Te is a rémhír terjesztője vagy?

A KÖZÉPKORBAN hihetetlen rémhír kelt szárnyra Európában az úgynevezett keresztények között. Az a hír járta, hogy a zsidók minden évben a pászka ünnepén egy keresztényt megöltek és vérét használták szertartásukhoz. Úgy hírlett, hogy olykor egy-egy keresztény kisgyermeket fogtak el, s előbb rettenetesen megkínozták, majd megölték és vérét szertartásukhoz használták. Még nem is olyan régen, a mi századunkban, a náci Németország uralma alatt, ilyen rémhír szolgált alapul a zsidók üldözésére.

A rémhír alapjául szolgáló történetet már többször kivizsgálták és megállapították alaptalan voltát. Mégis majdnem ezer évig tartotta magát makacsul. Ha valaki történetesen neked mondana el ilyen kósza hírt, vajon nyomban továbbadnád? Remélhetőleg volna annyi józan eszed és önmérsékleted, hogy ezt nem tennéd. Ennek ellenére, a rémhírek eléggé bonyolult dolgok és sokáig tartják magukat. Ha egyszer szárnyra keltek, nehéz őket leállítani. Még napjainkban is, se szeri, se száma a képtelen híreszteléseknek, és bizony futótűzként terjednek.

Például Procter and Gamble: háztartási cikkeket előállító óriási cég az Egyesült Államokban, nemrégen egy olyan hírverésnek lett szenvedő alanya, mely szerint a cég a sátánizmust mozdítja elő és védjegyében démoni jelkép van. Egy másik széltében-hosszában terjesztett híresztelés szerint a közismert tartós élelmiszer árusító bolthálózat kukacokat dolgoz bele a vagdalt húsba. Néhány évvel ezelőtt az a hír terjedt el, hogy a Beatles-féle énekesek egyik tagja meghalt autóbaleset következtében és egy dublőr helyettesítette. Még az Őrtorony Társulat kiadványait sem kerülték el az alaptalan híresztelések. Azt mondogatták, hogy az egyik rajzművész titokban démonok képeit csempészte a színes illusztrációk közé, később ez kiderült és ezért a rajzművészt ki kellett közösíteni!

Vajon te is részt vettél ilyen alaptalap történetek terjesztésében? Ha igen, akkor — talán akaratlanul is — valótlanságot terjesztettél, mivel mindez hamis volt. Kétségtelenül, a Társulat kiadványaival kapcsolatban az így szárnyra kelt híresztelés nemcsak hogy káros volt, hanem rágalomnak is bizonyult azokkal a buzgó keresztényekkel kapcsolatban, akik a színes illusztrációk készítésével sok-sok órát töltöttek el, hogy a folyóiratok, füzetek és könyvek szebb és vonzóbb formában jelenhessenek meg. Ez a vád legalább annyira nevetséges, mintha azt mondanánk, hogy Isten az égitestek megalkotásakor szándékosan „emberkülsőre” formálta a holdat.

Sok-sok évvel ezelőtt, Jehova Isten ezt mondta az izraelitáknak: „Ne terjessz alaptalan hírt” (2Mózes 23:1, The New English Bible). Bizonyára kellő oka volt rá, hogy ilyent parancsolt nekik. A kósza híreknek ugyanis káros hatásuk van. Az, aki terjeszti, könnyen hazuggá válhat, márpedig Jehova gyűlöli a hazugságot (Példabeszédek 6:16–19). Érintheti annak a személynek a jó hírnevét is, akivel kapcsolatban elindult a híresztelés. De megtévesztheti azokat is, akik hallják a hírt; és esetenként még oktalan cselekedetekre is elragadhatja őket (4Mózes 13:32—14:4). A lehető legnagyobb szeretetlenség barátainkat félrevezetni. Ez Isten törvényébe ütköző dolog. „Ne vezesse félre és ne csapja be senki a felebarátját” (3Mózes 19:11; Példabeszédek 14:25).

Ha tehát továbbadunk egy másoktól hallott történetet, vigyázzunk arra, hogy a tényeket pontosan közöljük. De hogyan tehetjük meg ezt? Legelőször is, ha azt tisztázzuk, mi maga a kósza hír.

