A gyalázatos „szajha” – annak pusztulása
„Dicsérjétek Jaht! A megmentés, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké, mert az ő ítéletei igazak és igazságosak. Mert végrehajtotta az ítéletet a nagy paráznán – aki megrontotta a földet paráznaságával –, és megtorolta rabszolgái vérét annak kezén” (JELENÉSEK 19:1, 2).
1. Hogyan paráználkodott a nagy szajha „a föld királyaival”, és mi lett ennek a következménye?
MINDAZ, amit eddig megtárgyaltunk, eléggé komoly. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a Jelenések 17:2 verse szerint a nagy szajha „a föld királyaival” paráználkodik. Bár egy bukást elszenvedett, még mindig nagy barátságban él e világgal, és megpróbálja felhasználni a világ uralkodóit céljai eléréséhez (Jakab 4:4). Ez a szellemi paráznaság, amely a Nagy-BabiIon és a politikai uralkodók közötti tiltott kapcsolatból áll, ártatlan emberek tízmillióinak idő előtti halálát okozta! Elég nagy baj volt, hogy a nagy szajha mindkét oldalon belekeveredett az első világháború harcaiba; a második világháborúban azonban bűnei „felhalmozódtak egészen az égig”! (Jelenések 18:5). Miért mondjuk ezt?
2. a) Hogyan segített Franz von Papen Adolf Hitlernek Németország uralkodójává lenni, és hogyan jellemezte az előző német kancellár ezt a pápai lovagot? b) A náci állam és a Vatikán közti konkordátumnak melyik két cikkelyét tartották titokban? (Lásd a lapalji jegyzetet.)
2 Nos, vegyünk egy példát, hogyan lett kancellárrá és diktátorrá a zsarnok Hitler Adolf Németországban? Egy pápai lovag politikai cselszövése révén, aki az előző német kancellár, Kurt von Schleicher szavai szerint, „olyan nagy áruló, hogy hozzá képest Iskariotes Júdás szent volt”. Franz von Papenről van szó, aki a Katolikus Akció marsallja és a kommunizmust ellenző, és Németországot Hitler alatt egyesíteni törekvő mozgalom vezetője volt. Kölcsönös megegyezés alapján, von Papent alkancellárrá nevezték ki. És Hitler őt küldte egy küldöttség élén Rómába, a Náci állam és a Vatikán közti konkordátum megkötésére. XI. Pius pápa megjegyezte a német követeknek, mennyire örül, hogy „a német kormány élén most olyan férfi áll, aki megalkuvás nélküli ellensége a kommunizmusnak”, és 1933. július 20-án, a Vatikánban megrendezett fényes szertartás keretében, Pacelli bíboros (aki hamarosan XII. Pius pápa lett) aláírta a konkordátumot.a
3. a) Mit írt egy történész a náci állam és a Vatikán közti konkordátumról? b) A Vatikánban tartott ünnepségen, milyen kitüntetést adományoztak Franz von Papennek? c) Milyen szerepet játszott Franz von Papen Ausztria náci bekebelezésében?
3 Egy történész írja: „A [Vatikánnal kötött] konkordátum nagy győzelmet jelentett Hitler számára. Megadta neki az első erkölcsi támogatást a külvilágtól, éspedig a legmagasabb rendű forrásból.” A vatikáni ünnepségek alatt, Pacelli a legmagasabb pápai kitüntetést a Pius-rend nagykeresztjét adományozta Papennek.b Winston Churchill The Gathering Storm (Gyülekező viharfellegek) című könyvében, amelyet 1948-ban adtak ki, elmondja, hogyan használta fel Papen később ezt a „jó katolikus hírnevét” az egyház támogatásának elnyerésére Ausztria náci bekebelezéséhez. 1938-ban, lnnitzer bíboros Hitler születésnapja tiszteletére elrendelte, hogy egész Ausztriában rakják ki a templomokra a horogkeresztes zászlót, húzzák meg a harangokat és imádkozzanak a náci diktátorért.
4, 5. a) Miért terheli rettenetes vérbűn a Vatikánt? Hogyan támogatták nyíltan a német püspökök Hitlert?
