’Kölcsönbe adott’ gyermekek — Bölcs dolog-e az ilyen szokás?

„DÁNIEL, amint tudod, sok gyermekem van” — mondta Dániel unokatestvére. „Ezért elhatároztam, hogy a rokonok között szétosztok közülük néhányat.” Az egyik kislányra mutatva, akit magával hozott, ezt mondta: „Ez lesz a tied.”

„Köszönöm” — mondta Dániel. Belül azonban mélyet sóhajtott. Neki is volt épp elég gyermeke és nem kívánt többet. De az ország szokásának megfelelően, lehetetlen lett volna visszautasítani az ajánlatot — ez súlyos sértésnek számított volna! Dánielnek így lett egy újabb leánya, akiről mostantól kezdve gondoskodnia kellett.

Sok fejlődő országban, különösen Afrikában, nem szokatlan, ha szülők több hónapra vagy évre, olykor véglegesen is „kölcsönbe adják” gyermekeiket rokonaiknak és barátaiknak. A nyugaton élőknek ez a szokás eléggé furcsának tűnhet, de elvileg ez nem sokban különbözik attól, mint amikor elküldik gyermekeiket hosszabb időre egy internátusba vagy nyári táborozásba. Mi húzódik meg e szokás hátterében? Bölcs dolog-e így eljárni?

Miért adják kölcsönbe gyermekeiket?

Bár a hagyományos értékek állandóan változnak Afrikában, az afrikaiak még mindig úgy gondolkodnak, hogy a gyermekek nem kizárólag a szülőké. Inkább a tágabb értelemben vett családé. Ez az álláspont tükröződik abban, hogy a nagynénik, nagybácsik, nagyszülők, és más hozzátartozók is jogot formálnak a gyermekek feletti ellenőrzés gyakorlásához. Egy nyugat-afrikai közmondás ezt így fejezi ki: „Egy személy ad életet a gyermeknek, de többen gondoskodnak e kicsinyről.”

Szükséghelyzetben — például, ha meghalnak a szülők — a rokonok készek az árvát magukhoz venni és felnevelni. Legtöbb esetben a gyermeket anyagi okokból adják oda a rokonoknak. Egy elszegényedett, több gyermekes család esetében, a szülők lehet hogy arra gondolnak, hogy gyermekük vagy gyermekeik számára az lesz a legelőnyösebb, ha az anyagilag tehetősebb rokonukhoz kerülnek. Azzal indokolják tettüket, hogy a szóban forgó rokonnak könnyebb lesz fedezni a gyermek taníttatását, ruházkodását, orvosi ellátását és élelmezését. Vagyis nem a szülői szeretet hiányának kell tekinteni, ha egy szülő gyermekét másokra bízza, inkább annak, hogy a gyermekeknek a legjobbat szeretnék biztosítani.

Egy további ok: azt szeretnék, ha gyermekeik jó nevelést kapnának. Talán a legközelebbi iskola elég messze esik a szülői háztól. Mivel nehéz vagy szinte lehetetlen az egész család számára elköltözni, a szülők azt tartják a legjobb megoldásnak, ha gyermeküket elküldik azokhoz a rokonokhoz, akik az iskolához közel laknak.

A rokonok rendszerint egy ilyen gyermeket örömmel fogadnak. Igaz, ez azt jelenti, hogy egy éhes szájjal több lett, de azt is jelenti, hogy két kézzel többen segítenek be a ház körüli munkába. Időnként persze a szülők ellátás fejében szoktak pénzt vagy élelmiszert küldeni.

Figyelembe veendő tényezők

Bár a gyermek „kölcsönbe adása” anyagilag és neveltetés szempontjából előnyös lehet, vannak más tényezők is, amiket gondosan figyelembe kell venni. Például, mennyire tud a gyermek beilleszkedni új otthonába vagy hogyan tudnak a gyámszülők alkalmazkodni őhozzá? Legtöbbször minden simán megy, és az új szülők és a gyermekek között meghitt, bensőséges kapcsolat alakul ki. Például, egy sierra leonei keresztény vén magához vette árván maradt unokaöccsét. Amikor évekkel később érdeklődtek gyámfia felől, ezt válaszolta: „Desmondot nem tekintem fogadott gyermekemnek — ő a fiam. Ő édesgyermekem.”

Persze, nem mindenki vélekedik így a fogadott gyermekéről. Lássunk erre egy példát: Egy nyugat-afrikai városban felkelés tört ki. Golyók röpdöstek a levegőben. „Gyertek gyorsan!” — kiáltott oda édesanyja a két gyermeknek. „Arthur, bújj az ágy alá! Sorie, te pedig nézz ki az ablakon, és közöld, mi történik odakint!” Arthur édesgyermeke, Sorie viszont fogadott fia, vagy gyámfia volt.

A családban rendszerint előnyben részesülnek az édesgyermekek. Vagyis a hőn óhajtott anyagi dolgokhoz a gyámgyermekek ritkán jutnak hozzá. Nem ritka eset, hogy a gyámgyermeket agyondolgoztatják, neveltetésüket elhanyagolják, az öltözködésnél azt kapják, ami jut nekik, és ha betegek, nem kapnak kellő orvosi ellátást, nem beszélve a fogcsináltatásról. Egy misszionárius, aki 23 évig ténykedett Afrikában, ezt mondta: „A gyámgyermekek majdnem mindig másodrendű gyermekek.”

