Bűbájos duetténekesek

AZ ÉBREDJETEK! KENYAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

A KÉT énekes egymással szemben helyezkedett el, és készen álltak előadásuk bemutatására. Az előénekes egy kicsit meghajolt, majd egy lágy, kellemes csengésű hangot hallatott, mely oly tisztán szólt, hogy a reggeli levegőben a messze távolban is visszhangzott. Ezután a duett másik tagja is kecsesen meghajolt, és tökéletes időzítéssel, egy oktávval magasabban ugyanolyan bársonyos hangon kezdett énekelni. Amint a duett egyre lendületesebben és erőteljesebben énekelt, a két hang úgy hallatszott, mintha csak egyetlen énekes énekelne. Lélegzet-visszafojtva, izgatottan hallgattam és csodáltam őket — figyeltem bámulatos ügyességüket és hallgattam szépséges hangjukat.

Ezt a bravúros előadást nem valamilyen túlzsúfolt koncertteremben vitték színpadra, hanem itt, a kenyai otthonomhoz közeli egyik faágon került bemutatásra — az előadó két madár volt. Énekük befejeztével a tollas előadók kihúzták magukat, szétterjesztették szárnyukat, és elrepültek.

Vannak kultúrák, ahol a következő közmondás él: „Azonos tollú madarak együtt sereglenek.” Figyelemre méltó módon azonban úgy tűnik, hogy néhány madár énekelni is szeret másokkal, melyet tökéletes pontossággal tesz. Olyan összhangban adják elő ezeket a duettszámokat, hogy ha nem látják őket a hallgatók, akkor gyakran lehetetlen érzékelni, hogy ketten énekelnek! Még a tudósokat is megtévesztik. Így csak nemrégiben fedezték fel, hogy a duetténeklés egy fajta viselkedési forma a madaraknál.

A harangozómadár

A trópusokon élő etióp gébicsről (Laniarius æthiopicus) például nyugodtan mondhatjuk, hogy ügyes előadó. Az afrikai kontinensen él, és egyedülálló, fuvolázó éneke gyakran két fémtárgy összeütődéséből keletkező trillára emlékezteti az embert. Ezért általában harangozómadárnak hívják ezt a madarat. Csinos kis madár ez az etióp gébics: fejtetője, tarkója és szárnyai fénylő fekete színűek. Mellén a hófehér színű tollazat, és a fehér csíkokkal mintázott szárnya éles kontrasztot alkot ezzel. Az etióp gébicseket mindig párban lehet látni, és a hímek, valamint a tojók tollazatának mintája és színe egyforma.

Akik sűrű erdőben vagy bozótosban járnak, már jóval azelőtt tudják, hogy etióp gébicsek vannak valahol, hogy meglátnák őket. A hím gyakran három rövid, harangszerű hangot hallat. Ezekre a hangokra a tojó azonnal kvíí-kvíí hangzású választ ad. Olykor az egyik csupán egyetlen hangot fűz a másik egyébként folyamatosan énekelt dallamába — egyetlen fülbemászó hang mindenféle hallható törés nélkül lép be az énekbe.

A tudósok nem teljesen értik, hogyan valósítják meg pontosan a madarak ezt az összhangot. Vannak, akik azt gondolják, hogy egyszerűen az a mondás érvényesülhet — legalábbis néhány esetben —, hogy a „gyakorlat teszi a mestert”. A hím és tojó nap mint nap együtt énekel, s így elérik, hogy előadásuk rendkívül pontos legyen.

Érdekes módon úgy tűnik, hogy az etióp gébicsek gyakran „akcentussal” énekelnek, mely az adott helyszíntől függően változhat. Ez látszólag abból adódik, hogy ezek a madarak az élőhelyeik körüli hangokat vagy más madarakat utánoznak. Ezt a hangutánzás módszerének nevezzük. Ezért a dél-afrikai bozótosokból hallható etióp gébicsek éneke meglehetősen különbözhet attól, amit Kelet-Afrikában a Kelet-afrikai-árokrendszerben hallhatunk.

Életre szóló társak

David Attenborough Az élet erőpróbái című könyvében megjegyzi: „Az egyik legmeghatóbb felfedezés, hogy a kettőst éneklő párok több egymást követő költési időszakban, sőt sokszor egész életükben együtt maradnak.” Miért van ilyen szoros kötelék közöttük? Attenborough így folytatja leírását: „Miután kifejlesztették technikájukat, arra is felhasználják, hogy erősítsék kettőjük összetartozását, s ezért nemegyszer olyankor is zengik kettősüket, amikor egymás mellett ülnek az ágon; néha pedig, ha valamelyikük távol van, a magára maradt madár egyedül énekli el az egész, bonyolult melódiát, a párja strófáival együtt.”

Az énekek abban is segíthetnek a madaraknak, hogy megtalálják egymást a sűrű növényzetben. Amikor a hím szeretné tudni, hol van a párja, rázendít egy melódiára, melybe a tojó bekapcsolódik, jóllehet talán távol van a hímtől. Időzítésük oly pontos, mintha megbeszélték volna az előadás előtt.

Fütyörészve dolgoznak

Élvezettel dolgozol zenére? Úgy tűnik, sok madár is így van ezzel. Michael Bright a The Private Life of Birds című könyvében azt írja, hogy a madarak éneke tettekre ösztönöz más madarakat, amelyek hallgatják őket, és azt állítja, hogy a madárének hallgatása után „mind a hímek, mind pedig a tojók pulzusa felgyorsult”. Továbbá néhány tojó „gyorsabban rak fészket”, és „hajlamos arra, hogy több tojást tojjon”, ha hallja a hím madár énekét.

A tudósok kétségkívül még több lenyűgöző tényt fognak felfedezni a duetténekesekről, mint például a trópusokon élő etióp gébicsről. De bármilyen gyakorlati értéke legyen is trillázó éneküknek, ne feledjük, hogy ezek az énekek egy másik magasztos célt is szolgálnak. Az értékelésüket kifejező férfiak és nők gyönyörűséggel hallgatják őket. Az ilyen lélegzetelállító zene valóban arra indít bennünket, hogy dicsérjük „az ég madarainak” Teremtőjét (Zsoltárok 8:9).