Olvasók kérdései

■ Mivel Jézus azt mondta, hogy a keresztények ne legyenek „része a világnak”, mit tegyünk a közösségi vagy társadalmi jellegű kérdések, mint például a környezetvédelem tekintetében?

A keresztények nem feledkeznek meg az olyan közösségi ügyekről, amelyek az embereket nagy általánosságban érintik, többek közt a szennyeződésről vagy környezetvédelemről sem. De hogy milyen mértékben folynak bele ezekbe a dolgokba, azt az dönti el, hogy az mennyiben fér össze a Szentírással és Isten iránti elsődleges kötelességeikkel.

Jehovának határozott nézőpontja van a közbiztonság és közegészségügy tekintetében, amit az Izraelnek adott törvényeiből is láthatunk. Például a veszélyes háziállatok megfékezésére, a nyitott víztárolók, kutak befedésére, a tető-mellvédek elkészítésére buzdít, ami ez utóbbi esetben megelőzi a balesetszerű lezuhanásokat, illetve védelmet nyújt a lent tartózkodó embereknek (2Mózes 21:28–34; 5Mózes 22:8). A közegészségügy iránti érdeklődése a fertőző betegek elkülönítésére és az ürülék eltakarítására vonatkozó törvényekben is megmutatkozik, hiszen ez az ürülék megfertőzheti a vizet és terjesztheti a járványokat (3Mózes 13:1–59; 5Mózes 23:9–14). Ami a szennyeződést, a megőrzést és a környezetet illeti, Isten Szava azt mondja nekünk, hogy ő „elpusztítja azokat, akik a földet pusztítják” (Jelenések 11:18).

Meg kell azonban figyelni, hogy Isten nem utasítja szolgáit — sem az izraelitákat, sem a keresztényeket —, hogy ezen a területen térítő munkát végezzenek. A zsidók nem kaptak utasítást arra, hogy kampányt indítsanak a környező nemzeteknél annak érdekében, hogy azok tökéletesebb egészségügyi rendszabályokat alkalmazzanak a jobb egészségi- és lakásviszonyok megteremtésére. Arra sincs bizonyítékunk, hogy akár ők (akár később a keresztények) ilyesmit tettek volna, amikor más országokban laktak. Isten azonkívül megmondta, hogy kizárólag ő az, akinek el kell járnia azok ellen, akik a földet pusztítják; nem mondta, hogy ez legyen a legfőbb gondja ‘rabszolgáinak, a prófétáknak és a szenteknek, és akik félik az ő nevét, kicsinyeknek és nagyoknak’ (Jelenések 11:18).

Érthető, hogy a mai keresztények tisztában vannak azzal: vannak dolgok, amelyek jelenleg megjavíthatják az életkörülményeiket és a körülöttük élő emberekét. Nem érzéketlenek az emberek szükségletei iránt; sőt, értékelik és ápolják is az „emberi kedvességet”. (Vö. Cselekedetek 28:2, 7–9; Márk 7:24–30.) Ez befolyással lehet a viselkedésükre, amikor felmerülnek bizonyos vitapontok a közösségi környezet jobbá tételére. Például egy adott közösségben élő embereket megkérdezhetik, vajon mi a véleményük arról, hogy még több utcai közlekedési jelzőlámpát állítsanak-e fel, új iskolát építsenek-e, vagy jobb vízellátást biztosítsanak, vagy jobb csatornahálózatot építsenek ki. Általában semmi kár nem származik abból, ha a keresztény kifejezi az ilyen jobbítások iránti nézetét. Sőt úgy érezheti, hogy kérelmet is nyújthat be ezzel kapcsolatban.

De a keresztényeknek nem szabad megfeledkezniük arról, hogy a közösséget érintő fontosabb kérdések gyakran politikai ügyekké válnak. Egyes csoportok kezdenek politikai eszközökhöz folyamodni, hogy elérjenek olyan változásokat, amelyek szerintük a legjobbaknak látszanak. Vagy pedig egyes politikusok (vagy jelöltek) felkarolnak valamilyen ügyet. Az egyének azután ebbe az irányba terelik erőfeszítéseiket vagy felsorakoznak „a dolgok e pusztulásra ítélt rendszerének uralkodói mögé” (1Korinthus 2:6, 8; Jelenések 19:17, 18). Ha ez a keresztény gyülekezet valamely tagjával történne meg, akkor megtörténhetne, hogy az illető nem felelne meg többé, a Jézus által adott leírásnak: „Ha része lennétek a világnak, a világ szeretné azt, ami a sajátja. De mivel nem vagytok része a világnak, hanem én választottalak ki benneteket a világból, ezért gyűlöl titeket a világ.” Krisztus azt hangsúlyozta ki tanítványaival kapcsolatban: „Ők nem része a világnak, amiként én sem vagyok része a világnak” (János 15:19; 17:16).

Lehetnek olyan vitatott kérdések, amelyek nem jelentenek politikai ügyet a lakóhelyükön, vagy aminek a megvalósításán az emberek politikai eszközök igénybevétele nélkül munkálkodhatnak. Ilyenek lehetnek például: megfékezni a szennyeződést, megóvni a vízkészletet, vagy kímélni a természetvédelmi területet. Az ember helyesnek tarthatja az efféle törekvéseket, és úgy érezheti, hogy Isten is ezt akarja. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy milyen munkával bízta meg Jehova a keresztényeket, és mire kell összpontosítani a figyelmüket: A Királyság jó hírének a prédikálására, ami örökké tartó áldásokat biztosít szerte a földön az emberek millióinak (Máté 24:14; 28:19, 20). Ha ezt a munkát végezzük, nem fog rabul ejteni minket az a híveket toborzó törekvés, amely oly sok embert rabul ejtett érzelmileg.

Tény, hogy ezek az emberi erőfeszítések nem hozhatják meg azt a széles körű és tartós jó eredményt, amit az a törekvésünk biztosíthat, amellyel segíteni igyekszünk az embereknek, kialakítani magukban az Isten iránti odaadást, ami „mindenre hasznos, mivel magába foglalja a jelenlegi és az eljövendő élet ígéretét” (1Timótheus 4:8). Igen, még hasznosság tekintetében is a legtöbb jót akkor tehetjük embertársainknak, ha hozzásegítjük őket, hogy igaz keresztények legyenek. Ezzel elkerülhetik az egészségre ártalmas szokásokat. Hozzásegíthetjük őket a bibliai alapelvek gyakorlati alkalmazásához, így jobban hasznára válhatnak saját közösségüknek. De még nagyobb áldásként jöhet számításba, ha az erőfeszítéseink nyomán képesek lesznek „megragadni a valódi életet” (1Timótheus 6:19). Az ebből eredő hasznuk sokkal tartósabb és biztosabb lesz annál, amit esetleg társadalmi vagy közösségi törekvéseikkel elérhetnének. És mint keresztényeknek, nekünk vigyáznunk kell arra is, nehogy valami elterelje a figyelmünket az Istentől kijelölt munkánktól és amivel kimutathatjuk Jehova iránti engedelmességünket, ‘akinek minden család a nevét köszönheti’, valamint az egészségét és jövőbeni kilátásait (Efézus 3:15).