Hogyan kel szárnyra egy kósza hír?

A kósza hír „olyan széltében-hosszában terjesztett beszéd vagy valakiről alkotott vélemény, amelynél az illető nem tünteti fel, kitől hallotta a történetet”, vagy „olyan nyilatkozat vagy jelentés, amelyet hivatalosan semmilyen szaktekintély nem erősített meg” (Webster’s New Collegiate Dictionary). Kósza hírek terjedhetnek élő szóval, de „hivatalos” formában is: például sajtóban vagy rádióban. Az a tény, hogy valami tévében vagy rádióban elhangzik, illetve ha újságok cikkeznek valamiről, még nem jelenti azt, hogy valójában igaz is.

Hogyan indul útjára egy kósza hír? Legtöbbször nem is lehet megmondani: valaki felkap egy elejtett szót, azt megismétli és felnagyítja. Az a feltevés, hogy valami esetleg megtörténhet, könnyen átmehet bizonyosságba, hogy meg fog történni, és akkor már csak egy lépés, hogy a hír továbbadója ezt mondja: ez és ez meg is történt. Még egy tréfa is elindíthatja útjára a kósza hírt, ha történetesen valaki azt komolyan veszi és így adja tovább.

Híreszteléseknek rendkívül jó melegágya a félelem légköre. Amikor Ezékiel próféta megjövendölte a jeruzsálemi állapotokat és a közelgő véget, ezt mondta: „Rettegés szállja meg őket, békét keresnek, de hiába. Csapás csapást ér, az egyik hír a másikat követi” (Ezékiel 7:25, 26). Mivel félelem szorongatta a lakosságot, Jeruzsálemben széltében-hosszában keringtek az alaptalan hírek.

Rémhíreket persze lehet szándékosan is kelteni. Amikor a megfeszített Jézus sírját őrző katonák elmondták, milyen bámulatba ejtő dolgok történtek Jézus feltámadásakor, a zsidók vénei lefizették őket és azt tanácsolták nekik, hogy híreszteljék el azt, hogy „éjjel, míg mi aludtunk, eljöttek tanítványai és ellopták a holttestet”. A katonák így is tettek. „Azok elfogadták az ezüstpénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között” (Máté 28:13–15).

Miért terjednek könnyen a híresztelések?

De még érdekesebb az a kérdés: Miért tartják oly makacsul magukat a híresztelések, ha már egyszer szárnyra keltek? Egyszerűen azért, mert az emberek szívesen elhiszik. Újságok riporterei azzal csinálnak karriert maguknak, hogy előkelő személyekről pletykát terjesztenek. Persze hamar munka nélkül maradnának, ha senki sem venné meg ezeket a történeteket. Sokan hasonlítanak a Pál idejében élt görögökhöz, akik mohón lecsaptak „minden újdonságra” (Cselekedetek 17:21).

Aztán azért is tudnak terjedni, mert jól beleillenek a széltében-hosszában elterjedt helytelen értelmezésekbe és előítéletekbe. Az a híresztelés, hogy a zsidók keresztényeket öltek meg szertartásukhoz, azért talált vitathatatlanul hiszékeny fülekre, mert a nem-zsidók nem ért ették meg a zsidókat. Féltek tőlük vagy féltékenyek voltak rájuk. A híresztelések tükrözhetik azt is, ami általában nem tetszik az embereknek. Az a téves hír, hogy kukacok kerültek a vagdalt húsba, azért tarthatta magát oly sokáig, mert az embereket felettébb idegesítik az élelmiszerekbe kevert adalékok vagy a titokban tartott alkotórészek. A Procter and Gamble céggel kapcsolatban elindult híresztelés valószínűleg abban gyökerezik, hogy sok embert erősen vonz a démonizmus és a spiritizmus.

A rémhírek különösen ott burjánoznak, ahol a kormányok és hatóságok titokban cselekszenek. De táplálhatja vágyálom is. Évtizedekig olyan hírek keringtek közszájon, hogy repülő csészealjak szálltak le földünkre, feltehetőleg jóindulatú lényekkel, akik más bolygókról jöttek és egy fejlettebb tudományos civilizációt képviseltek. Ebben a kavargó XX. századunkban egyesek számára kényelmesnek látszik elhinni, hogy ilyen lények valóban léteznek.

