Bízzál Jehovában!
„Bízzál Jehovában s tégy jót; . . .maradéktalan örömet is találj Jehovában” (ZSOLTÁROK 37:3, 4).
1., 2. a) Mi történt azokkal, akik az első században nem bíztak Jehovában és azokkal, akik bíztak őbenne? b) Milyen kérdéseket tehetnénk fel ma a vallásokkal kapcsolatban?
IDŐSZÁMÍTÁSUNK első századában a zsidó vallási vezetők azt állították, hogy Istent imádják. Ámde nem bíztak benne. Megszegték parancsolatait és üldözték azokat, akik Istent képviselték (Máté 15:3; János 15:20). Ezért Jehova ’elhagyottá tette házukat’ (Máté 23:38). I. sz. 70-ben a római seregek elpusztították Jeruzsálemet és templomát, nagy veszteségeket okozva emberéletben a vallási vezetőknek és követőiknek egyaránt. Védelemben részesültek viszont azok, akik Jehovában bíztak, mivel hallgattak az ő szószólóinak figyelmeztetésére és biztonságos helyre menekültek (Máté 24:15–22; Lukács 21:20–24).
2 A dolgok e rendszerének ezekben az utolsó napjaiban vajon a világ vallásai Jehovában, az igaz Istenben bíznak? Engedelmeskednek a parancsolatainak és az ő akaratát cselekszik, vagy ellenkezőleg, az első századi vallási vezetőket utánozzák, akiket Isten magukra hagyott? Vajon a mai vallások közül melyik számíthat arra, hogy Jehova megvédelmezi, mivel ’Jehovában bízik és jót cselekszik’? (Zsoltárok 37:3).
Hol van a testvéri szeretet?
3. Miért vallottak kudarcot a béke megteremtésére irányuló vallásos erőfeszítések?
3 II. János Pál pápa nemrég arra figyelmeztetett mindenkit, hogy „az egész emberiség túlélését súlyos veszély fenyegeti”. Kihangsúlyozta, hogy „ezekkel a veszélyekkel könnyebben lehet szembenézni”, ha a különféle vallási csoportok „együttműködnek” „a béke és a kibékítés” érdekében. Mindazonáltal, ha ez az Isten akarata, vajon miért nem áldotta meg a sok évszázados ilyen irányú törekvéseiket? Nos, azért nem tette meg ezt, mert ezek a vallások nem bíztak abban a módban, ahogyan Isten az ő mennyei Királysága által kívánta elhozni a békét (Máté 6:9, 10). Ehelyett a nemzetek politikáját és háborúit támogatták. Ennek következtében, háború idején az egyik nemzet vallásos tagjai legyilkolták a másik nemzet ugyanazon hiten lévő vallásos tagjait. Katolikus gyilkolt katolikust, protestáns gyilkolt protestánst, muzulmán gyilkolt muzulmánt, de a többi vallás is ezt tette. Vajon az igaz testvérek legyilkolják egymást, miközben azt állítják, hogy Istent szolgálják?
4. Milyen irámyadó mértéket állított fel Jézus az igaz vallás tekintetében, és miért volt az „új parancsolat”?
4 Jézus világosan lefektette az igaz vallás irányadó mértékét, amikor azt mondta követőinek: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Abból tudja meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek” (János 13:34, 35) Akik tehát az igaz vallást gyakorolják, azoknak szeretniük kell egymást. Ez annyiban volt „új parancsolat”, hogy Jézus azt mondta: „Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.” Ő hajlandó volt lemondani életéről a követőiért. Nekik is készeknek kell lenniük erre — nem, nem arra, hogy elvegyék hívőtársaik életét, hanem arra, hogy ha szükséges, lemondjanak a saját életükről a testvéreikért! Ez új volt, hiszen a mózesi törvény nem követelt meg ilyesmit.
