Eltúlozod a dolgot, ha bosszúság ér?
„GYŰLÖLLEK!” Hányszor hallható, hogy házastársak ilyen szavakkal fakadnak ki egymás ellen. És az sem ritka dolog, amikor az ingerült mamák dühösen és hangosan rákiáltanak gyermekeikre.
Miből adódik a probléma? Abból, hogy a szóban forgó személyek engednek annak a gyengéjüknek, hogy eltúlozzák a dolgot, ha bosszúság éri őket, vagy ha valami nem sikerül nekik. A bűnös emberek sértődöttségükben vagy tehetetlenségi érzésükben, de akkor is, ha haszontalanoknak érzik magukat, olykor hajlamosak túlzásba esni, és olyan dolgokat vágnak egymás fejéhez, ami valójában nem állt szándékukban.
Egy konkrét eset
A bosszúság eltúlozása nem újkeletű dolog. Ennek szemléltető példája Jónás próféta esete. Kezdetben, amikor félelmében nem meri bejelenteni Isten figyelmeztető üzenetét a ninivebelieknek, leckében részesül: Isten egy nagy hallal nyeleti el, amely végül is kiveti a szárazra.
Jónás ezután már bátran hirdeti Isten üzenetét: figyelmezteti Ninive lakóit, hogy 40 napon belül elpusztulnak, ha meg nem térnek. A ninivebeliek kedvezően reagáltak Jónás prédikálására: megtértek, királytól kezdve egész a legkisebb alattvalóig. Amikor Jehova ezt látta, elállt megsemmisítésüktől (Jónás 1:1–17; 2:10; 3:1–10).
Jónás viszont nem bírta elviselni az esetet. Túl sok volt számára. Úgy érezte, hamis prófétának bizonyult! Ezt mondta: „Ó Jehova, vedd el, kérlek, lelkemet, mert jobb meghalnom, mint élnem.” Később, amikor az árnyékot adó lopótök levelei elhervadtak, megint csak ezt mondta Jehovának: „Jobb meghalnom, mint élnem.” Igen, a próféta szemmel láthatólag eltúlozta bosszúságát, és odáig ment, hogy inkább meg akart halni. De Jehova helyreigazította őt és megértette vele, miért tanúsított a ninivebeliekkel irgalmat (Jónás 4:1–11).
Amiért mi is eltúlozhatjuk bosszúságainkat
Tulajdonképpen azért hajlunk a túlzásokra, az elhamarkodott kijelentésekre, mert így akarjuk „levezetni” indulatainkat. Előbb beszélünk, mielőtt még gondolkodnánk, s olyan szavak szaladnak ki szánkból, amiket nem is gondolunk valóságos értelmükben. Időnként rosszat kívánunk, vagy büntetni akarunk szavainkkal. Bármi legyen is az indítékunk, tény az, hogy ha e hajlamunknak engedünk, helyzetünkön csak rontunk. Feltehetőleg még nagyobb lesz a köztünk és mások között a nézeteltérésből fakadó elhidegülés, és a kibéküles vagy a harmonikus kapcsolat helyreállítása megnehezedik. Ennek egyszerűen az az oka, hogy az, aki túlzásra ragadtatja el magát, igazában nem azt gondolja vagy nem azt hiszi, amit mond, viszont az, akinek szánta megjegyzéseit, szó szerint veszi szavait, úgy, ahogy hallja. Mennyire felkavarhat ez valakit!
Persze büszkeség is meghúzódhat ilyen gondatlanul elhangzó, túlzó kijelentés mögött. A sértett személy úgy érezheti, hogy az illető tette vagy szava nagyfokú tiszteletlenség, tapintatlanság és meg nem értés vele szemben. Tekintet nélkül arra, milyen tényezők indítanak valakit a bosszúság eltúlozására, a kérdés az: mit tehetünk a rossz tulajdonság leküzdésére?
