Egy jobb világ után kutattam

Egy volt katolikus apáca elbeszélése alapján

JOBB világ — lehetséges volna? A gyűlölettel, erőszakkal önzéssel, romlottsággal, igazságtalansággal és szenvedésekkel teli világ egészen biztosan nem olyan, amilyet Isten teremteni szándékozott. Kell lenni egy jobb világnak. Amennyiben ez lehetséges lenne, nos, arra az elhatározásra jutottam, hogy közreműködöm a megvalósításában.

Argentínában, Corrientes tartományban születtem és nőttem fel; ez a vidék Itatí Szűz imádatáról híres. Mélyen vallásos, katolikus emberek laknak itt; minden évben zarándokutat tesznek, hogy imádatot mutassanak be ennek a szűznek. Én is közéjük tartoztam. Gyerekkorom óta az volt a vágyam, hogy megismerjem azt az Istent, akiről olyan sokat beszéltek, de az édesapám megtiltotta, hogy katekizmus órára járjak. Később, serdülőkorom idején édesapám rossz társaságba keveredett és alkoholista lett. Mindannyian szenvedtünk, de szóbeli és testi bántalmazásait legfőképp édesanyámnak kellett elviselnie. Mindennek az lett az eredménye, hogy meggyűlöltem a másik nemet, minden férfit gonosznak és megátalkodottnak tekintettem.

Célom — egy fegyver, hogy öljek

Az iskola segített kifejleszteni a képességeimet. Nagy lelkesedéssel és állhatatossággal tanultam, a varrónői képesítés mellett több kereskedelmi tárgyból is oklevelet szereztem, később pedig kitűnő osztályzattal tanári diplomát szereztem. Leghőbb vágyam kezdett valóra válni: rangfokozatok és diplomák megszerzése, amelyek megszabadítanak majd az apai igától. Ugyanakkor elterveztem: keményen fogok dolgozni, hogy megkönnyíthessem édesanyám helyzetét, azután pedig veszek egy pisztolyt — és lelövöm az apámat!

Ez utóbbi tervem természetesen nem jelentett örömet nekem, még kevésbé hozott békét és boldogságot számomra. Ellenkezőleg, úgy éreztem magam, mint egy ketrecbe zárt állat. 20 éves voltam, és útvesztőben találtam magam, ahonnan nincs kiút.

Vallásos életforma — elvárásaim szemben a valósággal

Ez idő tájt kezdtem apácákkal is, és kommunistákkal is összejárni. Mindkét oldal igyekezett a nézeteivel nyomást gyakorolni rám. A távoli országokban — mint például Afrikában és Ázsiában — élő szegények megsegítésének a gondolata azonban a kolostor melletti döntésre késztetett.

14 évig éltem kolostorban. Kényelmes, csendes, békés életem volt a zárdában. De ez az állapot csak addig tartott, amíg azokkal a papokkal nem kezdtem el dolgozni, akiknek a gondolatköre a fejlődő országokra összpontosult, és tudatára nem ébredtem, hogy mekkora különbség van az apácák élete és az emberiség többi részének az élete között — mely a fájdalom és igazságtalanság világa, ahol az emberek a zsarnoki módon uralkodók elnyomó igája alatt nyögnek.

Egyházi rendemben, a Teréz-rendi Karmelita Misszionáriusok Rendjében sokat beszéltek az igazságosságról, de abból, ahogyan a feletteseim másokkal bántak, úgy tűnt, teljesen elfelejtkeztek arról. A tanári kar jóval alacsonyabb fizetést kapott az állam által megszabott fizetési skálánál; továbbá a tanárok sem a maguk számára, sem a családjuk számára nem kaptak járulékos szolgáltatásokat, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül és kárpótlási összeg fizetése nélkül felmondhattak nekik. A háztartási munkát végzők helyzete még ennél is rosszabb volt; miután 10—12 órát dolgoztak az iskolában, még különmunkát is kellett vállalniuk, hogy eltartsák a családjukat. Változtatni akartam ezen a méltánytalan állapoton.

