Szexuális zaklatás — Világméretű gond

A MUNKA rémálommá vált egy Rena Weeks nevű fiatal titkárnő számára. Igaz, hogy a jogi cég, amely alkalmazta, nagynevű cég volt, több mint két tucat országban lévő irodákkal. De egy olyan férfinak dolgozott, aki — Rena állítása szerint — folyton fogdosta és tapogatta őt. A megalázó támadásokat durva, kétértelmű beszéd tarkította.

Évekkel ezelőtt az ilyen helyzetben lévő nőknek nemigen volt mit tenniük — hacsak nem az, hogy felmondtak. A nő szava a férfi szavával szemben — az igazgatóság így ítélte volna meg a helyzetet. És még azok is, akik hajlottak volna arra, hogy elhiggyék a történetet úgy, ahogy a nő adja elő, alighanem elhárították volna a nehézséget, ezt mondván: „Na és akkor mi van?” Az idők azonban megváltoztak. Rena Weeks többet tett annál, mint hogy egyszerűen csak mérges legyen és felmondjon. Keresetet indított.

Egy amerikai esküdtbíróság a Renát ért érzelmi fájdalom miatt ítéletével 50 000 dollár kártérítésre, valamint 225 000 dollár büntető kártérítésre kötelezte Rena volt főnökét. Majd következő lépésként — mely az egész világon megragadta a vállalatok és jogi cégek figyelmét — az esküdtbíróság elrendelte, hogy a jogi cég fizessen egy óriási, 6,9 millió dolláros büntető kártérítést, amiért nem tudta megszüntetni a gondot!

A Weeks-eset egyáltalán nem egyedi incidens. Egy másik, nemrég történt perben diszkontáruházak országos (egyesült államokbeli) láncáról volt szó. Egy Peggy Kimzey nevű alkalmazott azt állította, hogy a felettese számos durva, szexualitásra utaló megjegyzést tett rá. Peggy Kimzey 1993-ban kilépett a munkahelyéről, és keresetet indított. A megaláztatásért és az elmebeli gyötrelemért 35 000 dollárt ítéltek a javára, plusz jelképesen 1 dollárt a bérveszteségért. Az esküdtbíróság a döntésében azt is kimondta, hogy volt munkáltatója kedvezőtlen munkahelyi körülményt teremtett azáltal, hogy megtűrte a zaklatást. Mi volt a büntetés? Ötvenmillió dollár, kártérítésként!

A Men’s Health című folyóirat ezt írja: „A szexuális zaklatásos bírói esetek baktériummódra elszaporodtak. Az EEOC [Azonos Álláslehetőségek Bizottsága] 1990-ben 6127 ilyen panasszal foglalkozott; tavaly [1993-ban] viszont az éves végösszeg ennek közel a kétszerese, 11 908 volt.”

Hatalommal való visszaélés

Míg az esküdtszék által megítélt, elképesztően nagy kártérítések szalagcímekre kerülnek, addig az igazság az, hogy kevés eset jut el a bírósági teremig. A legtöbb áldozat csöndben szenvedi el a megaláztatást — játékszerek a hatalom és megfélemlítés undorító játékában, mely az irodákban, az utcákon, a buszokon, az étkezőpultoknál és a gyárakban megy végbe. Időnként nyíltan kényszerítik az illetőt, hogy létesítsen intim kapcsolatot. Legtöbbször azonban a molesztálás kifinomultabb, mégis felháborítóan sértő cselekedetekből áll: nemkívánatos vagy nem helyénvaló érintésekből, perverz megjegyzésekből, erotikus bámulásból.

