Keresztényi nézet a gazdagságról

OLVASTAD-E már Pál apostolnak Timótheushoz írt első levelét, főleg a 6:6–19 versét? Megvonja a mérleget abban a tekintetben, hogy a gazdagság milyen szerepet töltsön be a keresztény életében. Ez a levél a mesésen gazdag Efézus városában érte utol Timótheust. Az abban a hatalmas kereskedő városban élő keresztényeknek állandó harcot kellett vívniuk a gazdagság világi szemléletének a hajlama ellen, mint fő dolog ellen. Röviden, a fenti versek ezt tanácsolják: Elégedj meg azzal, amid van, ne akarj meggazdagodni, ne vesd a reménységedet anyagi javakba. Inkább mindenki jó cselekedetekben legyen gazdag, és tanúsítson mindenki bőkezűséget.

A gazdagsággal kapcsolatos helytelen, ferde nézet a kapzsiság felé hajlítja az embereket. A kapzsiság olyan ékké lesz, amely lassan, de biztosan elválasztja a keresztényt a Krisztus józan tanításaitól. Amikor pedig elszakad az igazság világos gondolkodásmódjától, az egyik viharos konfliktusból a másikba esik mind a gyülekezeten belül, mind pedig azon kívül. Ez az út pedig csak „irigységhez, viszálykodáshoz, szidalmazó sértegetéshez, rosszindulatú gyanúsítgatáshoz — állandó torzsalkodáshoz vezet olyan emberek között, akik elvesztették az igazsághoz való igazi ragaszkodásukat és a keresztény vallástól valamiféle anyagi hasznot remélnek” (1Timótheus 6:3–5, Phillips).

Tehát ez történik azokkal, akik kihasználják keresztényi kapcsolataikat személyes anyagi „haszon” érdekében. Elveszítik az igazi gazdagságot, amit csakis az isteni önátadás hozhat meg az embernek: ’a jelenlegi és az eljövendő élet ígéretét’. Ezért tanácsolja Pál mindenkinek, hogy „ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele” (1Timótheus 4:8; 6:8).

Szeretnél gazdag lenni?

Amikor a gazdagok magasra emelik magukat, a többi ember talán alacsonyabb rendűnek érzi magát. Ez az érzés azután irigységet szül, majd egyre erősebb, fojtogató vágyat a gazdagság után, vagy legalábbis azon cikkek után, amit a gazdagok meg tudnak vásárolni. Az irigységük talán arra a hamis következtetésre juttatja őket, hogy joggal húzhatnak hasznot a gazdagokból és azok vagyonából, olyan pénzkölcsönt csikarva ki tőlük, amelynek a visszafizetése elől azután ravaszul kitérnek. Az 1Timótheus 6:6–16 szerencsére olyan józan tanácsot ad, amelyből megtudhatjuk, hogyan és miért kerüljék el a keresztények a meggazdagodás romboló vágyát.

◻ 6:6–8: A gazdagsággal ritkán jár együtt a megelégedés, ámde az isteni önátadást mindig megelégedés kíséri. Miért sóvárognánk a mások javai után? Azok csak ideig-óráig tartanak, mivel semmit sem hoztunk a világba és nem is viszünk ki onnan semmit.

◻ 6:9: Nem szükségszerűen a gazdagok, hanem azok, „akik elhatározták, hogy meggazdagodnak”, oktalan állathoz hasonlóan megragadják a csalétket és tőrbe esnek, rabjává lesznek a „káros kívánságnak”, amely romlásba dönti az embereket (betű szerint a mélységbe, valaminek az aljára taszítja le őket).

◻ 6:10: Mindenfajta rossz dolog forrása „a pénz szeretete”. Az emberek a pénzért elferdítik az igazságosságot, lopnak, eladják magukat gyilkolnak, elárulják embertársaikat, és meghamisítják az igazságot. Az ilyenfajta szeretetből még soha semmi jó nem származott. Vajon miért nem? Azért, mert a gonoszban gyökeredzik. Mivel a legtöbb gyökérzet rejtve van, a figyelmetlen keresztények lebecsülik a „pénz szeretetében” rejlő és a rosszra összpontosuló hatalmas erőt. Ez után a szeretet után sóvárogva — nem pedig a pénz birtoklása miatt — ’tévelyednek el egyesek a hittől’. Az eredmény: az ilyenek ’sok érzelmi, testi és szellemi kínt, gyötrelmet’ okoznak önmaguknak, mivel megpróbálják megszerezni és megtartani a gazdagságot. De a gazdagság önmagában sohasem ad boldogságot.

