Másfajta paradicsom
AZ ÉBREDJETEK! KANADAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
MIKÖZBEN a szurdok felső lankáin állsz, és az alant lévő völgyfeneket fürkészed, áhítattal tölt el a lélegzetelállító táj — a hullámzó dombok és a meredek hasadékok. Előtted a végtelennek tűnő fűtenger. Szellő lebben, telve a zsálya erős illatával — ez a préri illata.
Képzeld csak el, csupán kétszáz évvel ezelőtt napokig utazhattál volna anélkül, hogy szem elől téveszted az amerikai bölények hatalmas csordáit, melyek ellepték Kanada nagy legelőit, s érezhetted volna, ahogy a több millió pata dobogásától megremeg alattad a föld. Még Afrika híres állatvándorlásai sem vetélkedhetnek azoknak a bivalyoknak a vándorlásaival, melyek bebarangolták ezt a hatalmas fűtengert.
Mostanra már csak néhány jele maradt annak, hogy valaha is itt voltak; ilyen jelek például a bivalyok hatalmas dörgölődzőkövei. Megtapinthatod a simává tett sarkokat, valamint láthatod a kövek körüli árkokat. Ezeket az a többezernyi bivaly csinálta, mely viszkető bőrét a kövekhez dörzsölte. Nemcsak a nyugatról fújó erős szél csal könnyeket a szemedbe, hanem az áhítat mindent felülmúló érzése is a teremtésmű azon csodái iránt, melyek körülvesznek téged és hatalmuk alá kerítik érzékeidet. Hol vagy? Épp egy másfajta paradicsomot látogatsz meg.
Másmilyen park
Üdvözlünk a Saskatchewan (Kanada) délnyugati részén fekvő Grasslands Nemzeti Parkban; ez az egyetlen park Észak-Amerikában, melyet annak szenteltek, hogy háborítatlanul megóvja a kevert füvű prérit. A park valójában egy keleti és egy nyugati részből áll, s a két részt 22,5 kilométer választja el egymástól. A park mindent egybevéve 900 négyzetkilométeres.
Ez egy hepehupás terület, mely telis-tele van embert próbáló akadályokkal. Felfedezőútra legérdemesebb gyalog vagy lóháton menni. A szabad ég alatti többnapos táborozás a vállalkozó kedvűeknek való; de készülj fel: vigyél magaddal elegendő vizet és más szükséges élelmiszereket. (Lásd a „A park felfedezése” című bekeretezett részt.) Miközben áthaladsz a parkon, nem látsz majd modern épületeket, kikövezett vagy kaviccsal leszórt utakat, elektromos vezetékeket, szemétlerakó helyeket, sem parkolókat. Sőt talán egyetlen emberfiával sem fogsz találkozni. Ez tényleg egy másfajta paradicsom! Amikor belépsz a parkba, a páratlan szépség birodalmába kerülsz.
Az észak-amerikai Great Plains az egyik legdrasztikusabban megváltoztatott ökoszisztéma a világon. Nem egészen kétszáz évvel ezelőtt teljesen lakatlan, műveletlen és érintetlen föld volt. De mára például a kanadai kevert füvű prérinek csak kevesebb mint 25 százaléka maradt kiaknázatlanul. Az 1830-as években látott napvilágot az az elképzelés, hogy parkká alakítással megvédik ezt a prérit. A Saskatchewan Natural History Society több mint 100 évvel később, 1957-ben kezdett azon dolgozni, hogy létrehozzon egy nemzeti parkot.
A Grasslands Nemzeti Park azonban csak 1988-ban jött létre egy megegyezés nyomán, melyet a szövetségi állam és a szövetségi tartomány kötött. Ez a park a kanadai prérin lévő más kanadai parkokkal együtt most 22 olyan növényt, emlőst és madarat véd meg, amelyek ott vannak a veszélyeztetett fajokról összeállított kanadai hivatalos listán. Ezenkívül sok más fajt megóvnak még; ezek közül néhányat sehol máshol nem lehet megtalálni a világon.
A Grasslands park az éghajlati szélsőségek földje. Mivel a kontinens közepén helyezkedik el, egyetlen óceán mérséklő hatása sem befolyásolja. Ezért a hőmérséklet télen – 50 Celsius-fokra is lehűlhet, nyáron pedig nem szokatlan, hogy 40 Celsius-foknál is melegebb van. A rendkívül kevés csapadék és az állandó szél miatt elég zord az éghajlat.
Bár első pillantásra nem ötlenek szemünkbe, mégis bőven vannak itt vadállatok. Ha türelmes és kitartó vagy, talán azt a lehetőséget kapod jutalmul, hogy lencsevégre kaphatsz — főként pirkadatkor és alkonyatkor — szarvasféléket, prérifarkasokat, vörös hiúzokat, nyulakat, ürömfajdokat, csörgőkígyókat, üregi baglyokat, királyölyveket, szirti sasokat, egzotikus villászergéket (melyekről azt mondják, hogy valószínűleg Észak-Amerika leggyorsabb nagyállatai) vagy a fekete farkú prérikutya egyetlen megmaradt kanadai kolóniáját. Látsz majd sok más madarat is, valamint olyan rovarokat és növényeket, amelyek őshonosak ezen a vidéken.