5. Hogyan hangsúlyozza Isten Szava erőteljesen az igaz imádóktól megkövetelt szeretet és egység szükségességét?
5 Isten Szava kijelenti: „Ha valaki az állítja: ’Szeretem Istent’, és mégis gyűlöli a testvérét, az hazug. Mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, az nem szeretheti Istent, akit nem lát. És ez a parancsolat tőle van, hogy aki szereti Istent, az szeresse a testvérét is” (1János 4:20, 21). Akik Istenben bíznak, ezzel a szeretettel tartják fenn az igazi nemzetközi egységet. Pál apostol az 1Korinthus 1:10-ben ezt mondta: „Intelek titeket, testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében, hogy mindnyájan egybehangzóan beszéljetek és ne legyenek nézeteltérések köztetek, hogy megfelelően egységesek lehessetek ugyanabban az értelemben és ugyanabban a gondolatmenetben.” (Lásd még: 1János 3:10–12.)
6. Miért mondhatják el Jehova Tanúi, hogy ők ’tiszták minden ember vérétől’?
6 A The World Book Encyclopedia azt mondja, hogy 55 millió embert öltek meg a II. világháborúban. Ezeket az összes nagyobb vallások tagjai ölték meg, Jehova Tanúi kivételével. Ennek az 55 millió halálnak egyikét sem okozták Jehova Tanúi, mivel ők engedelmeskedtek annak a parancsnak, hogy egymást szeressék és megtagadták a nemzetek háborúiban való részvételt. Sokan a Tanúk közül mártírhalált haltak semleges álláspontjukért, ezért elmondhatják, amit Pál apostol mondott: „Tiszta vagyok minden ember vérétől” (Cselekedetek 20:26).
7., 8. Hogyan ismeri be némelyik egyházi személy, hogy vérbűn terheli őket?
7 Egy katolikus pap, aki azoknak a repülősöknek a káplánja volt, akik 1945-ben ledobták Japánra az atombombákat, nemrég kijelentette: „Az utóbbi 1700 év folyamán az egyház tiszteletre méltóvá avatta a háborút. Arra indította az embereket, hogy elhiggyék: harcolni tiszteletreméltó keresztényi hivatás. Ez azonban nem igaz. Mi agymosáson estünk át . . . Az igazságos háború evangélioma olyan evangélium, amit Jézus sohasem tanított . . . Jézus életében vagy tanításában semmi olyan nem található, ami azt sejtetné, hogy mialatt törvénytelennek tartják nukleáris robbanófejekkel elhamvasztani embereket, addig törvényesnek tekinthető elhamvasztani őket napalam vagy lángszóró segítségével.”
8 A londoni Catholic Herald kijelentette: „Az első keresztények . . . szó szerint vették Jézus szavait és megtagadták, hogy besorozzák őket a római hadseregbe még akkor is, ha ezért halálbüntetést szabtak ki rájuk. Vajon más lett volna az egész történelem, ha az egyház ehhez az eredeti állásponthoz ragaszkodott volna? . . . Ha a mai egyházak közösen és együttesen elítélnék a háborút . . . ami azt jelenti, hogy minden egyháztagnak az volna a lelkiismereti kötelessége, miként a keresztényeknek, hogy lelkiismeretesen ellenezzék azt, akkor feltétlenül biztosítani lehetne a békét. De tudjuk, hogy ez sohasem fog megtörténni.”
9. Miért vonhatjuk le azt a következtetést, hogy Jehova elhagyta e világ vallásait?
9 E világ vallásai tehát eleve végzetszerűen megalkudtak Isten törvényei tekintetében. Semmiképpen sem bíztak jobban Istenben, mint az ókori farizeusok. „Azt vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják őt, mert utálatosak, engedetlenek és nem alkalmasak semmilyen jó munkára” (Titus 1:16). Ezért éppen úgy elhagyta Isten e világ vallásait, mint ahogyan elhagyta a képmutató zsidó vallást is az első században (Máté 15:9, 14).
Túlélés Jehovába vetett bizalom által
10., 11. Mit tett Ezékiás király, amikor Asszíria megparancsolta neki, hogy Jeruzsálem adja meg magát, és hogyan gúnyolódott Senakherib szóvivője?
