Világítótorony-őrök — Kiveszőben levő foglalkozás
AZ ÉBREDJETEK! KANADAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
„NINCS a világon semmi más, amit szívesebben csinálnék” — mondták újra és újra a világítótorony-őrök. Egy férfi, aki feladta igazgatói állását egy Kanadában levő, torontói műanyagipari üzemnél azért, hogy egy 106 éves világítótorony őre legyen, ezt mondta: ez a munka „10 évvel megfiatalított”.
A világítótorony-őr elsődleges kötelessége, hogy folyamatosan jól látható fényről gondoskodjon a hajósoknak. Az is a kötelessége, hogy működtesse és karbantartsa a ködkürtöket, valamint hogy rádión időjárás-jelentést adjon a halászoknak és az elhaladó vízi járműveknek.
A rég múlt időkben a világítótorony-őröknek állandóan gondoskodniuk kellett arról, hogy az olajtartály fel legyen töltve, a lámpabél égjen, és hogy a lámpák üvegei mentesek legyenek a koromtól. Nem volt ritka, hogy amikor a jelzőfényeket nem tudták azonnal megjavítani, az őröknek egész éjjel kézzel kellett forgatniuk a jelzőfényt, hogy biztonságos helyre vezessék a hajókat, vagy amikor a ködkürt elromlott, egész éjjel kalapáccsal kellett kongatniuk egy ködharangot!
Átvészelték a viharokat
Komoly aggodalmat okoznak a nagy viharok. Egyszer egy toronyőr látott valamit, amit „hatalmas fehér felhőnek” gondolt, azonban egyetlen, pusztító erejű hullámnak bizonyult! A hullám feljött egészen a 15 méter magas szikláig, és elérte az őr lakhelyét is. Ez az egy hullám annyi pusztítást vitt véghez, mint egy egész vihar.
Egy másik alkalommal egy tomboló szélvihar egész éjen át hullámokkal ostromolta az új-skóciai Pubnico Harbour világítótornyát. Az őr és családja mindössze csak várakozni és reménykedni tudott. Reggelre a vihar lecsillapodott. Amikor viszont az őr kiment, álmélkodva látta, hogy a világítótornyot körülvevő szárazföld eltűnt. Megszakadt a kapcsolatuk a kontinenssel.
Magány és egyhangúság
Az egyik világítótorony-őr, amikor a magányról faggatták, kuncogott, és így szólt: „Sokszor kérdezik ezt tőlünk: »Ember, hogy bírod ki ezt a magányt?« Ilyenkor mi visszatekintünk, és ezt kérdezzük: »És te hogy bírod ki, hogy abban a zajos és zűrzavaros városban élsz?« ”
A múltban az Egyesült Államok elszigeteltebb világítótornyainak kis könyvgyűjteményeket tettek hozzáférhetővé. Így tehát 1885-re már 420 könyvtár volt forgalomban. A világítótorony-őrök nyilvánvalóan jó olvasók lettek.
Kiveszőben levő foglalkozás
Az elmúlt néhány évben a személyzettel ellátott, kőből készült világítótornyok átadták helyüket a személyzet nélküli, rácsos acélszerkezetű tornyoknak, amelyeken nagy erejű, villogó fények találhatók. A tengerjáróknak már nem kell szemüket a sötétbe mereszteniük, kutatva egy halvány fényforrás vagy egy kicsiny lángnyelv után. Manapság nagy erejű volfrámszálas halogén izzólámpák és harsogó, átható erejű ködjelzések figyelmeztetik a hajóst a tenger veszélyeire.
Azok a vízi járművek, amelyek fel vannak szerelve arra, hogy vegyék a világítótornyok jelzéseit, most már ismerik a helyzetüket, függetlenül attól, milyen sűrű legyen is a köd. A modern technika lehetővé teszi a tengerésznek, hogy keresztül-kasul behajózza a tengereket bízva abban, hogy el tudja kerülni a veszélyes homokpadokat, veszedelmes zátonyokat és a part közelében megbúvó sziklákat.
A modern technika következtében a világítótorony-őrök száma gyorsan csökken a világ színteréről. Mivel úgy érezte, életének egy szakasza örökre elmúlt, az egyik toronyőr szomorúan így emlékezett vissza, amikor elhagyta szigeten levő otthonát, ahol 25 évig élt: „Jól éltünk itt. Igazából soha nem is akartunk elmenni.”
A forgó jelzőfényeknek, kiegészítő jelzőfényeknek, biztonsági jelzőfényeknek, hangjelzőknek és radarjeladóknak továbbra is szükségük van javításra, és az állomásokat továbbra is karban kell tartani. A világítótornyokat most utazó szerelők javítják.
Azok, akik megbecsülik a világítótorony-őrök sok éven át végzett szolgálatát, egyetértenek annak a Maine állambeli, augustai férfinak az érzéseivel, aki így panaszkodott: „Egész egyszerűen nem lesz ugyanolyan ránézni egy világítótoronyra, és tudni, hogy számítógép vezérli a jelzőfényt, és tudni azt, hogy az emberek elmentek.”
[Kiemelt rész a 11. oldalon]
Az első világítótorony
Az írott történelem első világítótornyát az egyiptomi II. Ptolemaiosz uralkodása idején építették. I. e. 300 körül fejezték be, és Phárosz-szigetén állt, közvetlenül Alexandria mai kikötőjének a bejárata előtt. A felépítése 20 évbe telt, és több mint 450 millió forintnak megfelelő összegbe került.
A történelmi feljegyzések arra mutatnak, hogy több mint 90 méter magas volt. Felső kamrájában tengerre néző ablakok voltak, amelyek mögött fából rakott tüzek vagy talán fáklyák voltak, amelyeket Josephus szerint több mint 50 kilométer távolságból is látni lehetett.
A hatalmas kőépítményt úgy tekintették, mint amely a világ hét csodájának egyike. Lobogó tüze 1600 éven át szolgált figyelmeztetésként, és minden valószínűség szerint egy földrengés pusztította el.
Ahogy múltak a századok, több ezer, különféle méretű és jellegű világítótornyot építettek kikötők közelében a világ minden részén. A régi, kőből épült világítótornyok ma országos, állami, megyei és városi parkok múzeumaiként és turistalátványosságaiként maradnak fenn, és milliók tekintik meg őket.
[Kép a 10. oldalon]
Cape Spear világítótorony, Newfoundland (Kanada)