A bibliai igazság bajnoka!
MIKÖZBEN délnek tartott a szekerén, a hivatalnok éppen azt tette, amit valószínűleg te is szoktál, amikor vonaton, autóbuszon vagy repülőgépen utazol. Olvasott. A Bibliát olvasta és ugyanazzal a nehézséggel találkozott, amivel valószínűleg te magad is.
A bibliai Cselekedetek könyvében található történet elbeszéli, hogy Fülöp tanítvány közeledett hozzá és megkérdezte az etióp utazótól: „Tulajdonképpen tudod-e, hogy mit olvasol?” S a válasz: „Valójában honnan tudnám, hacsak valaki rá nem vezet engem?” — Csel 8:27-31.
A legtöbben azok közül, akik ma olvassák a Bibliát, érzik, hogy szükségük van vezetésre. Ezt az érzést csak növeli az a tény, hogy a Bibliát használó egyházakban oly sok az egymásnak ellentmondó tantétel. Természetesen e különböző tanítások mindegyike nem lehet bibliai igazság. (1Kor 14:33) De vajon hol találunk értékes segítséget arra, hogy kikutassuk és megismerjük a bibliai igazságot?
Éppen e szükséges segítségről való gondoskodás céljából jelent meg 1879-ben az Őr Torony folyóirat. Ki akart állni Isten Szavának életfontosságú igazságai mellett. Első számának címoldalán világosan megmutatta, hogy nem egymásnak ellentmondó egyházi tantételeket kíván népszerűsíteni, hanem a bibliai igazságokat akarja terjeszteni, melyek hasznosak „a helyreigazításra, az igazságosságban való nevelésre”. (2Tim 3:16, 17, Authorized Version) Mert például felvetődik a nagyjelentőségű kérdés:
HALHATATLAN VAGY-E, VAGY NEM?
Amikor arra kerül a sor, hogy vajon mi van a Bibliában, a legtöbben mindenekelőtt arra gondolnak, hogy mit mondhat róluk és jövőjükről. Gyakran az jut először is az eszükbe, amit talán gyermekkoruk óta hallottak: azt ugyanis, hogy minden személyben lakozik egy halhatatlan lélek; a legtöbb egyház ezt tanítja. Ezért sokan remélik, hogy amikor meghalnak, lelkük a mennybe megy, hogy Istennél legyen.
Vajon támogatta-e az Őr Torony ezeket a népszerű tanokat? Ellenkezőleg, Isten Szavának igazsága mellett állt ki ebben a kérdésben. Amit az 1881. áprilisi számában megjelent „A feltámadás” c. cikk mondja:
„Minden lényt helyesen nevezünk léleknek vagy személynek. Ez ugyanis a lélek szó bibliai értelme és használata. . . . Ádám teremtéséről ezt olvassuk: ,És az Úr Isten megformálta az embert a föld porából s orrába lehelte az élet leheletét (ruach — ugyanezt a leheletet kapták az elbeszélés szerint az állatok, madarak és halak) és az ember élő lélekké (lénnyé) lett.’ 1Móz 2-7.” 1. old.
Bőséges bibliai alátámasztással, a cikk kimutatta, hogy a halál alkalmával a lélek — a személy — meghal. (Zsolt 33:19; És 53:10-12; Ez 18:4) A Biblia szerint, amikor a személy (lélek) meghal, öntudatlan, álomhoz hasonló állapotban van egészen az eljövendő feltámadás idejéig. A feltámadás csodája által az egyén halhatatlan életet nyerhet a mennyben, amint az Jézussal történt, vagy kilátása lehet a tökéletes életre a paradicsomi földön. — Préd 9:7, 12; 1Kor 15:12-16, 50-53.
Néhányan azok közül, akik az utóbbi évszázad folyamán ilyen igazságokat olvastak e folyóirat lapjain, talán megütköztek rajtuk, hiszen vallási vezetőik nem tanítottak ilyesmit. De változnak az idők. Lelkészek és teológusok egyre növekvő számban ismerik el világszerte ezeket a bibliai igazságokat, amelyek mellett Az Őrtorony már oly régóta kiállt. Figyeld meg a következő példákat:
Oscar Cullmann, a Bázeli Egyetem Teológiai Fakultásának, valamint a párizsi Sorbonne egyetemnek professzora írja:
„Ha ma megkérdeznénk egy átlag keresztényt . . . mit tart az Új Testamentum tanításának az ember halál utáni sorsáról, kevés kivétellel azt a választ kapnánk: ,A lélek halhatatlanságát.’ Pedig ez a széles körben elfogadott elképzelés a kereszténység egyik legnagyobb félreértése.” — Immortality of the Soul or Resurrection of the Dead (A lélek halhatatlansága vagy a halottak feltámadása) 1958) 15. oldal.
