Tiszteletben tartod a szaporodás isteni ajándékát?
„AMIKOR ott feküdtem a kemény és keskeny szülőasztalon a szülőszobában” — emlékezik vissza Josne —, „a vajúdó fájdalmam a legmagasabbra hágott. A doktor már mosta a kezét, de nem elég gyorsan. A nővér elkiáltotta magát: ’Doktor úr, már itt a kisbaba!’ Ő a szülőasztalhoz lépett és ezt mondta: ’Még egyszer próbálja meg!’ A fájdalmak majdnem elviselhetetlenek voltak. De mi történt ez után?
„Elsőnek az orvos gratulált: ’Asszonyom, egy gyönyörű kislánynak adott életet!’ A fájdalmakat, amelyeket még néhány pillanattal azelőtt érzett, szinte abban a pillanatban elfelejtette, amikor a kisbaba meleg puha kis testét mellére helyezték. Ott éreztem férjem kezét az enyémben, és együtt néztük ezt a gyönyörű kis csodát, amely kölcsönös szeretetünkből született meg.”
A gyermeknemzés Isten csodálatos ajándéka. Dr. Joseph Krimsky, évtizedes orvosi gyakorlata után ezt írta: „A fogamzás és a születés olyan csoda, amit nem vagyunk képesek értelmi képességünkkel felfogni . . . A szeretet és a szerelmi mámor, amely a férfi és női ivarsejtek egyesüléséhez vezet, még mindig titok, . . . amire a tudomány eddig nem tudott magyarázatot adni” — The Doctor’s Soliloquy.
A Biblia magyarázata
’A szeretet és a szerelmi mámor érzése’, amit a házastársak a nemi aktus idején éreznek, Isten adománya. A nős férfiaknak ezt mondja a Biblia: „Örvendj ifjúságod feleségének . . . Az ő szerelmétől mámorosodj meg állandóan” (Példabeszédek 5:18, 19). Nyilvánvaló, hogy Isten akarta azt, hogy a férfi és nő közötti nemi kapcsolat egy bensőséges és tartós házassági kapcsolathoz vezessen. Az ilyen kapcsolatból származó gyermekek részére minden bizonnyal ez a lehető legjobb kezdet életük elindulásához. Istennek az a szándéka, hogy a földet emberek népesítsék be, biztosan szépen valóra vált volna (1Mózes 1:27, 28).
De sok embernek nem ilyen szépen indul az élete. Egyesek erkölcsileg rossz környezetben, mások pedig válási árvákként nőnek fel. Mi okozza ezt a bajt? A Biblia kimutatja, hogy az első emberpár fellázadt Isten ellen és áthágta az ő törvényét. Gyermekeiket csak azután nemzették, amikor már vétkeztek (1Mózes 3:1—4:1). Így minden ádámi utód tökéletlenséget és bűnre való hajlamot örökölt (Róma 5:12). Ezzel magyarázható az, hogy a gyermeknemzés isteni adományával oly durván visszaéltek az emberek.
Támogatták-e a lelkészek a Biblia álláspontját?
A nemi élet terén ma a legnagyobb visszaélés tapasztalható. Miért? Mert a mi évszázadunkban az emberek milliói erkölcsi téren a kereszténység egyházaitól várták a helyes útbaigazítást. De vajon a lelkészek latba vetették-e befolyásukat, hogy a gyermeknemzés adománya iránt tiszteletet fejlesszenek ki az emberekben?
„A nagy protestáns egyházak — a luteránus, református, anglikán, kongrecionalista, metodista és baptista közösségek — viszonylag könnyen . . . az evolúció gondolatát tették magukévá” — írja a The New Encyclopœdia Britannica. De gondolkozzunk el: Lehet-e ezt az evolúciós felfogást annak ’magáévá tenni’, aki állítása szerint hisz a Bibliában? Semmi esetre sem! Ugyanis az evolúciós elmélet semmiféle erkölcsöt nem ismer el önmaga számára. Tagadja egyrészt Isten teremtői voltát, de azt is, hogy az embernek szüksége van megváltásra a bűn és a halál állapotából (1Mózes 2:7, 18, 19; 1Korinthus 15:21, 22).
