A befolyásos farizeusok

A farizeusok egy előkelő júdaista szektát alkottak Jézus földi szolgálata idején. Megpróbálták elkülöníteni magukat másoktól, még zsidó társaiktól is. Maga a „farizeusok” elnevezés is valószínűleg „elkülönítettek”-et jelent. E júdaista szekta kialakulásának pontos eredetét ma már nem ismerik. Az i. e. második század vége felé azonban a farizeusok már befolyásos testületet alkottak.

Erről az időről, Hyrcanus János idejéről írva, a zsidó történész, Josephus ezt mondja róluk: »Ezek olyan nagy hatalommal bírnak a tömegek felett, hogy amikor mondanak valamit a király vagy a főpap ellen, az emberek habozás nélkül elhiszik nekik.”a

AMIKOR Jézus a földön járt, olyan erős befolyásuk volt a farizeusoknak, hogy még előkelő emberek is féltek nyíltan elismerni, hogy ő volt valóban a Krisztus. A Biblia így számol be erről: „Az uralkodók közül sokan valóban hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallottak mellette, nehogy kizárják őket a zsinagógából, mert jobban szerették az emberek dicsőséget Isten dicsőségénél.” — Ján 12:42, 43, UV.

Mint testületet, a farizeusokat az érdekelte, hogy saját igazságosságukat alapozzák meg. Aggályoskodtak, hogy megfizessék a tizedet még olyan kis terményekből is, mint a menta, kapor és kömény. (Máté 23:23) Rendszeresen böjtöltek vallásos okokból. (Máté 9:14) Nagy gondot fordítottak arra, hogy betű szerint megtartsanak hagyományokat, különösen a szombat megtartásával és a kézmosás dolgával kapcsolatban. — Máté 12:1, 2; 15:2.

Ezzel párhuzamosan a farizeusok benyomást akartak gyakorolni másokra az igazságosságukkal, amit éppen ezért a nyilvánosság előtt fitogtattak. Ezt még a ruházatukkal is megtették. A mózesi törvény megkövetelte az izraelitáktól, hogy ruháik szélét rojtok borítsák. Ennek kellett emlékeztetnie őket arra, hogy szent állásuk van Jehova Isten előtt, és meg kell tartaniuk az ő parancsait. (4Móz 15:38-41) A farizeusok túlmentek ezen egy lépéssel. Megnövelték ruháikon a rojtokat, hogy ezzel is kitűnjenek a nép közül. Hasonlóképpen, mivel a zsidók között az volt a szokás, hogy kisméretű írásokat tartalmazó dobozt hordjanak a homlokon és a bal karjukon, a farizeusok azzal tűntek ki, hogy nagyobb méretűeket viseltek. — Máté 23:2, 5.

Annak alapján, amit tettek, a farizeusok felsőbbrendűeknek érezték magukat izraelita társaiknál, akik a Törvényt nem a farizeusok hagyományos értelmezése szerint tartották meg. Magatartásukat hűen tükrözi az az ima, melyet Jézus Krisztus egyik példázatában egy farizeus így mond el: „Ó Isten, hálát adok neked, amiért nem vagyok olyan, mint a többi ember, ragadozó, igazságtalan, házasságtörő, vagy olyan, mint ez a vámszedő. Hetente kétszer böjtölök, mindenből, amit szerzek, tizedet adok.” (Luk 18:11, 12, UV) A farizeusok valósággal megvetéssel néztek arra a személyre, aki elmulasztotta betartani a rabbinikus hagyományok nagy gyűjteményét. Amikor a Jézus letartóztatására kiküldött két tiszt üres kézzel tért vissza, mivel lenyűgözte őket Jézus tanítása, ezt mondták: „Csak nem titeket is félrevezetett? A farizeusok vezetői közül egy sem hitt benne, ugye? De ez a tömeg, amely nem ismeri a Törvényt [azaz a Törvény rabbinikus értelmezését] átkozott nép.” — Ján 7:45-49, UV.

Bízva saját igazságosságukban, a farizeusok hitték, hogy megilletik őket különleges kiváltságok, és hogy másoknak el kell ismerniük felsőbbrendű állásukat. A vacsorákon, mikor vendégségben voltak, elvárták, hogy nekik adják a legelőkelőbb helyeket. A zsinagógákban az első helyeket kedvelték, melyeket úgy helyeztek el, hogy a rajtuk ülők lássák a hallgatóságot. Ezeket az első üléseket rendszerint az elnöklő tisztviselőnek és előkelő vendégeknek ajánlották fel. Az embertömegtől nyüzsgő piacokon is elvárták, hogy különleges figyelmet szenteljenek nekik, s hogy az emberek köszöntésekkel vegyenek tudomást jelenlétükről. Tetszett nekik, ha az emberek „rabi”-nak (tanítónak) nevezték őket. — Máté 23:6, 7.

Éppen azért, mert saját igazságosságukban bíztak, a farizeusok voltak Jézus Krisztus fő ellenségei. Ő ugyanis gyakran nem úgy cselekedett, ahogyan a farizeusok a Törvényt saját hagyományuk szerint értelmezték. Ezért ítélték el őt.