Segítség e rossz tulajdonság leküzdésére
Az alázatosság vagy a szerénység hasznos segítség. Ha másokat különbnek tartunk önmagunknál, ahogy a Biblia tanácsolja, ez a gondolkodásmód megóv attól, hogy felnagyítsunk valamit és meggondolatlan kijelentésekre ragadtassuk el magunkat, ha bosszúság ér, vagy ha ingerültek vagyunk, illetve ha valami nem sikerül vagy fájdalmas megpróbáltatás ér bennünket (Filippi 2:1–4).
Az önuralom is nagy segítség e tekintetben. Segít, hogy türelmesek legyünk a próbában — más szavakkal —, megtanít arra, hogy hosszútűrők legyünk. Isten Szava szemléltető példákkal és esetekkel ismételten arra figyelmeztet, hogy ne veszítsük el az önuralmunkat. Például ezt mondja: „Aki lassú a haragra, különb, mint az erős ember, és az indulatán uralkodó, mint aki várost foglal el” (Példabeszédek 16:32). Való igaz, hogy az önuralom gyakorlása nagy erőfeszítésünkbe kerülhet, de bőségesen megéri, ha sikerül indulatunkon uralkodni.
Mivel mások példáiból remekül lehet tanulni, vizsgáljuk meg most magának Jehova Istennek a példáját. Provokálás ellenére ezt tudta mondani: „Sokáig hallgattam. Néma maradtam és folyton önuralmat gyakoroltam” (Ésaiás 42:13, 14). Ha fenntartás nélkül átadtuk magunkat Jehovának, szívből arra fogunk törekedni, hogy őt kövessük az önuralom gyakorlásában. Az önuralom birtokában nem fogunk drámai jeleneteket rendezni, ha bosszúság ér bennünket.
Az önzetlen szeretet különösen meg tud óvni attól, hogy kényes helyzetekben drámai jeleneteket rendezzünk. Isten szellemének ez a gyümölcse, a szeretet belátóvá és megértővé tesz bennünket másokkal szemben. Meg tudjuk érteni, miért viselkednek és beszélnek úgy, amelyek bizony nagy megpróbáltatást jelentenek számunkra. A szeretet figyelembe veszi mások gyengeségeit. Igen, a „szeretet hosszútűrő és kedves. . . . Nem válik ingerültté, nem tartja számon a bántalmazást. . . . Mindent elvisel, mindent elhisz és mindent remél, mindent eltűr”. Mivel a szeretet ennyi mindenre képes, így nagy segítség, hogy ne csináljunk drámai ügyet egy-egy bosszúságot okozó dologból (1Korinthus 13:4–7).
Az ima is hasznos segítség. Például kéréssel fordulhatunk mennyei Atyánkhoz a szent szellemért (Lukács 11:13). Bizalommal kérhetjük abban is segítséget, hogy tudjuk ápolni és teremni magunkban a szent szellem gyümölcseit: az önuralmat, a szeretetet, a békességet, a hosszútűrést, a szelídséget, és a többi tulajdonságot (Galata 5:22, 23). Jehova meghallgatja ezeket az alázatos szívből fakadó imákat, és szellemét kölcsönzi azoknak, akik őt szeretik. Vagyis megkaphatjuk a szükséges segítséget, ami egy-egy esetben átsegít, hogy ne csináljunk drámai jeleneteket, ha bosszúság ér valami miatt.
Mindaddig, amíg tökéletlenek vagyunk, elő fog fordulni, hogy cselekedeteinkkel próbára teszünk másokat, vagy fordítva, ők is bennünket. De az alázatosság, az önuralom, az önzetlen szeretet, legfőképpen pedig az isteni segítségért mondott ima segíteni fog, hogy elviseljük egymást, gyengeségeinkkel és hiányosságainkkal együtt. Kerülni fogjuk, hogy jelenteket rendezzünk, ha bosszúság ér valami miatt.