Ahol nagyobb a válság
MARY, aki az Egyesült Államokban él, zuhanyozással kezdi a napját, megmossa a fogát vízzel, mely folyamatosan jön a csapból, lehúzza a vécét, majd kezet mos. Még mielőtt leülne reggelizni, talán egy átlagos fürdőkádnyi vizet is elhasznál. Mary a nap végéig sok más, Amerikában élő személyhez hasonlóan több mint 350 liter vizet használ el, amivel két és félszer meg lehet tölteni egy fürdőkádat. Számára a bőséges mennyiségű tisztavízellátás a legközelebbi vízcsapnál érhető el. Mindig rendelkezésére áll; Mary magától értetődőnek veszi.
Dede számára, aki Nyugat-Afrikában él, már egészen más a helyzet. Jóval hajnal előtt felkel, felöltözködik, és a fején egyensúlyozva egy nagy vízhordó edénnyel 8 kilométert gyalogol a legközelebbi folyóig. Ott megfürdik, teletölti az edényt vízzel, és hazatér. Ez a napi tevékenység körülbelül négy órát vesz igénybe. A következő órában leszűri a vizet, hogy eltávolítsa belőle az élősködőket, majd elosztja három tartályba — egyet ivóvíznek, egyet a háztartáshoz és egyet az esti fürdéshez. Mindennemű ruhamosást a folyónál kell elvégeznie.
„A vízhiány itt megöl minket — mondja Dede. — Ha az ember vízszerzéssel tölti el csaknem a fél délelőttöt, akkor mi marad a napból a földművelésre és a többi dologra?”
Dede helyzete aligha egyedülálló. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nők és gyermekek sokasága évente összesen több mint tízmillió évet tölt el azzal, hogy távoli, gyakran szennyezett forrásból hordja a vizet!
Egyeseknek van, másoknak nincs
Tehát jóllehet az egész világot tekintve bőven van édesvíz, de nem oszlik el egyenlő arányban. Ez az első nagyobb probléma. A tudósok számításai szerint például a világ tavait és folyóit megtöltő vízkészletnek a 36 százaléka Ázsiában található meg, ellenben a világ népességének a 60 százaléka él ezen a kontinensen. Ezzel ellentétben az Amazonas a világ összes folyóvizének a 15 százalékát tartalmazza, a világ népességének mégis csak a 0,4 százaléka lakik elég közel hozzá, hogy felhasználja. Az egyenlőtlen eloszlás az esőzésekre is hasonlóképpen vonatkozik. A föld bizonyos területei csaknem állandó jelleggel szárazak; más területek viszont még ha nem is mindig szárazak, de alkalmanként száraz időszakoktól szenvednek.
Számos szakértő hiszi, hogy ami az esőzéseket illeti, az emberek előidézhetnek változásokat a légkörben. Az erdőirtás, a termőföld kizsákmányolása, a mezők teljes lelegeltetése, mind letarolják a termőtalajt. Némelyek úgy érvelnek, hogy amikor ez megtörténik, akkor a föld felszíne több napfényt sugároz vissza a légkörbe. Az eredmény: melegebb lesz a légkör, szétoszlanak a felhők és csökken az esőzés.
A kopár föld is előidézheti az esőzés csökkenését, mivel az erdőkre hulló eső nagy része az a víz, amely elsősorban magáról a növényzetről — a fák leveleiről és az aljnövényzetről — korábban elpárolgott. Más szóval a növényzet úgy tesz, mint egy hatalmas szivacs, amely magába szívja és megtartja az esőt. Ha az ember eltávolítja a fákat és az aljnövényzetet, akkor kevesebb víz áll rendelkezésre, hogy esőfelhő alakuljon ki belőle.
Hogy az emberi cselekedetek milyen drámai módon befolyásolják az esőzéseket, az még mindig vita tárgyát képezi; több kutatás még elvégzésre vár. Egy azonban bizonyos, széles körű a vízhiány. Már 80 ország gazdaságát és egészségét fenyegeti — figyelmeztet a Világbank. A föld népességének pedig már 40 százaléka — több mint kétmilliárd ember — nem jut hozzá tiszta vízhez vagy közegészségügyi szolgáltatásokhoz.