Úgy tűnik, hogy a farizeusok nézete szerint a tisztátalanság abból következett, ha valaki kapcsolatot tartott fenn olyan személyekkel, akik nem tartották be a Törvényt az ő hagyományos nézetük szerint. (Luk 7:36-40) Éppen ezért, mivel Jézus érintkezett, sőt még evett is közismert bűnösökkel és vámszedőkkel, ez a farizeusok számára ok volt az ellenvetésre. (Luk 15:1, 2) Nem értették meg, hogy az ilyeneknek szükségük volt szellemi segítségre, s hogy Jézus, a szerető érdeklődéstől és együttérzéstől indíttatva kész volt erről a segítségről gondoskodni. — Luk 15:3-32.

Amikor Jézus agyagot gyúrt, hogy egy vak ember szemére tegye, miáltal meggyógyította szombaton, a farizeusok közül néhányan kijelentették: „Ez az ember nem Istentől van, mert nem tartja meg a szombatot.” (Ján 9:16, UV) Látva Jézus csodálatos gyógyításait, melyeket szombaton hajtott végre, nem örültek együtt azokkal, akik meggyógyultak, hanem inkább haragra gerjedtek amiatt, ami nézetük szerint a szombat megszegése volt. Szívüknek ez az érzéketlensége szomorította el Jézust. Hagyományokra épült nézetük miatt a farizeusok nemcsak hogy figyelmen kívül hagyták az emberséget, hanem olyan dühösek lettek, hogy meg akarták ölni Jézust azért, amit a Törvény áthágásaként könyveltek el. — Márk 3:1-6.

Jézus Krisztus teljesen jogosan ítélte el a farizeusokat. Az Isten törvénye és izraelita társaik iránti magatartásukkal erőszakosan elferdítették a Törvény szellemét, s így terhessé tették azt a nép számára. Szem elől tévesztették a Törvény súlyosabb dolgait: Isten jogosságát, irgalmát, hűségét és szeretetét. (Máté 23:23; Luk 11:42-44) Amint Jézus rávilágított a szombattal kapcsolatban: „A szombat van az ember érdekében, és nem az ember a szombat érdekében.” (Márk 2:27, UV) Azokon a területeken, melyek valóban érintették az emberek életét, az emberi előírásokhoz való ragaszkodásukkal komoly bajokért voltak felelősek. Például a gyerekek kibújhattak idős és szükségben levő szüleik megsegítése alól, ha azt állították, hogy minden tulajdonukat Istennek ajánlották. — Máté 15:3-9.

Természetesen a farizeusok közül sem mindenki követte ezt a teljesen ésszerűtlen nézőpontot. Voltak köztük is kivételek. A tanult farizeus, Gamáliel arra ösztönözte társait a Szanhedrinben, hogy ne avatkozzanak bele Jézus Krisztus követőinek dolgába. Ezt mondta: „Engedjétek őket (mert ha ez a terv vagy munka emberektől van, akkor megbukik; de ha Istentől van, nem tudjátok megbuktatni őket), különben megtörténhet, hogy valósággal Isten ellen harcolóknak bizonyultok.” (Csel 5:38, 39, UV) A farizeus Nikodémusz érdeklődést tanúsított Jézus Krisztus munkája és tevékenysége iránt. (Ján 3:1, 2; 7:47-52; 19:39) És amikor az igazságot feltárták Pálnak, megszűnt farizeus lenni és Jézus Krisztus önátadott tanítványává lett. — Csel 26:5; Fil 3:5.

Mindenesetre mint testület, a farizeusok intő például szolgálnak a keresztények számára ma. Az ő esetük jól szemlélteti, milyen veszélyt rejt magában az, ha valaki a saját jóságában vagy igazságosságában bízik. Felismerve ennek lényegét — amint Jézus mondta: „ti mindnyájan testvérek vagytok” —, Isten önátadott szolgái nem számítanak vagy nem vágynak különleges figyelemre, előkelőségre és külön szolgáltatásokra hivőtársaik részéről, mivel talán valamilyen állást töltenek be Isten gyülekezetében. — Máté 23:8; 1Pét 5:1-4.

Figyelembe véve azt, amit a farizeusok tettek, a vének Isten népe gyülekezeteiben helyesen teszik, ha emlékezetükben tartják azt, hogy nekik nincs hatalmuk szabályokat felállítani azon túlmenően, amit a Biblia világosan meghatároz. Igaz, időnként szükséges bizonyos elrendezéseket foganatosítani ahhoz, hogy a dolgok rendben menjenek, de még ilyen esetekben is meg kell kérdeznünk magunktól: Vajon nem esünk-e bele valahogy abba a magatartásba, amit a farizeusok tanúsítottak, akik mialatt azt hitték, hogy az igazságosság iránti buzgalom indítja őket, elmulasztottak Istenéhez hasonló figyelmet szentelni az emberi szükségleteknek és érzéseknek? Nemcsak a tisztséggel rendelkezők teszik helyesen, ha vigyáznak erre, hanem mindenki a keresztény gyülekezeten belül ügyeljen arra, hogy úgy bánjon a többiekkel, mint szeretett testvérekkel és testvérnőkkel. Nehogy túlzottan ragaszkodjunk a nem bibliai szabályokhoz, s emiatt elhanyagoljuk a valóban fontos dolgokat: a jogosság, hűség, irgalom és szeretet isteni tulajdonságait.

[Lábjegyzet]