10 Ne bízzatok hát e világ gondjainak emberi megoldásában. Csak abban bízzatok, aki képes teljesíteni az ígéreteit (Józsué 23:14). Ennek példájaként figyeljük meg, mi történt a Krisztus előtti nyolcadik században a júdabeli Ezékiás király idejében. A Biblia azt mondja őróla: „Továbbra is azt tette, ami helyes Jehova szemében” (2Királyok 18:3). Az ő uralkodása idején Asszíria hatalmas világbirodalma nagy katonai erővel felvonult Jeruzsálem ellen. Asszíria királya, Senakherib szóvivője által megadásra szólította fel Jeruzsálemet e szavakkal: „Ezt mondja a király: ’Ne csaljon meg titeket Ezékiás, mert ő nem képes megszabadítani benneteket az én kezemből! És ne vegyen rá benneteket Ezékiás, hogy Jehovában bízzatok’ ” (2Királyok 18:29, 30).
11 Vajon mit tett Ezékiás? A Biblia kijelenti: „Ezékiás imádkozni kezdett Jehova előtt és ezt mondta: ’Ó Jehova, Izrael Istene, aki kérubokon ülsz, egyedül te vagy a föld összes királyságának igaz Istene. Te alkottad az egeket és a földet. Hajtsd füledet, ó Jehova, és hallgass meg. Nyisd meg szemeidet, ó Jehova és lásd, és halljad Senakherib szavait, amelyeket elküldött, hogy felingerelje az élő Istent . . . Ó Jehova, Istenünk, szabadíts meg, kérünk, az ő kezéből, hogy a föld összes királyságai megtudják, hogy te, ó Jehova, egyedül te vagy Isten’ ” (2Királyok 19:15–19).
12. Hogyan válaszolt Jehova Ezékiás imájára?
12 Jehova meghallgatta ezt az imát és elküldte Ésaiás prófétát Ezékiáshoz, hogy ezt mondja neki: „Ezért ezt mondja Jehova Asszíria királyával kapcsolatban: ’Nem fog bevonulni ebbe a városba, nyilat se fog lőni rá, pajzzsal se rohamozza meg, sem ostromfalat nem emel ellene.’ ” Vajon Ezékiásnak hadsereggel kellett szembeszállnia Asszíriával? Nem, neki Jehovában kellett bíznia, amit meg is tett. És mi lett az eredmény? „Jehova angyala kivonult és lesújtott száznyolcvanötezer harcost az asszírok táborában.” Maga Senakherib is megfizetett azért, mert gyalázta Jehovát és Jehova szolgáit, hiszen később a saját fiai ölték meg. Jehova szavának beteljesedéseként egyetlen fegyver se támadt Jeruzsálemre (2Királyok 19:32–37).
13., 14. Milyen alapon élik túl minden nemzetből való emberek a dolgok e rendszerének végét?
13 Napjainkban is valami hasonló történik majd. Akik Jehovában bíznak, azok túlélik a világtól jövő gúnyolódást és a világ végét. „Akik nevedet ismerik, benned bíznak, mert te biztos nem hagyod el a téged keresőket, ó Jehova” (Zsoltárok 9:10, [9:11, Károli]). De mielőtt Jehova végrehajtaná a halálos ítéletét ezen a vérbűnnel terhelt világon, meghívja a becsületes szívű embereket, hogy nála keressenek biztonságot. Ezek alkotják a minden nemzetből való „nagy sokaságot”, akik „kijönnek a nagy nyomorúságból”. Túlélik a dolgok jelen rendszerét, mivel Jehovában bíznak és „éjjel és nappal” őt szolgálják (Jelenések 7:9–15).
14 Ők válaszolnak a felhívásra, amely egyre erőteljesebben hangzik el ma mindenütt a földön, ahogyan az Ésaiás 2:2, 3. verse megjövendölte: „És az lesz a napok befejező részében, hogy Jehova házának hegye [tiszta imádata] szilárd alapokon áll . . . És bizony sok nép megy el és ezt mondja: ’Jertek, menjünk fel Jehova hegyére, . . . és ő megtanít az utaira és az ő ösvényein járunk.’ ” A 4. vers ezt mondja: „És kardjaikat ekevasakká és dárdáikat metszőollókká kovácsolják. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel és hadakozást többé nem tanulnak.”
