Jehova az én segítőm

„Legyetek bátrak és mondjátok: ʼJehova az én segítőm; nem félek. Ember mit árthat nekem?” (ZSIDÓK 13:6).

1, 2. a) Milyen bizalmat fejezett ki Jehova iránt mind a zsoltáros, mind Pál apostol? b) Milyen kérdés vetődik fel?

JEHOVA Isten a segítség csalhatatlan forrása. A zsoltáros tapasztalatból tudta ezt és joggal mondhatta: „Jehova mellettem van; nem félek. Mit tehet nekem a földből való ember?” (Zsoltárok 118:6). Hasonló érzéseket fejezett ki Pál apostol is, amikor megírta isteni ihletésű levelét a zsidó keresztényeknek.

² Nyilván a görög Septuaginta fordításból idézve a zsoltáros szavait, Pál ezt mondta zsidó hittestvéreinek: „Legyetek bátrak és mondjátok: ʼJehova az én segítőm, nem félek. Ember mit árthat nekem?’” (Zsidók 13:6). Miért írta ezt az apostol? És mit tudhatunk meg a kapcsolt szövegrészekből?

Szükségünk van Jehova segítségére

3. a) Milyen körülmények között bizonyította be Jehova, hogy Pálnak a Segítője? b) Miért volt a zsidó keresztényeknek különösen szükségük Jehovára, mint Segítőjükre?

³ Pál önfeláldozó tanú volt, aki meggyőződött arról, hogy Jehova volt az ő Segítője. Isten számos nehézséggel szemben segítette az apostolt. Pált bebörtönözték, megverték és megkövezték. Utazásai alatt, mint keresztény szolgának, sok veszéllyel kellett szembenéznie, és még hajótörést is szenvedett. Jól tudta, mi a nehéz fáradozás, az álmatlan éjszaka, az éhezés, a szomjúság sőt a mezítelenség is. „Ezen külső dolgokon kívül – mondta – naponként rám szakadt az aggódás az összes gyülekezetért” (2Korinthus 11:24–29). Pál így törődött a zsidó keresztényekkel. Jeruzsálem napjai meg voltak számlálva, és az apostol Júdeában levő zsidó testvérei és testvérnői a hit nagy próbája előtt álltak (Dániel 9:24–27; Lukács 21:5–24). Szükségük volt hát Jehovára, mint Segítőjükre.

4. Milyen alapvető buzdítás figyelhető meg a Zsidókhoz írt levél egész tartalmán keresztül?

⁴ A zsidó keresztényekhez intézett levelének bevezetéseként Pál rámutatott, hogy csak akkor tapasztalják majd az isteni segítséget, ha hallgatnak Isten Fiára, Jézus Krisztusra (Zsidók 1:1, 2). Ezt a kérdést fejtegette a levelében. Például, tanácsának alátámasztására az apostol emlékeztette olvasóit arra, hogy az izraeliták az engedetlenségük miatt szenvedték el a büntetést a pusztában. Mennyivel kevésbé kerülhetnék el a zsidó keresztények a büntetést akkor, ha elutasítanák azt, amit Isten mondott nekik Jézus által, és hitehagyottakká lennének azáltal, hogy a mózesi Törvényhez ragaszkodnak, amelyet Krisztus áldozata félretett az útból! (Zsidók 12:24–27).

A testvéri szeretet működés közben

5. a) Milyen tanácsot ad még a Zsidókhoz írt levél? b) Mit mondott Pál a szeretetről?

⁵ A Zsidókhoz írt levél tanácsot ad az égi Királyság jövendőbeli örököseinek arra vonatkozóan, hogyan kövessék Példaképüket, Jézus Krisztust, és hogyan ʼvégezzenek szent szolgálatot istenfélelemmel és tisztelettelʼ, hogy Jehova legyen a Segítőjük (Zsidók 12:1–4, 28, 29). Pál arra buzdította hívőtársait, hogy rendszeresen gyülekezzenek és ʼegymást szeretetre és jó cselekedetekre buzdítsákʼ (Zsidók 10:24, 25). Ezután ezt tanácsolta: „Maradjon meg köztetek a testvéri szeretet” (Zsidók 13:1).

