Mit jelentenek napjaink számára a Jehova által megszabott idők és időszakok?
„Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzbe vetnek (MÁTÉ 7:19).
1. Mit tanulhatunk abból, ahogyan Jehova a múltban bánt némely uralkodóval?
A TÖRTÉNELMI feljegyzések azt bizonyítják, hogy Jehovának hatalmában áll megváltoztatni az ’időket és időszakokat, királyokat mozdítani el, és királyokat támasztani’ (Dániel 2:21). Évszázadokkal ezelőtt, amikor szándéka úgy kívánta, elmozdította helyéről a fáraót, Nebukadnezárt, Belsazárt, I. Heródes Agrippát és másokat. De azt mondhatná valaki: ’Ezek mind az ókorban történtek. Mit érdekelnek bennünket?’ Bizony sok közük van hozzánk, mert sok fontos tanulságot tartogatnak számunkra. Azokból az eseményekből megtudhatjuk, hogy amikor Jehova ideje elérkezik, ő véget vet a világvezetők uralmának. És ha jónak látja, a maga választotta uralkodót emeli hatalomra.
2. Minek jött el az ideje Jehova számára a mi időnkben?
2 Napjainkban ismét eljött Jehova ideje, hogy ’királyokat mozdítson el, és királyokat támasszon’. Miután Isten most a maga választotta Királyt ’támasztotta’ nekünk, nemsokára elmozdítja helyéről a világ összes uralkodóját, valamint a dolgok egész rendszerét, amely felett azok uralkodnak. Vajon miért teszi ezt? Azért, mert az ókori, babiloni Belsazárhoz hasonlóan ők is ’megmérettek a mérlegen és hiányosnak találtattak’. Ma is az a helyzet, mint amikor Isten szolgája, Dániel ezt mondta Belsazárnak: „Isten megszámlálta királyságod napjait és véget vetett annak” (Dániel 5:26, 27). A mi időnkben tehát Jehova „biztosan darabokra zúzza az ő haragja napján a királyokat. Végrehajtja ítéletét a nemzetek között” (Zsoltárok 110:5, 6).
’Hiányosnak találtattak’
3., 4. Hogyan ’találtattak hiányosnak’ a béke tekintetében a világi uralkodók ebben a században?
3 Vajon hogyan ’találtattak hiányosnak’ a földi uralkodók a világfejlemények tekintetében? Nagyrészt őket illeti a szégyen és gyalázat mindazért, ami az emberi családdal történt a mi időnkben, amikor eddig soha nem tapasztalt szerencsétlenségek sújtanak bennünket. Például, 1914 óta mintegy százmillió ember halt meg különböző háborúkban! Ma a földi élet fennmaradását veszélyeztetik a nukleáris fegyverek. Ebben a percben is nukleáris fegyverek ezrei állnak készenlétben kezelőszemélyzetükkel együtt, nagy lakóközpontokra irányítva.
4 A Science magazin erről a dermesztő elemzésről tudósít a nukleáris háború kérdésében: ’Egy nagyobb méretű nukleáris párviadalban igen valószínű, hogy kipusztulna a földről a növényi és az állati élet legnagyobb része. Az emberiség kiirtása sincs kizárva’. Egy európai kormánytisztviselő ezt mondta: „A veszteséget nem városokban számolnák, hanem egész földrészekben.” Egy latin-amerikai ország elnöke a honvédelmi költségekkel kapcsolatban kijelentette: „Az emberiség törékeny hajóban evez, amely könnyen elsüllyedhet . . . Ha alámerül, mindenkit magával vihet a mélybe.” Egy japán újság pedig megjegyezte: „A világ — úgy tűnik — ma távolabb van a békétől, mint bármikor a történelem folyamán”.
5., 6. Milyen gazdasági helyzetben van ma sok ország és sok nép?
5 A nemzetek mégis egyre többet és többet költenek fegyverkezésre. A kiadások jelenleg már mintegy ezer milliárd (USA) dollár körül vannak évente! Egy hírforrás megjegyzi, hogy a világ mintegy ötvenszer annyi pénzt költ minden egyes katonára, mint amennyit egy iskolás korú gyermekre. Vegyük figyelembe az Egyesült Nemzetek Szervezetének azt a jelentését is, amely szerint legalább 450 millió ember éhezik a földön, és ez a szám egyre növekszik. Egy másik jelentés szerint „minden évben 30—40 millió ember hal meg a nélkülözés következtében” a kevésbé fejlett országokban. Ez a jelentés azt is elmondja, hogy ezeknek az éhenhaló egyéneknek mintegy a fele öt éven aluli gyermek.
