Figyeljük a világot
Katolikus emberek kérelme a pápához
Német katolikusok 1995 vége felé megfogalmaztak egy kérelmet, melyben az egyház megreformálását követelték — tudósít a Süddeutsche Zeitung című újság. A kérelemben, melyet körülbelül 1,6 millió ember írt alá, azzal az igénnyel fordultak az egyházhoz, hogy legyen megengedett a papok házasságkötése, hogy a nőket is fel lehessen szentelni papokká, és hogy módosítson a szexualitásról és a születésszabályozásról alkotott álláspontján. „Valójában a pápa a címzett” — magyarázta Christian Weisner, a kérelem kezdeményezője. Az újság megjegyezte, hogy Karl Lehmann-nak — a Német Püspökök Konferenciája elnökének — komoly fenntartásai vannak a kérelmet illetően, mivel azt állítja, hogy ez a konzervatív és a reformpárti katolikusok között szakadáshoz fog vezetni. Ennek ellenére Lehmann a Vatikánba utazott, és előterjesztette a kérelmet a pápának.
„Szökőmásodpercet” adtak az 1995-ös évhez
Úgy tűnik, hogy a Föld tengely körüli forgása nem a legmegbízhatóbb időmérő. A The New York Times szerint a tudósok pontosabban meg tudják mérni az időt a céziumatommal. Az atomóra „szívveréseként” használják, amint a céziumatom egy másodperc alatt pontosan 9 192 631 770-szer rezeg. Ily módon az atomóra azzal büszkélkedik, hogy „minden 370 000.-dik évben durván egy másodperc a hibaaránya”. Ezzel összehasonlítva a Föld tengely körüli forgását, ez körülbelül egymilliószor pontatlanabb, és ezért időnként egy „szökőmásodpercet” kell hozzáadni az atomórához. Az időméréssel foglalkozó emberek nemzetközi testülete elhatározta, hogy az 1995-ös év végéhez ad egy ilyen „szökőmásodpercet”. Ez lehetővé teszi, hogy „bolygónk forgása és az idő múlása” összhangban maradjon. A tudósok azonban aligha tulajdoníthatják maguknak az érdemet ezért a felfedezésért. Hiszen „az óra atomméret alatti részecskéinek mozgása kicsi utánzata a bolygórendszerek hatalmas rendjének” — mondja a Times.
A csöppségek és a technika
„Egyre több kisgyermek válik műveltté a számítógépek terén, mielőtt megtanulna írni és olvasni” — írja a kanadai The Globe and Mail című újság. Néhány csöppség, aki még járni vagy beszélni sem tanult meg, már számítógépeket használ. Még azokat a kisbabákat is, akik fel sem tudnak maguktól ülni, megtanítják a technikában való jártasságra, amint szüleik ölében csücsülnek. Gyakran azok a szülők sürgetik, hogy a csecsemők ismerkedjenek meg a számítógépekkel, akik nagyon vágyakoznak arra, hogy gyermekeik kitűnjenek az iskolában. Ezenfelül sok szoftverekkel foglalkozó cég úgy csinál nagy reklámot termékeinek, hogy azok a gyermekeknek való tanulási segédeszközök. Néhány szülő azonban vitatja annak helyességét, hogy ilyen fiatal korban nagyobb hangsúlyt kap a gépekkel, semmint az emberekkel való kapcsolatteremtés. Az egyik anyuka ezt mondta: „Mi nem a számítógépekkel alakítunk ki kapcsolatokat, vagy legalábbis úgy gondolom, hogy nem ezekkel kellene.”
Könnyű megoldás
Japánban az orvosi kutatásokra felajánlott holttestek száma növekedett az elmúlt években. A The Daily Yomiuri újság szerint az oktatásügyi minisztérium elmondja, hogy „minden második orvostanhallgatónak és minden negyedik leendő fogásznak szüksége van egy testre, mely az egész országban 4500 holttestet tesz ki egy évben”. De miért kínálja fel sokkal több ember a testét, mint amennyire valóban szükség van? A temetkezési helyek hiánya és az egyre gyengülő családi kötelékek vannak a felmerülő okok között.
Az Egyesült Államokban az AIDS-esetek száma eléri az 500 000-et
Az Egyesült Államokban a bejegyzett AIDS-esetek teljes száma először 1995. október 31-én haladta meg a félmilliót — állítja a The Journal of the American Medical Association. 311 381 fő már belehalt a betegségbe; ők e számadat 62 százalékát tették ki. Egy másik komor tény az volt, hogy az AIDS a heteroszexuális érintkezés által folyamatosan terjed. Az újság kimutatta, hogy 1981 és 1987 között az AIDS-es esetek aránya csupán 8 százalék volt a nők körében, míg 1993 és 1995 között ez az adat 18 százalékra emelkedett.
Az online rabjai
A telefonvonal általi számítógépes hálózat alkalmazása egy új szerencsétlenséget okozott, melyet az „Internet-függőségben szenvedők rendellenességének” neveznek. A New Scientist szerint „azok, akik az alkoholizmussal egyenértékű online-ban szenvednek, egyre nagyobb számban kérnek segítséget, és fordulnak olyan csoportokhoz, akik kezelik a gyötrelmüket”. Dr. Ivan Goldberg, egy New York-i pszichiáter alapította meg az Internet Függőségben Szenvedőket Segítők Csoportját, hogy segítsen azokon, akik „azzal küszködnek, hogy »lejöjjenek«” az információs szupersztrádáról. A rendellenességnek következők a tünetei: „az arra való szükségérzet, hogy egyre több időt töltsenek az Interneten, hogy ezzel megelégedettséget érezzenek, és az, hogy az Internetről képzelődnek vagy álmodoznak.” Az újság azt állítja, hogy Goldberg „több mint 20 választ” kapott „olyan emberektől, akik azt mondják, hogy az Internet tönkretette az életüket”.
