Szükségszerű, hogy a végzet irányítsa az életedet?

A FELSOROLÁSBAN Jézus Krisztus az egyedüli személyiség, aki nem hitt a fatalizmusban. Mi volt hát az ő nézete?

A Jézusról szóló első századi életrajzi beszámolók (Máté, Márk, Lukács és János bibliai könyvei) rámutanak az ő hitnézetére, amely szerint az egyének befolyásolhatják a jövőjüket, egyszerűen megértve, hogy mi fog történni velük.

Például, Jézus azt mondta, hogy Isten „jó dolgokat ad azoknak, akik kérik tőle” és „aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben”. Hasonlóképpen, amikor Jeruzsálem lakói nem vették tudomásul a figyelmeztetést, amellyel megmenthették volna az életüket, Jézus nem fedte őket a végzetes reagálásukért. Inkább ezt mondta nekik: „Ti nem akartátok” (Máté 7:7–11; 23:37, 38; 24:13).

Abból is láthatjuk Jézus szemléletmódját, ahogyan megfigyelt egy halálos balesetet, amely Jeruzsálemben történt, s amikor azt mondta: „Arról a tizennyolcról, akikre Siloámnál a torony ráesett és megölte őket, azt képzelitek, hogy őket több adósság terhelte, mint Jeruzsálem többi lakosát? Bizony nem, azt mondom nektek” (Lukács 13:4, 5). Figyeld meg, hogy Jézus annak a 18 embernek a halálát nem a végzetnek tulajdonítja, se nem mondja, hogy azért haltak meg, mert másoknál gonoszabbak voltak. Inkább, a farizeusoktól eltérően, akik megpróbálták összeegyeztetni a fatalizmust az ember szabad akaratában való hittel, Jézus azt tanította, hogy az ember befolyással lehet a saját jövőjére.

Jézus apostolai hasonlóképpen azt tanították, hogy a megmentés mindenki számára elérhető lehetőség. Pál apostol ezt írta: „Ismered a szent írásokat, amelyek képesek bölccsé tenni téged a megmentésre.” Péter apostol pedig ezt mondta: „Mint újszülött kisgyermekek vágyakozzatok a szó hamisítatlan teje után, hogy azáltal felnövekedhessetek a megmentésre” (2Timótheus 3:15; 1Péter 2:2; lásd még: Cselekedetek 10:34, 35; 17:26, 27). A Hastings-féle Encyclopædia of Religion and Ethics rámutat arra, hogy a második és harmadik századi írók, mint például Justinosz, Origenész és Ireneusz mit sem tudtak a feltételek nélküli eleve elrendelésről, ők a szabad akaratot tanították’.

De ha oly sokan, a körülöttük levő számos zsidót is beleértve, hittek a fatalizmus valamilyen formájában, miért nem hittek sem Jézus, sem a korai keresztények abban, hogy az ember végzete előre meg van határozva? Ennek egyik oka az, hogy ez az elképzelés tele van problémákkal. Hogy csak kettőt említsünk ezek közül: a fatalizmus ellentétben áll Jehova Isten tulajdonságaival; megcáfolják a megállapított tények. Azonkívül, veszélyezteti a jelenlegi és a jövendő életedet. Ha közelebbről szemügyre vesszük ezeket a dolgokat, meglátjuk, hogyan is van ez.

A fatalizmus állításai és Isten tulajdonságai

Az i. e. harmadik században a filozófus Citiumi Zénó azt tanította Athénban a tanítványainak, hogy „fogadják el a Sors rendelését mint ami valamilyen rejtett módon a lehető legjobb számukra”. Egy napon azonban, miután Zénó megtudta, hogy egyik szolgája lopásban bűnös, Zénó szemtől szembe került saját filozófiájának állításaival. Hogyan? Nos, amikor megverte a tolvajt, az így válaszolt: „De hát a sors akarta, hogy lopjak!”

Zénó rabszolgájának igaza volt. Ha hiszed, hogy mindenkinek az életmintája élőre meghatározott, akkor azért korholni egy embert, mert tolvajjá lett annyi, mintha azért korholnánk egy narancsmagot, hogy narancsfa lett belőle. Elvégre is mind az ember, mind a mag csupán egy meghatározott program szerint fejlődött. Mi hát a végső feltételezése az effajta okoskodásnak?

Nos, ha a bűnösők csupán a végzetüket követik, tetteikért az a felelős, aki előre meghatározta sorsukat. És ki lenne az? A fatalisták szerint maga Isten. Ha ezt az érvelést most egy nagy lépéssel tovább visszük, ezek szerint minden gonoszságnak, erőszaknak és elnyomásnak, amit az ember valaha elkövetett, Isten a Legfőbb Oka. Te elfogadod ezt?