6 Egy nagy dél-amerikai állam kormánytisztviselője mondta, hogy „a munkaerő 40 százaléka abszolút szegénységben él”. Egy másik ottani országban, a fővárosban, a munkaerő 51 százalékát sújtja a munkanélküliség. A tudósítás ezzel fejeződik be: „Egy 260 milliós kontinens a legmélyebb depresszióba süllyedt fél évszázad alatt”. Azután figyeld meg ezt a három szalagcímet különböző országok lapjainál: „A szegénység arányát ’aggasztónak’ nevezik”. „A szegénységi arány igen magasra szökött!” „A szegénység: fájdalmas tapasztalat!” Vajon ezek a tudósítások az alacsonyan fejlett országokból származnak? Nem, e nyilatkozatok kormánytisztviselők szájából hangzottak el Kanadában, az Egyesült Államokban és a Német Szövetségi Köztársaságban. Igen, az úgynevezett gazdag nemzetek is nyakig vannak a bajban.
7. Milyen megfigyeléseket tettek némelyek a mi időnkben egyre növekvő bűnözés és erőszak tekintetében?
7 Számos országban ezek a nehézségek a bűnözős, az erőszak és a terrorizmus lavinájában tükröződnek vissza. Például, az Egyesült Államokban a Szövetségi Betegségellenőrzési Központ megjegyzi, hogy évente több mint 50 000 amerikai lesz gyilkosság vagy öngyilkosság áldozata! A The New York Times egyik vezércikke ezt a következtetést vonja le: „A dolgok kicsúsztak az ellenőrzés alól!” Egy másik vezércikk megjegyzi: „A nemzetközi anarchia korában élünk!” Sok évszázados erőfeszítés, tapasztalat, és technikai fejlődés ellenére, a világ vezetői képtelenek kielégíteni sok alattvalójuknak alapvető szükségleteit.
8. Mit bizonyítanak a történelmi feljegyzések?
8 Mind az ókori, mind a mai történelmi feljegyzések amellett tanúskodnak, hogy az ember, saját erejéből nem képes megoldást találni. A világ politikai, gazdasági és vallási vezetői sohasem képesek meghozni a békét, biztonságot, boldogságot, egészséget és életet, amelyet akarunk, és amelyre szükségünk van. Ezért ennek a világnak el kell tűnnie! És el is fog tűnni, mert ez Jehova szándéka. Úgy van, ahogy a Biblia mondja: „A fejsze már a fák gyökerén van; ezért minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzbe vetnek” (Lukács 3:9).
Az ítélet további oka
9. Hogyan tekintik a világ vezetői általában Jehova szándékát?
9 A rossz gyümölcs, amit ez a világ és annak vezetői termettek, az egyik ok, amiért Jehova, miután megmérte a mérlegén és hiányosnak találta a világot, elpusztítja azt. De további oka is van ennek; a világi vezetők kihagyták a számításaikból Jehovát — a Teremtőt és Egyetemes Szuverént. Valójában nem érdekli őket az ő szándéka vagy az általa meghatározott idők és időszakok. Ezért mondja pontosan róluk az 1Korinthus 2:8. verse: „Ezt (az isteni bölcsességet) a dolgok e rendszerének uralkodói közül senki sem ismerte fel”. Ezért a Zsoltárok 146:3 ezt tanácsolja nekünk: „Ne bízz az előkelőkben, se földi ember fiában, akinél nincs megmentés”.
10., 11. a) Mit tegyenek azok, akik szeretnék megismerni Jehovát? b) Hogyan képesek Isten szolgái megtudni azt, amit mások nem képesek megtudni?
10 Ehelyett a Példabeszédek 3:5, 6 így sürget: „Bízzál Jehovában egész szíveddel és ne a saját értelmedre támaszkodjál. Minden utadban vedd figyelembe őt, és ő egyengeti majd ösvényeidet”. Azok az emberek, akik az ő akaratát cselekszik, nem maradnak e világ sötét reménytelenségében. Jehova a szellemével áldja meg őket és eljutnak szándékának, valamint az időknek és időszakoknak ismeretére. Amint a Cselekedetek 5:32 mondja, Jehova megadja a szent szellemét azoknak, „akik neki, mint uralkodónak engedelmeskednek”.
11 Isten szolgái tehát tudják azt, amit e világ uralkodói nem tudnak. Ismerik Jehova szándékát és az általa meghatározott időszakokat. Az 1Péter 1:11 azt mondja, hogy Isten szolgái a múltban „állhatatosan kutatták, milyen különleges időszakot vagy miféle időszakot jelzett Krisztusra vonatkozóan a bennük levő szellem”. Isten ezt jelző szellemének segítségével Pál is elmondhatta igaz hívőtársainak az imádatban: „Ti ismeritek az időszakokat” (Róma 13:11). Mivel Jehova szolgái ma neki engedelmeskednek mint uralkodónak, Isten szent szelleme is feltárja előttük, hogy milyen időszakban élünk az ő nézőpontja szerint. Ámos 3:7. verse ezt mondja: „A Szuverén Úr, Jehova semmit sem tesz anélkül, hogy fel ne tárná bizalmas dolgait szolgáinak, a prófétáknak”.
