Olvasók kérdései

◼ Csakugyan meggyógyultak beteg és nyomorék emberek a Bethesda tavának felkavart vizeinél, ahogyan ez a János 5:2–7. versből sejthető? És ha meggyógyultak, milyen erő működött közre e gyógyulásoknál?

A János 5:2–9. vers beszámolójából nem tűnik ki egyértelműen, hogy az Ó-Jeruzsálemben e tónál csodagyógyulások történtek volna. Az egyedüli csodára, amelyben biztosak lehetünk, akkor került sor, amikor Jézus Krisztus meggyógyította a 38 év óta beteg férfit. E csodában nincs okunk kételkedni, mert az erről szóló hiteles beszámoló megtalálható az ihletett Szentírásban (2Timótheus 3:16). Akkoriban Jeruzsálemben sokan azt gondolták, hogy ezen a helyen más csodák is történtek, mint ahogyan ma is sokan azt gondolják, hogy bizonyos kegyhelyeken csodás gyógyulások mennek végbe.

Nézzük meg közelebbről, mit állít a Biblia, illetve mit nem állít. „Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy tó, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták és sorvadásosak tömege ezekben feküdt. ——— Volt ott egy bizonyos ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor Jézus meglátta, hogy ez ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, ezt mondta neki: ’Szeretnél-e meggyógyulni?’ A beteg így válaszolt: ’Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, bevigyen a tóba; amíg én megyek, más lép be előttem.’ Jézus ezt mondta neki: ’Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!’ És azonnal meggyógyult az az ember, felvette ágyát és járt” (János 5:2–9).

Az itt említett tó közel feküdt a „Juh-kapu”-hoz, amely nyilvánvalóan észak-kelet Jeruzsálemben, a templomhegy közelében volt (Nehémiás 3:1; 12:39). Az újabb időkben végzett ásatások bizonyítékokat hoztak felszínre, hogy az ókorban két tó is volt ott. Oszlopokra és oszlopok talapzatának maradványaira bukkantak itt, mint ahogy a János 5:2 mondja. De mi történt itt az akkor élő emberek véleménye szerint?

Figyeljük meg a János 5:2–9 fenti idézetében a kihagyásos jelt [———]. Egyes bibliafordításokban a János 5:4 alatt ezen a helyen egy külön betoldás van. Ez a betoldás körülbelül így hangzik: „Az Úr angyala ugyanis időnként leszállt a tóra és felkavarta a vizet; aki tehát elsőként ment a vízbe a víz felkavarodása után, meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett.”

Egy sor újkori fordításból, többek között a Szent Iratok Új Világ fordításból is kimaradt ez a szakasz. Miért? Mert a legnagyobb valószínűség szerint nem volt benne János evangéliumában sem. A Jeruzsálemi Biblia lábjegyzete közli, hogy a „legjobb kéziratokban” nem szerepelnek ezek a szavak. A „legjobb kéziratokon” olyan régi görög kéziratok értendők, mint például a Codex Sinaiticus és a Vatikáni 1209. sz. kézirat (mindkettő az i. sz. IV. századból), valamint szír és latin nyelven készült fordítások. A The Expositor’s Bible Commentary (Magyarázatos Biblia) című mű, amely előb hivatkozik arra, hogy a 4. vers hiányzik a legjobb kéziratokból, később hozzáfűzi: „Általában szövegmagyarázatnak tekintik, amely magyarázatul szolgált a víz időnkénti felkavarodására, amelynek a köznép gyógyító erőt tulajdonított.”

A Biblia tehát nem állítja, hogy Isten angyala csodagyógyítást hajtott volna végre Bethesda tavánál. Történtek-e hát csodagyógyulások, amikor a víz felkavarodott? Ezt teljes pontossággal ma már senki sem tudja megmondani. Lehetséges, hogy elterjedt egy szájhagyomány arról, hogy itt meggyógyultak betegek. Amikor ennek az állítólagos gyógyulásnak a híre eljutott az emberekhez, a kétségbeesett emberek a gyógyulás reményében rögtön odasereglettek a tóhoz. Tudomásunk szerint ma is akad példa arra, hogy az emberek felkeresnek ilyen helyeket ebből a célból annak ellenére, hogy dokumentált bizonyíték nincs az isteni gyógyításra.