Egy másik megszívlelendő szempont: Ha egy gyermek elhagyja a szülői házat, rendszerint érzelmileg fizet ezért. A gyermekek érzékenyek, értelmük és szívük fogékony a benyomásokra. Csecsemőkortól kezdve vágyódnak a vigasztalásra és a szüleikkel való szoros kapcsolat biztonságára. Ezért a gyermekek számára nagy megpróbáltatást jelenthet, ha kiszakítjuk őket megszokott környezetükből és arra kényszerítjük, hogy olyan személyekkel lakjanak együtt, akik nekik teljesen idegenek.

Sierra Leonéban egy Comfort nevű asszony kilenc éves korában nagynénjéhez került, hogy ott lakjon. Így emlékezik vissza: „Nagyon nehezek voltak az otthontól távol töltött évek. Rettenetesen hiányoztak hozzátartozóim — különösen a fitestvéreim és a nővéreim. Olyan érzésem volt, mintha kitéptek volna igazi környezetemből és oda dugtak volna, ahol semmi keresnivalóm nem volt. Bár nagynéném jól bánt velem, én mégsem tudtam vele olyan felszabadultan beszélni, mint édesanyámmal. . . . Én sohasem küldeném el gyermekeimet másokhoz lakni, akármennyire megnehezedne is a megélhetésünk.”

Francis, egy nyugat-afrikai fiatal, aki gyámszüleinél nevelkedett fel, ezt mondta: „Nagyon sajnálom, hogy nem volt soha alkalmam édesanyámmal bensőséges kapcsolatban lennem. Egy kicsit úgy érzem, mindketten értékes dologtól fosztattunk meg.”

A létfontosságú szellemi szükségletek

A legfontosabb mérlegelendő szempont természetesen a gyermek szellemi jóléte. Isten bölcsességében arra utasítja a szülőket, hogy törődjenek gyermekeik szellemi jólétével. Az izraelita szülőknek ezt parancsolta: „Ezek a szavak, amelyeket ma parancsolok neked, legyenek a te szívedben; és vésd be azokat a te fiaidba, és beszélj azokról, amikor a házadban ülsz, és amikor úton jársz, és amikor lefekszel, és amikor felkelsz” (5Mózes 6:6, 7). Pál apostol a keresztény apáknak hasonló tanácsot ad: „Ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek őket Jehova fegyelmezése és szellemi szabályozása szerint” (Efézus 6:4).

Hogyan lehet egy gyermeket „Jehova fegyelmezése és szellemi szabályozása szerint” nevelni, ha hitetlen rokonainál lakik? Milyen rövidlátásra vallana, ha feláldoznánk gyermekünk szellemi érdekeit az anyagi vagy a neveltetési előnyökért!

De mi a helyzet akkor, ha egy gyermek hittestvérhez kerül? Jóllehet a hittestvér előnyösebb, mint a hitetlen, de ennek is lehet több hátránya. A gyermeknek lehetnek beilleszkedési nehézségei társasági, érzelmi és lélektani szempontból. Egyes gyermekek elkedvetlenednek, vagy bűnözésnek és rossz társaságnak eshetnek áldozatul. Némelyek elvesztették minden érdeklődésüket a szellemi dolgok iránt.

A szülők tudják, milyen hozzáértést, türelmet és sok időt igényel, ha azt akarják, hogy egy gyermek szívében elmélyüljön a Jehova iránti szeretet. Ha ez a vérszerinti szülőknek is nehezen megy, akik pedig egész közelről ismerik gyermeküket születése óta, mennyivel nehezebb lesz annak a házaspárnak a dolga, aki az idegen gyermeket akarja helyesen felnevelni! Mivel a gyermek örök élete forog kockán, a szülőknek gondosan és imádságos szellemben mérlegelniük kell, megéri-e ekkora kockázatot vállalni gyermekükkel kapcsolatban, amikor másoknak adják át ott lakásra.

Természetesen, a keresztény szülőknek önmaguknak kell eldönteniük, hogy eleget tesznek-e az 1Timótheus 5:8-ban olvasható tanácsnak: „Ha pedig valaki övéinek és főleg családja tagjainak gondját nem viseli, megtagadta a hitet, és rosszabb a hitetlennél.” Ha személyesen nem tudják a gyermek anyagi szükségleteit kielégíteni, akkor ügyelniük kell arra, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobb módon elégítsék ki szellemi szükségleteit.

A zsoltáros ezt írta: „A gyermekek Isten ajándékai, Istentől jutalom” (Zsoltárok 127:3, The Living Bible). Vedd körül gyermekeidet szeretettel és tartsd őket közel magadnál. Szeresd őket, és adj alkalmat nekik, hogy ők is viszontszeressenek. Segíts nekik, hogy szellemi érzületű férfiak és nők váljanak belőlük, mert így fognak örök áldást aratni. Lehet, hogy te is képes leszel azt mondani, amit János mondott szellemi gyermekeiről: „Nincs nagyobb okom a hálára, mint ha azt hallom, hogy gyermekeim az igazságban járnak” (3János 4).