A Nederlands Theologisch Tijdschrift (Holland Teológiai Újság) egyik cikke megjegyzi, hogy az effajta fatalista nézet „egy olyan istenképet feltételez, amely legalábbis a keresztények számára elfogadhatatlan.” Miért? Azért, mert ellentmond annak az istenképnek, amelyet az ihletett bibliaírók tárnak elénk. Figyeljük meg például ezeket az idézeteket a Zsoltárok ihletett könyvéből: „Nem olyan Isten vagy, akinek tetszik a gonoszság.” „Azt, aki szereti az erőszakosságot, bizonnyal gyűlöli az ő lelke.” „Az elnyomástól és az erőszakosságtól megváltja lelküket [Isten kijelölt messiási Királya]” (Zsoltárok 5:4, [5:5, Károli]; 11:5; 72:14). Világos, a fatalizmus állításai és Isten tulajdonságai homlokegyenest ellentétesek!

A fatalizmus és a tények

De mi a helyzet a természeti csapásokkal? Nem végzetszerűek-e, tehát lehetetlen elhárítani azokat?

Mit állapítanak meg a tények? Figyeljünk meg egy tanulmányt a természeti csapások okairól, ahogyan az a holland NRC Handelsblad című újság tudósításában megjelent: „Eddig a földrengéseket, árvizeket, földcsuszamlásokat és ciklonokat . . . mindig úgy tekintették mint a természet szeszélyeit. Közelebbről vizsgálva azonban kiderült, hogy a drasztikus emberi beavatkozás a természetbe kihatással volt a környezet azon képességére, hogy megvédje önmagát a katasztrófáktól. Ennek következtében a természeti csapások több emberéletet követelnek, mint bármikor azelőtt.” (Kiemelés tőlünk.)

Az előző cikkben említett bangladesi áradás is ezt példázza. A tudósok ma azt mondják, hogy „a nepáli, észak-indiai és bangladesi hatalmas erdős területek kiirtása egyik fő tényezője azoknak az árvizeknek, amelyek az utóbbi években Bangladest sújtották.” (Voice magazin) Egy másik lapjelentés azt mondja, hogy az erdőirtás a bangladesi árvizek arányát az ötvenévenkénti egyről, a négyévenkénti egyre növelte. Hasonló katasztrofális eredményeket okozott az emberi beavatkozás a világ más részein is — aszályokat, erdőtüzeket és földcsuszamlásokat. Igen, az emberi tettek — nem pedig az titokzatos végzet — gyakran okoznak vagy súlyosbítanak természeti csapásokat.

Mivel ez így van, az emberi tetteknek az ellenkezőjét is el kell érniük: csökkenteni a csapásokat. Valóban ez a helyzet? Természetesen. Vegyük tekintetbe a következő tényeket: Az UNICEF (Egyesült Nemzetek Gyermekvédelmi Alapja) jelentése szerint Bangladesben éveken át gyermekek százai vakultak meg. Elkerülhetetlen végzet volt ennek az oka? Egyáltalán nem. Miután az UNICEF dolgozói meggyőzték az ottani anyákat arról, hogy ne csupán rizzsel, hanem gyümölccsel és zöldségfélékkel is táplálják a családjukat, a szembetegségek kezdtek ritkábbak lenni. Mostanra ez az étrendi változás gyermekek százait mentette meg a vakságtól Bangladesben.

Hasonlóképpen a nem dohányzók átlagosan három-négy évvel tovább élnek, mint a dohányzók. Azok az autóutasok, akik biztonsági övet használnak, kisebb számban szenvednek halálos balesetet, mint akik nem használják az övet. Nyilvánvaló tehát, hogy a saját tetteid — nem pedig a végzet — befolyásolják az életedet.

A fatalizmus végzetes következményei

Amint említettük, a fatalizmus véget vethet az életednek. Hogyan? Nos, „egy még szörnyűbb fajta fatalizmus példáit” taglalva, a The Encyclopedia of Religion kijelenti: „A második világháboru óta tudunk öngyilkos japán torpedótámadásokról, valamint a hitleri uralom idején az SS (Schutzstaffel)-ben elkövetett öngyilkosságokról; ezzel reagáltak némelyek a végzetről (Schicksal) alkotott olyan fogalomra, amely feltehetően messze meghaladja az egyéni emberi életek értékét.” Ugyanez a forrásmű megjegyzi, hogy újabban „vallásos sugalmazású öngyilkos támadások olyan célpontok ellen, amelyeket az iszlámra veszélyesnek tartanak . . . szinte rendszeres témáivá lettek a újságok közel-keleti tudósításainak”. A tudósítás szerint fiatal katonák ezrei indultak csatába abban a meggyőződésben: „ha nincsen megírva valakinek, hogy meghaljon, semmi baj nem érheti.”