6. Milyen értelemben adott Jézus a követőinek „új parancsolatot” a szeretetről?

⁶ Jézus megkövetelte követőitől ezt a szeretetet, mert ezt mondta: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Abból tudja meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek” (János 13:34, 35). Ez annyiban volt „új parancsolat”, hogy többet követelt annál, mint amit a mózesi Törvény előírt, amely kimondta: „Úgy szeresd felebarátodat [vagy szomszédodat] mint önmagadat” (3Mózes 19:18). Az „új parancsolat” nemcsak azt követelte meg, hogy az ember szeresse a felebarátját, mint saját magát. Önfeláldozó szeretetet követelt meg egészen odáig, hogy az életét adja az ember valakiért. Jézus élete és halála ennek a szeretetnek a példája. Tertullianus erre az ismertetőjelre utalt, amikor a keresztényekkel kapcsolatban világi emberek megjegyzéseit idézte és ezt mondta: „ʼLám – mondják – hogy szeretik egymást. . . és mennyire készek meghalni egymásért!ʼ” (Apology [Apológia] XXXIX. fejezet 7).

7. Hogyan lett nyilvánvalóvá a testvéri szeretet i. sz. 33. pünkösdje után?

⁷ A testvéri szeretet nyilvánvalóvá lett Jézus tanítványai közt i. sz. 33. pünkösdje után. Olyannyira, hogy sok új alámerített hívő igen távoli helyekről meghosszabbíthatta jeruzsálemi tartózkodását és még többet tanulhatott Isten megmentéssel kapcsolatos gondoskodásáról Krisztus által s „mindazok, akik hívőkké lettek együtt voltak, mindenük közös volt, és eladogatták javaikat és tulajdonukat és szétosztogatták a bevételt mindenkinek, amint azt bárkinek a szükséglete megkívánta” (Cselekedetek 2:43–47; 4:32–37).

8. Milyen bizonyíték van arra, hogy Jehova Tanúi közt ma megvan a testvéri szeretet?

⁸ Ilyen testvéri szeretet létezik Jehova Tanúi közt a mi időnkben is. Például a II. világháború után, ez a szeretet arra indította Isten népét, hogy egy két és fél éves segélykampányt vigyen véghez. Kanadában, Svédországban, Svájcban, az Egyesült Államokban és más országokban élő Tanúk ruhaneműt adományoztak és pénzt küldtek élelmiszer vásárlására a háború sújtotta Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Kínában, Csehszlovákiában, Dániában, Angliában, Finnországban, Franciaországban, Németországban, Görögországban, Magyarországon, Olaszországban, Hollandiában, Norvégiában, a Fülöp-szigeteken, Lengyelországban és Romániában élő hívőtársaiknak. Ez csupán egyetlen példa, mert Isten szolgái nemrég ugyanilyen szeretetet tanúsítottak a perui és a mexikói földrengés által sújtott keresztényeknek, a Jamaikai szélvihar áldozatainak és másutt is a katasztrófák idején. Jehova népe ily módon és más formában is megmutatja, hogy ʼmegmarad köztük a testvéri szeretetʼ.

Legyetek vendégszeretők!

9. a) Milyen istenfélő tulajdonságot említ a Zsidók 13:2. verse? b) Hogyan vendégeltek meg némelyek tudtukon kívül angyalokat?

⁹ Pál ezután egy másik tulajdonságot említ, amely Krisztus követői közt megnyilvánul, akik ʼszent szolgálatot végeznek istenfélelemmel és tisztelettelʼ, és Jehovát tekintik Segítőjüknek. Pál így buzdít: „A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ily módon egyesek, tudtukon kívül, angyalokat vendégeltek meg” (Zsidók 13:2). Kik vendégeltek meg angyalokat? Nos, Ábrahám patriarcha látott vendégül három angyalt (1Mózes 18:1–22). Kettő közülük továbbment, és Ábrahám unokaöccse, Lót látta vendégül éppen ezeket az idegeneket az otthonában, Szodomában. Mielőtt azonban pihenni tértek volna, Lót házát körülvette a csőcselék „fiúgyermektől az idős férfiig”. Azt követelték Lóttól, hogy adja ki nekik vendégeit erkölcstelen célra, ő azonban határozottan megtagadta. Bár Lót először nem tudta, angyalokat vendégelt meg, akik azután segítettek neki és leányainak elmenekülni a halál elől, amikor ʼJehova tűz és kénesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomoráraʼ (1Mózes 19:1–26).