Még egy újabb ok
12., 13. Mi lehet egy további oka annak, amiért Jehova hiányosnak találja e világot és annak vezetőit?
12 Ezzel elérkeztünk még egy újabb okhoz, amiért Jehova ezt a világot és annak vezetőit hiányosnak találta és véget akar neki vetni. Emlékezz csak vissza hogyan bántak Jehova szolgáival az ókori uralkodók; a fáraó, Belsazár, Heródes és mások. Szembeszegültek velük, üldözték, sőt meg is ölték őket. Isten ezt számon kéri ezektől az uralkodóktól.
13 Így van ez napjainkban is. Különböző világi uralkodók szembefordultak Jehova békeszerető szolgáival, üldözték és meg is ölték őket. Az ilyen uralkodók „még a Legfelségesebb ellen is fennhéjázóan beszélnek, és szüntelenül gyötrik a Legfőbb Lény szentjeit” (Dániel 7:25; 11:36). Ámde az Ésaiás 54:17 ihletett kijelentése így szól: „Minden ellened készült fegyver sikertelen lesz . . . Ez Jehova szolgáinak öröksége”. Ezért minden ellenségre nyomorúság vár, miként az ókorban. Másrészt Jehova túlélést és jólétet ígér az ő népének.
A záróra egyre közeledik
14., 15. a) Milyen időszakban élünk, és milyen figyelmeztetést kell megszívlelnünk? b) Mi fog rövidesen bekövetkezni a világvezetők minden erőfeszítése ellenére is?
14 Vajon hol tartunk most az időben Isten nézőpontjából? E világ számára közel a záróra. Napja már leáldozóban van. Gyorsan közeledik az éjszakája. A világ számára eljött a tél. A bibliai prófécia beteljesedésének minden bizonyítéka és Jehova időrendi táblázata is azt mutatja, hogy „az utolsó napokban”, „a dolgok rendszerének befejezése” idejében élünk (2Timótheus 3:1–5; Máté 24:3–14). Meg kell tehát szívlelnünk Jézus figyelmeztetését: „Állandóan imádkozzatok, hogy menekülésetek ne téli időben legyen!” (Máté 24:20). Amikor e világ éjszakája vagy télideje elérkezik, túl késő lesz már arra, hogy valaki Jehova kegyét keresse.
15 Rohamosan elérkezik az idő, amikor ez az Istent gyalázó világ véget ér. És amikor elérkezik, Jehova elmozdítja állásából a világ összes uralkodóját. Bármilyen őszinték legyenek is, meddő és reménytelen terveik semmivé lesznek. Igaz, az uralkodók megpróbálhatják fegyverkorlátozási szerződésekkel, a békére és biztonságra vonatkozó különféle tervekkel vigasztalni népüket, sőt ’szent éveket’ is meghirdethetnek, ámde akkor is könyörtelenül folytatódik az armageddoni csata végső erőpróbája felé tartó menetelés (Jelenések 16:13–16).
16. Kinek adta át Jehova a világ feletti uralom jogát?
16 De jusson eszedbe az is, hogy Jehova nemcsak „királyokat mozdít el”, de ugyanakkor „királyokat támaszt” (Dániel 2:21). A mennyei seregek, amelyeket Jehova felhasznál ítéletének végrehajtásánál Armageddonkor olyan Uralkodó alatt szolgálnak, akit az egész föld számára ’támasztott’. Itt az ő hű Fiáról, Krisztus Jézusról van szó, aki most mennyei hatalomban és dicsőségben uralkodik. A Jelenések 19:16 így nevezi őt: „királyok Királya és uraknak Ura”. A Dániel 7:14 pedig ezt mondja: „És kapott uralkodást, méltóságot és királyságot, hogy népek, nemzeti csoportok és nyelvek mind neki szolgáljanak. Uralma határtalan ideig tartó uralom, amely el nem múlik, s az ő királysága el nem pusztul. (Lásd még Dániel 2:44.)
17., 18. a) Mit mond Isten Szava arról, ami azokkal történik, akik nem ismerik el Istent és e föld fölé kinevezett Uralkodóját? b) Ki más is tudja még, hogy már nem sok idő van hátra?
17 Isten prófétai Szava világos, érthető nyelvezetben mondja el nekünk, hogy mi történik majd azokkal, akik nem ismerik el Jehovát és az egész föld fölé kinevezett Uralkodóját. A Biblia kijelenti: „És láttam a napban is állni egy angyalt, aki hangos szóval kiáltotta az ég közepén repülő minden madárnak: ’Jöjjetek ide, gyülekezzetek az Isten nagy vacsorájához, hogy ehessétek a királyok húsos részeit, a katonai parancsnokok húsos részeit, és az erős emberek húsos részeit, és a lovak s a rajtuk ülők húsos részeit, a szabadokét éppúgy, mint a rabszolgákét, a kicsikét és a nagyokét” (Jelenések 19:17, 18).