Amikor említést tettem erről az egyházrend főnökasszonyának, azt mondta nekem, hogy már csak egy fegyver hiányzik a vállamról ahhoz, hogy valamelyik szélsőséges irányzat képviselője legyek. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy inkább lennék valamely szélsőséges irányzat képviselője, mintsem olyan embertelen, mint ők. Így hát elhatároztam, hogy felmentést kérek az egész életre szóló szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalmam alól. Nagyobb területen akartam segíteni az egyházon. Készségesen beleegyeztek a felmentésembe.

Politikai tevékenységem

Ekkor kezdtem csak igazán teljesíteni a szegénységi fogadalmamat. Sokszor egy falat kenyerem sem lett volna, ha a környezetemben levő jószívű emberek nem szántak volna meg. Életemben most először tapasztaltam, hogyan is élnek valójában az átlagemberek. Minden területen — vallási, társadalmi és politikai téren is — sokat dolgoztam együtt a helyi egyházzal. Mivel a felnőttek tanára voltam, számos lehetőségem adódott, hogy elbeszélgessek velük a kezdetleges körülményekről, melyeket a társadalom kényszerít rájuk, ezek okairól és a lehetséges megoldásokról. Melyek voltak ezek a megoldások? Először békés eszközök és tiltakozások; később pedig a kívánt cél — az igazságosság — elérése érdekében az erőszak alkalmazása.

A valláspolitikai mozgalom, amelyhez csatlakoztam, és amelyet katolikus papok szerveztek és részt is vettek abban, és amelyet az egyház világi tagjai támogattak — Afrika, Ázsia és Latin-Amerika fejlődő országaira irányítja a tevékenységét. A társadalmi-gazdasági szerkezet azonnali, gyökeres megváltoztatását sürgeti forradalom útján, a gazdasági, politikai és kulturális imperializmus minden fajtájának határozott visszautasításával. Célja, hogy létrehozza a latin-amerikai szocializmust, amely támogatja a külföldi politikai rendszerek béklyóitól mentes hombre nuevo (új ember) megteremtését.

Elköteleztük magunkat, hogy egyre inkább a szegények soraiba álljunk és azonosuljunk az ő életformájukkal. Ilyen eszmékkel az elmémben azért küzdöttem, hogy mindenkin segítsek — fiatalon és öregen, serdülőkorún és felnőtten egyaránt.

Magánéletem — a legnagyobb csalódás

A szegények helyzetének megjobbításáért folytatott küzdelmemben megfeledkeztem arról, hogy a szív csalárd lehet. Beleszerettem a főnökömbe, egy papba, akivel két évig együtt éltem. Idővel terhes lettem. Amikor a pap megtudta, azt akarta, hogy végeztessek terhességmegszakítást, amit én visszautasítottam, mivel az gyilkosság lett volna. A gyermekem megtartása érdekében fel kellett mondanom az állásomat a papnál és el kellett hagynom a várost, nehogy kiderüljön, hogy a szeretője voltam.

Mélységesen megbántva hagytam el a várost, és azon gondolkoztam, hogy öngyilkosságot követek el: vonat alá vetem magam, de valami mégis visszatartott. Kitartottam. Szülővárosomban barátok, családtagok és jóindulatú emberek szeretettel, könyörülettel és megértéssel bántak velem — ahogyan az egyetlen férfi, akit valaha is szerettem, soha nem tette. Amikor megszületett a fiam, egyedül ők törődtek velünk. Azt akartam, hogy a fiam erős, dinamikus férfivá nőjön, aki hű a meggyőződéséhez és kész meghalni az eszméiért. E kívánságom jeléül második keresztnévként az Ernesto nevet adtam neki, Ernesto Che Guevara (a közismert argentin gerillaharcos) emlékére, akit mélységesen csodáltam.