Abban azonban nem kételkednünk, hogy Isten Fia véghezvitt-e itt gyógyítást. A Nagy Orvos azonnal meggyógyította a férfit anélkül, hogy be kellett volna mennie a tó vizébe. Igazolható gyógyító képessége reményt önt a szívünkbe, hogy számíthatunk gyógyításaira a most már egyre közeledő ezeréves uralma alatt. Akkor minden hűséges személyt meggyógyít és tökéletes életre helyreállít (Jelenések 21:4, 5; 22:1, 2).

◼ Egyes tudósak azt állítják, hogy a Máté 19:24-ben a „kötélnek” kellene állnia a „teve” szó helyett. Maga a vers így hangzik: „Könnyebb a tevének a tű fokán átjutni.” Melyik szó a megfelelő?

Egyes bibliatudósok tévesen következtetnek arra, hogy Jézus e szavai eredetileg arámul voltak feljegyezve. Az arám nyelvű fordításokban használt gam·la’ʹ szó jelenthet „tevét”. A szövegösszefüggéstől függően azonban ez a szó fordítható „erős kötélnek vagy gerendának”. Hierapoliszi Papiász szerint, aki valószínűleg János apostol kortársa volt, Máté evangéliumi beszámolóját eredetileg héberül és nem arámul írta. Csak később fordították le görögre. A tevének megfelelő ga·malʹ egészen különbözik a kötélnek (cheʹvel) vagy zsinegnek (’avothʹ) fordított szavaktól. Abban biztosak lehetünk, hogy Máté a megfelelő görög kifejezést választotta ki.

A legrégibb és legmegbízhatóbb görög kéziratok (Sinai és Vatikáni 1209. sz. kódex) a kaʹme·los („teve” jelentésű) szót használják. Ugyanez a szó fordul elő a Máté 23:24-ben, ahol a legcsekélyebb kétség sem merül fel a „teve” más értelmű használata felől.

Évszázadokon át megpróbálták egyesek enyhíteni Jézus nyilvánvalóan túlzó kijelentését. Egyesek odáig merészkedtek, hogy még változtattak is a szent szövegen. Körülbelül az V. századtól kezdve egyes görög kéziratokban ezen a helyen az erősen hasonló alakú kaʹmi·los szót találjuk. Ez a ritkán előforduló szó „kötelet, hajósodronyt” jelent. Arndt és Gingrich A Greek-English Lexicon of the New Testament című mű szerint „nincs helye az ÚT [Újtestamentum]-ban”. Westcott és Hort görög szakos tudósok az Alexandriai Cyrilnek tulajdonítják ezt a változtatást, aki az V. században élt és magát kereszténynek vallotta. Tőle ered az az állítás, hogy a Máté által használt kaʹme·los szó jelenthet hajókötelet is. Így indokolta: „A hajózásban jártas tengerészek a vastagabb köteleket ’tevéknek’ nevezték.” Westcott és Hort erről a gondolatról ezt mondja: „Ez teljesen téves.”

Az az elképzelés, hogy az óriási teve egy pici tű fokán próbálja magát átpréselni — ahogy egy forrásmű mondja —, „a keleti túlzásnak tipikus példája”. A Babiloni Talmudban szó esik olyan emberekről, akik olyan ravaszak, hogy a látszólag lehetetlent is megpróbálják. Róluk terjedt el az a mondás, hogy „egy elefántot is átbújtatnak a tű fokán”. Jézus tipikus keleties metaforát használ, hogy ezzel az éles szembeállítással emelje ki valaminek a lehetetlen voltát. Valóban lehetetlennek látszik egy nagy tárgyat — legyen az kötél, teve, vagy elefánt — átbújtatni egy tű fokán.

