Olvasók kérdései

Hogyan tekintik Jehova Tanúi a lopott áruk megvásárlását?

A keresztények kerülik azt, hogy tudatosan bármilyen részük is legyen lopott áruk, vagy tárgyak vásárlásában.

A lopás természetesen helytelen dolog. Isten Törvénye egyértelműen kijelentette Izrael számára: „Ne lopj!” (2Mózes 20:15; 3Mózes 19:11). Ha a tolvajt elfogták, a körülményektől függően kétszeres, négyszeres, vagy ötszörös kártérítést kellett adnia.

A tolvajok már a régi időktől fogva megpróbáltak túladni a lopott árukon, egyrészt azért, hogy gyors hasznot húzzanak belőlük, másrészt azért, hogy ne tudják elfogni őket, és ne tudják rájuk bizonyítani a bűnösségüket. Éppen emiatt, gyakran olyan alacsony áron árulják a lopott cikkeket, hogy sok vásárló képtelen ellenállni a vásárlásnak. Valószínűleg ilyen gyakorlatról van szó abban az esetben is, amelyről a 2Mózes 22:1-ben olvasunk: „Ha egy ember egy bikát vagy egy juhot lop el, és azt levágja vagy eladja, kárpótlásul ötöt kell adni a csordából a bikáért és négyet a nyájból a juhért.”

Jelentőséget érezve ki ezekből a törvényekből, Abraham Chill rabbi ezt írja: „Lopott tulajdont tilos vásárolni, vagy elfogadni még akkor is, ha a tulajdonról nem ismerik fel, hogy az lopott tulajdon. Az egyén tehát nem vásárolhat kecskét juhásztól, mert a juhász valószínűleg a munkaadója tudta nélkül végzi el az árúsítást, és saját magának szándékozik megtartani a pénzt” (The Mitzvot​—The Commandments and Their Rationale).

Isten törvénye azonban — csupán azon gyanú alapján, hogy a juhász esetleg megtartja magának a munkaadója pénzét, és valójában lopott kecskét árul — ténylegesen nem tiltja azt, hogy valaki ’kecskét vásároljon egy juhásztól’. Másrészt viszont Jehova szolgáinak nem szabad olyan vásárlásban tudatosan részt venniük (legyen az kecske, vagy bármilyen más tulajdon), amelyről világosan kitűnik, hogy az áru nem annak a tulajdona, aki árulja azt, vagy világosan kitűnik, hogy lopott áruról van szó. Isten törvénye rámutat, hogy Isten elismeri a magántulajdon fogalmát, a tolvaj viszont megfosztja a tulajdonost a vagyonától. Az a személy, aki olyasmit vásárol, ami köztudottan lopott áru, ettől még nem lesz tolvaj, de a vásárlása csökkenti annak valószínűségét, hogy a tulajdonos valaha is visszakapja a tulajdonát (Példabeszédek 16:19; vö. 1Thessalonika 4:6).

Mindannyian megértjük, hogy a vásárlók — legyenek azok háziasszonyok vagy vállalati bevásárló ügynökök — a legkedvezőbb áron próbálják megvenni az árucikkeket. A nők az egész világon engedményes árusítások után kutatnak, igyekszenek addig várni a vásárlással, amíg eljön az árleszállítási idény, vagy olyan nagy forgalmú vásárcsarnokokban vagy üzletekben vásárolnak, ahol a csekély rezsiköltségek miatt az üzletek kedvező áron kínálják az áruikat (Példabeszédek 31:14). Az olyan kívánságnak azonban, hogy alkudozást folytassunk, erkölcsi határokat kell szabni. Nehémiás napjaiban a lojális egyének visszautasították, hogy Sabbath idején vásároljanak, még akkor is, ha azokon a napokon kedvező alkudozásra nyílt volna lehetőségük (Nehémiás 10:31; vö. Ámos 8:4–6). Hasonló a helyzet a keresztények esetében is. Az a tény, hogy elutasítják a lopást, segít nekik ellenőrzésük alatt tartani bármely arra irányuló kísértést, hogy olcsón megvásároljanak olyan dolgokat, melyek kétségkívül lopott áruk.

