A munkanélküliség csapása

AZ ÉBREDJETEK! OLASZORSZÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

Számos fejlett országban válságos helyzetet okoz — ám a fejlődő országokat is nyugtalansággal tölti el. Csapással sújt ott is, ahol egykor látszólag nem létezett. Emberek százmillióit érinti, kik közül sokan anyák és apák. Az olasz emberek kétharmadát „leginkább ez a veszély fenyegeti”. Új társadalmi nehézségeket okoz. Részben ez húzódik meg sok fiatal nehézségeinek gyökerénél, akik kábítószer-élvezetbe keverednek. Milliók álmát zavarja meg, további milliók számára pedig fenyegető valóság . . .

„KORUNKBAN valószínűleg a munkanélküliség jelenségétől félnek leginkább az emberek” — állítja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). „Közismert e jelenség mérete és következményei” — közli az Európai Közösségek Bizottsága —, de „igen nagy fáradsággal jár ezzel foglalkozni”. „Kísértet” — mondja egy szakértő —, mely „gyakran visszajár az Óvilág utcáira”. Az Európai Unió (EU) országaiban a munkanélküliek száma most körülbelül 20 millió, és 1994 októberében egyedül Olaszországban 2 726 000-et számláltak meg hivatalosan. Az Európai Unió megbízottja, Padraig Flynn szerint „a munkanélküliség megoldása a legfontosabb társadalmi és gazdasági kihívás, mellyel szembenézünk”. Ha nincs munkád, vagy a munkahelyed elvesztése fenyeget, ismered a félelmet, melyet ez okoz.

A munkanélküliség azonban nem csupán Európában jelent nehézséget. Minden amerikai országot sújt. Afrikát, Ázsiát, sőt még Óceániát sem kíméli. Kelet-Európa nemzetei az elmúlt években kaptak belőle ízelítőt. Igaz, nem mindenhol sújt ugyanúgy. Ám néhány közgazdász szerint Európában és Észak-Amerikában a munkanélküliségi rátaa még hosszú ideig sokkal magasabb marad, mint az előző évtizedekben. „Az alulfoglalkoztatottság növekedése, és az elérhető munka minőségének általánosan tapasztalt romlása még rosszabbá teszi” a helyzetet — mutat rá Renato Brunetta közgazdász.

Feltartóztathatatlan menet

A munkanélküliség a gazdaság minden szektorában egymás után megjelenik: először a fokozott mértékben gépesített mezőgazdaságban, mely megfosztotta munkájuktól az embereket; majd az iparban, melyre az 1970-es évektől meglévő energiaválság van hatással; most pedig a szolgáltatások szektorában — kereskedelem, oktatás —, melyet korábban megtámadhatatlannak tekintettek. Húsz évvel ezelőtt a 2 vagy 3 százalékot meghaladó munkanélküliségi ráta nagy port kavart volna fel. Manapság egy iparilag fejlett ország sikeresnek mondhatja magát, ha 5 vagy 6 százalék alatt tartja a munkanélküliség mértékét, sok fejlett országban pedig ennél sokkal nagyobb az arány.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint az számít munkanélkülinek, akinek nincs munkája, kész dolgozni, és tevékenyen keres munkát. De mi a helyzet azzal a személlyel, akinek nincs állandó teljes idejű munkája, vagy aki csupán pár órát tud dolgozni egy héten? A részidejű munkát az egyes országokban különbözőképpen tekintik. Bizonyos országokban néhány embert, aki valójában munkanélküli, hivatalosan alkalmazottként tartanak számon. A foglalkoztatottság és a munkanélküliség közötti különbség hibás meghatározása megnehezíti annak eldöntését, hogy ki a valóban munkanélküli, és emiatt a statisztikák a valóságnak csupán egy részét mutatják. „Még a hivatalos számadatok szerinti 35 millió munkanélküli [az OECD országokban] sem tükrözi a munkanélküliség teljes mértékét” — állítja egy európai tanulmány.

A munkanélküliség magas ára

A számok azonban korántsem mondanak el mindent erről a témáról. „A munkanélküliség gazdasági és társadalmi költségei roppant nagyok” — mondja az Európai Közösségek Bizottsága —, és ez „nem csupán a munkanélkülisegélyre fordított közvetlen költségből fakad, hanem abból a veszteségből is, mely az állami költségvetés bevételében mutatkozik — amihez a munkanélküli egyébként hozzájárulna, ha alkalmazott volna”. A munkanélküli-segélyek nem csupán a kormányzatok számára válnak egyre inkább terhessé, hanem az alkalmazottaknak is, akiket megnövekedett adófizetésnek vetnek alá.