Amikor a gazdag nemzetek vízhiánnyal kerülnek szembe, anyagi helyzetük miatt rendszerint sikerül elkerülniük a komoly bajokat. Gátakat építenek, drága technológiákat alkalmaznak, hogy újrahasznosítsák a vizüket, vagy akár sótalanítsák a tengervizet. A szegény nemzeteknek nincsenek ilyen lehetőségeik. Sokszor választaniuk kell, hogy vagy racionális felhasználást alkalmaznak a tiszta vízzel kapcsolatban, ami megfékezheti a fejlődést és csökkentheti az élelmiszertermelést, vagy újra felhasználják a kezeletlen vizet, aminek az a következménye, hogy terjednek a betegségek. Mivel a víz utáni igény mindenütt nő, a jövő nagyon-nagyon sivárnak látszik.
A reménység évtizede
Az Egyesült Nemzetek közgyűlése 1980. november 10-én bizakodóan beszélt az eljövendő „Nemzetközi Ivóvízellátás és Közegészségügy Évtizedéről”. Az volt a cél — hirdette a közgyűlés —, hogy 1990-re a fejlődő világban minden ember teljes mértékben hozzájuthasson a tiszta vízhez és a közegészségügyi szolgáltatásokhoz. Az évtized végéig mintegy 134 milliárd dollárt költöttek arra, hogy több mint egymilliárd ember tiszta vízhez jusson, és több mint 750 millió ember szennyvízelvezető berendezésekhez — óriási teljesítmény.
Ezeket az eredményeket azonban ellensúlyozta a fejlődő országokban végbemenő 800 milliós népességnövekedés. Így 1990-re még több mint egymilliárd ember maradt, akinek nem volt tiszta vize, és nem juthatott megfelelő közegészségügyi szolgáltatásokhoz. Úgy tűnt, ez a nehéz helyzet azt visszhangozta, amit a királynő mondott Alice-nek az Alice Tükörországban című gyermekmesében: „Minálunk, ha teljes erődből rohansz, az épp csak arra elég, hogy egy helyben maradj. Ha máshová akarsz jutni, legalább kétszer olyan gyorsan kell futnod!”
A WHO szerint a víz és közegészségügyi szolgáltatások nélkül élők helyzetének javításában 1990 óta elért összes előrehaladás „gyenge”. Amikor Sandra Postel a Worldwatch Institute alelnöke volt, ezt írta: „Súlyos erkölcsi hiányosságként marad fenn számunkra, hogy 1,2 milliárd ember nem tud vizet inni anélkül, hogy ne állna fenn a betegség vagy a halál kockázata. Ennek oka nem is annyira a vízhiány vagy a nem megfelelő technológia, mint inkább a társadalmi és politikai elkötelezettség hiánya arra nézve, hogy kielégítsék a szegények alapvető szükségleteit. Évente 36 milliárd dollárral kerülne többe — ez hozzávetőlegesen a világ hadiköltségének 4 százaléka —, hogy minden ember rendelkezzen azzal, amit legtöbben magától értetődőnek veszünk: tiszta ivóvízzel és szennyvízelvezető egészségügyi berendezéssel.”
Növekvő népesség, növekvő igény
A víz egyenlőtlen elosztása egy második számú problémával társul: ahogy nő a népesség, úgy nő a víz utáni igény is. Az esőzések hozzávetőlegesen az egész világon változatlanok, a népesség ellenben nagyon nő. Ebben az évszázadban a vízfogyasztás legalább kétszer nőtt már a duplájára, és némelyek becslése szerint a következő húsz évben ismét megkétszereződhet.
A több ember természetesen nem csupán több ivóvizet igényel, hanem több élelmet is. Az élelmiszer-termelés viszont még nagyobb mennyiségű vizet igényel. A mezőgazdaságnak azonban az ipari és az egyéni vízigénnyel kell versenybe szállnia. A városok és az iparvidékek terebélyesedésével sokszor a mezőgazdaság veszít. „Miből lesz majd élelmiszer? — tette fel a kérdést egy kutató. — Hogyan is tudnánk kielégíteni 10 milliárd ember szükségleteit, ha 5 milliárd ember szükségleteit is alig tudjuk, és gyakorlatilag a mezőgazdaságtól vesszük el a vizet?”