Amikor az argentin kormányt katonai erők megbuktatták, a baloldali csoportokat üldözni kezdték. Sok társamat letartóztatták. Otthonomat számtalan esetben felforgatták az encapuchados-ok (csuklyások), akik mindent átkutattak, és majdnem mindenemet ellopták. Sokszor kaptam idézést, hogy jelenjek meg a hatóság előtt és tárjam fel társaim hollétét, de lojális maradtam a barátaimhoz; inkább a halált választottam volna, mintsem hogy áruló legyek.

Fordulópont

Mivel ilyen nyomás közepette éltem, szükségem volt valakire, akivel beszélgethetek, akiben megbízhatok és akire igaz barátként számíthatok. Ekkor történt, hogy Jehova két Tanúja felkeresett az otthonomban. Szívesen fogadtam őket, bizonyos mértékű nyugalmat és barátságosságot fedeztem fel bennük, ami vonzott engem. Szerettem volna, ha újra felkeresnek és bibliatanulmányozást folytatnak velem. Amikor eljöttek, elmagyaráztam nekik, milyen nehéz helyzetbe kerültem, és őszintén elmondtam nekik, hogy nem akarom őket bűnrészesekké tenni. Biztosítottak afelől, hogy nem félnek, mivel a hatóság tudja jól, hogy kik is ők.

Bibliatanulmányozásunk kezdettől fogva olyan volt, mint egy akadályverseny. Mivel az Istenbe vetett hitem és bizalmam elveszett, nagyon nehéz volt elfogadnom a bibliatanulmányozási segédeszközben, Az igazság, mely örök élethez vezet című könyvben található tantételeket. Már ott tartottam, hogy abbahagyom a tanulmányozást, mivel a Bibliát mítosznak tekintettem, és az volt a véleményem, hogy Marxnak igaza volt, amikor azt mondta: a vallás „a népek ópiuma”. Amikor kifejezésre juttattam az érzéseimet, és azt mondtam a Tanúknak, hogy ne pazarolják többé rám az idejüket, azt válaszolták, hogy nem tekintik időpazarlásnak, amikor olyan embereknek segítenek, akiknek szükségük van rá.

Másfajta benyomást tett rám az, amikor meghívtak, hogy menjek el a Királyság-terembe. Torkig voltam az olyan összejövetelekkel, ahol oly észrevehetően hiányzott a párbeszéd, a kölcsönös tisztelet és a barátságosság. Jehova Tanúi összejövetelei viszont mások voltak. Ezek Biblián alapuló és hiterősítő összejövetelek, amelyek arra indítanak minket, hogy szeressük egymást, sőt szeressük még az ellenségeinket is.

Az új keresztényi személyiség kiszorítja az erőszakot

Végül megtaláltam a jobb világhoz vezető utat. 1982. június 8-án vízalámerítéssel szemléltettem Jehova Isten iránti önátadásomat, és ezután mint még soha ezelőtt, minden vágyam az lett, hogy levetkőzzem a régi egyéniséget, az erőszak politikai hombre nuevo-ját, és felöltsem az új egyéniséget, kiváló gyümölcseivel, amelyeket a Galátzia 5:22, 23-ban találunk feljegyezve. Most egy másfajta hadviselésben, a keresztény hadviselésben veszek részt, prédikálva a Királyság jó hírét, és időmet, erőmet adom ahhoz, hogy másoknak megtanítsam egy jövendő jobb világ Királyság-igazságát.

Micsoda áldás, hogy arra taníthatom a kisfiamat, hogy Ernesto Che Guevara utánzása helyett Krisztus Jézus, a Vezetőnk és a Példaképünk lábnyomait követheti! Azért imádkozom, hogy a fiam és én, az igazságosság minden szeretőjével együtt, beleértve volt társaimat és rokonaimat is, belépést nyerhessünk az örökké tartó jobb világba, egy örömmel, békével, boldogsággal és igazságossággal teli paradicsomi földre. Az erőszak nem válik senkinek a javára; csak a gyűlöletet, a megosztottságot, a csalódottságot és a bajokat táplálja, amelyeknek soha nincs vége. Én tapasztalatból beszélek, hiszen benne éltem. (Eugenia María Monzón elmondása alapján.)

[Kép a 22. oldalon]

Prédikálás házról házra Argentínában