A katolikus egyház is behódolt az evolúciós elméletnek. 1950-ben XII. Pius pápa a Humani generis című enciklikájában az evolúció tekintetében további kutatásra buzdított. 1982-ben a Pápai Tudományos Akadémia elnökének elnöklése alatt tudományos értekezést tartottak az evolúció témájából 11 meghívott tudós bevonásával a Vatikánban. A kotolikus egyház legmagasabb fórumú tudományos testülete ezután egy könyvet bocsátott ki, amelyben kijelentették, hogy „az emberhez, csimpánzhoz és gorillához vezető leszármazási vonal kb. 5–7 millió évvel ezelőtt külön vált a közös őstől”.
Az evolúciós elmélet szöges ellentétben áll azzal a bibliai állítással, hogy Isten az embert és az állatokat külön-külön „az ő nemük szerint” teremtette (1Mózes 1:20–27). Érdekes módon, a Biblia megjövendölte, hogy a „növekvő törvénytelenség miatt sokakban kihül a szeretet” (Máté 24:3, 11, 12, 33). Vajon az evolúciós elmélet hozzájárult-e a „növekvő törvénytelenséghez”?
Előmozdította-e az evolúciós elmélet erkölcsi téren a törvénytelenséget?
Sok lelkész a Biblia iránt bizalmatlanságot keltett azzal, hogy elfogadta az evolúciós elméletet. „Ha a Biblia teremtési beszámolója nem igaz, mennyire lehet igaz a Biblia többi része?” — mondták egyre többen. De a lelkészek még azt is kérdésessé tették, amit a Biblia a házasság előtti nemi életről, a homoszexualitásról és a meg nem született gyermek életéről tanít (2Mózes 20:13, 14; 21:22, 23; 3Mózes 18:22; 1Korinthus 6:9, 10). Az evolúciós elmélet más tekintetben is oka a törvénytelenség kialakulásának. Nemrég egy bizonyos „keresztény” országban a fő műsoridőben a televizió nézőinek milliói látták, hogyan próbálta egy apa saját lányát nemi életre kényszeríteni. A Science 85 című folyóirat szerint az a vélemény hangzott el, hogy „senki sem vonható felelősségre viselkedéséért, amikor a szenvedély úrá lesz rajta”. Ebben a cikkben szó esett arról, hogy milliók készek ezt a nézetet magukévá tenni. Miért? Mert arról győzték meg őket, hogy „az emberek közeli rokonságban állnak az állatokkal”. Az emberek — ismeri el ez a folyóirat —, „készek elfogadni Darwinnak azt a nézetét, hogy ’az ember testi alkatában még mindig magában hordja alacsonyabb származásának kitörölhetetlen bélyegét’ ” .
Az evolúciós gondolkodásmód nagyon károsan hatott az embereknek a Bibliával kapcsolatos nézetére. Vajon ez előnyös? Nem! A Biblia magasrendű erkölcsi mércéinek elvetése egyrészt riasztó arányú terhességmegszakításhoz, másrészt sokféle nemi úton terjedő betegséghez vezetett. Ezenkívül egyre több és több gyermek születik házasságon kívül, akik soha nem ismerik meg, milyen a meghitt, meleg családi otthon légköre.
Hogyan segíthet neked a Biblia?
A Biblia feltárja, hogy Jehova, az emberiség Teremtője az irgalmasság Istene is (Zsoltárok 103:10–13). Azt szeretné, ha a bűnös emberek az ő erkölcsi zsinórmértékeihez tartanák magukat (Ésaiás 1:18; 55:6–9). Vegyük például Kolossé ősi városát, ahol a házasság előtti nemi élet és a házasságtörés mindennapos dolog volt. „Valaha ti is ezekben jártatok, amikor bennük éltetek” — mondja a bibliai levél a kolossébeli keresztényeknek (Kolossé 3:5–7). Sok kolossébeli, Isten Szava buzdítására és Isten szent szellemének hatására gyökeresen megváltoztatta életmódját. Igaz keresztényekké lettek.