10. Milyen áldásoknak örvendenek a vendégszerető keresztények?

¹⁰ A vendégszerető keresztények sok áldásnak örvendhetnek. Hallgathatják a vendégeik által elmondott gazdagító tapasztalatokat, és javukra fordíthatják szellemi jutalommal járó társaságukat. Gájust azért dicsérték, mert vendégszerető módon fogadta be hívőtársait, „és köztük idegeneket is”, ahogyan ma Jehova népe közül is sokan megvendégelik az utazófelvigyázókat (3János 1, 5–8). Ha valaki vendégszerető, az a véni kinevezésnél is számításba jövő tulajdonság (1Timótheus 3:2; Titus 1:7, 8). Érdemes megjegyezni, hogy Jézus azoknak a juhokhoz hasonló egyéneknek ígérte meg a Királyság-áldásokat, akik vendégszerető módon jót cselekedtek az ő felkent „testvéreivel” (Máté 25:34–40).

Emlékezzetek meg az üldözöttekről!

11. Miért volt időszerű a Zsidók 13:3-ban adott tanács?

¹¹ Akik szeretnének Jehova segítségében részesülni és ’szent szolgálatot végezni neki istenfélelemmel és tisztelettelʼ, ne feledkezzenek meg a szenvedő hittestvéreikről. Pál megértette, milyen nyomorúságot kell elviselniük azoknak a keresztényeknek, akiket bántalmaznak. Nem sokkal korábban, a tanítványokat szétszórták az üldözések. Pál munkatársa, Timótheus pedig éppen akkor szabadult ki a börtönből (Zsidók 13:23; Cselekedetek 11:19–21). A keresztény misszionáriusoknak utazniuk is kellett, hogy új gyülekezeteket alapítsanak, vagy a már meglevőket építsék szellemileg. Mivel abban az időben az úton levő testvérek és testvérnők közül sokan pogány származásúak voltak, némely zsidó keresztény talán nem tanúsított irántuk kellő figyelmességet. Helyénvaló volt tehát az intelem: „Emlékezzetek meg a bilincsekben levőkről, mintha ti magatok is bilincsekben lennétek velük együtt, és az üldözést szenvedőkről, mintha magatok is üldözöttek lennétek, mivel ti magatok is még a testben vagytok” (Zsidók 13:3).

12. Hogyan alkalmazhatjuk azt a tanácsot, hogy gondoljunk az üldözött hívőtársainkra?

¹² A zsidók „rokonszenvüket fejezték ki a börtönben levők iránt”, de nem volt szabad megfeledkezniük az ilyen hű társaikról sem akár zsidók, akár pogányok voltak azok (Zsidók 10:34). De mi a helyzet velünk? Hogyan nyilvánítjuk ki, hogy gondolunk az üldözött keresztényekre? Némely esetben helyénvaló, ha a kormányhatóságokhoz fordulunk levélben abban az erőfeszítésünkben, hogy segítsünk a hitükért bebörtönzött testvéreinknek olyan országokban, ahol be van tiltva a Királyság-prédikálási munka. Különösen az imáinkban kell megemlékeznünk róluk, név szerint is megemlítve őket, ha lehetséges. Üldözésük mélységesen elszomorít minket, és Jehova meghallgatja az értük mondott buzgó könyörgésünket (Zsoltárok 65:2, [65:3, Károli]; Efézus 6:17–20). Bár nem vagyunk ugyanabban a börtöncellában, olyan mintha velük együtt bilincsben lennénk, és segítséget és bátorítást nyújthatnánk nekik. A szellemtől nemzett keresztények bizonyosan együtt éreznek az üldözött felkentekkel. (Vö. 1Korinthus 12:19–26.) Ezek ugyanilyen érdeklődést tanúsítanak a földi reménységet tápláló üldözött társaik iránt, akik szintén mindenfajta üldözést és bántalmazást szenvednek el az üldözőik kezétől. Ez az együttérzés nagyon is helyénvaló, mivel még mindannyian emberi testben vagyunk, és mint Jehova imádói, szenvedéseknek és üldözéseknek vagyunk kitéve (1Péter 5:6–11).

Legyen tiszteletre méltó a házasság!