4 A Vatikánt tehát rettenetes vérbűn terheli! Nagy-BabiIon vezető részeként, jelentős segítséget nyújtott Hitler hatalomra juttatásához, és „erkölcsi” támogatást nyújtott neki. A Vatikán egészen odáig elment, hogy hallgatólagosan jóváhagyta Hitler rémtetteit. A náci terroruralom hosszú évtizede alatt Róma főpapja némán hallgatott, miközben katolikus katonák százezrei harcoltak és meghaltak a náci rendszer dicsőségéért és más szerencsétlen emberek milliói pusztultak el Hitler gázkamráiban.
5 A német katolikus püspökök nyíltan támogatták Hitlert. Ugyanazon a napon, amelyen Japán – Németország akkori háborús partnere – alattomban megtámadta Pearl Harbort, a The New York Times a következő tudósítást közölte: „A német katolikus püspökök Fuldában megtartott konferenciáján javaslatot tettek egy különleges ’háborús ima’ bevezetésére, amelyet minden istentisztelet elején és végén kellett felolvasni. Az ima azért való esedezés, hogy a Gondviselés áldja meg győzelemmel a német hadsereget, és minden katonának óvja meg az életét és egészségét. A püspökök ezenfelül arra utasították a katolikus papságot, hogy legalább havonta egyszer tartsanak egy különleges vasárnap szentbeszédet, amelyben emlékezzenek meg a német ’szárazföldi, tengeri és légi egységnél’ szolgáló katonákról.”
6. Milyen nagy gyötrelmeket kerülhetett volna el a világ, ha nem lett volna szellemi paráznaság a Vatikán és a nácik között?
6 Ha nem lett volna ilyen szerelmi viszony a Vatikán és a nácik között, a világ elkerülhette volna azt a gyötrelmet, hogy sok millió katonát és civilt megöljenek a háborúban, hatmillió zsidót meggyilkoljanak azon a címen, hogy nem ’árják’, és – ami legdrágább Jehova szemében – az ő Tanúinak ezreit, mind a felkentek, mind a „más juhok” közül, kegyetlenül megkínozzák, és sok Tanúnak meg kelljen halnia náci koncentrációs táborokban (János 10:10, 16).
A szajha közelebbi megszemlélése
7. Mit látott János apostol, midőn közelebbről vette szemügyre a nagy szajhát?
7 Milyen találó az a látomás, amelyet ezután tár fel a Jelenések próféciája! Ha fellapozzuk a 17. fejezet 3-tól az 5-ig terjedő verseit, azt találjuk, hogy János így szól az angyalról: „És a szellem erejével elvitt engem egy pusztába. És megpillantottam egy asszonyt, aki skarlátszínű vadállaton ült, amely tele volt káromló nevekkel s hét feje és tíz szarva volt. És az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arany, drágakő és gyöngyök ékesítették, és a kezében utálatos dolgokkal és paráznaságának tisztátalanságával telt arany serleget tartott. És a homlokára egy név volt felírva, egy titok: ’Nagy-Babilon, a paráznák és a föld utálatosságainak anyja.’”
8. a) Mit hordoz a nagy szajha az arany serlegében, ami segít azonosítani őt? b) Mennyiben pompázik a Nagy-Babilon „skarlátban és bíborban”, „arannyal, drágakövekkel és gyöngyökkel ékesítve”?
8 János itt egészen közelről veszi szemügyre Nagy-Babilont. Valóban abba a pusztába való ő, a vadállatok közé, amelyek ott tanyáznak. Ennek a nagy szajhának a kiléte világosan felismerhető abból, amit a serlegében hordoz, noha az kívülről nézve, megtévesztően értékesnek látszik. Az ital, amelyet iszik, az Isten szempontjából utálatos. A világgal való barátsága, hamis tanításai, erkölcsi engedékenysége, a politikai hatalmakkal való kacérkodása – mind-mind olyan dolgok, amelyeket Jehova, „az egész föld Bírája” nem viselhet el (1Mózes 18:22–26; Jelenések 18:21, 24). És milyen szépen kicicomázza magát! Mennyire büszke impozáns stílusú, színes ablakokkal ékes, pompás székesegyházaira, ékszerekkel díszített pagodáira, és buddhista kolostoraira, ősrégi templomaira és szentélyeire. A „nagy szajha” ízlésének megfelelő divathoz hűen, papjai és szerzetesei is drága skarlát-, bíbor-, sáfrányszínű palástokban, köntösökben pompáznak (Jelenések 17:1).