Igaz, egyesek elutasítják, hogy ezeket a viselkedéseket zaklatásnak lehet nevezni, tudniillik azzal érvelnek, hogy ez csupán néhány férfi ügyetlen próbálkozása, hogy felkeltse magára a másik nem figyelmét. Sokan azonban — ahogy Martha Langelan írónő is — visszautasítják az olyan próbálkozásokat, melyek mentegetik a sértő viselkedést. Ezt írja: „Ez nem esetlen udvarlás, vagy goromba udvarlás, vagy vicces udvarlás, vagy »félreértett« udvarlás. Nem azért csinálják, hogy tetsszenek a nőknek; ez olyan viselkedés, amely teljesen más célt szolgál. A nemi erőszakhoz hasonlóan a szexuális zaklatás is kényszeríteni akar valamit a nőkre, nem pedig vonzani őket . . . A hatalom kifejezése.” Igen, az effajta bántalmazás gyakorta egyszerűen csak egy másik, kegyetlen módja annak, hogy ’uralkodjon az ember az emberen a maga kárára’ (Prédikátor 8:9; vö. Prédikátor 4:1).

A nők általában nem örömmel, hanem olyan érzésekkel reagálnak a szexuális zaklatásra, melyek az undortól és haragtól a depresszióig és megalázottságig változnak. Egy áldozat így emlékszik vissza: „A helyzet tönkretett. Elveszítettem az önbizalmamat, az önbecsülésemet és a hivatásom iránti vágyakozásomat. A személyiségem drasztikusan megváltozott. Azelőtt könnyedén vettem a dolgokat. Aztán megkeseredtem, visszahúzódó lettem és szégyelltem magam.” Amikor pedig az elkövető a munkáltató vagy valaki más, aki hatalmon van, akkor a zaklatás különösen undorító formát ölt.

Nem csoda hát, hogy a bíróságok kezdtek büntetést kiróni a bűnösökre, és kárpótlást nyújtani az áldozatoknak. Amióta az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megállapította, hogy az effajta bántalmazás a polgári jogok megsértése, a munkáltatókat egyre inkább felelőssé teszik jogilag azért, hogy olyan munkakörülményeket tartsanak fenn, amelyek nem „kedvezőtlenek vagy sértőek”.

Azok a vállalatok, amelyek megtűrik a szexuális zaklatást, azt tapasztalhatják, hogy alacsony lesz a munkamorál, több lesz a hiányzás, alacsonyabb lesz a termelékenység, gyakran kell új embereket felvenni — nem beszélve az anyagi katasztrófáról, amennyiben az áldozat úgy dönt, hogy keresetet indít.

Mennyire elterjedt?

Pontosan mennyire elterjedt a szexuális zaklatás? A felmérések arra utalnak, hogy az Egyesült Államokban dolgozó nőknek több mint a fele tapasztalta már. Egy könyv ezt állítja: „A szexuális zaklatás mindent átható gond. Mindenféle szakmában dolgozó nőkkel megtörténik, a felszolgálónőtől kezdve a vállalat egy vezető beosztású személyéig. A vállalati rangsor minden szintjén előfordul, valamint mindenfajta üzletágnál és iparágnál.” A gond azonban aligha korlátozódik az Egyesült Államokra. Susan L. Webb Shockwaves: The Global Impact of Sexual Harassment című könyvében a következő statisztikai adatokat idézia:

KANADA: „Egy felmérés rámutatott, hogy 10 nőből 4-en munkahelyi szexuális zaklatásról számoltak be.”

JAPÁN: „Egy 1991 augusztusában készült felmérés rámutatott, hogy a felmérésre válaszoló nők 70 százaléka tapasztalt” zaklatást a munkahelyén. „Kilencven százalékuk azt mondta, hogy a munkába menet és munkából jövet szexuális zaklatás érte őket.”

AUSZTRIA: „Egy 1986-os felmérés rámutatott, hogy a nőknek majdnem 31 százaléka számolt be súlyos zaklatási incidensekről.”

FRANCIAORSZÁG: „Egy 1991-es tanulmányban . . . megállapították, hogy a felmérésben szereplő 1300 nőnek a 21 százaléka állította, hogy személyesen tapasztalt szexuális zaklatást.”

HOLLANDIA: Egy tanulmány rámutatott, hogy a felmérésre válaszoló „nők 58 százaléka állította azt, hogy személyesen tapasztalt szexuális zaklatást”.