18 A Jeremiás 25:33 ezt így írja le: „És azon a napon Jehovától levágatnak emberek a föld egyik végétől a másik végéig. Meg sem siratják, össze sem gyűjtik, el sem temetik őket. Olyanok lesznek a föld színén, mint a trágya”. Igen, Sátán egész korrupt rendszere számára eljött a záróra! És ő is nagyon jól tudja ezt! A Jelenések 12:12 kijelenti, hogy ő is tudja: „rövid ideje van” hátra.
Most keressétek Jehovát!
19. Milyen szívreható nap és időszak kezdődik el, miután véget ér ez a rendszer?
19 Mi történik azonban akkor, amikor véget ér Sátán rendszerének éjszakája vagy télideje? Akkor elérkezik az idő Jehova számára, hogy ragyogó, új napra, szívreható új tavaszra ébredjünk. Itt lesz az ideje, hogy elkezdődjék Jehova igazságos új rendszere mennyei Királya, Krisztus Jézus uralma alatt. Abban az új rendszerben nem lesz többé erőszak, jogtalanság, szenvedés, betegség és halál. Az emberek tökéletességre jutnak, az örök élet kilátásával. Mily sokat sejtető kilátás! (Zsoltárok 37:10, 11, 29; Jelenések 21:4).
20. ,21. Hogyan igyekeznek ma sokan minden nemzetből Jehovát keresni?
20 Mielőtt azonban ez a rendszer véget ér, és az új rendszer elkezdődik, elérkezett Jehova ideje arra, hogy valami létfontosságú dolgot vigyen véghez a föld szelídei érdekében. Itt az ideje, hogy egybegyűjtse azokat, akik szeretnének többet tudni őróla, és akik alá akarják rendelni magukat az ő akaratának s meg akarnak hajolni kiválasztott Királya előtt. Amikor ezt megteszik, Jehova védelme alá kerülnek: „Jehova neve erős torony. Abba fut az igazságos és védelmet talál” (Példabeszédek 18:10).
21 Ma sokan teszik meg ezt — valójában több milliónyian vannak. A föld minden népéből valók. A Zakariás 8. fejezet 20. és 21. verse így írja le őket: „Ezt mondja a seregek Jehovája: ’Eljönnek a népek és sok város lakói; és az egyik város lakói a másik város lakóihoz menve mondják: Jertek, menjünk el, enyhítsük meg Jehova orcáját, és keressük a seregek Jehováját! ’ ” A 23. vers pedig hozzáfűzi: „Azokban a napokban (igen, a mi időnkben) mindenféle nyelvű nemzetek közül tíz férfi ragadja meg, igen, megragadja egy zsidó férfi ruhájának szegélyét, és ezt mondják: ’Hadd menjünk veletek, mert halottuk, hogy veletek van az Isten’ ” .
22. Mit kell nagyra értékelnünk és mit kell tennünk, ha azt akarjuk, hogy túléljük Jehova haragnapját?
22 Imádjátok tehát Jehovát az ő népével, és jöjjetek az ő biztonságos helyére! Vegyetek részt a legfontosabb munkában, amely ma az egész földön folyik, azoknak az egybegyűjtésében és kiképzésében, akik túlélik Armageddont és abban a csodálatos lehetőségben részesülnek, hogy ápolhatják majd a földi Paradicsomot és mindörökké ott élhetnek. Értékeljétek azt az időt és időszakot, amelyben most élhettek és tegyétek meg, amire az Ésaiás 55:6. verse sürget minket: „Keressétek Jehovát, amíg megtalálható. Hívjátok őt, amíg közel van”. Igen, „keressétek Jehovát mindnyájan, ti, föld szelídei, akik végrehajtjátok bírói döntéseit. Törekedjetek igazságosságra, törekedjetek szelídségre. Valószínűleg rejtve maradtok Jehova haragjának napján” (Sofóniás 2:3).
Ismétlési kérdések
◻ Milyen módon találtattak a világ uralkodói hiányosnak Isten szemében?
◻ Miért ismerik Jehova szolgái az időket és időszakokat, holott a világ uralkodói nem ismerik azokat?
◻ Miért érdemlik meg a világ uralkodói Isten elmarasztaló ítéletét?
◻ Jehova nézőpontja szerint minek jött el az ideje és időszaka?
◻ Miért és hogyan kell nekünk most Jehovát keresnünk?
[Kép a 30. oldalon]
Sokan azok közül, akik ma hisznek, túlélik majd e világ záróráját