Jézus élete és szolgálata
A jeruzsálemi utazások
TAVASZ van. Eljött az idő, hogy József és Mária rokonaikkal és barátaikkal együtt útra keljenek és felmenjenek Jeruzsálembe az évenkénti pászka megünneplésére. A 105 km hosszú út megtétele előtt érthető izgalom vesz erőt rajtuk. Jézus most tizenkét éves, és különös érdeklődéssel tekint előre erre az ünnepre.
A pászka Jézus és hozzátartozói számára nemcsak egynapi eseményt jelent. Ez után még tovább maradnak Jeruzsálemben a most kezdődő hétnapos kovásztalan kenyerek ünnepére, amely ünnepet a pászka ünnephez tartozónak tekintenek. Így az egész utazás Názáretből Jeruzsálembe, majd onnan vissza, és az ott eltöltött napok — összesen körülbelül két hetet vettek igénybe. De ebben az évben ez a tartózkodási idő egy kicsit meghosszabbodott, és ennek Jézus az oka.
Tulajdonképpen a baj a Jeruzsálemből való visszautazáskor jelentkezik. József és Mária észreveszik, hogy Jézus nincs a velük utazó rokonok és barátok között. Mivel még akkor sem kerül elő, amikor éjszakai pihenőre megállnak, keresni kezdik társaik között. Sehol sem találják. Újra megteszik az utat visszafelé Jeruzsálemig. Ott is keresésére indulnak.
Már egy nap eltelik, de még semmi eredmény. A második napon sem találják. Végül a harmadik napon a templomba mennek. És Jézus ott ül az egyik csarnokban a zsidó tanítómesterek között, hallgatja és kérdezgeti őket.
’Gyermekem, miért tetted ezt velünk?’ — kérdezi Mária. ’Apád és én nagy aggodalommal kerestünk már mindenütt!’
Jézus meglepődik azon, hogy nem tudták, hol kell őt keresni. ’Miért kell engem keresnetek?’ — kérdezi tőlük. ’Hát nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?’
Jézus nem tudja megérteni, miért nem tudták ezt szülei. Ezután nyomban hazaindul szüleivel, és továbbra is engedelmeskedik nekik. Közben gyarapszik bölcsességben, testi erőben, és Isten és emberek előtti kedvességben. Igen, Jézus kora gyermekségétől kezdve nagyszerű példa, egyrészt, mert szellemi érdeklődésű, másrészt, mert tiszteli szüleit. Lukács 2:40–52; 22:7.
◆ Hová utazott Jézus rokonaival minden tavasszal, és meddig tartott ez az utazás?
◆ Mi történt az alatt az utazás alatt, amikor Jézus 12 éves volt?
◆ Mire jó példa Jézus a mai fiatalok számára?