Őrizzük meg keresztény egységünket

„KÉPZELD el, hogy valaki testvérnek vagy testvérnőnek szólítana — írja a katolikus író, Domenico Mosso —, és ez a valaki nem a pap, hanem az a középkorú úr vagy az elragadó fiatal hölgy, aki éppen most érkezett a jobb oldaladra. ’Bocsánat, hogy tetszett mondani?’ ’Azt mondtam: Jó napot, testvér.’ ’De hát hogy merészel . . . Én egyáltalán nem ismerem önt, honnan van hát ez a bizalmaskodás? Ne feledje, hogy a templomban vagyunk.’ ”

Az igazi testvériesség fogalma teljesen hiányzik a kereszténység egyházaiból. Ez a keresztény egység hiányára vall. Nem így van azonban Jehova Tanúinál. Miként Jézus korai követői, mi szabadon hívjuk egymást testvérnek és testvérnőnek (2Péter 3:15). Bárhová megyünk a világban, meleg, testvéri fogadtatásban részesülünk a legközelebbi Királyság-teremben. Az egység abban is megnyilvánul, hogy az összes gyülekezetben ugyanaz a tanítás folyik és az összes Tanú részt vesz a „királyság jó hírének” a prédikálásában (Máté 24:14).

A halála előtti éjszakán Jézus Krisztus így imádkozott: „Nemcsak őértük könyörgök, hanem azokért is, akik hisznek majd bennem az ő szavukra, hogy ők is egyek legyenek, mint ahogy te, Atyám, egységben vagy velem és én is egységben vagyok veled” (János 17:20, 21). A bibliai feljegyzés azt mutatja, hogy Jehova Isten meghallgatta Jézus imáját. Krisztus tanításának egyesítő ereje által megszűnt a korai keresztények között a zsidók és a pogányok közt oly régóta tartó ellenségeskedés (Galata 3:28).

Ennek az egységnek a megőrzéséhez azonban erőfeszítésre volt szükség. Pál apostol arra intette munkatársait, hogy ’mennyei elhívásukhoz méltóan járjanak . . . és igyekezzenek komolyan megőrizni a szellem egységét a béke egyesítő kötelékében’. Nem szakadhattak szét különféle szektákra. Nem, mert „egy a test és egy a szellem, miként ti is egy reménységre kaptatok elhívást; egy Úr, egy hit, egy alámerítés van; egy Isten és mindenkinek Atyja”. Az apostolok, pásztorok, és tanítók kötelesek voltak segíteni a gyülekezet tagjait, hogy azok ’mindannyian eljussanak a hitnek egységére’ (Efézus 4:1–6, 11–14).

Napjainkban Jehova Tanúi sikeresen megőrzik ezt az „egységet”. Különféle tényezők azonban — a függetlenség szelleme, a műveltségi és faji különbözőségek, különféle fogyatékosságok és tökéletlenségek a keresztények között — veszélyeztethetik nálunk a „hit egységét”. Hogyan őrizhetjük hát meg ezt az egységet?

Táplálkozás ugyanannál az asztalnál

Jehova nem világosít meg minden keresztényt egyénileg. Krisztus kinevezte a „hű és értelmes rabszolga” osztályt, hogy gondoskodjék bibliai tananyagról és időszerű tanácsról a keresztények számára mindenütt a földön (Máté 24:45–47). Az Őrtorony 105 nyelven jelenik meg, hogy hozzájáruljon az egész világon ennek a szükségletnek a kielégítéséhez.

Az a tény, hogy mindannyian ugyanannál a szellemi asztalnál táplálkozunk, nagyban elősegítette a hit egységének létrejöttét és megőrzését. Időnként előfordul azonban, hogy bizonyos országokban egyes tanácsokat nem alkalmaznak. Vajon ilyen esetekben azt kell éreznünk, hogy ezek a tanácsok talán szükségtelenek? Aligha. Előfordult, hogy némely tanács, amit Pál a Korinthus erkölcstelen és bálványimádó városában élő keresztényeknek adott, a vidéken élő keresztények előtt nem látszott teljesen alkalmazhatónak (1Korinthus 6:15, 16; 10:14). A keresztények mégis úgy tekintették mindenütt Pál írásait, mint „az Írások” részét (2Péter 3:16).

Hasonlóképpen ma is előfordul, hogy bizonyos cikkek talán nem látszanak alkalmazhatóknak a helyi körülményekhez, mint ahogy más cikkek alkalmazhatók. De azért szívesen kell fogadnunk az előzetes figyelmeztetést abban a tudatban, hogy korunk gyors kommunikációs lehetőségei következtében az egészségtelen irányzatok, amelyek a világ valamely részén felütik a fejüket, igen gyorsan elterjedhetnek!

Tökéletlenségek és szélsőséges nézetek

Jakab tanítvány ezt mondta: „Mindannyian sokszor megbotlunk” (Jakab 3:2). A tökéletlenség következtében az ember hajlamos a túlzásokra. Ez talán nem olyan szembetűnő, ha az emberek ugyanazon a nézeten vannak. Például két rendkívül igényes, kényes ízlésű egyén jól kijöhet egymással. De ha az egyik lompos, a másik viszont kényes ízlésű, véget nem érő vitatkozás támadhat közöttük!

Jehova Tanúi „minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” jöttek (Jelenések 7:9). Ennek következtében a közöttünk levő egyéneknek igen eltérő elképzeléseik lehetnek olyan dolgokban, mint az étrend, a ruházat, az egészségvédelem, sőt még a társasági illemszabályok is. Ezek az eltérő nézetek nem kell hogy szükségszerűen éket verjenek közénk. A Biblia óva int a végletektől és arra buzdít, hogy egyensúlyra és ésszerűségre törekedjünk: „A felülről jövő bölcsesség . . . békeszerető, ésszerű” — mondja a Biblia (Jakab 3:17).