9. Milyen hosszú a Nagy-Babilon vérbűnének története, és hogyan írja le ezt János találó módon?
9 Leginkább elmarasztalható azonban vérszomjas mivolta miatt. Jehovának hosszú ideje rendezni való számlája van vele ezen a téren. Támogatta a modernkori diktátorokat, de a vérontásának utálatos történelme visszanyúlik egész létezésének hosszú évszázadaira, vallásháborúin, inkvizícióin és keresztes hadjáratain át, egészen néhány apostol vértanúhaláláig, sőt Isten saját Fiának, az Úr Jézus Krisztusnak a megölése is az ő rovására írandó (Cselekedetek 3:15; Zsidók 11:36, 37). És mindehhez hozzájárul az újabb korunkban azoknak a Jehova Tanúinak megölése, akiket sortűzzel, bárddal, nyaktilóval, karddal, akasztással és börtönökben és koncentrációs táborokban való embertelen bánásmóddal végeztek ki. Nem csoda, ha János a következő szavakkal fejezi be leírását: „És láttam, hogy az asszony részeg volt a szentek vérétől és a Jézus tanúinak vérétől!” (Jelenések 17:6).
’Az asszony és a vadállat titka’
10. a) Hogyan üldözte a nagy szajha Jehova Tanúit mind a mai napig? b) Milyenfajta vezetők Nagy-Babilon papjai?
10 János „nagy megdöbbenéssel csodálkozott” azon, amit látott. Mi is csodálkozunk ma! Az 1930-as és 1940-es években a nagy szajha a Katolikus Akciót és a politikai cselszövéseket használta fel Jehova hithű tanúinak üldözésére és betiltására. A Nagy-Babilon, ahol csak elég befolyása van, mind a mai napig igyekszik akadályozni, korlátozni és rossz színben tüntetni fel Jehova Tanúi munkáját, akik Isten Királysága dicsőséges reménységét hirdetik. Azzal, hogy százmilliókat tart a nagy szajha vallásos szervezeteiben, a papság „vakoknak vak vezetőiként” szolgál, mivel a pusztulás vermébe vezeti őket. Ez a gyalázatos szajha soha, de soha nem mondhatja el azt, amit Pál apostol: „Tanúul hívlak benneteket . . . hogy tiszta vagyok minden ember vérétől!” (Máté 15:7–9, 14; 23:13; Cselekedetek 20:26).
11, 12. Mi a titka annak a „skarlátszínű vadállat”-nak, amely a gyalázatos szajhát hordozza, és milyen felvilágosításban részesültek erről a titokról Jehova Tanúi 1942-ben?
11 Az angyal látva János csodálkozását, ezt mondta neki: „Miért csodálkozol ezen? Feltárom előtted az asszony és a vadállat titkát, amely hordozza őt, és amelynek hét feje és tíz szarva van” (Jelenések 17:7). Mi ez a „vadállat”? Több mint 600 évvel korábban, Dániel próféta is látott látomást vadállatokról, és azt a magyarázatot kapta, hogy azok „királyokat”, vagy földi politikai uralmakat ábrázolnak (Dániel 7:2–8, 17; 8:2–8, 19–22). János itt a látomásban ilyen uralmaknak egyesülését látta – „egy skarlátszínű vadállatot”. Ez az ember alkotta Népszövetség, amely 1920-ban jelent meg a világ színterén, 1939-ben, a második világháború kitörésekor azonban elmerült a tétlenség mélységébe. Mi hát „az asszony és a vadállat titka”?