Vagy vizsgáljuk meg a régi korinthusiak példáját. Ebben az erkölcstelen városban nyüzsögtek a homoszexuális és prostituált egyének. „Ilyenek voltak pedig némelyek közületek” — jelenti ki a bibliai levél e városban élő keresztényeknek. „De megmosattatok, de meg szenteltettetek, de igazságosaknak lettetek nyilvánítva a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk szelleme által” (1Korinthus 6:9, 10; lásd még: Lukács 11:13).
Vajon ma is számíthatunk ugyanerre? Igen, mert e folyóirat régebbi olvasói közül több ezren segítséget kaptak és életüket összhangba tudták hozni a Bibliával. Itt van pl. annak az afrikai fiatal lánynak az esete, akit az apja megerőszakolt. Idővel mindenféle erkölcstelenségbe belekeveredett, még a leszboszi szerelembe is. Ezt mondta: „A világ egy rövid ideig nyújthat élvezetet, de — miként a kábítószerfogyasztás — végül is ahhoz az érzéshez vezet, hogy az illető magára marad és semmitérőnek tartja magát.” Ez a lány kétségbeesésében öngyilkosságot akart elkövetni, de a legutolsó pillanatban történt valami, ami megváltoztatta életét. Látogatni kezdte Jehova Tanúi összejöveteleit és elfogadta azt a tanácsot, hogy naponta olvassa a Bibliát. Az így nyert erő birtokában le tudta győzni erkölcstelen szokásait. Ezt mondja: „Most már sokkal jobban érzem magam. Csodálni való, hogy mi mindent tud tenni Jehova valakiért!”
Gyermekek, akik meleg keresztényi otthon légkörében nevelkednek fel, kétségtelenül szerencsések. A keresztény szülőknek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy gyermekeikkel megértessék a gyermeknemzés csodáját (Efezus 6:4). Ezek a gyermekek ezzel azt is megértik majd, hogy tisztelettel kell bánjanak nemző szervükkel és nem szabad játszaniuk vele. Az önkielégítés gyakran az első lépés, amelyből az erkölcstelenség súlyosabb formái fejlődhetnek ki.a
Ma sürgős szükség van arra, hogy elhagyjuk erkölcstelen szokásainkat. A Biblia figyelmeztetése szerint: „Ezek miatt jön el az Isten haragja” (Kolossé 3:5, 6). Tény, hogy Jehova irgalma nem végtelen. Ugyanis ő az igazságosság Istene is (5Mózes 32:4). Jézus napjaink „növekvő törvénytelenségéről” jövendölve, ezt mondta: „Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen még nem volt a világ kezdete óta egészen mostanáig és nem is lesz többé” (Máté 24:11, 12, 21). Amikor ez az isteni beavatkozás megtörténik, ezzel Isten minden törvénytelenségnek véget vet és egy igazságos új rendszert vezet be (Zsoltárok 37:9–11, 29).
[Lábjegyzet]
a Lásd az Ébredjetek! folyóirat 1965. július 8-i és 1968. december 8-i számaiból „Egy apa beszélget a fiával” és „Egy anya beszélget a lányával” című cikkeket. Lásd még a Watchtower Bible and Tract Society of New York, Inc. kiadásában megjelenő Ifjúságodat tedd eredményessé című könyv 5. fejezetét.
[Kép az 5. oldalon]
Gyermekeknek szívélyes családi légkörre van szükségük az életük elindulásához
[Kép a 7. oldalon]
Istenfélő szülőknek helyes nézetet kell gyermekeiknek továbbítani a szaporodásról