Igaz, a Biblia igen kifejezetten elítél bizonyos szokásokat. De gyakran egyszerűen arra buzdít, hogy két véglet közt a középutat válasszuk. Vizsgáljuk meg, mit mond a Biblia a következő tárgykörökkel kapcsolatban:

Világi munka: „A restség mély álomba merít, a lomha lélek pedig megéhezik” (Példabeszédek 19:15). „Nem szolgálhattok Istennek és a gazdagságnak” (Máté 6:24).

Beszéd: „Aki megfékezi ajkait, értelmesen cselekszik” (Példabeszédek 10:19). „Mindennek rendelt ideje van . . . ideje van a hallgatásnak és ideje van a beszédnek” (Prédikátor 3:1, 7).

Emberi kapcsolatok: „Abból tudja meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek” (János 13:35). „Ritkán tedd a lábadat felebarátod házába, hogy elege ne legyen belőled” (Példabeszédek 25:17).

Gyermeknevelés: „Aki visszatartja vesszejét, gyűlöli a fiát, de az szereti őt, aki megkeresi fenyítékkel” (Példabeszédek 13:24). „Ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká váljanak” (Kolossé 3:21).

Minél kiegyensúlyozottabbak a nézeteink ahelyett, hogy szélsőségesek lennénk, annál kevesebb nézeteltérésünk lesz más keresztényekkel. De mi történik, ha a tökéletlenség miatt mégis nézetkülönbségek merülnek fel? Emlékezzünk Pál szavaira a Kolossé 3:13-ban: „Továbbra is szenvedjétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak készségesen, ha valakinek oka lenne a panaszra.”

’A botlásomra volt’

Vannak a gyülekezetben olyanok, akik rendkívüli érzékenységre hajlamosak, és bántó szándékot vélnek felfedezni ártatlan szavakban és gesztusokban. Ez talán a korábbi életkörülményeik miatt van. Bármely esetben milyen sajnálatos az, amikor az ilyen túlérzékeny egyének megbántva érzik magukat jelentéktelen apróságok miatt, vagy — ami még rosszabb — másokat is zavarnak emiatt és az egyenetlenség magvát hintik el!

Igaz, a Biblia elítéli az olyan viselkedést, amely más tanítványoknak botlást okoz (Lukács 17:1, 2). Az érett egyéneknek pedig érzékenyen kell reagálniuk keresztény társaik érzéseire. Ugyanakkor azonban a Biblia erőteljesen azt tanácsolja nekünk, hogy ne legyünk túlzottan érzékenyek és ne nagyítsuk fel magunkban a minket ért sérelmeket (Prédikátor 7:9). Azonkívül, aki viszályt szít a testvéreink között azáltal, hogy feltárja előttük másnak a fogyatékosságait, olyasmit tesz, amit ’valóban gyűlöl Jehova’ (Példabeszédek 6:16–19).

Isten szelleme segíthet abban, hogy legyőzzük a túlzott érzékenységünket. Ahelyett, hogy gondolatban a testvéreink fogyatékosságaival foglalkoznánk, a szellem segítségével helyes, építő gondolatokkal töltsük meg az elménket (Filippi 4:8). Ez elősegíti az egységet.

Az egység nem egyformaság

A világraszóló egység azonban nem jelenti az egyéniség elfojtását vagy a kezdeményezés visszaszorítását. Ahol a bibliai alapelvek érvényesek, ott mi örömmel mondunk le a világi független gondolkodás mintájáról és Jehova szellemének irányítását fogadjuk el. De a prédikálásra vonatkozó megbízatásunk teljesítése közben tág tér nyílik az egyéniség kibontakoztatására, sőt képzelőerő felhasználására is. A testvéreink valóban sokszor igen nagy találékonyságot mutatnak fel, amikor tanúskodási módszereiket a helyi körülményekhez igazítják.

A tevékenység igen széles területe létezik, amely nem érinti közvetlenül a bibliai alapelveket, néhány helyi szokást is beleértve. Európa szárazföldi részén az emberek gyakran fognak kezet. A Távol-Kelet egyes részein pedig meghajolnak egymás előtt. Mindkettő elfogadható a keresztények számára. Vagy nézzük a ruházatot és a hajviseletet. A Biblia csak alapvető irányelveket közöl a mértékletesség és az egyensúly tekintetében. Ezen belül nyugodtan követhetjük egyéni ízlésünket, mindamellett ’józan elmét’ használva (1Timótheus 2:9, 10).

A vének tehát mindenkor ügyeljenek arra, hogy a bibliai alapelvek szerint adjanak tanácsot, nem pedig az egyéni ízlésük alapján. Természetesen, amikor szellemi dolgokról van szó, a valódi egység előmozdítása legyen az előtérben. Mi akkor mérhetjük le, hogy a ’hitben vagyunk-e’, ha rendszeresen tanulmányozzuk a Bibliát és a ’hű rabszolgától’ jövő kiadványokat (2Korinthus 13:5). A cselekedeteink területén pedig úgy őrizhetjük meg az egységet, ha bátran teszünk „nyilvános kijelentést” a hitünkről (Zsidók 13:15).

Így teszünk majd eleget az ihletett tanácsnak: „Most azért intelek titeket, testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében, hogy mindnyájan egybehangzóan beszéljetek, és ne legyenek nézeteltérések köztetek, hanem megfelelően egységesek lehessetek ugyanabban az értelemben és ugyanabban a gondolatmenetben” (1Korinthus 1:10).

[Kép a 32. oldalon]

Az egységhez igen lényeges az, hogy jó kapcsolatokat ápoljunk még akkor is, ha okunk volna megsértődni