A napfény javítja a munkamorált
Ha több természetes fényt engedünk egy épületbe, akkor az eredmény „nagyobb termelékenység lesz”, és „a munkahelyről való hiányzás is csökkenni fog” — tudósít a The Wall Street Journal. Eredetileg ezt azért vezették be, hogy ezzel a módszerrel energiát takarítsanak meg — ez abból áll, hogy olyan épületeket terveznek, melyek összegyűjtik a napfényt a munkahelyekre, ám ezzel nagymértékben javul a munkamorál is. Például amikor a Lockheed Társaság nevű, űrhajókkal foglalkozó mamutvállalat Sunnyvale-ben (Kalifornia) megnyitott egy új irodát, ennek energiatakarékos tervezése „a felére csökkentette a teljes energiaköltséget”. Amit azonban a Lockheed nem látott előre, az az, hogy az alkalmazottak annyira szeretik új környezetüket, hogy a „munkahelyről való gyakori hiányzás” 15 százalékkal „csökkent”. Annak előnyei, hogy több napfényt engedünk az épületbe, a kiskereskedők előtt sem maradtak észrevétlenek. Az egyik kereskedő úgy találta, hogy az eladott árumennyiség „jelentősen nagyobb” azokban az áruházakban, ahol a mesterséges helyett természetes fényt használnak.
A vizet figyelő világ
„A következő században háborúk folynak majd a vízszerzésért” — figyelmeztet Ismail Serageldin, a Világbank környezetvédelmi elnökhelyettese. Serageldin szerint már 80 ország szenved vízhiányban, és ezért veszélyben van az egészség és a gazdaság. A probléma azonban nem abban gyökerezik, hogy nincs elegendő mennyiségű víz a földön. „A földön az összes friss víz mennyisége meghaladja a föld lakosságának összes elképzelhető szükségletét” — mondja Robert Ambroggi hidrológus. A legtöbb válság a vízzel való rossz bánásmódnak tulajdonítható. Az öntözésre használt víz fele beszivárog a talajba vagy elpárolog. A városi víztárolórendszerekből a víz 30-50 százaléka kiszivárog, néha pedig még ennél is több. „Eljön az az idő — mondja a The Economist —, amikor a vízzel olyan értékes eszközként kell bánni, mint az olajjal, és nem úgy, mint olyannal, amihez ingyen hozzá lehet jutni, mint például a levegőhöz.”
Fájdalom nélküli alvás
Bizonyos recept nélkül kiváltható fájdalomcsillapítók hozzájárulhatnak az álmatlansághoz — jelenti a Tufts University Diet & Nutrition Letter. „Ez azért van, mert néhány jó nevű fájdalomcsillapító annyi — vagy még több — koffeint tartalmaz, mint egy csésze kávé.” Gyakran koffeint — mérsékelt élénkítőt — adnak az aszpirinhez és más fájdalomcsillapítókhoz, hogy ezzel fokozzák hatásukat. Valójában néhány márkás gyógyszer két tablettája közel 130 milligramm koffeint tartalmaz. Ez „jóval több annál a 85 milligrammnál, melyet egy átlagos csésze [kávéban] találunk”. A hírmagyarázat ezért azt javasolja, hogy ellenőrizzük a fájdalomcsillapító címkéjét az „aktivált alkotórészek” miatt, hogy megtudjuk, vajon tartalmaz-e koffeint.
Tbc időzített bomba
A tuberkulózis (tbc) új fajtái, melyek sok gyógyszernek ellenállnak, 10 000 embert gyilkolnak meg minden héten Indiában — tudósít az Indian Express című újság. Az Egészségügyi Világszervezetben dolgozó Kraig Klaudt szerint „India egy tbc időzített bombán ül”. Világszerte 1,75 milliárd ember van megfertőzve a tuberkulózisbaktériummal. A szakértők egy csoportja, melynek tagjai 40 országból jöttek össze az angol The Lancet című orvosi újság támogatásával, azt mondja, hogy a gyógyszergyárak nem hajlandók a szükséges pénzt befektetni annak érdekében, hogy új gyógyszereket hozzanak forgalomba, mivel az esetek nagy többsége a kevésbé fejlett országokban fordul elő.
Büntetlenül maradt tolvajok
Egy 1994-es statisztika szerint Olaszországban „a rablást elkövető emberek 94 százalékának van meg az a lehetősége, hogy megússza a büntetést”, azoknak pedig, „akik a betörés alkalmával erőszakhoz is folyamodtak, 80 százalékuknak van lehetőségük kibújni az igazságszolgáltatás alól” — jelenti az olasz La Repubblica című újság. Ezeket a számadatokat olyan jelentésekből vették, melyeket bírói joghatóságok kaptak a törvényvégrehajtói képviseletektől. Ha figyelembe vennénk azt a sok lopást, amit nem jelentenek be a rendőrségen, akkor a büntetlenül maradt bűnözés még magasabb százalékot mutatna.
Változnak az olasz családok
Az olasz családokról szóló egyik tanulmány szerint egyre több személy él együtt valakivel házasságkötés nélkül, és egyre több házaspár különül vagy válik el — számol be a La Repubblica. Minden évben mintegy 18 000 olyan házasságot kötnek meg, melyben legalább az egyik félnek ez már újraházasodást jelent. Ezek az új házassági kötelékek gyakran eredményeznek kibővített családi egységeket, melyek magukban foglalják az előző házasságból született gyermekeket is. Ez a tendencia az egyre nagyobb számban létező egyszülős családokkal együtt gyorsan és drasztikusan megváltoztatja a hagyományos olasz családok felépítését.