12 Jehova Tanúi 1942-ben isteni gondviselés folytán, felvilágosítást kaptak e titokról. Még javában dühöngött a második világháború, és sokan azt gondolták, hogy beletorkollik Armageddonba. Jehova azonban másként gondolta! Még sok munkát kellett elvégezni az ő Tanúinak! Az 1942-ben, szeptember 18–20-ig megrendezett Új Világ Teokratikus kongresszuson, az ohiói Cleveland kulcsvárosban, amely az Egyesült Államok 51 más helységével össze volt kapcsolva, Az Őr Torony Társulat elnöke, Nathan H. Knorr tartotta a nyilvános előadást, „Béke – vajon tartós lesz-e?” címmel. Ebben újból áttekintette a Jelenések 17:8 versét, ahol szó van a „skarlátszínű vadállat”-ról, amely „volt, de nincs, és mégis feljönni készül a mélységből, és a pusztulásba megy”. Kimutatta, hogyan „volt” a Népszövetség 1920-tól 1939-ig. Akkor elérkezett a „nincs” időszak, a Szövetség megszűnésével. A második világháború után azonban, a nemzetek eme szövetségének újra elő kell jönni a mélységből. Vajon beteljesedett-e ez a Bibliára alapozott előrejelzés? Bizony, beteljesedett! 1945-ben a nemzetközi „vadállat” feljött a tétlenség mélységéből mint az Egyesült Nemzetek Szervezete.
13. Hogyan folytatta tovább a Nagy-Babilon szajhai életmódját az ENSZ „vadállattal”?
13 Nagy-Babilon, elszenvedett bukása miatt legyengült állapotban ugyan, tovább űzte az ENSZ „vadállattal” szajhai életmódját. 1965. júniusában például, a világ vallásai hét vezérágának úgynevezett keresztény és nem keresztény méltóságai – állítólag a világ népességének a felét képviselve – összegyűltek San Franciscóban, az ENSZ 20. születésnapjának megünneplésére.c Ugyanabban az évben, VI. Pál pápa az ENSZ-t „a béke és egyetértés utolsó reménysugarának” nevezte, később pedig II. János Pál pápa annak a reményének adott hangot, hogy „az Egyesült Nemzetek Szervezete a béke és igazságosság legfőbb fóruma marad”. Majd 1986-ban, a hamis vallás világbirodalma támogatta elsőként az ENSZ által meghirdetett nemzetközi békeévet. De vajon létrejött-e igazi béke és biztonság, válaszul a vallásos imáikra? Távolról sem! Az ENSZ-nek egyre több tagállama mutatja ki, hogy nem szereti igazán a nagy szajhát.
A szajha végzete
14. Milyen különleges szolgálatot kell elvégeznie még az ENSZ „vadállat”-nak, és hogyan írja le ezt Isten angyala?
14 Kellő időben a „skarlátszínű vadállat” maga is pusztulásra kell hogy jusson. De mielőtt ez megtörténne, és mielőtt még elindítaná utolsó vadállatias támadását Isten népe ellen, az ENSZ vadállatnak egy különleges szolgálatot kell elvégeznie. Jehova a ’szívébe ülteti a vadállatnak és militarizált szarvainak az ő gondolatát’. És mit fog ez eredményezni? Isten angyala így felel erre: „És a tíz szarv, amelyet láttál, és a vadállat, ezek meggyűlölik a paráznát, feldúlják és mezítelenné teszik, és felfalják annak húsos részeit, és teljesen megégetik őt tűzzel.” Ugyanis „dicsőítette magát és szégyenletes fényűzésben élt”. De mindez most az ellenkezőjére fordul. Impozáns egyházi épületei és hatalmas birtokai nem mentik meg őt. Ahogyan az angyal kijelenti: „Ezért egyetlen napon jönnek rá csapásai; halál, gyász és éhínség, és teljesen megégetik tűzzel, mert erős Jehova Isten, aki megítéli őt” (Jelenések 17:16, 17; 18:7, 8).
15. Hogyan fognak reagálni a szajha politikai szeretői és az üzleti világ nagy mágnásai a pusztulására?
15 Politikai szeretői siránkozni fognak pusztulásán, ezt mondván: „Milyen kár, milyen kár, te nagy város, Babilon, te erős város, hogy egyetlen órában jött el a te ítéleted!” Az üzleti világ nagy mágnásai hasonlóképpen „sírnak és gyászolnak”, hiszen belőle gazdagodtak meg tisztességtelenül, s így szólnak: „Milyen kár, milyen kár, . . . hogy egyetlen órában letaroltak ily nagy gazdagságot!” (Jelenések 18:9–17).