Nos, még köztiszteletben álló muzulmán tanítók is ellenzik ezt a meggondolatlan magatartást. Az egyik kalifa például kijelentette: „Aki a tűzben van, annak bele kell nyugodni Isten akaratába; de aki még nincs a tűzben, miért szükséges, hogy belevesse magát.” Sajnos, katonák tömegei nem cselekedtek a kalifa tanácsa szerint. Közel nyolc évig tartó háborúskodás során, Irán vesztesége mintegy 400 000 halott volt — vagyis több, mint az Egyesült Államoknak a II. világháború alatt! Világos, hogy a fatalizmus megrövidítheti az életedet. Sőt veszélybe sodorhatja a jövendő életedet is. Vajon hogyan?

Mivel a fatalista hiszi, hogy éppen olyan elkerülhetetlen és eleve elrendelt a jövő, mint a múlt, könnyen kialakíthat magában egy veszélyes jellemvonást. Vajon melyiket? Az Encyclopedia of Theology így válaszol a kérdésre: „Az egyén . . . reménytelen, jelentéktelen, feláldozható tényezőnek érzi magát abban a társadalmi folyamatban, amely elkerülhetetlennek tűnik előtte. Ez olyan passzivitást idéz elő, amely hálásan kapaszkodik bele abba a babonás magyarázatba, miszerint minden egy rejtélyes, de felsőbbrendű végzettől függ.”

Mitől olyan veszélyes a passzivitás? Nos, gyakran a vereségtudat gyengítő magatartásához vezet. Megakadályozza a fatalista személyt abban, hogy bármit kezdeményezzen, sőt abban is, hogy reagáljon Isten csodálatos felhívására: „Ti szomjazók, mind, jöjjetek a vízhez! . . . Hajtsátok ide fületeket és jöjjetek hozzám! . . . Hallgassatok rám, és életben marad lelketek! (Ésaiás 55:1–3). Ha a végzetben való hit azt hangsúlyozza, hogy eleve hiábavaló előre ’jönni’ és ’hallgatni’ valakire, annak az lesz a következménye, hogy az illető elmulasztja a földön helyreállított Paradicsomban való örök „élet” lehetőségét. Micsoda drága árat fizet ezért!

Hol állsz te ezen a téren? Ha olyan közösségben nőttél fel, ahol a fatalista eszmék képezik az emberek gondolkodásmódjának az alapját, talán habozás nélkül elfogadtad ezt a hiedelmet. Az ebben a cikkben feltárt ellenvetések talán segítettek meglátni, hogy jelenlegi és jövőbeni életed nagy mértékben a saját cselekedeteid szerint formálható.

Amint láttad, a józan ész, a tények és mindenekfelett a Szent Iratok azt mutatják, hogy nem szabad áldozatul esned a végzetszerű vereség gondolatának. Ehelyett, ahogy Jézus buzdított rá: „Erőteljesen igyekezzetek átjutni a szűk ajtón” (Lukács 13:24). („Tusakodjatok, hogy átjussatok a szűk ajtón” [Emphatic Diaglott sorközi fordítás].) Mit jelent ez? „A [tusakodjatok] szót a görög sportversenyektől kölcsönözték” — magyarázza egy Biblia kommentátor. „A versenyeik alkalmával . . . erőteljesen igyekeztek vagy tusakodtak, vagyis minden erejüket megfeszítve megpróbálták megszerezni a győzelmet.” Jézus arra buzdít téged, hogy ne hajts fejet a vereség előtt az életben, hanem igyekezz nem kevesebbet elérni, mint a győzelmet!

Ezért rázz le magadról minden végzet sugallta passzivitást! Lépj az életért küzdők sorába, ahogy Isten Szava buzdít rá, és ne engedd, hogy a fatalizmus lelassítson. (Lásd 1Korinthus 9:24–27.) Gyorsítsd fel a tempót gyorsan reagálva az ihletett felhívásra: „Válaszd az életet, hogy élhess mind te, mind a te leszármazottad!” De vajon hogyan választhatod ezt az utat? „Azáltal, hogy szereted Jehovát, a te Istenedet, hogy hallgatsz a szavára és ragaszkodsz őhozzá.” Ez győzelemhez vezet téged, mert Jehova lesz „a te életed és napjaid hosszúsága!” (5Mózes 30:19, 20).

[Kép a 7. oldalon]

Mózes nem a végzetet prédikálta, hanem így buzdított: „Válaszd az életet, hogy életben maradhass!”