◻ 6:11–16: A gazdagságra való törekvés helyett a bölcs keresztény menekül a kapzsiság elől. A biztonságot jelentő távolság nem lehet túlságosan nagy. A bölcs keresztények arra használják fel az erejüket, hogy „az igazságosság, az isteni önátadás, a hit, a szeretet, a kitartás, a szelídség” erényeit sajátítsák el, hogy „megragadják az örök életet” és „szeplőtelenek és feddhetetlenek” legyenek Jehova, Jézus Krisztus és hittestvéreik szemében.

Te is gazdag vagy?

Az első századi keresztények közül némelyek gazdagok voltak. Vagy úgy örökölték a javaikat, vagy valamilyen kifogástalan munkával szerezték meg azt maguknak. A filippibeli Lídia például bíborral vagy festett kelmével kereskedett. Mivel a bíbor és a bíborszínűre festett ruhaanyag drága volt, valószínű, hogy Lídia bizonyos jómódra tett szert. De vajon hogyan használta fel a gazdagságát? Nem kérkedett vele. Alázatosan arra használta fel a vagyonát, hogy igaz keresztényi módon adakozzon és előmozdítsa a jó hír terjesztését. Szerencsére ma is vannak olyanok, akik ugyanilyen helyes szellemet tanúsítanak. (Cselekedetek 16:14, 15, 40.)

A Timótheushoz írt első levél 6:17–19 verse jó tanácsot ad azoknak, akik szeretnék Lídia példáját követni.

◻ 6:17: Ahelyett, hogy a jómódjukat fitogtatnák, a gazdagok tanúsítsanak alázatosságot: ne képzeljék magukat különbnek a szegényebbeknél. Életmódjuk minden szemlélő előtt azt tanúsítsa, hogy valóban nem a gazdagságban bíznak, hanem szilárdan Istenbe vetik a bizodalmukat. Így nem adnak jogalapot a megbotránkozásra azok előtt, akik nem gazdagok; nem keltik fel a kapzsiság érzését másokban az irigység által. Arról sem szabad megfeledkezniük, hogy az anyagi javak és a jólét mulandó és nagyon is ingatag dolgok, és éppen olyan hamar tovatűnhetnek, mint a forró napon az olvadó hó.

◻ 6:18, 19: Pál azt tanácsolja, hogy arra használd fel és úgy örvendezz a javaidnak, hogy magadat és másokat is hozzásegíthesd Jehova szolgálatához. A gazdagok igyekezzenek minden irányban azon fáradozni, ami szellemi vonatkozásban jó, és nyújtsanak készségesen anyagi segítséget azoknak, akik valóban rászorulnak, és legyenek mindenkivel jó barátságban a gyülekezetben, még a legszegényebbekkel és a legegyszerűbbekkel is.

Vajon ez azt jelenti, hogy a kevésbé jómódúak alamizsnát követelhetnek a gazdagabb hittársaiktól? Nem. Ahogyan a 2Thessalonika 3:10–12 és az 1Timótheus 5:8. versében olvassuk, minden munkaképes keresztény köteles dolgozni, hogy ellássa a családját. Ha tehát valaki megtagadja a munkát, ha pénzt adunk neki, azzal valójában nem segítjük őt. Ugyanez érvényes azokra is, akik ostobán elvesztegetik a pénzüket. A még több pénz nem lesz igazi segítség a számukra. De mily nagy áldás a gyülekezetnek, amikor az igazi szükségben levő hű testvéreknek a gyülekezetben kedvesen anyagi és szellemi segítséget nyújthatunk. Ily módon mindenkinek a szíve olyan mennyei kincsek felé irányul, amelyek bőséges osztalékot hoznak a Jehovától jövő szellemi jutalom formájában.

Gondoljunk hát mindannyian arra, hogy hogyan állunk Isten és Krisztus előtt. A Példabeszédek 11:4 arra emlékeztet minket: „Nem használ a vagyon a harag napján, az igazság azonban megment a haláltól” (Ökumenikus fordítás). Miért használnánk ki teljes mértékig ezt a múlandó, halódó világot? (1Korinthus 7:29–31). Meneküljünk a kapzsiságtól és annak halálos hatásától! Nem áll rendelkezésünkre vég nélküli idő most ahhoz, hogy jó cselekedetekből álló feljegyzés készüljön rólunk. Bárcsak olyan embereknek minősítene minket Isten, akik bőséges kincset gyűjtöttek maguknak a mennyben! (Máté 6:20).