15. Kik és hogyan teljesítik be az Ésaiás 2:2–4 próféciáját?
15 Vajon a mi időnkben kik ’változtatták kardjaikat ekevasakká’? Kik azok, akik ’nem tanulnak többé hadat viselni’? Kik viseltetnek töretlen szeretettel szellemi testvéreik és testvérnőik iránt az egész földön teljes egységben? Kik bíznak valóban Jehovában, és kik hívnak meg másokat is arra, hogy ugyanezt tegyék? Mai korunk tényei azt mutatják, hogy az egyedüli válasz ez lehet: Jehova Tanúi. Ők, Ezékiáshoz hasonlóan teljes szívükből Jehovában bíznak és ezt azzal bizonyítják be, hogy megtartják parancsolatait.
Ragyogó jövő
16., 17. Milyen ragyogó jövőt kínál fel Jehova azoknak, akik őbenne bíznak?
16 Jehova legragyogóbb jövőt kínálja fel azoknak, akik őbenne bíznak; a még szinte elképzelhetetlen jövőt, amikor ezt a régi világtársadalmat újjal váltja fel. Az új világban itt a földön nem lesz félelem és bizalmatlanság, nem lesz szegénység, igazságtalanság vagy bűnözés. Nem gyilkolják többé az embereket háborúkban vagy abortusz által. A Jelenések 21:4 még azt is megígéri, hogy „halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé”.
17 Idővel a föld Paradicsommá lesz, ahogyan Jézus megígérte (Lukács 23:43). És mivel még a halál is megszűnik, azok, akik Jehovában bíznak, örökké élhetnek a Paradicsomban. Teljes egészében beteljesedik a Mikeás 4:4. verse: „Mindenki a saját szőlőtőkéje és a saját fügefája alatt ül, és senki nem riasztja meg őket.” Képzeld el, hogy olyan társadalomban élsz, ahol minden emberben, akivel találkozol, teljesen megbízhatsz! Vajon miért bízhatsz bennük? Azért, mert az Ésaiás 54:13 ezt mondja: „Minden fiadat Jehova tanítja majd, és bőséges lesz fiaid békéje.”
18. Milyen jutalmat aratnak már most mindazok, akik Jehovában bíznak?
18 Jehova több millió tanúja már most is learatja világszerte annak jutalmát, hogy Jehovában bízik. Például, mivel engedelmeskednek Jehova törvényeinek és alapelveinek, Jehova szolgái mentesülnek a dohányzás okozta tüdőráktól. Mivel erkölcsileg tiszta környezetben élnek, általában nem veszélyezteti őket a szexuális úton terjedő betegségek világméretű járványa, az AIDS-t is beleértve. Mivel nem élnek kábítószerekkel, mentesek az agyat károsító és halálos kimenetelű ártalmaktól, amelyeket a kábítószerrel élők oly sokan megkapnak. És mivel nem fogadnak el vérátömlesztést, elkerülik a vér útján terjedő halálos betegségeket, mint amilyen például a fertőző májgyulladás, amely csupán az Egyesült Államokban évente tízezer olyan egyén halálát vagy tartós károsodását okozza, akik vért fogadtak el.
19. Hogyan menti meg Jehova azokat, akik őt szolgálják még abban az esetben is, ha most meg kell halniuk?
19 Bár még a Jehovában bízó egyének közül is meg kell némelyeknek halniuk öregség, betegség vagy baleset következtében, Jehova megmenti őket. Visszahozza őket az életbe a feltámadás által. Ezért Pál apostol arra buzdít minket, hogy „ne önmagunkban bízzunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat” (2Korinthus 1:9).