Bizonyos árusokról köztudottá válhat, hogy lopott árukkal kereskednek. Vagy, a titokzatosan említett árak esetleg olyan szokatlanul alacsonyak, hogy minden normális ember úgy következtetne: az árus valószínűleg törvénytelen úton jutott az áruhoz. Előfordulhat, hogy az illető ország törvénye is elismeri, miszerint szükség van ilyen mértékű ésszerűségre. Az egyik jogtudományról szóló könyv ezt a megjegyzést teszi:

„Nem feltétlenül szükséges a bűntett körülményeinek az ismerete, mely szerint a vádlott tudja, hogy kitől, vagy kinek a segítségével lopták el a szóban forgó tulajdont, hasonlóképpen azt sem szükséges tudnia, hogy mikor és hol lopták azt el, vagy milyen körülmények között történt a lopás, elegendő az, ha tudja, hogy lopott áruról van szó . . . Némely bíróság nézőpontja szerint azt, hogy fennáll-e a bűntett körülményeinek az ismerete vagy sem, arra a tényre alapozva lehet kijelenteni, mely szerint a vádlott olyan körülmények között jutott a tulajdonhoz, mely körülmények egy átlagos értelmi képességgel és megfontoltsággal rendelkező embert meggyőznek arról, hogy lopott tulajdonról van szó.”

Ez további alapos ok arra, hogy a keresztény kerülje a lopott áruk megvásárlását. Ha a keresztény ilyen árut vásárolna, az könnyen törvényszegővé tehetné őt. Sok ember nem csinál lelkiismereti kérdést a törvény megszegéséből, ha úgy látja, hogy büntetlenül megteheti azt. Ez nem érvényes a keresztényekre, akik ’engedelmeskedni — kívánnak — a felsőbb hatalmaknak’. Törvénytisztelő magatartásuk megvédi őket attól, hogy bűnözőkként perbefogják őket, valamint hozzájárul ahhoz, hogy jó lelkiismerettel álljanak Jehova előtt (Róma 13:1, 4, 5).

Isten barátja, Ábrahám nagyszerű példát állított fel a lelkiismeret kérdésében. Abban az időben négy keleti uralkodó legyőzte azon a területen uralkodó királyokat ahol Lót élt, és hadizsákmány formájában számos értéktárgyat magukkal vittek. Ábrahám üldözőbe vette, legyőzte az ellenséget, és visszavitte az ellopott dolgokat. Szodoma királya ezt mondta Ábrahámnak: „a javakat azonban vedd el magadnak” jutalomképpen. Ábrahám ehelyett átadta azokat a jogos tulajdonosuknak, és ezt mondta: „Egyáltalán semmit sem veszek el abból, ami a tied, hogy ne mondhasd: ’Én tettem Ábrámot gazdaggá!’ ” (1Mózes 14:1–24).

A keresztények nem érdekeltek olyan anyagi haszonszerzésben, mely feltételezhetően lopott áru útján érhető el. Jeremiás ezt írta: „Miként a fogolymadár, amely egybegyűjti, amit nem rakott le, olyan az, aki gazdagságot szerez, de nem igazságos úton” (Jeremiás 17:11). Ezért hát mindamellett, hogy bölcsen járnak el, amikor nem szegik meg a császár lopott tulajdonra vonatkozó törvényét, a keresztények Isten igazságosságát kívánják támogatni annak visszautasításával, hogy bárminemű kapcsolatba kerüljenek a lopásból eredő jogtalansággal. Dávid találóan írta: „Jobb a kevés, ami az igazságosé, mint sok gonosznak bősége” (Zsoltárok 37:16).