Dr. Robert Laurin baptista teológus így magyarázza:
„Az Új Testamentum nem tanítja a testtől elválasztott ,lélek’ halhatatlanságának plátói gondolatát. Az ember végső sorsa az, hogy testben éljen egy földi helyszínen.” — The Expository Times, 1961. februári száma, 132. oldal.
Robert Koch, az Ó Testamentum katolikus professzora Rómában ezt írja:
„A lélek nem létezik úgy, mint független tömeg a testben, vagy mintha börtönben lenne, amelyből a halál alkalmával kiszabadul. A ,lélek’ maga az ember, egész teljességében. Az embernek nincs lelke, ő maga a lélek.” — Teologia della redeuzione in Genesi 1-11 (1966) 69. oldal.
Pierre Pascal szerzetes írja a franciaországi La Vie Catholique c. lapban:
„A Biblia azt tanítja, hogy amikor az ember meghal, a teljes személye hal meg. Megvan azonban az ígérete arra, hogy kiemelkedik majd a halál enyészetéből, és visszaállítják az életbe az idők végén, feltámadás útján.” — 1975. július, 37. oldal.
Néhányan talán meglepődnek azon, hogy papok ilyen dolgokat ismernek el. Ezek azonban bibliai igazságok, amelyeket ez a folyóirat 100 év óta buzgón védelmez.
HOGYAN VÉLEKEDIK A POKOLRÓL EZ A FOLYÓIRAT
De lépjünk most egyet ezen a téren. Ha a lélek nem halhatatlan és a halottak öntudatlan állapotban várják a feltámadást, hogyan lehet igaz az egyházi tantétel, amely szerint Isten a gonosz személyeket elküldi a pokolba, hogy ott kínzást szenvedjenek el. Tény az, hogy a Biblia nem tanít ilyesmit. Az Őrtorony gyakran kiállt a bibliai igazság mellett ebben a tárgyban; csak egyetlen példát említünk erre:
„Úgy véljük, hogy [a pokol] a héber seol szó fordítása, ami egyszerűen a halálhelyzetet vagy a halálállapotot jelenti. Ebben a szóban akár az életnek, akár a kínoztatásnak legcsekélyebb vagy legtávolabbi gondolata sem található meg; . . . De [a papság] továbbra is a pokolnak ezt a hamis elképzelését prédikálja, ami nem más, mint rágalom Isten jellemző tulajdonsága ellen.” — 1883. november, 4. oldal.
Vajon a papok most elfogadják a pokollal kapcsolatos bibliai álláspontot? Noha némelyek vonakodnak nyíltan kimondani, amikor vezetők elismerik, amit a Biblia mond a „lélek”-ről, ezzel azt mutatják, hogy a „pokoltűz”-nek nincs bibliai alapja. Például Kai Jensen, dán lelkész elismerte az ebből eredő helyzetet:
„Őrültség örökké tartó kárhozatról beszélni. Ez egyáltalán nem keresztényi. Csak a múltban voltak a pokolt hirdető prédikátorok, akik a szószékről mennydörögték az Ördöggel és a kiolthatatlan tűzzel kapcsolatos tanaikat. De ez az idő elmúlt.” — Hvor gaar vi hen (Hová megyünk?) 119. oldal.
Noha legtöbben talán nem sokat hallanak ma már az egyházukban a pokoltűzről, valószínűleg arról sem tanulnak, amit a Biblia mond ebben a dologban. Sokan úgy vannak vele, mint az egyik ausztráliai presbiteriánus egyház titkára, aki ezt mondta: „Mi kitérünk a menny és a pokol elől, mert túl sok ember lelki egyensúlyát felborítja. Valójában én magam szívesen beszélnék nyíltan valakivel, hogy saját elmémben is tisztázzam a dolgot.”
TE KIT IMÁDSZ?
Egy további bibliai igazság, amit Az Őrtorony védelmezett, az igaz Isten azonosságával kapcsolatos, akit imádunk. Milliók mondták el ismételten az úgynevezett „Úr imáját”, melyet Jézus tanított. (Máté 6:9-13) De vajon gondoltak-e arra, hogy mit jelent ez a mondat: „Szenteltessék meg a te neved”? Vagy megfigyelték-e, milyen fontosságot tulajdonított Jézus annak, hogy tiszteljük Isten nevét? (Ján 12:28; 17:6) Vagy talán ismeretlen előttük ez a név, mivel a papság kerüli, a fordítók pedig az „Úr” és az „Isten” szavakkal helyettesítették azt a nevet a Bibliában?
Számos hittudós elismeri ma a név fontosságát. A katolikus teológus, John L. McKenzie ezt írja Bibliai szótár-ában (Bible Dictionary 1965):
„Izrael Istenét a személyes nevén többször említik, mint az összes egyéb összetett címén együttvéve; a név nem csupán azonosítja a személyt, hanem jellemét is elárulja.” — 316. oldal.