Az idők jele

Természetesen a munkahelyi molesztálás és zaklatás egyáltalán nem új dolog. A nők — és olykor a férfiak — már a bibliai időkben is ki voltak téve ilyen bántalmazásnak (1Mózes 39:7, 8; Ruth 2:8, 9, 15). De napjainkban különösen elterjedtnek látszik az effajta elfogadhatatlan viselkedés. Miért van ez így?

Egyrészt azért, mert az elmúlt években a nők rekordszámban léptek be a munkaerőpiacra. Ezért több nő van kitéve olyan helyzetnek, amelyben ilyen szóbeli vagy testi bántalmazás, illetve szexuális megbecstelenítés történhet. De még nagyobb jelentősége van annak, amit a Biblia réges-rég megjövendölt: „Emlékezz erre! Az utolsó napokban nehéz idők lesznek. Az emberek önzők, kapzsik, dicsekvők és beképzeltek lesznek; bántalmazni fognak másokat . . ., rosszindulatúak, könyörtelenek, rágalmazók, erőszakosak és brutálisak lesznek” (2Timótheus 3:1–3, Today’s English Version). A szexuális zaklatás elterjedése csak az egyik drámai bizonyíték arra, hogy ezek a szavak napjainkban teljesednek. Érdekes, hogy a Men’s Health című folyóirat egyik cikke megjegyzi: „A szexuális zaklatással kapcsolatos panaszok számának növekedését az általában vett előzékenység elképesztő csökkenése kísérte. Mindenhol rossz az erkölcs.”

A szexuális zaklatás elterjedtsége az „új erkölcsöt” is visszatükrözi, amely az 1960-as években söpört végig a világon. A hagyományos erkölcsi határok ledöntése azzal járt, hogy megdöbbentő módon figyelmen kívül hagyták mások jogait és érzéseit. Bármi legyen is az oka, a szexuális zaklatás a munkahely rideg valósága. Mit tehetnek a férfiak és a nők, hogy megvédjék magukat? Lesz valaha olyan idő, amikor a munkahely mentes lesz a zaklatástól?

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 4. oldalon]

Szexuális zaklatás — közhiedelem a tényekkel szemben

Közhiedelem: A szexuális zaklatásról túl sok bejelentés érkezik. Ez is csak egy új hóbort, a hírközlési eszközök felhajtásának és hisztériájának szüleménye.

Tény: Általában egy nőnek sok veszítenivalója és kevés nyernivalója van abban, ha bejelenti, hogy áldozatul esett. Igazából a nőknek csak kis része (egy felmérés szerint 22 százaléka) mondja el valaha is valakinek, hogy zaklatták. Sok nő a félelem, a kínos érzés, az önvád, az összezavarodottság és törvényes jogainak nemismerése miatt nem beszél. Sok szakember ezért úgy véli, hogy a gondról túlságosan kevés bejelentés érkezik!

Közhiedelem: A legtöbb nő élvezi, ha figyelnek rá. Akik azt állítják, hogy zaklatták őket, azok csupán túl érzékenyek.

Tény: A felmérések következetesen azt mutatják, hogy a nők rossz néven veszik az effajta durva bánásmódot. Az egyik felmérésben „a nőknek több mint a kétötöde beszélt az undor érzéséről, és körülbelül az egyharmaduk mondta, hogy mérges”. Mások nyugtalan, fájó és lesújtó érzésekről számoltak be.

Közhiedelem: A férfiak éppen annyiszor esnek áldozatul, mint a nők.

Tény: A Dolgozó Nők Országos Egyesületének (USA) kutatói arról tudósítanak, hogy „a becslések szerint a zaklatásos eseteknek a 90 százalékánál férfiról van szó, aki nőt zaklatott, 9 százalékánál ugyanabból a nemből valókról . . . és csak 1 százaléknál van szó nőről, aki férfit zaklatott”.

[Kép az 5. oldalon]

A szexuális zaklatás nem csak a szexualitással kapcsolatos