A terület színes történelme
Ha úgy döntesz, hogy meglátogatod ezt az egyedülálló parkot, arra buzdítunk, hogy végezz némi kutatást erről a területről. Azt fogod tapasztalni, hogy gazdag a történelme. Még mindig vannak jelzések, melyek megmutatják azt az ösvényt, melyen a történelmi North West Mounted Police Red Coat (Északnyugati Vörös Kabátos Lovas Rendőrség) járt. Amikor a kanadai kormány 1874-ben hallotta az őslakosok békétlenkedésének a hírét, elküldte a lovas rendőrség egyik háromszáz fős osztagát nyugatra, hogy érvényt szerezzen a törvényes rendnek. Ez a lépés eloszlatta sokaknak azt a félelmét, hogy az Egyesült Államok be fogja kebelezni Kanada nyugati részét. Az osztag annyira feltűnő jelenség volt élénkvörös zubbonyában a nagyszerűen lecsutakolt lovakon, hogy mindmáig úgy ismerik ösvényüket, mint Red Coat Highwayt (Vörös kabátos utat).
Érdekes módon ez a terület 1878-ban otthont adott Észak-Amerika egyik leginkább rettegett indián harcosának, a nagy sziú vezérnek, Ülő Bikának. Miután a sziúk Little Bighornnál győzelmet arattak Custer csapatai felett, amerikai sziúk ezrei menekültek Kanadának erre a részére, hogy oltalmat találjanak az amerikai lovasság elől.
A parkban körülbelül 1800 régészetileg fontos hely van, amelynek keletkezése még régebbi. Sok hegygerincen, hegytetőn és magányosan álló hegyen kör alakba rendezett hatalmas kövek találhatók, melyek vigvam-, vagyis tipikörként ismertek. Egykor ezek a kövek szorították a földhöz a bivalybőrből készült vigvamok (sátrak) szegélyét, nehogy elfújja a sátrakat a szél. Ezenkívül számos régi bivalycsapásrendszer van, melyet a síkvidéki indiánok használtak. Sok évszázaddal ezelőtt ez a terület a grovantr, krí, assziniboin, feketeláb és sziú törzsek gazdag vadászmezeje volt.
Még ennél is régebbiek azok a dinoszauruszmaradványok, melyekre a park keleti részében bukkantak rá a Killdeer Badlands szétmállott vályogkupacai között.
A szépséges kilátás
Ha e föld lebilincselő történelme, növény- és állatvilágának változatossága, illetve bősége nem elég, hogy csodálatba ejtsen, a pompás és hatalmas szabad tér megteszi majd a magáét. Hallod a számtalan madárfaj hangját, érzed a zsálya illatát, s érzed a forró napsugarak és a szél simogatását bőrödön. A hordozható gáztűzhelyen elkészített ételt ízletesebbé teszi a kilátás, amelyben szemed állandóan gyönyörködhet. Mindezek felett zavartalan, 360 fokos kilátásod van a horizontra, főleg a park nyugati részén lévő Two Trees Interpretive nevű ösvény mentén. Fenn a hatalmas, tiszta kék eget átmeneti, fehér, pamacsszerű felhők díszítik; ezek a felhők úgy csüngenek feletted, mintha lebegő hegyek lennének. A hatalmas terület a szabadság mindent elsöprő érzését adja neked, s ugyanakkor érezteti, milyen parányi vagy, és csodálattal tölt el.
Ha a prérikről van szó, nemcsak az fontos, amit látsz, hanem az is, amit érzel. E hely iránt táplált érzéseid vonzanak majd vissza ebbe a másfajta paradicsomba. Az élmény hálával tölti el szívedet. Gondolataidat betölti a Nagy Teremtő, Jehova dicsérete, aki mindezt idehelyezte. Nemsokára itt lesz az az áhított nap, amikor az egész föld paradicsommá válik, s teljesen feltárja természetes szépségét.
[Kiemelt rész a 26. oldalon]
A park felfedezése
Emlékeztetők
1. Mielőtt a parkba mész, jelentsd be magad a park személyzeténél, és szerezz egy információs csomagot.
2. Vigyél magaddal elegendő ivóvíz-utánpótlást. Ivóvizet egyedül a park Információs Központjában lehet beszerezni.
3. Viselj kalapot a nap ellen, valamint erős, kényelmes cipőt, amely takarja a bokádat, mivel ez megvéd a szúrós kaktuszoktól.
4. Vigyél magaddal botot. Lóbáld magad előtt, amikor magas fű vagy bokrok között mész át.
5. Ha van fényképezőgéped és látcsöved, vidd magaddal. A legjobb időszak az állatok megfigyelésére a pirkadat és az alkonyat.
FIGYELMEZTETÉSEK: Ne rakd a kezedet vagy a lábadat olyan helyekre, melyeket nem látsz. A csörgőkígyók megtámadhatnak, ha sarokba szorítod vagy megleped őket. A nemzeti parkokban tilos zaklatni a vadállatokat vagy vadászni rájuk.
[Kép forrásának jelzése a 25. oldalon]
Minden kép: Parks Canada