J. A. Motyer, az angliai Trinity College igazgatója hozzáfűzi:
„Sokat veszít értékéből Biblia-olvasásunk, ha elfelejtünk a(z) [Úr vagy Isten] pótszavak mögé tekinteni és meglátni magának Istennek személyes, bensőséges nevét. Amikor megmondta népének a saját nevét, Istennek az volt a szándéka, hogy feltárja előttük legbensőbb jellemét.” — The Lion Handbook to the Bible (Lion-féle kézikönyv a Bibliához 1973) 157. oldal.
Az Őrtorony következetesen használja az isteni nevet. Például, miután megmagyarázza, hogy a héber el szó „isten”-t jelent, az 1881-i októberi szám (9. oldal) kijelenti továbbá:
„Jehova a fő ,el’ és az összes többi el-ek vagyis hatalmasok felett uralkodik. És mindenkinek meg kell tudnia, hogy JEHOVA az a név, amely senki másra nem alkalmazható, csakis a Legfőbb Lényre, a mi Atyánkra, arra, akit Jézus Atyának és Istennek nevezett.”
Az 1926. január 1-i szám tovább magyarázta a név fontosságát, „Ki tiszteli Jehovát?” címmel. Az Isten neve melletti kiállás tovább folytatódik. Az Újvilág fordítás (1950-1961) megjelenése óta ez lett a leggyakrabban idézett fordítás, mivel még az úgynevezett Új Testamentumban is Isten nevét használja ott, ahol az bizonyítottan helyénvaló. G. Howard professzor nemrég magyarázta Isten nevének használatát az „Újszövetségben”. Érdekes módon hangsúlyozta:
„Ésszerű azt hinni, hogy az Ú[j] Sz[övetség[ írói, amikor az Írásokból idéztek, megtartották a Tetragrammaton-t [Isten héber nevét] a bibliai szövegben.” — Journal of Biblical Literature, 1977. 63-83. oldal.
Az Őrtorony éppen ezt hangsúlyozta már évekkel korábban.
Howard professzor azt is mondta, hogy amikor később elhagyták az Isten nevét és az „Úr” szóval helyettesítették, ez valószínűleg zavart okozott annak megkülönböztetésében, hogy mikor volt szó az Úr Jézusról, és mikor az Úr Jehováról; ez hozzájárult a ma oly széles körben elterjedt háromság tantételéhez.
EGY HÁROMSZEMÉLYŰ ISTEN?
Az „Atya Isten, a Fiú Isten és a Szent Lélek Isten” formula könnyedén gördül tova sok ember nyelvén. Azt a nézetüket foglalja össze, hogy Istenben három egyenlő értékű és egyformán örökkévaló személy van.
Az Őrtorony azonban már egy évszázad óta arra buzdítja olvasóit, hogy vizsgálják meg, vajon mit mond valójában erről Isten Szava. Például ahogyan Jézus ismételten megmutatta, Ő nem egyenlő az Atyjával, hanem kisebb Jehovánál és alá van rendelve neki. (Ján 14:28; 17:3; 1Kor 11:3) Példaképpen, ez jelent meg 1882-ben, egyéb igazoló szövegrészekkel együtt:
„Mi tehát egyetlen Istenben és Atyában hiszünk, és egyetlen Úr Jézus Krisztusban. . . . De ők két különálló lényt, nem pedig egyetlen lényt alkotnak. . . . Mint teljesen Írás-ellenest, elvetjük azt a tanítást, hogy [Jehova, Jézus és Isten szelleme vagy hatékony ereje] három Isten egy személyben, . . . A háromságtan a harmadik században keletkezett.”
Hogy a Bibliában nincs meg a háromságtan, hanem az egy későbbi egyházi betoldás, azt egyre inkább elismerik. Svájcban a Vocabulaire biblique (Bibliai szótár) (1954. 72. oldal) megállapítja: „Egyetlen újszövetségi írásszöveg sem beszél teljes bizonyossággal egy háromszemélyű Istenről.” Ian Henderson, a Glasgow-i Egyetem tanára írja az Encyclopedia Internationalban (1969):
„A háromságtan nem képezte részét az apostolok prédikálásának, amint arról az Új Testamentum beszámol” — 226. oldal
Majd a londoni Observer 1978. december 3-i száma megjegyzi:
„Az egyik brit vezető anglikán teológus, Dr. Geoffrey Lampe tiszteletes. . . . igen kétségbe vonta a Háromságról szóló történelmi keresztény tantételt . . . Azt mondta, hogy a Háromság tantételének — a három, ,személyből’ álló Istennek — ,nem sok jövője’ van.”
