Mit várnak szüleiktől a tizenévesek?

MINDEN felnőtt valamikor tizenéves volt. Minden tizenéves gyermek szülei egyszer maguk is tizenévesek voltak. A felnőtteknek tehát meg kellene érteniük a tizenévesek nehézségeit és csalódásait. Ámde túl sok az olyan szülő, aki már nem emlékszik azokra a nehézségekre, amelyekkel tizenéves korában küszködött és nem kezeli megértéssel tizenéves gyermekeit. Egy nagyapa így mondja el saját tapasztalatát:

„Amikor még gyermek voltam, sokszor túl szigorúnak és méltánytalannak láttam a családi fegyelmezést. Emlékszem: azt gondoltam, hogy ha felnövök és gyermekeim lesznek, én szeretettel fegyelmezem majd őket, meghallgatom véleményüket és okosan érvelek velük.

Amikor azután elérkeztem életemnek ahhoz a szakaszához, azt láttam, hogy a családi nevelésre óriási nyomás nehezedik. A munkában eltöltött hosszú órák megakadályoztak abban, hogy alaposan utána nézhessek gyermekeimnek. Amikor pedig velük lehettem, türelmetlen és indulatos voltam.

Az évek, melyek alatt a gyermekek felnőttek, igen gyorsan tovatűntek. Most már nagyapa vagyok s egészen más a hozzáállásom, mint amikor még csak szülő voltam. Most tudok időt szakítani, hogy örüljek unokáimnak és játsszam velük; gyakran még védem is őket, ha bajba kerülnek, mert úgy érzem, hogy szüleik túl szigorúak és nem eléggé megértőek. Gyakran azt gondolom: mint szülők, bár azt a türelmet és megértést tudnánk tanúsítani, amit nagyszülő korunkban tanúsítunk!”

A szülők sokszor megfeledkeznek arról, hogy a tizenéves normális módon már személyiségnek tartja magát s egyéni szükségletei vannak. Nem értik meg őt és ebből sok nehézség adódik. Egy miniszter, aki a tizenévesek problémáival kapcsolatban végzett vizsgálatot, arról számol be, hogy sok tizenévesnek feltette ezt a kérdést: „Mi az, amit mindennél jobban szeretnétek a szüleitek részéről?” Majdnem kivétel nélkül ezt válaszolták:

„HOGY MEGÉRTSENEK”

Egy tizenötéves lány így fejezte ki ez irányú vágyát: „Jó szüleim vannak, mégis azt szeretném, ha megértenék, hogy nem vagyok már kisgyerek. Úgy bánnak velem, mintha még csak harmadikos lennék. Legalább megértenének és megbíznának bennem!” Ez a lány szerette volna, ha életkora elismeréseként megváltoztak volna egyes szabályok.

A nagyobb szabadság iránti erős vágy természetes velejárója a felnőtté növekedésnek. Ez olyan tény, amit a szülők nem hajlandók tudomásul venni. Gyermekük — csecsemőkorától kezdve — csak bennük bízott és tőlük függött, és ők örültek ennek. Most azonban a tizenéveseknél a teljes függőség szelleme a nagyobb önállóság felé tolódik el. Ez a magatartásbeli változás nem rossz dolog. Némely tizenéves, viszonylag fiatalon, kezd felnőtt nézeteket kialakítani. Egy bibliai példa erre Jósiás király. „Még [15 év körüli] fiú volt, amikor kutatni kezdte Dávid Istenét.” Mintegy 25 éves korában támadást indított a hamis imádat ellen, amelynek fennmaradását még atyja mozdította elő. Ez a tizenéves fiú szabadon megtehette, amit akart. Vajon a magatartása vagy a cselekedete rossz volt-e csupán azért, mert ő maga még fiatal volt? Nem. (2Krón 34:1-8) Az ifjú Dávid indítéka is helyes volt, amikor aziránt érdeklődött, hogyan küzdhetne meg Góliáttal, de bátyja félreértette őt. — 1Sám 17:26-28.