Jehova támogatja szolgáit
20., 21. a) Milyen ellenállásra számíthatunk, amit az is bizonyít, ami Jézussal történt? b) Hogyan igazolja Jehova az ő népét, ahogy Jézust is igazolta?
20 Ne feledjük, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van”, vagyis Sátán, az Ördög hatalmában (1János 5:19). Ha tehát Istenben bízol, Sátán és az általa vezetett világ ellened fordul. Megpróbálják tönkretenni a bizalmadat azáltal, hogy nevetségessé tesznek vagy üldöznek, ahogyan Jézussal tették. Miután a kínoszlopra szegezték, „az arra menők szidalmazni kezdték őt, fejüket rázogatva és ezt mondták: . . .’Ha Isten Fia vagy, jöjj le a kínoszlopról!’ Hasonlóképpen a főpapok is az írástudókkal és a vénekkel együtt gúnyt űztek belőle és ezt mondták: ’Másokat megmentett; önmagát nem tudja megmenteni! . . . Bízott Istenben; szabadítsa most meg [Isten], ha akarja!’ ” (Máté 27:39–43).
21 Isten természetesen megszabadította Jézust három nappal később, amikor feltámasztotta a halottak közül. Annak a nemzedéknek a gúnyolódói azonban levágásra kerültek, vagy a római hadsereg foságába estek. S mivel Krisztus, mint Isten mennyei Királyságának a Királya, a feltámadásnak is ura, ha azok közül a gúnyolódók közül valaki feltámadásban részesül és visszatér az életbe, alá kell vetnie magát annak, akit kétezer évvel ezelőtt kigúnyolt! Igen, Jehova igazolja szolgáit, akik ezt mondják: „Istenbe vetettem bizodalmamat. Nem félek. Földi ember mit árthat nekem?” (Zsoltárok 56:11, [56:12, Károli]).
22. Mit jelent ki Jehova a benne bízókkal kapcsolatban, és azokkal kapcsolatban, akik nem bíznak őbenne?
22 Szolgáival kapcsolatban Jehova ezt mondta: „Áldott az az életerős férfi, aki Jehovába veti bizodalmát, és akinek Jehova lett a reménysége. Olyanná lesz, mint a vizek mellé ültetett fa, amely a vízfolyásig ereszti gyökereit; és nem látja meg, amikor eljön a hőség, hanem lombja dús marad. Aszályos esztendőben sem aggodalmaskodik, és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.” Ámde Jehova azt is kijelenti: „Átkozott az az életerős férfi, aki földi emberbe veti bizodalmát, és valójában a hústestet teszi fegyverévé, és akinek szíve eltávolodik Jehovától. És olyanná lesz, mint a puszta síkon álló magányos fa, és nem látja meg, amikor bekövetkezik a jó” (Jeremiás 17:5–8).
23. Mit kell tennünk, ha örökké tartó életet akarunk magunknak?
23 Nos, ezekben a félelmetes időkben „bízzál Jehovában s tégy jót; lakjál a földön és cselekedj hűséggel. Maradéktalan örömet is találj Jehovában, és szíved kéréseit ő megadja neked” (Zsoltárok 37:3, 4). Legyen hát Istenhez intézett könyörgésed eredménye az örökké tartó élet ajándéka abban az igazságos új világban, amelyet megígért Isten, akiben bízunk!
Ismétlési kérdések
◼ Milyen irányadó mértéket kell betartaniuk azoknak, akik Jehovában bíznak?
◼ Tanítják-e a Jehovába vetett bizalmat e világ vallásai?
◼ Hogyan nyert igazolást Ezékiás király Jehovába vetett bizalma?
◼ Hogyan teljesedik be napjainkban az Ésaiás 2:2–4. versének próféciája?
◼ Milyen jövő valósul meg azok számára, akik Jehovában bíznak?
[Kép a 15. oldalon]
Az asszír király szóvivője Jehovát gyalázta és Jeruzsálem megadását követelte
[Kép a 16. oldalon]
Akik Jehovában bíznak, az új világban teljes békének és biztonságnak örvendenek