Jézus nem azt akarta mondani, hogy lehetetlen egy gazdagnak az életet elnyerni, hiszen követői között voltak jómódú emberek is (Máté 27:57; Lukács 19:2, 9; János 19:38, 39). De pontosan, mielőtt e „kemény szavak” elhangzottak a szájából, a gazdag ifjú elutasította Jézus ajánlatát, hogy legyen a követője, mivel jobban szerette a „sok vagyonát” (Máté 19:16–22). Az biztos, hogy ilyen gondolkodásmóddal lehetetlen bármilyen gazdagnak örökölni az örök életet. Egy ilyen személy csak akkor tud megváltozni és megmentésben részesülni — ami egyébként kizárólag Isten hatalmától függ —, ha Istentől rendkívüli segítséget kap (Máté 19:25, 26).

◼ Ki az az 1Korinthus 15:5-ben említett „tizenkettő”, akinek Jézus megjelent?

Az 1Korinthus 15:5-ben említett megjelenés úgy látszik olyan, mint a János 20:26–29-ben megörökített megjelenés, ahol Tamás is jelen volt. Az előbbi utal az apostolokra, mint csoportra, és valószínűleg Mátyásra is.

A feltámadás kérdésének tárgyalásakor Pál írt arról, hogy Jézus megjelent feltámadása után az embereknek. Az apostol azt mondta, hogy „Krisztus megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Ezután megjelent még több mint ötszáz testvérnek” (1Korinthus 15:5, 6).

Jézus az őt követő tanítványai közül kiválasztott tizenkét apostolt (Máté 10:2–5). Iskariótes Júdás is e tizenkettő egyike volt, de áruló lett, elárulta Jézust és felakasztotta magát (Máté 26:20–25; 27:3–10). Krisztus halála és feltámadása idején az eredeti 12 közül csak 11 volt hűséges apostol. Jézus megjelent a feltámadása és mennybemenetele közötti időben több tanítványának. Később az apostolok felismerték, hogy Júdás helyét valakivel pótolniuk kell. Isteni útmutatásra Mátyásra esett a választás és „a tizenegy apostolhoz számították” (Cselekedetek 1:6–26).

Egyesek ezért arra voltak kiváncsiak, miért írta Pál, hogy megjelent Krisztus „a tizenkettőnek”, hiszen abban az időben Júdás már meghalt és Mátyás még nem lett kiválasztva. Akkor ugyanis szűkebb értelemben csak a „tizenegy apostol” volt az, akit Jézus eredetileg kiválasztott és elküldött (Lukács 6:13–16).

Rendszerint egy csoportról akkor is mint egészről beszélünk, ha esetleg valamelyik tagja nincs jelen. („Az igazgató testület úgy döntött . . .” „A vének testülete találkozott . . .” stb.) „A tizenkettő kifejezés tehát találóan utalhatott az apostolokra, mint csoportra, jóllehet egy-két tagja nem volt jelen egy-egy alkalommal. (Vö. Cselekedetek 6:1–6.) Amikor Jézus először megjelent a tanítványoknak egy zárt helyiségben, „Tamás, egyike a tizenkettőnek . . . nem volt velük”. Nyolc nappal később viszont már jelen volt és minden bizonytalanság tisztázódott (János 20:19–29). Bár Mátyást akkor még nem jelölték ki Júdás helyére, bizonyára régóta Krisztus tanítványa volt (Cselekedetek 1:2, 22). Mivel szoros kapcsolatban volt az eredeti apostolokkal és nem sokkal később közéjük sorolták, így visszautalva Jézusnak „a tizenkettő” előtt való megjelenésére, Pál valószínűleg Mátyást is beleértette magyarázatába.

[Kép forrásának jelzése a 31. oldalon]

Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.