Mindazonáltal, a tizenéves még nem felnőtt, ezért nem lehet minden kívánságát érettnek tekinteni. Még idő kell neki a játékhoz is. Ebben is a szülei megértésére van szüksége. Sok energiával rendelkezik, amit szeretne tettekben felhasználni, holott a szülei azt szeretnék, ha pihenne. A tizenévesek igénylik a társaságot. Ha a szülők nem képesek megfelelő társaságról gondoskodni számukra, akkor a fiatalok maguk gondoskodnak arról, s talán olyat találnak, amit a szülők nem helyeselnek.

A legtöbb tizenéves kedveli a társasági összejöveteleket, vendégségeket. De az ott előforduló viselkedés miatt szülők sokszor nem akarják, hogy gyermekük részt vegyen ilyen összejöveteleken. Ha teljesen eltiltják gyermeküket a társaságtól, az elkedvetleníti és lehangolttá teszi őket. (Kol 3:21) Ha szülők rendeznek ilyen összejövetelt, joguk van ellenőrizni a meghívottak névjegyzékét és felügyelni az ottani tevékenységre, mert így számos nehézséget elkerülhetnek. Ha a fiatalok is részt vesznek a megtervezésben, az csak elősegítheti a sikert.

Amikor a tizenéves hibát követ el és bajba kerül, akkor van leginkább szüksége megértésre. A szülők jól teszik, ha saját fiatalságukra gondolnak és visszaemlékeznek a hibákra, melyeket ifjúkori tapasztalatlanságukban elkövettek. Ha így járnak el, könnyebben legyőzik azt a kísértést, hogy túl szigorúak, túl bírálóak legyenek. Ha szeretnék, hogy tizenéves gyermekük hozzájuk forduljon, amikor bajba kerül, ki kell fejleszteniük benne a bizalmat azáltal, ahogyan az apróbb kihágásokra reagálnak.

Amikor a tévedés meggondolatlan hiba, a szülők tanúsítsanak nagy kedvességet és megértést. Tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megmagyarázzák, mi volt benne a helytelen és hogyan lehet elkerülni annak megismétlődését. De nem szabad azt mondani a fiatalnak, hogy ő rossz.

Ámde mit tegyenek a szülők, ha tizenéves gyermekük súlyos fegyelemsértést követ el az iskolában, vagy valamilyen rendőrségi ügybe, kábítószer ügybe vagy erkölcstelenségbe keveredik? A szülők remélhetik, hogy az előzetes nevelés elejét veszi az ilyesminek. De tegyük fel, hogy mégis megtörténik. Ha a tizenévesnek valaha szüksége van segítségre és okos vezetésre, akkor arra ilyenkor van szükség!

Az ilyen fajta nehézségek nagyon is próbára teszik a szülőket. Ilyenkor általában ezt mondják: „Hol hibáztam?” Gyakran megfenyegetik vagy elítélik megtévedt csemetéjüket, ami még jobban elkeseríti és megkeményíti őt viselkedésében. Jehova megértő volt és kész volt megbocsátani népének, amikor az letért a helyes útról. Ő maga kezdeményezte velük a kapcsolatot és felkínálta nekik a segítséget, noha bűnük igen súlyos volt. „Nos, jöjjetek, rendezzük az ügyet magunk között — mondta Jehova —. Ha bűneitek skarlátpirosnak bizonyulnak is, fehérekké lesznek, mint a hó.” — És 1:18.

A fiatal egyén jövője attól függ, hogyan bánnak vele válságos helyzetében. Semmit ne mondj vagy tégy, ami megnehezítené számára, hogy visszatérjen hozzád, miként a „tékozló fiú” visszatért atyjához. A szülőknek sohasem szabad lemondaniuk gyermekükről mindaddig, amíg az fennhatóságuk alá tartozik. Gyakoroljatok türelmet! Tanúsítsatok irgalmat. Utánozzátok Jehovát ezekben a tulajdonságokban. — Jak 2:13; 2Pét 3:9, 15; Luk 15:11-24.

