Masada — Miért következett be?
„VITÉZ bajtársaim! Már régóta szilárd elhatározásunk, hogy sem a rómaiaknak, sem másnak nem hódolunk meg, csak az Istennek . . . vegyük a büntetést . . . a tulajdon kezünk által . . . Haljanak meg asszonyaink tisztán, ne jussanak rabszolgasorsra gyermekeink . . . hozzuk meg ezt a szép halotti áldozatot mindhalálig szabadon!”
A beszámoló szerint ezt az elkeseredett beszédet mondta el Eleázár, Jair fia (vagy Ben Yaʼir) Masada védői előtt. A beszámoló az első századbeli zsidó történész, Josephus tollából származik A zsidó háború című könyvből [Révai József ford. Gondolat, 1963]. Vajon miért unszolta ez a zsidó vezér a társait arra, hogy tömeggyilkosságot és öngyilkosságot kövessenek el, megszegve ezáltal Isten törvényét? (2Mózes 20:13). S ami ennél sokkal fontosabb, hogyan segíthet a körülmények ismerete nekünk abban, hogy túléljük napjaink erőszakos világát?
A masadai rablók
Az i. sz. 66-os zsidó felkelés kitörése előtt egy római helyőrség állomásozott Masadában, a megerősített városban, amely egy hegytetőn feküdt a Holt-tenger közelében. Noha Masada elszigetelt rész volt Izraelben, Nagy Heródes gyönyörűséges téli palotát építtetett ott. Olyan vízvezeték-rendszert építettek ott, hogy még melegvízben is fürödhettek. Jobban szemügyre véve a dolgokat, az erődben a római megszállás alatt nagy mennyiségben rejtegettek fegyvereket. Amikor az érzelmek a római megszállókkal szemben fellobbantak, félő volt, hogy a fegyverek a zsidó forradalmárok kezére jutnak. Az egyik forradalmi csoport sikariosokból állt, ami „gyilkos rablókat” jelent, akiket a Biblia úgy említ meg mint egy felkelés résztvevőit (Cselekedetek 21:38).
I. sz. 66-ban a rablók hatalmukba kerítették Masadát. Újonnan szerzett fegyvereikkel megkezdték a menetelést Jeruzsálem felé, hogy a római uralom ellen szervezett felkelést támogassák. A vérfürdő, amelyet a zsidó forradalmárok a Masadában és Jeruzsálemben levő római helyőrségekben rendeztek, honfitársaikra zúdította a Római Birodalom haragját. Még mielőtt az i. sz. 66-os év véget ért, a római Tizenkettedik Légió Cestius Gallus vezetése alatt Júdeába hatolt és tábort vert Jeruzsálem körül. A rómaiak minden oldalról rohamot indítottak a város ellen és eljutottak addig a pontig, hogy a templom északi alapzatát aláásták. Gallus egyszerre csak visszavonta csapatait, és nem tudni mi okból, elhagyta Júdeát. „Ha még egy rövid ideig kitartással folytatta volna a város ostromát, azonnal elfoglalhatta volna azt” — írta a szemtanú Josephus.
De a rómaiak még nem tettek pontot az ügy végére. Négy évvel később a római tábornok, Titus négy légióval vonult föl Jeruzsálem ellen.a Ez alkalommal az egész várost lerombolták, Júdeát pedig Róma vaskezű uralma alá csatolták vissza. Kivéve Masadát.
Eltökélve, hogy az ellenállás ezen utolsó fészkét szétzúzzák, a rómaiak egy vastag kőfallal, valamint nyolc kőfalú táborral vették körül az erődöt. Végül egy földből készült rámpát építettek, amely a csúcshoz vezetett — egy emberkéz alkotta, 197 méter hosszú, 55 méterre nyúló emelkedést! Erre egy tornyot építettek és egy faltörő kost helyeztek el, hogy Masada falán rést üssenek. Csak idő kérdése volt, hogy a római hadsereg a résen áttörjön és elfoglalja ezt az utolsó júdeai erődöt!
Ma a római táborok tisztán kivehető körvonala, az erődöt körülvevő ostromfal és az óriás rámpa tanúsítja, hogyan végződött a zsidó felkelés. Masada alapos régészeti feltárását 1965-ben fejezték be. A leleteket magyarázva, a The New Encyclopædia Britannica (1987) megállapítja: „A római-zsidó történész, Josephus leírásai — amelyek addig Masada történetének egyetlen részletes forrásművét alkották — szerfelett pontosnak bizonyultak.”
De amikor a rómaiak azon a ponton voltak, hogy áttörjék a falakat, vajon hogyan reagáltak a rablók Eleázár, Jair fia öngyilkossága előtt elmondott beszédére? Josephus így számol be róla: „Sorra meggyilkolták szeretteiket . . . sorshúzással kiválasztották tíz bajtársukat, hogy azok szúrják le a többieket. Mindegyik odafeküdt felesége és gyermeke mellé, átölelte őket, és aztán nyugodtan várták a halált azoknak a kezétől, akik ezt a gyászos kötelességet teljesítették.b . . . ezek remegés és tétovázás nélkül sorra leszúrták valamennyi bajtársukat, ugyanígy rendelkeztek a maguk sorsáról is . . . De egy idős asszony, valamint Eleázár egyik rokona . . . titokban elbújt . . . A halottak száma az asszonyokkal és gyermekekkel együtt 960 volt” [Révai József ford. Gondolat, 1963].
Miért végződött a zsidó felkelés olyan tragikusan? Volt-e valami köze a názáreti Jézus életéhez és halálához?
[Lábjegyzetek]
a Masadában a régészek százszámra találtak zsidó feliratú érméket, amelyek e felkelést ünnepelték, például ilyeneket: „Sion szabadságáért” és „Jeruzsálem a Szent”. Dr. Yigael Yadin Masada című könyvében így magyarázza: „A sékelek, melyeket feltártunk, a felkelés összes éveit feltűntetik, az első évtől kezdve a ritkaság számba menő ötödik évből származókig. Ez volt az utolsó év, amikor sékelt vertek, és ez megfelel az AD 70-es évnek, amikor Jeruzsálem templomát lerombolták.” Figyeld meg a fenti pénzérmét.
b Egy stratégiai ponton Masada kapui közelében 11 darab agyagedény töredéket találtak, amelyek mindegyikére egy rövid héber ragadványnevet írtak. Számos tudósban felmerült az a gondolat, hogy ezek lehetnek a kisorsolt emberek neveinek hordozói, amelyekre Josephus utalt. Az egyikre „Ben Ja’ir” volt írva, ami azt jelenti: „Jairus fia.” „Yadinnak ez a sorsvető töredékekkel kapcsolatos felfedezése, beleértve azt a darabot is, amelyiken Ben Jair neve állt, hátborzongató megerősítése Josephus beszámolójának” — állapítja meg Louis Feldman a Josephus and Modern Scholarship című könyvében.
[Kép a címlapon]
Masada — Annak bizonyítéka, hogy eljött a Messiás?
[Kép a 4. oldalon]
Az i. sz. 67-ből származó zsidó érme, amely a Róma ellen vívott háború „2. évét” említette
[Forrásjelzés]
Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.