. — Úgy éreztem, hogy csúnya és taszító vagyok. — Így magyarázza: — Ha néhány napig alig eszem valamit és fogyok egy keveset, olyan éhes leszek a koplalástól, hogy másnap nekiesek az ételeknek és visszahízom azt, amit lefogytam.”
Később egy keresztény kongresszuson ezt mondta: „Belenéztem egy tükörbe, és azt mondtam egy barátnőmnek: ’Szörnyen nézek ki!’
Ez a nagyon kedves barátnőm megkérdezte tőlem, hogy olvastam-e a Fiatalok kérdései — Gyakorlatias válaszok című könyvből ’A külsőd’ című fejezetet. Azt mondtam neki, hogy nem. ’Kedvesem, haza kell menned és ma este el kell olvasnod’ — mondta. És én pontosan ezt tettem.
Úgy éreztem, mintha a saját élettörténetemet olvasnám. Azután ahhoz a kérdéshez értem, amely elgondolkoztatott: ’Kik támogatják azt az elképzelést, hogy egy bizonyos külsőre van szükséged, ha népszerű, sikeres vagy boldog akarsz lenni?’ ”
A kérdésre adott válasz, mondta ez a fiatal, drámai változást hozott az életében. Erre a következtetésre jutott: „A Fiatalok kérdezik című könyv segítőkész tanácsai által megláttam annak szükségességét, hogy a külsőm megítéléséhez való elsőbbségi jogomat egyenesbe hozzam.”
Ma a fiatalok sok nyomásnak vannak kitéve. Segítségre van szükségük, hogy sikeresen megbirkózzanak velük. A Fiatalok kérdései — Gyakorlatias válaszok című könyv ezt a segítséget nyújtja. Ön is kézhez kaphat egy példányt ebből a megnyerően illusztrált könyvből, ha az alábi szelvényt kitölti és elküldi.