Olvasók kérdései

◼ Lehet-e helyesen fogadalomnak mondani, ha valaki átadja életét Jehova Istennek?

Azoknak, akik megszeretik az igaz Istent és elhatározzák, hogy őt szolgálják teljesen, át kell adniuk életüket Jehovának és alá kell merítkezniük. Jóllehet, a Biblia nem használja a keresztény önátadásra a „fogadalom” szót, úgy tűnik, nem kifogásolhatjuk, ha valaki ezt a szót használja.

Az Aid to Bible Understanding [Segítség a Biblia megértéséhez] című angol nyelvű könyv kifejti, hogy a szentírási fogadalom „ünnepélyes ígéret valaminek a megtételére, vagy valamilyen áldozat vagy ajándék meghozatalára, vagy valamilyen szolgálat vagy feltétel vállalása; ez lehet jó vagy rossz értelemben vett elkötelezettség”. A bibliai feljegyzésekben egyes fogadalmak olyan ígéretet tartalmaztak, hogy az illető egy bizonyos utat követ majd, ha Isten is teljesít valamit előbb. Például, 4Mózes 21:2 elmondja: „lzrael tehát fogadalmat tett Jehovának és ezt mondta: ’Ha egyszer kezembe adod ezt a népet, mindenestül kiirtom városait.’” (1Mózes 28:20–22; Bírák 11:30–39). A keresztény életének Isten szolgálatára való átadása természetesen nem ilyen feltételhez kötött fogadalom. Nem mondhatja egy keresztény azt: ’Ha te, Jehova, boldoggá teszel, és minden jót megadsz, és biztosítod nekem a dolgok új rendszerében való örök életet, akkor megígérem, hogy egész életemben téged szolgállak.’

A Biblia említ olyan fogadalmakat, amelyek kérés nélküliek és önkéntesek. Wilson’s Old Testament Word Studies című mű erről a héber „[na·daŕ ] fogadni” szóról ezt mondja: „Jelentése: önként ígéretet tenni valaminek a megtevésére vagy odaajándékozására; a fő gondolat az; függetlenül a körülményektől.“ Egy személy tehet önként fogadalmat Istennek. Vajon ebből arra következtethetünk, hogy ha valaki Jézus önátadott, alámerített tanítványa lesz, ezzel nem meríti ki a fogadalom szó értelmét, mivel Isten most megköveteli mindazoknak az önátadását, akik az ő tetszésére törekednek?a

Az a tény azonban, hogy Jehovának vannak bizonyos követelményei azzal az egyénnel szemben, aki barátja akar lenni, nem jelenti azt, hogy a személyes szabad akarat működése ki van zárva. Mózes ezt mondta az izraelitáknak: „Eléd tártam az életet és a halált, az áldást és az átkot; válaszd az életet, hogy életben maradhass, te és a leszármazottad” (5Mózes 30:19, 20; Zsoltárok 15:1–5; Józsué 24:15; 1Királyok 18:21). Emlékezz Jézus szavaira: „Jöjjetek énhozzám, mindannyian, akik fáradoztok és terhet viseltek, és én felüdítelek titeket. Vegyétek fel az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd és alázatos szívű vagyok és felüdülést találtok lelketeknek!” (Máté 11:28, 29). Vajon ez kényszer vagy ellentmondást nem tűrő követelmény? Nemde inkább olyan felhívás, amire önként lehet így is, úgy is válaszolni?

Jézus egy olyan nemzetbe született, amely átadta magát Istennek; Jézus életének és halálának több körülményét a jövendölés előre meghatározta; és Isten Jézus testét áldozatra készítette elő. Mégis, Krisztusnak saját akaratából fakadt az a döntése, hogy vállalkozik erre a különleges szolgálatra. Ez kitűnik szavaiból: „Akkor ezt mondtam: ’Íme, jövök [a könyvtekercsben meg van írva rólam], hogy cselekedjem a te akaratodat, ó Isten!’” (Zsidók 10:5–10). Hasonló módon, minden egyénnek önként kell eldöntenie, hogy önátadott, alámerített keresztény akar-e lenni.

Ezen kívül, a mai keresztények azt is tudják, hogy a „fogadalom” szó puszta használata nem szűkül le csupán a Bibliában használt esetekre. Jehova Tanúi régóta tesznek „házassági fogadalmat” a Királyság-teremben megrendezett ünnepélyes menyegzőkön.b Ez összhangban van a „fogadalom” szó általános értelemben vett meghatározásával: Vagyis, a fogadalom „egy ünnepélyes ígéret vagy elkötelezettség, főleg egy Istennek tett eskü formájában”. (Oxford American Dictionary, 1980, 778. oldal)

Tehát nem látszik szükségszerűnek, hogy leszűkítsük a „fogadalom” szó használatát. Az, aki Isten szolgálata mellett dönt, lehet, hogy azt érzi, hogy számára ez a feltétel nélküli önátadás egyenértékű a személyes fogadalommal — önátadásának fogadalmával. Tulajdonképpen ez alkalommal ’ünnepélyes ígéretet tesz vagy elkötelezi magát valaminek a megtevésére’. És ez a fogadalom lényege. Ez esetben életét Jehova szolgálatában akarja felhasználni, hogy hűen cselekedje az ő akaratát. Aki ilyenre vállalkozik, annak komolyan kell vennie ígéretét. Úgy, ahogy a zsoltáros is tette, aki fogadalmára utalva, ezt mondta: „Mivel fizessek Jehovának az irántam tanúsított minden jótéteményéért? A nagyszerű megmentés poharát felemelem, és segítségül hívom Jehova nevét. Teljesítem Jehovának tett fogadalmamat” (Zsoltárok 116:12–14; lásd még Zsoltárok 50:14).

[Lábjegyzetek]