Leginkább a fejlődő országokban növekszik a népesség, ahol már gyakran amúgy is kevés a víz. Sajnos ezek az országok képesek a legkevésbé pénzügyi és technikai szempontból arra, hogy megoldják a vízzel kapcsolatos problémákat.
Szennyeződés
A vízhiányhoz és a növekvő népesség igényeihez még egy harmadik, vízzel kapcsolatos probléma tevődik: a szennyeződés. A Biblia beszél az „élet vizének . . . folyójáról”, sok folyó azonban ma a halál folyója (Jelenések 22:1). Egy becslés szerint évente a világ folyóiba ömlő háztartási és ipari szennyvíz mennyisége 450 köbkilométerrel egyenlő. Számos folyó és patak a teljes hosszában szennyezett.
A világ fejlődő nemzeteiben a kezeletlen szennyvíz majdnem minden nagyobb folyót beszennyez. Készítettek egy felmérést 200 főbb orosz folyóról, mely kimutatta, hogy tíz folyó közül nyolcban veszélyes volt a bakteriális és vírusos tényezők aránya. Az iparilag fejlett országok folyóit és talajvizeit nem önti el ugyan a szennyvíz, viszont gyakran mérgezik toxikus vegyi anyagok, többek között a mezőgazdaságban használt, trágyázásból származó vegyi anyagok. A tengerparti országok csaknem a világ minden részén partjuk sekély vizébe szivattyúzzák a kezeletlen szennyvizet, súlyosan megfertőzve ezzel a tengerpartot.
A víz szennyezettsége tehát világméretű probléma. Az Audubon Society Water: The Essential Resource című füzete így összegzi a helyzetet: „Az emberiség egyharmada állandó jelleggel betegen vagy gyenge állapotban dolgozik a nem tiszta víz következményeként; a másik egyharmad részét az a veszély fenyegeti, hogy olyan vegyi anyagokat bocsátanak a vízbe, amelyeknek nem ismeretesek a hosszú távú hatásai.”
Rossz víz, rossz egészség
Amikor Dede — akit a korábbiakban említettünk — azt mondta, hogy „a vízhiány itt megöl minket”, ezt jelképesen értette. A tiszta, friss víz hiánya azonban igenis öl, meglehetősen betű szerinti értelemben. Dede számára, és hozzá hasonlóan milliók számára aligha van más választás, mint a patakok és a folyók vizét használni, amelyek gyakran nemigen különböznek egy nyitott szennyvízcsatornától. Nem csoda, ha a WHO szerint nyolc másodpercenként hal meg egy gyermek vízzel kapcsolatos betegségben!
A World Watch folyóirat szerint a fejlődő világban az összes betegség 80 százaléka a nem biztonságos víz fogyasztása miatt terjed. A víz által terjesztett kórokozók és a szennyezettség évente 25 millió embert ölnek meg.
A vízzel kapcsolatos halálos betegségek — ideértve a hasmenéses betegségeket, a kolerát és a tífuszt — legtöbb áldozatukat a trópusokon szedik. A víz által terjesztett betegségek mégsem korlátozódnak a fejlődő világra. Az Egyesült Államokban 1993-ban 400 000 ember betegedett meg Milwaukee-ban (Wisconsin), mert ittak a csapvízből, amiben egy klórnak ellenálló mikroba volt. Ugyanabban az évben veszélyes mikrobák kerültek be az Egyesült Államok más városainak — Washingtonnak, New Yorknak és Caboolnak (Missouri) — a vízhálózatába, arra kényszerítve a lakosokat, hogy forralják fel a vízcsapjukból folyó vizet.
Osztozni a folyókon
A vízhiánnyal összefüggésben levő problémák, a növekvő népesség igénye és a betegséghez vezető szennyezettség, mind olyan tényezők, amelyek feszültséget és nézeteltéréseket okozhatnak. A víz végül is aligha luxuscikk. Egy spanyol politikus a víz miatti válsággal küszködve ezt mondta: „Már nem gazdasági küzdelemmel nézünk szembe, ez már a túlélésért folytatott harc.”
A folyók vizének megosztása a feszültség egyik főbb oka. Peter Gleick, egy egyesült államokbeli kutató szerint a világ népességének 40 százaléka lakik a 250 vízgyűjtő területen, melyeknek vizéért több nemzet verseng. A Brahmaputra, az Indus, a Mekong, a Niger, a Nílus és a Tigris, mind sok országon folyik keresztül — olyan országokon, amelyek a lehető legtöbb vizet akarják megszerezni a folyóból. Már folytak erről viták.