16. Milyen hatást vált ki Isten népéből a nagy szajha pusztulása, és hogyan erősíti meg ezt a Jelenések?
16 De milyen hatást vált ki mindez Isten népéből? Ez is benne van az angyal szavaiban: „Örvendezzetek felette, ó ég, ti szentek, ti apostolok és ti próféták is, mert Isten végrehajtotta érettetek rajta a bírói büntetését!” Nagy gyorsasággal dobják be a mélybe Nagy-Babilont, hogy soha többé ne gyalázhassa Jehova szent nevét. A nagy szajha pusztulása győzelmi énekeket és ünneplést fog kiváltani Jehova dicsőségére. A hallelujahkórus-sorozatban elsőként felhangzik majd az örvendetes refrén: „Dicsérjétek Jaht! A megmentés, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké, mert az ő ítéletei igazak és igazságosak. Mert végrehajtotta az ítéletet a nagy paráznán – aki megrontotta a földet paráznaságával – és megtorolta rabszolgái vérét annak kezén” (Jelenések 18:20–19:3).
17. A nagy szajha félretétele után, hogyan fog folytatódni a befejezésig Isten ítélete?
17 Isten ítéletaktusa tovább siet majd befejezéséhez, midőn Jézus Krisztus, a „királyok Királya és uraknak Ura”, megtapossa „a Mindenható Isten felgerjedt haragjának borsajtóját” Armageddonkor. Ott fog leszámolni a gonosz uralkodókkal és Sátán földi szervezetének többi megmaradt részével. Dögevő madarak fogják elemészteni holttesteiket (Jelenések 16:14, 16; 19:11–21). Milyen boldogok lehetünk, hogy közel van Isten meghatározott ideje gyönyörű földünknek megszabadítására minden szentségtelentől, gonosztól, erkölcstelentől és becstelentől!
18. Mi a Jelenések könyvének nagyszerű tetőpontja?
18 Vajon ez a tetőpontja a Jelenések könyvének? Nem, még nem! Ugyanis a 144 000 égbe való feltámadásának befejeződésekor, a Bárány menyegzőjére kerül sor. A férje számára felékesített „menyasszonyt” bevezetik „egy új égbe”, és onnan – képletesen – leszáll a Vőlegénye hitvestársaként Jehova azon szándékának végrehajtására, hogy ’mindent újjá tegyen’. A menyasszony szellemi szépsége a szent város, az Új-Jeruzsálem szépsége, amelyet Jehova Isten, a Mindenható tölt be dicsőségének lényével, a lámpása pedig a Bárány (Jelenések 21:1–5, 9–11, 23). Ebben éri el a Jelenések a nagy tetőpontját, Jehova nevének megszentelésével, és azzal, hogy a Bárány, Krisztus Jézus, és menyasszonya, az Új-Jeruzsálem, kezdi örök élettel megáldani az engedelmes emberiséget a földi Paradicsomban.
19. a) A Babilonból való kijövetel mellett, mi nélkülözhetetlen még a megmentéshez? b) Milyen sürgető meghívás van még nyitva előttünk, és milyen legyen a válaszunk?
19 Ráébredtél-e a hamis vallás kétszínűségére, és kijöttél-e Nagy-Babilonból? S megtetted-e a további lépéseket; teljes szívű önátadással oda járultál-e Jehova Istenhez Krisztus Jézus által, s szemléltetted-e ezt alámerítkezéssel? Ez is nélkülözhetetlen a megmentéshez! Ahogy Jehova végső ítélet-végrehajtásának meghatározott ideje közeledik, úgy fokozódik a sürgető meghívás visszhangjának erőssége: „A szellem és a menyasszony szüntelenül azt mondja: ’Jöjj!’”. Bárcsak mindazok, akik hallják a felhívást, átadnák az életüket Jehovának és maguk is buzgón mondanák másoknak, hogy „Jöjj!”. Igen, „aki szomjazik, jöjjön; mindenki, aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jelenések 22:17). A meghívás még nem zárult le. Valóban boldog leszel, ha állást foglalsz Jehova mellett és ki is tartasz ebben az állásfoglalásodban Isten és a Bárány trónja előtt, Jehova önátadott, alámerített népének egyik tagjaként. A meghatározott idő közelebb van, mint gondolnád! Igen, a Jelenések nagyszerű tetőpontja közel van!