BÁNJUNK VELÜK ÚGY, MINT EGYÉNISÉGGEL

A tizenévesek többsége szükségét érzi, hogy úgy kezeljék őket, mint egyéniséget. Charles R. Foster mondja a Psychology for Life Today (A mai élet pszichológiája) című könyvében:

„Általánosan elismert dolog, hogy az emberi lény többet akar, mint csupán enni és aludni. Azt akarja, hogy önálló személynek ismerjék el, érezni akarja, hogy sikere van.”

„Bizonyosan minden egyén jobban érzi magát és hatékonyabban dolgozik, ha képes sikert elérni valamiben és érzi, hogy fontos helye van a világban. A társadalmi viselkedés kutatói többségben úgy vélik, hogy minden emberi lényben van valamennyi kiaknázatlan tehetség — mindegyikben van valami, amit képes jól, vagy jobban elvégezni, ha fel tudjuk fedezni, hogy mi az.”

Minden egyes tizenévest úgy kell tekinteni, mint aki különbözik az összes többitől. A szülők tudják, hogy nincs két teljesen egyforma gyermek. A nevelés és fegyelmezés, mely az egyiknél beválik, lehet, hogy hatástalan a másiknál. Ez különösen érvényes, amikor a gyermek tizenéves lesz.

Nem helyes tehát egyik gyermeket a másikkal összehasonlítani. Ha valakinek a munkáját egy másiknak a jobb minőségű munkájával összehasonlítjuk, abból csak neheztelés, nem pedig buzdítás származik. (Hasonlítsd össze a 2Korinthus 10:12-vel!) A tizenéves azt akarja, hogy azért fogadják el, ami ő maga, s nem azért, amit — mint egyén — képes elvégezni. Azt kívánja, hogy szülei önmagáért szeressék, és emberi kedvességgel bánjanak vele. Másrészt nem akarja, hogy simogassák, vagy örökké úgy kezeljék, mint gyermeket.

LEGYENEK KÖVETKEZETES IRÁNYELVEINK

A tizenéves szükségletei közé tartozik az is, hogy szilárd, következetes irányelvekkel és vezetéssel rendelkezzenek. Erről szólva, James F. Calvert ellentengernagy, az Egyesült Államok Tengerészeti Akadémiájának igazgatója és három gyermek apja nemrég kijelentette a The Detroit News c. lap szerint:

„A mai gyerekek többet tanulnak a televízióból, mint amennyit valaha is tanultak tőlünk. Az átlagos 15 éves fiatalok naponta 20 percet töltenek olvasással és két órát televízió nézéssel.”

Miután elmondja véleményét a szülők mulasztásáról, akik elhanyagolják elültetni gyermekeikben a ,kötelességtudatot és a családi önérzetet’, így folytatja: „Fegyelmezés nélkül nem létezik alapvető tisztelet.” Calvert az emberi fegyelmezést egy tojáshéjhoz hasonlítja. „Amikor még ép — mondja — erős és szép formájú. Megtörve vagy összeroppantva, hamarosan darabokra hullik szét.

A fiatalok talán nem kiáltoznak fegyelmezésért, de kétségbeejtő módon szükségük van rá. A szülők szigorú tekintélye biztonságérzetet fejleszt ki a gyermekekben.”

A tizenévesnek szüksége van következetes fegyelmezésre. Lehet, hogy nem ért azonnal egyet némely korlátozással vagy szabállyal, de hamar belátja, hogy szüleinek következetesnek kell lenniük szabályaikban. Tudni akarja, hogy mit tehet és mit nem. Csalódás éri, ha ezek a szabályok naponta változnak aszerint, hogy a szülő éppen akkor mit „érez”. Jézus azt mondta: „Az Igen legyen nálatok valóban Igen, a Nem pedig Nem.” — Máté 5:37.