Mivel a víz iránti igény fokozódik, az effajta feszültség is nő. A Világbank Környezetileg Fenntartható Fejlődés programjának alelnöke ezt jósolja: „Századunk sok háborúját az olajért vívták, a következő évszázad háborúit azonban a vízért vívják majd.”
[Kiemelt rész/képek a 7. oldalon]
Egy molekula mozgásban
Kövessük nyomon egyetlen vízmolekula útját véget nem érő utazása során. A kísérő képsor számozása az írott szöveggel egyezik, annak a számtalan pályának csupáncsak egyikét szemléltetve, amit egyetlen vízmolekula megtehet, mielőtt visszatér oda, ahonnan jött (Jób 36:27; Prédikátor 1:7).
Ott kezdjük, hogy egy molekula a tenger felszínén van(1). Amint a nap erejének hatására a víz elpárolog, a molekula addig emelkedik, amíg több ezer méterre nem kerül a föld fölé(2). Itt hozzákapcsolódik más vízmolekulákhoz, és egy parányi vízcseppecskét alkotnak. A vízcseppet a szél repíti több száz kilométeren át. Idővel a vízcsepp elpárolog, és a molekula ismét addig emelkedik, míg végül egy akkora esőcsepphez kapcsolódik, amely elég nagy ahhoz, hogy leessen a földre(3). Az esőcsepp több milliárd más esőcseppel egy domboldalra esik; a víz lefelé tódul a patakba(4).
Majd egy szarvas iszik a patakból, elnyeli a molekulánkat(5). Órákkal később a szarvas vizeletet ürít, és a molekula kikerül a földre, ahol egy fa gyökerei szívják fel(6). A molekula onnan feljut a fába, végül elpárolog egy levélről a levegőbe(7). Ugyanúgy, mint az előbb, felfelé száll, hogy segítségül szolgáljon egy másik, parányi vízcseppecske kialakulásához. A vízcsepp addig siklik a széllel, mígnem egy sötét, súlyos esőfelhőhöz kapcsolódik(8). Molekulánk ismét leesik az esővel, de ezúttal egy folyóba esik, amely az óceánba szállítja őt(9). Lehet, hogy több ezer évet is eltölt ott, míg feljut a felszínre, ott elpárolog, és újra felszáll(10).
A körforgás sosem ér véget: a víz elpárolog a tengerből, a szárazföld felett mozog, leesik esőként, és visszasiet a tengerekbe. Ily módon tart fenn minden életet a víz a földön.
[Kiemelt rész/kép a 9. oldalon]
Indítványozások
Sótalanító üzemek építése. Ezek az üzemek eltávolítják a tengervízből a sót. Ez rendszerint úgy történik, hogy alacsony nyomású kamrákba szivattyúzzák a vizet, és forrásig hevítik. A víz elpárolog, elvezetik máshová, és ottmaradnak a sókristályok. Költséges eljárás, sok fejlődő ország számára elérhetetlen.
Jéghegyek felolvasztása. Vannak tudósok, akik azt hiszik, hogy a tiszta, friss vizet tartalmazó hatalmas jéghegyeket nagy vontatóhajókkal el lehet vontatni az Antarktiszról, majd felolvasztani, és a déli félteke víztelen országainak vizet szolgáltatni belőlük. Van egy probléma: minden jéghegynek körülbelül a fele még a rendeltetési helyre érkezése előtt, a tengeren elolvadna.
Akviferek lecsapolása. Az akviferek víztartó kőzetrétegek a föld mélyén. Ki lehet szivattyúzni belőlük a vizet, még a legszárazabb sivatagban is. De a víz nyerése innen költséges, és csökkenti a talajvízszintet. Egy másik hátrány: a legtöbb akvifer csak lassan telítődik újra — és vannak olyanok is, amelyek egyáltalán nem töltődnek újra.
[Kép forrásának jelzése a 8. oldalon]
Fotó: Mora, Godo-Foto
[Képek az 5. oldalon]
A vízszerzés naponta négy órát is igénybe vehet
[Képek a 8. oldalon]
Mintegy 450 köbkilométer szennyvíz ömlik évente a folyókba