De kipattanhat egy kósza hír úgy is, ha valamilyen tényt rosszul értelmeznek vagy tudatosan rosszul hagyják helyben. Az első században az forgott közszájon, hogy Pál apostol a zsidókat arra buzdította, hogy térjenek el Mózestől (Cselekedetek 21:21, 24). Ez a híresztelés alaptalan volt. Valószínűleg az adott tápot ennek a híresztelésnek, hogy Pál az apostolok és a jeruzsálemi vének döntésének engedelmeskedve azt tanította, hogy a pogányokból lett keresztények nincsenek a mózesi törvény hatálya alatt (Cselekedetek 15:5, 28, 29).

Válasszuk szét az igazat a hamistól

Vajon minden alaptalan híresztelésnek számít, ami szájról szájra terjed? Egyáltalán nem! Józsué idejében Ráháb Jerikóban ezt monda az izraelita kémeknek: „Hallottuk ugyanis, hogyan szárította fel Jehova a Vörös-tenger vizét előttetek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit tettetek az emoreusok két királyával a Jordánon túl” (Józsué 2:10, 11). Ezek a történetek, amikről Ráháb is hallott, igaz történetek voltak.

Ugyanígy, amikor Jézus jeleket tett Izrael földjén, a Biblia ezt mondja: „El is terjedt a híre egész Szíriában, és hozzá vittek minden szenvedőt, aki különféle betegségekben és kínokban gyötrődött, megszállottakat, holdkórosokat [UV: epilepsziásokat] és bénákat, és meggyógyította őket” (Máté 4;23, 24, Ökumenikus fordítás). A Jézusról keringő hírek is igazak voltak.

Hogyan tudjuk eldönteni egy történetről, hogy igaz-e vagy hamis? Itt közlünk néhány olyan dolgot, amit érdemes megszívlelni azzal kapcsolatban, ha szándékunkban áll egy valakitől hallott információt továbbadni:

Kitől ered a történet? Olyannak ismerjük-e az illetőt, aki csak akkor mond el valamit, ha meggyőződött a tényekről? Avagy olyannak, aki folyton azt kémleli, mit tudhat meg mások magánügyeiről? Olyan-e, aki első kézből szereti továbbadni a „zaftos” történeteket? A történet elbeszélője a döntő, hogy hitelesnek fogadjuk el a történetet vagy csak feltételesen. És itt kell a következő lényeges pontot megjegyezni: A bizalmi vagy felelős állásban levő személyek, például a gyülekezeti vének vagy érett keresztény testvérnők inkább kétszer is győződjenek meg egy dolog igaz voltáról, mielőtt azt továbbadnák, ha egyáltalán szükséges azt továbbadniuk. Az emberek nagy valószínűséggel elhiszik a többször hallott dolgokat (Cselekedetek 20:28; Titus 2:3).

Abban a helyzetben volt-e a történet elmondója, hogy tudhatott a dologról? Gyakran a híresztelés valahogyan így kezdődik: „Hallottam a nagybátyámtól, aki ismeri azt az embert, aki itt és itt dolgozik. . .” Ha így kezdődik egy történet, légy résen! Van egy gyermekjáték, ahol a gyermekek körben állnak és valaki egy rövid mondatot súg a szomszédja fülébe. Ez tovább súgja a következő szomszédjának, és így tovább. Mire a mondat eljut a kör utolsó láncszeméhez, a gyermekek ámulva tapasztalják, mekkora változáson ment keresztül a mondat. Sokan közülünk bizonyára játszottunk már ilyen játékot, de mi volt a levonható tanulság? Az, hogy a történetek szájról szájra járva akaratlanul is elferdülnek, és hamarosan alig hasonlítanak majd eredeti formájukhoz. Ha tehát nem tudjuk pontosan megjelölni, kitől ered a történet, valószínűleg igaz az a feltevés, hogy időközben az elbeszélés erősen eltorzult vagy teljesen meghamisítódott.