A szabályokat és korlátozásokat birtokhatárhoz lehetne hasonlítani. A tizenévesnek szüksége van arra, hogy ezek a birtokhatárok jól meghatározottak és felismerhetők legyenek; azokon belül bizalmat és szabadságot kíván magának. Egy apa ezt a tényt egy ház bérbevételével kapcsolatos családi tapasztalatához hasonlította:

„Fásított területről volt szó. Első kérdéseink közé tartozott a birtokhatár megállapítása. Tudni akartuk: Mit tehetünk a birtokkal. Szükségünk volt megtudni ezt, hogy élvezetes legyen az életünk. Képzelhetitek mekkora kellemetlenséget és csalódást okozott volna, ha a tulajdonos hetenként megváltoztatja a korlátozásokat. Ugyanez az alapelv vonatkozik a tizenévesekre alkalmazott korlátozásokra is. A szabályok legyenek ésszerűek és következetesek. Azután pedig, a határokon belül, legyünk bizalommal a fiatalok iránt és adjuk meg nekik a szabadságot.”

A szabályoknak nem kell ésszerűtlenül mereveknek lenniük. Valamilyen különleges eseményt vagy alkalmat elegendő oknak tekinthetünk arra, hogy figyelmet fordítsunk egy különleges kérésre.

SEGÍTSÜNK AZ ÉLETCÉL MEGHATÁROZÁSÁBAN

A vezetés iránti szükséglethez tartozik az életcélok megállapítása, a pályaválasztás és a megkövetelt világi nevelés vagy oktatás. Mindenkinek éreznie kell, hogy ér valamit és azt is, hogy amit tesz, szintén értékes. Képesnek kell lennie becsülni önmagát és önérzetesnek lenni saját személyét illetően.

A szülők kimutathatják törődésüket, ha segítik tizenéves gyermeküket a neki megfelelő hivatás kiválasztásában. Tekintettel kell lenniük „adottságaira”, képességeire. (Hasonlítsd össze a Róma 12:6-tal!) Segíteniük kell őt elérhető célok megválasztásában. Nem mindenki érhet el kiváló pozíciót. A célokat akkor lehet igazán megvalósítani, ha csak akkor tűzünk ki magasabb célokat, amikor a kisebbeket már elértük.

Súlyos felelősséggel jár olyan oktatásról gondoskodni, amely felkészíti a fiatalokat a felnőtt élet problémáinak megoldására. A fiatalokat edzeni kell és ki kell fejleszteni szakmabeli ügyességüket, hogy fenntarthassák magukat. (1Tim 5:8; Péld 31:10, 19, 20) Noha Jézusnak Krisztussá kellett lennie, nevelőapja, József szakmára tanította, s ezért úgy ismerték, mint „az ácsmester fiá”-t vagy mint „az ács”-ot. (Máté 13:55; Márk 6:3) Pál apostol abból tartotta fenn magát és a vele levőket, hogy szakmájában, a sátorkészítésben dolgozott. — Csel 18:1-4; 20:33, 34.

A felnőtt élet nehézségeinek megoldására és a felnőttek felelősségének vállalására történő felkészüléshez a tizenéveseknek szükségük van szüleik támogatására, valamint buzdítására, hogy elkerüljék a „kiesést”. Sokszor segíteni kell nekik a házi feladataikban. Néha talán úgy érzik, hogy abbahagyják. Ilyenkor a szülők nagy buzdítás forrásává lehetnek, ha megértik a csalódásokat és őszintén megbeszélik velük a dolgokat. Ha a szülő néha segít a nehezebb házi feladatokban, akkor jobban megérti a fiatalok nehézségeit a házi feladatok terén és jobb helyzetben lesz, hogy gyakorlati tanácsokat adjon. Néha elég annyi, hogy a megértő szülő egy kis időt töltsön a nehézségek megbeszélésével, s ez máris elegendő buzdítást jelent ahhoz, hogy a tizenévest átsegítse a válságon.

ÉREZZE SZÜKSÉGESNEK MAGÁT

Az ember legfőbb vágya talán az: szeretné érezni, hogy szükség van rá. Ezért a fiatalok néha azt kérdezik a szüleiktől, hogy vajon ők csak úgy elfogadták őket, vagy előre tervezték, sőt akarták, hogy legyenek. Biztosak akarnak lenni abban, hogy szüleik szeretik őket. Mindannyian sóvárgunk annak biztos tudata után, hogy tartozunk valakihez. Ha a szülők felismerik tizenéves gyermekeik szükségleteit és megértő módon gondoskodnak róluk, még nagyobb lesz a családi kör boldogsága.