A szent szellem azonosítása

TUDTAD azt, hogy a szent szellem mindannyiunk életére hatással van? És el tudod képzelni, hogy óriási előrehaladást eredményezhet az életedben? Ez meglephet téged. Valójában azt kérdezheted: ’Ki, vagy mi az a szent szellem?’

Ha a kereszténység valamelyik egyházához tartozol, valószínűleg hallottad már, amint a kisbabát keresztelő pap ezt mondja: „az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében” (Máté 28:19, The New English Bible). Amikor a lelkészektől azt kérik, hogy azonosítsák a szent szellemet, legtöbbjük gyorsan ezt válaszolja: ’A szent szellem a Szentháromság harmadik személye, mindenben teljesen egyenlő Istennel az Atyával, és az Úr Jézus Krisztussal.’

Mindazonáltal az i.sz. első méhány évszázada folyamán egyáltalán nem valották ezt a nézetet. Szemléltetésképpen: i. sz. 381-ben — körülbelül három évszázaddal Jézus Krisztus apostolainak halála után — Nazianzus Gergely ezt írta: „Néhányan azt feltételezik, hogy [a szent szellem] erő (energeia), néhányan azt, hogy egy teremtmény, néhányan azt, hogy Isten, néhányan nem tudják eldönteni, ezek közül melyik.”

Ma, a kereszténység legtöbb egyháza elfogadja a háromság nézetét a szent szellemről. De vajon a Biblia ezt a nézetet támogatja? Vagy ez csak hagyományokra épült vélemény? Valójában a Biblia soha nem beszél úgy a szent szellemről, mint ahogyan Istenről vagy Jézusról beszél. Például, a szent szellemnek nincs személyes neve a Bibliában.

Csupán jelentéktelen részlet? Nem, a nevek fontosak a Bibliában. Isten kihangsúlyozta saját nevének fontosságát, amikor ezt mondta: „Én vagyok Jehova. Ez az én nevem; és saját dicsőségemet senki másnak nem adom, sem dicséretemet faragott képeknek” (Ésaiás 42:8). Jézus Krisztus nevének jelentősége már születése előtt hangsúlyt kapott, amikor egy angyal ezt mondta Máriának: „Nevezd a nevét Jézusnak” (Lukács 1:31). Ha az Atya és a Fiú neve oly fontos, akkor a szent szellemnek miért nincs személyes neve? Bizonyára már ez az egy részlet is el kell, hogy gondolkoztasson valakit afelől, hogy a szellem valóban egyenlő-e az Atyával és a Fiúval.

A Szentírás és a szent szellem

A héber iratokban vagy az „Ótestamentumban” utalásokat találunk a „szent szellemre” és az „én [Isten] szellemem”-re (Zsoltárok 51:11 [51:13, Károli]; Jóel 2:28, 29). Azt olvassuk, hogy a szent szellem be tud tölteni egy személyt, rá tud szállni és be tud árnyékolni valakit (2Mózes 31:3; Bírák 3:10; 6:34). Isten szelleméből egy rész elvehető valakitől és másnak adható (4Mózes 11:17, 25). A szent szellem működésbe léphet valakin, emberfeletti tettek elvégzésére képesítve őt (Bírák 14:6; 1Sámuel 10:6).

Ilyen megállapításokból milyen ésszerű következtetést vonhatunk le? Biztosan nem azt, hogy a szent szellem egy személy. Hogyan lehet egy személy részét egy egyénből kivenni és egy másiknak adni? Továbbá nincs arra bizonyíték, hogy amikor Jézus a földön volt, a hű zsidók a szent szellemet az Atyával egyenlő személynek tekintették volna. Bizonyára nem imádták a szent szellemet. Annál inkább kizárólag Jehovához intézték imádatukat, az Egyetlenhez, akit maga Jézus „én Atyám”-nak és „én Istenem”-nek nevezett (János 20:17).

Az úgynevezett Ótestamentumhoz hasonlóan, a Bibliának az a része, amelyet Keresztény Görög Iratoknak vagy „Újtestamentum”-nak neveznek, szintén azt mondja, hogy a szent szellem „betölthet” egy személyt, vagy „rajta” lehet (Cselekedetek 2:4; Lukács 2:25–27). Szent szellemet lehet ’kapni’, ’kitöltetik valakire’ és ’szétoszthatják’ (Lukács 11:13: Cselekedetek 10:45; Zsidók 2:4). A tanítványok i. sz. 33 pünkösdjén kaptak „valamennyit” Isten szelleméből (Cselekedetek 2:17). A Szentírás beszél a szent szellemmel való bemerítésről és felkenetésről is (Máté 3:11; Cselekedetek 1:5; 10:38).

Az effajta bibliai kijelentések azt bizonyítják, hogy a szent szellem nem személy. Ezt a következtetést erősíti meg az a tény, amikor azt látjuk, hogy a szent szellemet más személytelen dolgok közé sorolják. Például a Biblia megállapítja, hogy István „telve volt hittel és szent szellemmel” (Cselekedetek 6:5). Valamint Pál apostol is úgy ajánlotta magát mint Isten szolgája „tisztaságban, ismeretben, hosszútűrésben, kedvességben, szent szellemben és képmutatástól mentes szeretetben” (2Korinthus 6:4–6).

Igaz, a Biblia néhány esetben megszemélyesíti a szent szellemet. Ésaiás például azt mondta, hogy néhány lázadó ’bánatot okozott a szent szellemnek’ (Ésaiás 63:10). Pál azt mondta, hogy a szent szellemet meg lehet „szomorítani” (Efézus 4:30). Valamint számos írás mondja, hogy a szent szellem tanít, vezet, beszél és tanúskodik (János 14:26; 16:13, 14; 1János 5:7, 8). Azonban a Biblia más élettelen dolgokat is megszemélyesít, úgymint a bölcsességet, a halált és a bűnt (Példabeszédek 1:20; Róma 5:17, 21). Valójában ez csupán annak eleven módja, ahogyan a Szentírás olykor bizonyos dolgokat kifejez.

Ma hasonló módon beszélünk a Bibliáról, amikor azt mondjuk róla, hogy állít valamit, vagy valamilyen tantételt tanít. Ilyen kifejezések használatán ugye nem azt értjük, hogy a Biblia személy lenne? Nos, amikor összehasonlító kifejezéseket használ, a Biblia sem értelmezi a szent szellemet úgy, mintha személy lenne.

Akkor hát mi a szent szellem? Nem személy. Inkább Isten saját cselekvő ereje, melyet akarata véghezvitelében használ (1Mózes 1:2). De hogyan hat életünkre a szent szellem? És mi, személy szerint, hogyan meríthetünk tevékenységéből még több hasznot?