Rágalmaz-e valakit a történet? Ha egy történet akár egy személyt, vagy egy hívatást, egy szakmát, egy fajt vagy egy szervezetet megfosztana jó hírnevétől, rendkívül óvatosan kezeljük a történetet. Még akkor i s helyénvaló az óvatosság, ha különösképpen nem érzünk rokonszenvet e csoport vagy e személy iránt. Rágalom és hazugság akkor is rágalom és hazugság, ha bárkit ér. Jézus becsületes volt, amikor elítélte az írástudókat és farizeusokat, de elképzelhető-e róla, hogy rágalmakat is terjesztett volna felőlük? (1Péter 2:21, 22).

Hihető-e a történet? Van-e egyáltalán hihetősége annak, hogy űrhajók érkezzenek látogatóba földünkre? Vagy, hogy nagyobb üzleti cég paktáljon az Ördöggel? Vagy, hogy önátadott rajzművészek elrejtsenek arcokat a folyóiratok képeibe? Az ennyire valószínűtlenül hangzó történeteket fenntartással kell fogadnunk.

Állítsd le a híresztelést, az igazságot terjeszd

Ez nem azt jelenti, hogy meglepő dolgok nem történhetnek. Olykor történnek. De ha ilyeneket hallunk, járjunk el bölcsen, ne legyünk túl hiszékenyek, helyt adva mindenféle történetnek. Amikor Palesztinában az a hír terjedt el, hogy a názáreti ács csodát művel, a történetek igazaknak bizonyultak (Máté 4:24). Mégis, amikor Alámerítő János hallott ezek felől, elküldte tanítványait, hogy pontosan tudják meg, mi történt (Máté 11:2, 3). János reagálása kiegyensúlyozottságra vallott.

Amikor Tamás apostol hallott Jézus feltámadásáról, nem hitte el (János 20:24, 25). De rá kellett jönnie, hogy itt nem kósza híresztelésről van szó. Tudott Jézus feltámasztási csodáiról, azt is hallotta Jézustól, hogy meg fog halni, de feltámad (Máté 16:21; János 11:43, 44). Ezenkívül azok, akiktől hallotta a történetet, addigi tudása szerint mind-mind megbízható személyek voltak. Nem olyan történetet mondtak el neki, amit harmad kézből hallottak volna. Ők szemtanúk voltak, és ők mindenkor ott voltak, hogy tájékoztatást adjanak, ha valamiben esetleg tévedtek volna.

Igen, olykor igazak azok az elbeszélések, amiket hallunk. De mégis a józan ész azt diktálja, hogy bármilyen nemzetben, közösségben vagy szervezetben szárnyra kelhetnek kósza hírek, főleg olyan hírek, amelyek a közösség vágyait vagy félelmét tükrözik. És mindig fennáll annak a nagy valószínűsége, hogy egy híresztelés, még jó szándék mellett is, eltorzítja az igazságot. Ennélfogva, ha hallunk egy történetet, és nem tudjuk megállapítani, kitől eredt, gondolkodjunk először, és győződjünk meg a tényekről, mielőtt továbbadnánk. Ne felejtsük el, „ahol sok a beszéd, ott nem marad el a bűn, okosan teszi, aki féken tarja az ajkát” (Példabeszédek 10:19, Katolikus fordítás). Ne legyünk a híresztelés továbbítói, inkább bizonyuljunk a „végállomásnak”. Ebben az esetben beteljesednek Pál apostol szavai: „Ezért mivel levetettétek a hamisságot, mindannyian szóljatok igazat a felebarátotoknak, mert egymás tagjai vagyunk” (Efezus 4:25).

[Kiemelt rész a 20. oldalon]

A rémhírek sokáig tartják magukat. Ha egyszer szárnyra kelnek, nehéz őket leállítani

[Kiemelt rész a 23. oldalon]

Nem minden hír, ami szájról szájra terjed, alaptalan hír.

[Kiemelt rész a 25. oldalon]

Abban a helyzetben volt-e a történet elmondója, hogy tudhatott a dologról?