13. Mit mondott lényegében Pál a Zsidók 13:4-ben?

¹³ Ha Krisztus példáját követjük és ʼszent szolgálatot végzünk Jehovának istenfélelemmel és tisztelettelʼ, ez bizonyosan jó hatással lesz a másokkal való törődésünkre is, éspedig többféle módon. Miután Pál azt mondta, hogy ʼti magatok is még a testben vagytokʼ, megemlített egy kapcsolatot, amelynek olyan testi vagy fizikai vonatkozása van, amely lehetőséget kínál arra, hogy kinyilvánítsuk a másokkal való helyes törődésünket (Zsidók 13:3). Így buzdította a zsidó keresztényeket: „Legyen tiszteletre méltó a házasság mindenki előtt, a házaságy pedig szeplőtelen, mert a paráznákat és a házasságtörőket ítélni fogja az Isten” (Zsidók 13:4). Mennyire helyénvaló ez a tanács, mivel a szexuális erkölcstelenség annyira eluralkodott a Római Birodalomban! A mai keresztényeknek is meg kell szívlelniük ezeket a szavakat, tekintettel a világ alacsony erkölcsi színvonalára és arra a tényre, hogy minden évben ezreket közösítenek ki a gyülekezetből szexuális erkölcstelenség miatt.

14. Miért mondod, hogy tiszteletre méltó a házasság?

¹⁴ Azok között, akik nem tartották nagy becsben a házasságot Pál idejében, ott voltak az esszéneusok. Ők általában nem házasodtak, mint némelyek a mai papi körökből, akik helytelenül úgy vélik, hogy a nőtlenség vagy a hajadoni állapot szentebb, mint a házasságban élés. Pál azonban, azzal, amit a zsidó keresztényeknek mondott, világosan rámutatott, hogy a házasság igenis tiszteletre méltó. Ez a nagy tisztelet nyilvánvalóvá lett, amikor Naomi kifejezte ezt az óhaját megözvegyült menyeivel, Ruthtal és Orpával kapcsolatban: „Ajándékozzon meg titeket Jehova, és találjon hát mindegyikőtök pihenőhelyet a férje házában!” (Ruth 1:9). Más helyen Pál maga is rámutat, hogy ʼkésőbbi korban némelyek elesnek majd a hittől és tiltják a házasságotʼ (1Timótheus 4:1–5).

15. Kiket jelöl meg paráznákként és házasságtörőkként a Zsidók 13:4. verse, és hogyan ítéli el őket Isten?

¹⁵ A zsidók, akik valaha a Törvény alatt voltak, de felvételt nyertek az új szövetségbe, ismerték a parancsolatot: ʼNe kövess el házasságtörést!ʼ (2Mózes 20:14). De egy erkölcstelen világban éltek és szükségük volt a figyelmeztetésre: „Legyen a házaságy szeplőtelen, mert a paráznákat és a házasságtörőket ítélni fogja az Isten.” A paráznák közt vannak nem házas személyek, akik szexuális kapcsolatba lépnek. A házasságtörők főleg házas személyek, akik nem a házastársukkal lépnek szexuális kapcsolatba és beszennyezik a saját házaságyukat. Mivel a megbánást nem tanúsító, paráznaságot és házasságtörést gyakorló egyének megérdemlik Isten elmarasztaló ítéletét, nem fogadják be őket sem az égi Új Jeruzsálembe, sem nem nyernek örök életet a földön a Királyság-uralom alatt (Jelenések 21:1, 2, 8; 1Korinthus 6:9, 10). Az a figyelmeztetés, amely szerint nem szabad megszeplősíteni a házaságyat, a házas keresztényeket is arra kell, hogy késztesse: kerüljék a házastársukkal való beszennyező szexuális viselkedést, jóllehet a házasságon belüli helyénvaló bensőséges testi kapcsolatban nincs semmi tisztátalan. (Lásd: The Watchtower 1983. március 15-i száma 27–31. oldal [magyarban: 89/1 Őrtorony 25. oldal].)

Elégedjetek meg a meglévő dolgokkal!

16, 17. Mit mond Pál a Zsidók 13:5-ben, és miért volt a zsidóknak szükségük erre a tanácsra?

¹⁶ Megelégedést találunk, ha Példaképünket követjük és ʼszent szolgálatot végzünk istenfélelemmel és tisztelettelʼ abban bízva, hogy Jehova a mi Segítőnk. Kísértést jelenthet tehát az, ha mélyen belemerülünk az anyagi javak hajszolásába. A keresztényeknek azonban nem szabad elesniük az ilyen kísértésben. A zsidókat így figyelmeztették: „Az életmódotok legyen mentes a pénz szeretetétől, mialatt elégedjetek meg a meglévő dolgokkal. Hisz ő mondta: ʼSemmiképpen nem hagylak magadra, semmiképpen nem hagylak cserben tégedʼ” (Zsidók 13:5). De miért volt a zsidóknak szükségük erre a tanácsra?

