Mennyire gyakorlatias napjainkban a vallás?
„AHOGY mentem a hálószobámba, sutba vágtam a Bibliámat. Elhatároztam magamban, hogy soha többé nem veszem elő, és nem megyek ezután a templomba. Miért? Mert körülbelül hat évig kutattam a Bibliát, de semmi segítséget nem találtam benne.”
Ronald, ez a 26 éves számítógép-kezelő több nehézségen ment keresztül, és attól tartott, hogy belerokkan bajaiba. Úgy tűnt, hogy a vallás semmi gyakorlatias hasznot nem jelent számára. „Torkig vagyok vele” — mondta.
Sok ember — akárcsak Ronald — csalódott a vallásában. De mi a helyzet veled? Véleményed szerint, ad-e a vallás gyakorlati segítséget és útmutatást ahhoz, hogy jobb munkás, szomszéd, férj, feleség, szülő, és gyermek legyen belőled? Előmozdította-e a békét és az egységet az emberek között? Segítette-e őket az élet értelmének felfogásában? Öntött-e szívükbe és elméjükbe biztos reményt a jövőt illetően?
Nincs gyakorlati útmutatás
Ebben a bonyolult világban az embereknek szükségük van bölcs és világos útmutatásra. De várhatják-e ezt a szellemi vezetőiktől? Egy nő így panaszkodott egy folyóirat rovatvezetőjéhez írt levelében:
„Manapság a templomokban. . . folyton csak azt halljuk: szeretet, szeretet, szeretet. . . De mi lett a sok tiltó ʼNe öljʼ, ʼNe lopjʼ, és a többi törvénnyel? Pedig gyakran arra van szükségünk, hogy emlékeztessenek bennünket arra: ezt sem szabad tenni, azt sem. . . De most mintha a ʼbűnʼ szó kiveszett volna a szóhasználatból. Annyira kerülik a kiejtését, mintha ez a három betűs szó nagyon csúnya lenne.”
Nem vitás, egyesek jogosan vélekednek úgy, hogy egyházi tanácsadóik engedékenyebbek lettek, lazítottak a szigorú erkölcsön. Így hát gyenge szellemi vezetők. Egy kicsit ahhoz az orvoshoz hasonlítanak, aki a bajt palástolni akarván, felír egy semleges gyógyszert. De mik idézik elő e szellemi útmutatás kudarcát?
Válságban van a hivatás
Az, akit leterhel a saját baja, nem tud sem időt, sem energiát arra fordítani, hogy segítsen másokon. A sajtóban megjelent közlemények szerint, egyre több lelkész kénytelen a maga hivatásával járó személyes problémáival foglalkozni. Idézünk néhány példát:
„Jóllehet sok mai hivatás gyakorlása együtt jár a stresszhatással és a teljes anyagi leépüléssel, de sehol sem jelentkezik ez annyira kritikusan, mint a zsidó papok között” — hangzik Dr. Leslie R. Freedman klinikai pszichológus nyilatkozata a zsidó papok között folytatott négyéves egyetemi kutatása után.
„Ha fiam lenne, vajon elküldeném-e őt is papi pályára? Sajnos be kell vallanom, nem” — mondja William Wells pap egy riportban, amely a lelkészek problémáiról szólt. Miért nem küldené el? Nos azért nem, mert egyetlen fiatalembert sem tudna arra buzdítani, hogy válassza ezt a hivatást, mivel „konfliktussal és bizonytalansággal jár együtt, amire a katolikus papok helyzete ma találó példa”.
A svéd állami támogatást élvező lutheránus egyház papjai szintén nehézségekkel küszködnek. Egy svéd napilap ezt mondja: „A papoknak lélektani problémáik vannak, amelyek súlyosabb esetben öngyilkossághoz vezetnek. . . Válságban van a papi hivatás.”
A kínzó egyenetlenség
Azokban az országokban, ahol a vallásvezetők beavatkoznak az elszegényítő és a népet egymással szembehelyező háborúkba, azt eredményezi, hogy nem tudnak kellő figyelmet fordítani az emberek szellemi szükségleteire. Így ők is felelősek azért, hogy a nép életszínvonala csökken a munkaerő-kiesés és a háborúra fordított kiadások miatt, amit saját jólétükre felhasználhattak volna.
A világ minden részén találhatók olyanok, akik nem tudnak bízni többé a vallásban, és így a vallás terén egyre inkább közömbösekké válnak. Több helyről, például Svédországból, Finnországból, Németországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Kanadából, és az Egyesült Államokból olyan hírek érkeznek, hogy csökken az egyházak híveinek a száma, és kevesebben járnak a templomba.
Vajon te is, Ronaldhoz hasonlóan, azt gondolod, hogy eleged van a vallásból? Ha így éreznél is, tedd fel magadnak a kérdést: Létezhet-e olyan vallás, amely gyakorlatiasnak bizonyult sokak számára? A következő cikkben ezt fogjuk megvizsgálni.