Pogány alapokra építve

A TURISTÁK sok lenyűgöző műemléket látogatnak az olaszországi Rómában — ezek közül egyik a Pantheon. A római építészet e remekműve azon néhány épület közé tartozik, amely csaknem teljes egészében úgy maradt ránk, ahogyan az ókorban létezett. Építését Agrippa kezdte el i. e. 27 körül, és Hadrianus építtette újjá i. sz. 120 táján. Az épület egyik kiemelkedő sajátossága a 43 méter átmérőjű hatalmas kupola, melynél nagyobbat csak napjainkban építettek. A Pantheon eredetileg pogány templom volt, ’valamennyi istennek szentelt hely’ — ez az eredeti görög szó jelentése. Ma viszont római katolikus templomként ismerik. Hogyan ment végbe ilyen meglepő változás az épület használatában?

I. sz. 609-ben IV. Bonifác pápa szentelte fel újra ezt a sokáig használaton kívül helyezett épületet „keresztény” templommá. Akkor a Santa Maria Rotunda Temploma nevet kapta. Az olasz La Civiltà Cattolica című jezsuita lapban 1900-ban megjelent egyik cikk szerint Bonifác terve alapján az épületet elsősorban arra akarták felhasználni, hogy ott „dicsőítsék a kereszténység minden vértanúját vagy minden szentjét, de elsőként és legfőképpen Istennek Szűz Anyját”. Azok a nevek, melyeket a római katolikus egyház adott ma a Pantheonnak — Santa Maria ad Martyres vagy másik nevén Santa Maria Rotunda — jól visszatükrözik, hogy az épületet valójában Írás-ellenes célra szánták. (Vesd össze: Cselekedetek 14:8–15.)

Ugyanez a cikk azzal folytatja, hogy „nem sokat kellett tenni” azért, hogy elfogadják a Pantheont új rendeltetésében. „Bonifác azokat az egyszerű és nemes szabályokat követte, melyeket elődje, Nagy Szt. Gergely [I. Gergely pápa] már létrehozott, aki maestro és példaadó volt abban, hogyan lehet a pogány templomokat keresztény imádatra átalakítani.” Milyen szabályok voltak ezek?

Gergely az egyik levelében, melyet a pogány Britanniába készülő egyik misszionáriusnak írt i. sz. 601-ben, a következő utasítást adta: „A szóban forgó országban a bálványok templomait nem szükséges lerombolni, hanem csupán a bennük lévő bálványokat . . . Ha a szóban forgó templomok jó állapotban vannak, arra van inkább szükség, hogy átalakítsuk, és az ördögök imádata helyett az igaz Isten szolgálatába állítsuk azokat.” Gergely gondolata az volt, hogy ha a pogányok azt látják, hogy nem tették tönkre korábbi templomaikat, akkor talán jobban hajlanak majd arra, hogy továbbra is látogassák azokat. A pápa azt írta, hogy mivel a pogányok korábban „sok ökröt öltek le az ördögöknek bemutatott áldozatként”, most remélni lehetett, hogy „ezentúl nem az ördögnek fognak állatokat áldozni, hanem inkább a maguk kedvéért és egyben Isten dicséretére fogják leölni azokat”.

A római katolikus egyház „szembeszállt” a pogány imádattal, azáltal hogy — a korábbi templomok mintájára — olyan templomokat létesített, melyeket odaszentelt a „keresztény” szenteknek. Meghonosította az ókori ünnepeket, és „keresztény” jelentőséggel ruházta fel azokat. A La Civiltà Cattolica szavai szerint: „Minden tudós előtt jól ismert tény napjainkban, hogy a korai keresztények néhány szokása és vallásos ünnepe szorosan kapcsolódott bizonyos pogány gyakorlatokhoz és eljárásokhoz. Ezek olyan gyakorlatok voltak, melyek nagyon is fontosak voltak az embereknek, olyan szokások, melyek nagyon is mélyen meggyökeresedtek és beleivódtak a közösségi- és magánéletbe az ókori világban. Az anyaszentegyház jóindulatúan és bölcsen úgy vélte, hogy nem szükséges azokat kiirtania, hanem keresztény szellemben új magasztosságra és új életre kell keltenie azokat, így diadalmaskodva felettük hatalommal és jóindulattal egyben, hogy megnyerje mind a tömegek, mind a műveltebbek lelkét, anélkül hogy zavart okozna ezzel.”

A pogány ünnepek elfogadásának egyik jól ismert példája természetesen a karácsony. December 25-én eredetileg az ókori rómaiak a dies natalis Solis Invicti ünnepet tartották, vagyis „a legyőzhetetlen nap születését”.

Mivel az egyház szerette volna megnyerni magának a pogány szíveket, így nem ragaszkodott az igazsághoz. Szentesítette a szinkretizmus gyakorlatát, vagyis azoknak a pogány meggyőződéseknek és szokásoknak az elfogadását, amelyek „fontosak az embereknek”. Ennek eredménye egy elkorcsosult, hitehagyott egyház, amely messze eltávolodott az igaz keresztényiség tanításaitól. Ebben a megvilágításban már talán nem is annyira meglepő, hogy a korábban római templom, melyet „valamennyi istennek” szenteltek — vagyis a Pantheon —, római katolikus templommá vált, melyet odaszenteltek Máriának és minden „szenteknek”.

Nyilvánvaló azonban, hogy egy templom odaszenteltségének vagy egy ünnep nevének megváltoztatása még nem elég ahhoz, hogy felváltsák az „ördögök imádatát” az „igaz Isten szolgálatával”. „Mi egyezése Isten templomának bálványokkal? — kérdezte Pál apostol. — Menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr” (2Korinthus 6:16–18).