Van kiút az ember bűnös állapotából?

CHISAKO négy tizenéves gyermekével valamikor nyilvános WC-ket takarított az otthonától 600 kilométerre levő egyik városban. Mialatt ezt tette, egy buddhista vallásos éneket énekelt, aminek a jelentését nem értette. Ez egy olyan vallásos csoport szokása volt, amelynek tagjai minden vallás lényegének a feltárására törekedtek.

„Annak ellenére, hogy szigorú gyakorlatokat folytattam — emlékszik vissza Chisako —, nem tudtam megváltoztatni egyéniségemet. Mélyen lehangolva szívemben, nem tudtam másoknak megbocsátani, és nem tudtam őszinte indítékból fakadó szeretetet mutatni.”

Még a keleti országokban is, ahol a legtöbb embernek fogalma sincs a bűnről, ahogyan azt a Biblia tanítja, mégis sokan őszinte lelkiismeret-furdalást éreznek bűnös hajlamaik miatt, ahogyan Chisako is (Róma 2:14, 15). Ki ne szenvedett volna már attól a kellemetlen érzéstől, hogy nem tanúsított kedvességet olyan valaki iránt, aki szánalomra méltó helyzetben volt, vagy ne érzett volna lehangoló bűntudatot olyan szavak miatt, amiket sohasem lett volna szabad kiejtenie? (Jakab 4:17). És nem bujkál-e a féltékenység csúf szörnyetege fiatalban és idősben egyaránt?

Miért vannak az embereknek ilyen zavaró érzéseik? Azért, mert akár tudatában vannak, akár nem, megvan bennük a helytelennek, a bűnnek valamilyen belső érzése. Valójában az emberek, akár tisztában vannak a Biblia bűnnel kapcsolatos tanításával, akár nincsenek, mindannyian a bűnös hajlamok hatása alatt vannak. E tárgykörnek egyik szakértője egyszer így következtetett: „Mindannyian vétkeztek és nem érik el Isten dicsőségének mértékét” (Róma 3:23).

A bűn vajon eltörölhető?

Napjainkban sokan, különösen a kereszténységben, buzgón igyekeznek kitörölni a bűn és vétkesség érzéseit lelkiismeretükből. „Maga a ’bűn’ szó . . . majdnem eltűnt” — mondta Dr. Karl Menninger, a Whatever Became of Sin? című könyvében. A „bűn” szó kerülése azonban éppoly kevéssé segít, mint ahogy egy öregedő embernek sem segít, ha el akarja kerülni az „öreg” szót. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy bűnös hajlamaink vannak, és szükségünk van arra, hogy valaki megszabadítson minket ettől a szánalmas állapottól. De ki legyen az?

A keresztény Pál apostol, miután elismerte a bűnre való saját hajlamait, annak ellenére, hogy másképp akart tenni, ezt a kérdést tette fel: „Én nyomorúságos ember! Ki szabadít meg engem ettől a halálra szánt testtől?” Pál azután így válaszol: „Hála legyen Istennek Jézus Krisztus, a mi Urunk által!” Miért? Azért mert Isten intézkedett a bűn megbocsátásáról, Jézus váltságáldozata által (Róma 7:14–25).

A több mint 3 500 000 000 nem keresztény ember a világon (az úgynevezett keresztényeknek kétszerese) azonban nagyon nehezen tudja felfogni a váltságdíj gondolatát. Például, a váltságdíj tantétele a legnagyobb akadállyá vált egy Japánban élő muszlim számára, aki egy ideig tanulmányozta a Bibliát. Sok keleti ember számára szokatlan az a gondolat, hogy egy valaki mindenkiért meghalhatott.

Ez érthető, mivel még a kereszténységben is nehéznek találják némelyek ennek az alapvető tantételnek a megértését. „A megváltás teológiája — ismerte be a New Catholic Encyclopedia — részben még kidolgozatlan, és továbbra is gondot okoz a teológiában.”

Az e tantétel feletti zavar mértékét jól szemléltetik a vallásos író, N. H. Barbour szavai: „Krisztus halála nem volt több az ember bűneiért való büntetés kiegyenlítésében, mintha egy tűt szúrnánk át egy légy testén; és a szenvedést és halált, amit az okoz annak, úgy kellene, hogy tekintse egy földi szülő, mint gyermeke vétségéért való jogos elrendezést.” Majd a Barbourral kapcsolatban levő Charles T. Russell meglátta, hogy sürgősen szükség van a váltságdíj tanításának megvédésére. Elkülönült Barbour-tól, és 1879-ben kezdett kiadni egy új folyóiratot, ami később azzá a folyóirattá lett, amit most olvasol. Az Őrtorony már kezdettől fogva, Jézus Krisztus váltságáldozatának bajnoka lett.

De elfogadható-e valaha is ez a tantétel azok számára, akik „keresztényi” háttér nélkül vannak? Hogy választ kapjunk erre, nézzük meg közelebbről azt a tanítást, amely szerint ’egy ember meghal mindenkiért’.