A biztos hit könyve
A BIBLIA a hit, és nem a kétely könyve. Nem tesz fel olyan kérdéseket: Van-e Isten? Vagy, Isten Szava-e a Biblia? Ellenkezőleg, ezzel a kijelentéssel kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten.” Aztán azt is kijelenti konkrétan: „Mert a prófécia sohasem emberi akaratból jött létre, hanem Istentől szóltak emberek, amint a szent szellem vezette őket” (1Mózes 1:1; 2Péter 1:21).
Természetesen a bibliai beszámolók általában rövidek. A Biblia nem közöl minden olyan részletet, amit mi esetleg szeretnénk tudni. De azt a tájékoztatást mind tartalmazza, amire Isten szerint szükségünk van, hogy megértsük a világ nyugtalan állapotát és életünket összhangba hozzuk Isten akaratával, valamint hogy kegyét, és az örök élet ajándékát elnyerjük. Mi lenne számunkra ennél értékesebb?
Már a Biblia első lapjain megtudjuk, hogy nagyon régen egy lázadó angyal kétségbe vonta Isten egyetemes uralkodásának jogosságát. De Isten azt is feltárta, hogy egy „mag” jön majd, és ő véget vet a lázadásnak, és igazolja Jehova Istent, mint a világegyetem Egyeduralkodóját (1Mózes 3:1–15; Jób 1:6–12). A Biblia azt is részletezi, milyen családi vonalon kell ennek a „magnak” eljönnie — olyan hithősök, mint például Ábrahám, Izsák, Jákób, és Dávid vonalán (1Mózes 26:4, 5 2Sámuel 7:12, 13; Máté 1:1–16; Lukács 3:23–28).
Ez a csodálatos könyv beszél e „mag” elsődleges tagjának, Jézus Krisztusnak születéséről, haláláról és feltámadásáról. Elmondja, hogyan ismertette meg Jézus a nyilvánossággal Jehovának, mennyei Atyjának nevét, és hogyan gondoskodott a váltságdíjról az engedelmes emberek számára (Galata 3:16; János 17:6–8, 26; Máté 20:28).
A Biblia beszél az örök életről is, valamint a halottak feltámadásáról, és bejelenti a nagyszerű „új egek és új föld” eljövetelét, amelyben „igazságosság fog lakozni” (2Péter 3:13; János 3:36; 5:28, 29). Ezenkívül utal arra is, hogy ezek a csodálatos áldások már közel vannak, és sokan a most élők közül élve meglátják a jelenlegi világ bajainak a végét (Máté 24:3–14, 32–34).
A legjobb gyümölcs!
Jézus mondása szerint „minden jó fa jó gyümölcsöt terem” (Máté 7:15–20). Igen, ma gyümölcseik alapján bárki felismerheti a becsületes embereket. Nos, a Biblia tanításának segítségével a tanítható emberek a legjobb gyümölcsöt teremhetik meg. Ez a könyv bőséges ismeretet nyújt, építi a hitet, bölcsességet ad (János 17:3; Példabeszédek 1:1–4). Olyan jobb zsinórmértékekkel ismertet meg bennünket, amelyeknek alapján egész életünket érintő döntéseket hozhatunk (Róma 12:2; Kolossé 3:9, 10).
De a Biblia hat a szívünkre is. Arra indít bennünket, hogy életünket Isten akaratával összhangba hozzuk, és őt szolgáljuk. Tanításai alapján megelégedettebbek, boldogabbak, egészségesebbek, erkölcsösebbek és jobb házastársak, szülők és gyermekek lehetünk. Az, aki a Szentírás útjait megtanulja és azokat követi Jézus ama kijelentésével összhangban, hogy „arról ismeri majd meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van közöttetek”, egy világraszóló, szerető testvéri családban egyesülnek (János 13:35).
A Biblia értékét nem lehet vitatni, ha azoknak a személyeknek a mindennapi életében vizsgáljuk, akik alkalmazzák alapelveit. Miért kételkedjünk ígéreteiben? A következő cikkben látni fogjuk, hogy számunkra is lehetséges, hogy megszilárduljunk a hitben, semmiben sem kételkedve.