Amikor teológusok ahhoz tartják magukat, amit a Biblia, nem pedig az egyházi tanítás mond Istenről és Krisztusról, akkor az eredmény gyakran az, amiért ez a folyóirat már régóta harcol. Berlinben, Németországban, J. Schneider teológiai doktor ezt írja:
„Jézus Krisztus nem bitorolja Isten helyét. Az Atyával való egysége nem jelent abszolút létazonosságot. Noha Isten Fia korábbi létállapotában Isten formájában volt, ellenállt annak a kísértésnek, hogy egyenlő legyen Istennel (Fil 2:6) . . . Jóllehet teljesen összhangban van Istennel, mégis alárendeltje marad.” — Theologisches Begriffslexikon zum Neunen Testament (1965) 2. kötet, 606. oldal.
KRISZTUS LÉTFONTOSSÁGÚ VISSZATÉRÉSE
Jézus Isten által történt feltámasztásához fűződik egy olyan esemény, mely a legnagyobb fontossággal bír minden keresztény számára. Ez pedig Krisztus visszatérése vagy második eljövetele. Jézus kilátásba helyezte ezt a létfontosságú dolgot követői számára és azok kíváncsian várták azt. Röviddel halála előtt így könyörögtek hozzá: „Mondd meg nekünk, mikor lesznek meg ezek a dolgok, és mi lesz a jele jelenlétednek [görögül: parousia] és a dolgok rendszere befejezésének?” (Máté 24:3; Csel 1:6) A Biblia Jézus izgalmas szavaival végződik: „Igen, hamar eljövök,” amire János apostol buzgón válaszolt: ,Jöjj, Uram Jézus!” — Jel 22:20; 1:7.
Egy lutheránus enciklopédia megemlítette, mennyire létfontosságú ez a tanítás:
„A jövőt illető minden várakozásban az a bizonyosság volt az uralkodó elem, hogy az Úr visszatér és mindörökre gyülekezetével marad, . . . Ez a reménység adta a korai keresztényeknek azt a megingathatatlan bizodalmat, hogy minden hatalom és minden változás csak ideiglenes ebben a világban: Krisztus eljön!” — The Encyclopedia of the Lutheran Church, III. kötet, 2149. oldal.
Milyen visszataszító ellentét uralkodik azonban modern teológusok befolyásoló hitnézetei között! Például nemrég így foglalta össze a főbb nézeteket dr. A. C. Thiselton, a Sheffieldi Egyetem tanára, Angliában:
A katolikus teológusnak, Teilhard de Chardin-nek „kevés mondanivalója van a parousiá-ról [vagy jelenlétről].” Paul Tillich olyan fajta teológiáról beszél, mely „a jövő teológiája, amelyben a parousia gyakorlatilag nem játszik szerepet”. Rudolf Bultmann „úgy tekinti a parousiát, mint végső dolgokra vonatkozó mítoszt”. És J. A. T. Robinson azt állítja, hogy ,maga Jézus nem számított rá, hogy lesz egy második eljövetele’. — Tyndall Bulletin, 1976. 27-53. old.
Mivel a papság nem helyez súlyt Krisztus visszatérésére, ennek a fontos igazságnak kevés jelentősége van a legtöbb templomlátogató életében. Hogy ez mennyire komoly dolog, arra csupán egyetlen példát vizsgáljunk meg: Krisztus visszatérése kapcsolatban van az igazságosság végső győzelmével a gonoszság felett, mi történik tehát az emberek igazságosság iránti érdeklődésével, ha a lelki vezetők azt állítják, hogy Jézus sohasem tér vissza?
De az Írásokkal és a korai keresztények példájával összhangban, a Sioni Őr Torony és Krisztus jelenlétének hírnöke (amint akkor nevezték) már első számában, 1879-ben hirdette és védelmezte Krisztus visszatérését és jelenlétét.
Azonkívül, amit a saját életidőnk alatt láttunk — háborúk, éhínség, földrengések, világméretű törvénytelenség — bőséges bizonyíték arra, hogy MOST szemtanúi vagyunk ,Krisztus jelenléte jelének’, amelyet Jézus megjövendölt. (Máté 24:3-14) Ez azt jelenti, hogy közel van a dolgok rendszerének vége. Ez, és egyéb bibliai igazságok, amelyeket megvizsgáltunk bizonyosan megérdemlik, hogy kiálljunk mellettük. Ez főként azért van így, mert Jézus azt mondta, hogy akik Isten tetszésére törekszenek, „szellemmel és igazsággal kell hogy imádják Őt”. — Ján 4:24.
[Kép a 13. oldalon]
MENNY
POKOL
LÉLEK
FELTÁMADÁS
JÉZUS
KRISZTUS VISSZATÉRÉSE
HÁROMSÁG
ISTENI NÉV