¹⁷ A zsidók talán túl sokat törődtek a pénzzel, mivel emlékeztek a Claudius császár idejében (i. sz. 41–54) bekövetkezett „nagy éhínség”-re. Ez az éhínség annyira rossz volt, hogy a keresztények mindenünnen élelmiszer-segélyeket küldtek Júdában levő testvéreik részére (Cselekedetek 11:28, 29). Josephus zsidó történész szerint az éhínség három évig, vagy még annál is tovább tartott, és nyomasztó szegénységet idézett elő Júdeában és Jeruzsálemben (Antiquites of the Jews [Zsidó régiségek], XX, 2, 5; 5, 2).

18. Milyen tanulsággal szolgál számunkra a Zsidók 13:5. verse?

¹⁸ Van-e ebből valamilyen tanulság számunkra? Igen, mert tekintet nélkül arra, hogy milyen szegények vagyunk, nem szabad szeretnünk a pénzt és nem szabad túlságosan törődnünk vele. Ahelyett, hogy az anyagi biztonság miatt aggodalmaskodnánk, sőt esetleg mohókká is válnánk, ʼelégedjünk meg a meglévő dolgokkalʼ. Jézus ezt mondta: „Továbbra is keressétek először a királyságot és az ő [Isten] igazságosságát és mindezeket az egyéb dolgokat ráadásul megkapjátok” (Máté 6:25–34). Azt is megmutatta, hogy arra kell összpontosítani a figyelmünket: legyünk „Isten előtt gazdagok”, mert ʼaz életünk nem azoktól függ, amink vanʼ (Lukács 12:13–21). Ha a pénz szeretete veszélyezteti a szellemiségünket, fogadjuk meg Pál tanácsát, amelyet a zsidóknak adott, és jusson eszünkbe az is, hogy „nagy nyereség az isteni önátadás megelégedéssel” (1Timótheus 6:6–8).

Bízzál Jehovában!

19. Milyen biztosítékot adott Isten Józsuénak, és hogyan kell, hogy ez érintsen minket?

¹⁹ Mint Jézus követői, akiknek az a szándékuk, hogy ʼszent szolgálatot végezzenek Jehovának istenfélelemmel és tisztelettelʼ, nem a pénzben kell bíznunk, hanem égi Atyánkban, akinek a segítsége létfontosságú számunkra. Bármilyen gonddal kell is szembenéznünk, jusson eszünkbe, amiről ő biztosít minket: „Semmiképpen nem hagylak magadra; semmiképpen nem hagylak cserben téged” (Zsidók 13:5). Itt Pál Isten szavára utal, amit Józsuénak mondott: „Nem hagylak cserben, se nem hagylak teljesen magadra (Józsué 1:5; Vö. 5Mózes 31:6, 8). Jehova sohasem hagyta cserben Józsuét, és minket sem hagy el, ha Őbenne bízunk.

20. a) Mi az éviszöveg 1990-re? b) Mit teszünk ezután is félelem nélkül?

²⁰ Isten kiapadhatatlan segítsége még nagyobb hangsúlyt kap Jehova Tanúi között az előttük álló hónapokban, mert az 1990-es éviszövegük így szól: „Legyetek bátrak és mondjátok: ʼJehova az én segítőmʼ”. Ezek a szavak a Zsidókhoz írt levél 13:6-ban találhatók meg, ahol Pál a zsoltárost idézte és ezt mondta a zsidóknak: „Ezért jó bátorsággal lehetünk és elmondhatjuk: ʼJehova az én segítőm; nem félek. Ember mit árthat nekem?ʼ” (Zsoltárok 118:6). Bár üldöznek, nem félünk, mert az emberek csak azt tehetik velünk, amit Isten megenged (Zsoltárok 27:1). Még ha meg is kell halnunk mint feddhetetleneknek, a feltámadás reménységével halunk meg (Cselekedetek 24:15). Kövessük hát ezután is Példaképünket ʼszent szolgálatot végezve istenfélelemmel és tisztelettelʼ, Jehovában, a mi Segítőnkben bízva!

Hogyan válaszolnál rá?

◻ Miért volt a zsidó keresztényeknek különösen szükségük Jehova segítségére?

◻ Hogyan ʼmaradt megʼ Jehova népe közt a ʼtestvéri szeretetʼ?

◻ Miért legyünk vendégszeretők?

◻ Mit tehetünk azért, hogy megmutassuk: megemlékezünk üldözött hívőtársainkról?

◻ Miért kell megtartani tiszteletre méltónak a házasságot?