A heti Őrtorony-tanulmányozás összefoglalásaként, a tanulmányvezető olvassa fel a következő Határozatot és ismételje át a hozzá írt kérdések segítségével. Ezt a Határozatot ismertették világszerte Jehova Tanúi „Isteni igazságosság” kerületkongresszusain 1988-ban, „A gyalázatos ’szajha’ – annak bukása és pusztulása” című záróelőadás után.
[Lábjegyzetek]
a Nyilvánvaló okokból, a konkordátum két cikkelyét az időben titokban tartották, ezek a Szovjetunió elleni közös fronttal, valamint a Hitler seregébe besorozott katolikus papoknak szolgálatával foglalkozott. Ez a besorozás sértette a versailles-i szerződést (1919), amelyhez még Németország kötve volt; ezeknek a cikkelyeknek a nyilvánosságra hozatala zavarhatta volna a többi versailles-i aláírót.
b Franz von Papen egyike volt azoknak a náciknak, akiket az 1940-es évek végén Nürnbergben (Németország) háborús bűnökért felelősségre vontak. Őt felmentették ugyan, de később súlyos ítéletet hozott ellene egy német nácitlanító bíróság. Még később, 1959-ben, pápai titkos kamarás lett.
c Erről az összejövetelről szólván, VI. Pál pápa ezt mondta: „Milyen igazán jogos és helyes volt, hogy a békéért egybehívott vallásos zsinatot belevették az Egyesült Nemzetek chartájának húsz évvel ezelőtti aláírásáról szóló emlékünnepi ceremóniákba.”
[Kiemelt rész a 16. oldalon]
A PÁPA HALLGATÁSA
H. W. Blood-Ryan, az 1939-ben kiadott Franz von Papen – élete és kora című könyvében részletesen leírja azokat a cselszövéseket, amelyekkel ez a pápai lovag hatalomra juttatta Hitlert és keresztülvitte a nácikkal a konkordátumot. Azokról a borzalmas pogromokról, amelyeket a zsidók, Jehova Tanúi és mások ellen hajtottak végre, a szerző ezt írja: „Miért hallgatott Pacelli [XII. Pius Pápa]? Azért, mert von Papen tervében a nyugatnémetek jövőbeni Szent Római Birodalmában erősebb római katolikus egyházat látott, a Vatikánt újból a világi hatalom székében látta. . . Ugyanaz a Pacelli most szellemi diktatúrát gyakorol lelkek milliói fölött, mégis alig emelt egy suttogást a hitleri agresszió és üldözés ellen. . . Most, amikor e sorokat írom, már három napja tart a mészárlás és egy ima sem hangzott el a küzdők lelkéért, amelyeknek fele katolikus. Borzalmas lesz a számonkérés, amikor ezek az emberek, megfosztva minden földi befolyásuktól, megállnak Istenük előtt, aki számadásra szólítja őket. Vajon mi lehet mentségükre? Semmi!”
[Kiemelt rész a 22. oldalon]
A VATIKÁN BONYODALMA
A The New York Times 1988. március 6-án arról tudósított, hogy a Vatikán 61,8 millió dolláros rekord költségvetési hiányt vár 1988-ra. Az újság kijelentette: „A fő kiadások feltételezhetően magukban foglalják az 1984-ben tett ígéretet, amely szerint közel 250 millió dollárt fizetnek ki az Ambrosiano Bank hitelezőinek. A Vatikán súlyosan belekeveredett a milánói bank ügyeibe annak 1982-ben bekövetkezett összeomlása előtt.” Valójában annyira belekeveredett abba a botrányba, hogy kitartóan megtagadta három magas rangú vatikáni tisztségviselőjének, köztük egy amerikai érseknek, a megjelenését az olasz törvényszék előtt!