A munkanélküliség nem csak tények és számadatok sorából áll. Egyéni válságokat okoz, mivel e csapás embereket sújt — mindenféle társadalmi osztályból való férfiakat, nőket és fiatalokat. Ezen „utolsó napok” minden más nehézségével együtt a munkanélküliség iszonyúan nagy tehernek bizonyulhat (2Timótheus 3:1–5; Jelenések 6:5, 6). Még ha más tényezők nem is fejtik ki hatásukat, csak a „hosszú ideje tartó munkanélküliség”b, egy személy úgy fogja érezni, hogy még nehezebb munkát találnia, mint annak, aki még csak rövid ideje munkanélküli. Szomorú, hogy néhányan talán soha többé nem kapnak munkát.

A pszichológusok úgy találják, hogy a munka nélküli emberek között napjainkban növekszenek a pszichiátriai és pszichikai problémák, valamint az érzelmi instabilitás, csalódottság, fokozódó érdektelenség és az önbecsülés hiánya. Amikor olyan személy veszti el állását, akinek gyermekeket kell eltartania, ez szörnyű, személyes tragédia. Összedől körülötte a világ. A biztonság eltűnik. Manapság néhány szakértő azt figyeli meg, hogy felmerül egy bizonyos „előzetes aggodalom” azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy egy személy elveszti az állását. Ez az aggodalom komoly hatással lehet a családi kapcsolatokra, sőt még tragikusabb következményei is lehetnek, amint arra talán a munka nélküli személyek által a közelmúltban elkövetett öngyilkosságok is következtetni engednek. Továbbá a fiatalok erőszakos tetteinek, társadalmi elidegenedésének talán az egyik oka a munkaerőpiacra való bejutás nehézsége.

Egy romlott rendszer foglyai

Az Ébredjetek! számos embert kérdezett meg, akik elvesztették állásukat. Az ötvenéves Armando elmondta, hogy ez számára „a 30 évig tartó munkába fektetett erőfeszítései meghiúsulását” jelentette, „mindent újra kell kezdeni”, és úgy érzi, mintha „egy romlott rendszer foglya” volna. Francesco „látta, amint a világ összeomlik a feje felett”. Stefano „mélységes csalódottságot érzett a jelenlegi rendszerben való élet miatt”.

Másrészről azonban Luciano, akit elbocsátottak, miután majdnem 30 évet dolgozott egy jelentős olasz autógyár műszaki igazgatóságán, „haragot érzett és csalódott volt, amint látta, hogy az oly sok évig tartó munkájába fektetett erőfeszítéseit, lelkiismeretességét és megbízhatóságát jelentéktelennek tekintik”.

Jóslatok és csalódások

Néhány közgazdász egészen különböző eseménysorozatot jelzett előre. 1930-ban John Maynard Keynes közgazdász optimista módon megjósolta, hogy a következő 50 évben „mindenkinek lesz munkája”, és évtizedeken keresztül elérhető célnak tekintették a teljes foglalkoztatottságot. 1945-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya célul tűzte ki a teljes foglalkoztatottság gyors megvalósítását. Egészen a közelmúltig azt hitték, hogy a fejlődés munkát és kevesebb munkaórát jelent mindenki számára. A dolgok azonban nem így alakultak. Az elmúlt évtized komoly gazdasági pangása „a 30-as évek gazdasági világválsága óta még rosszabb, világméretű foglalkoztatási válságot” okozott — mondja az ILO. Dél-Afrikában legalább 3,6 millió ember van munka nélkül, beleértve ebbe a mintegy 3 millió fekete-afrikait is. Még Japán is — ahol több mint kétmillió ember volt munka nélkül az elmúlt évben — válságon megy keresztül.

Miért annyira széles körű csapás a munkanélküliség? Milyen megoldásokat ajánlanak a leküzdésére?

[Lábjegyzetek]

[Térkép a 2., 3. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Kanada — 9,6 százalék

USA — 5,7 százalék

Kolumbia — 9 százalék

Írország — 15,9 százalék

Spanyolország — 23,9 százalék

Finnország — 18,9 százalék

Albánia — 32,5 százalék

Dél-Afrika — 43 százalék

Japán — 3,2 százalék

Fülöp-szigetek — 9,8 százalék

Ausztrália — 8,9 százalék

[Forrásjelzés]

Mountain High Maps™ copyright © 1993 Digital Wisdom, Inc.