Fiatalok kérdezik:
Hogyan érhetek el szellemi előmenetelt?
„Amikor templomba jártam, teljesen összezavarodtam. Nem értettem jóformán semmit abból, amit hallottam, így abbahagytam a templomba járást. Véleményem szerint nem szükséges ahhoz valakinek bizonyos valláshoz tartoznia, hogy higgyen Istenben” (Carrie, 17 éves).
MIÉRT fordít hátat sok fiatal az egyháznak? George Gallup közvélemény-kutató körkérdést intézett fiatalokhoz, és ilyen válaszokat kapott kérdésére: ’A szentbeszédek unalmasak.’ ’Nem tanítanak Istenről vagy a Bibliáról.’ ’Mindig pénzt kéregetnek.’ ’Az egyházak és híveik nem élnek hitük szerint.’ Vagyis az egyházak nem építik a szellemiséget a fiatalokban.
De te szeretnéd-e „szilárdan megragadni az örök életet”? (1Timótheus 6:12). Szeretnéd-e, ha mint érett keresztényt olyan egyénként tisztelnének, akit meg lehet bízni felelős munkával? Szeretnéd-e, hogy kiváltságod legyen „Isten munkatársai” közé tartozni és másokat az örök élet útjára segíteni? (1Korinthus 3:9). Ha ezt szeretnéd, akkor szellemileg előre kell haladnod! Jehova Tanúi társaságában olyan előnyöknek örvendhetsz, amelyekben a névleges kereszténységhez tartozó fiataloknak nincs részük. Ellátogathatsz a Királyság-terembe, ahol komoly bibliai nevelés folyik. Családi bibliatanulmányozás révén szüleid személyesen is tudnak rád figyelni. Ezenkívül rendszeresen kapcsolatban vagy olyan emberekkel, akik megpróbálják lelkiismeretesen alkalmazni életükben a Bibliát. De ha szellemi előmenetelt szeretnél elérni, ennél többre van szükség. Péter apostol ezt így fogalmazta meg: „Igazi, komoly erőfeszítést” kell e célból tenned (2Péter 1:5). Lássuk, miben áll ez a komoly erőfeszítés.
A szellemi étvágy felkeltése
Jézus ezt mondta: „Boldogok azok, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek” (Máté 5:3). Az eredeti görögben ez a kifejezés szó szerint olyanokra vonatkozik, „akik a szellemért koldulnak”. A nincstelen koldushoz hasonlóan, aki fájdalmasan tudatában van a fizikai táplálék hiányának, neked is tudatában kell lenned annak, mennyire szükséges a szellemi táplálék. Jézus mondotta: „Az jelent örökké tartó életet, hogy megismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és . . . Jézus Krisztust” (János 17:3).
A legtöbb fiatal keveset tesz szellemi szükségletének a kielégítésére. A The Psychology of Adolescence című könyv ezt mondja az átlagfiatalról: „A vallásos hit terén valószínűleg elég sekélyes az ismerete, bár a vallás iránti érdeklődése elég nagy, és sokat foglalkozik a vallással.” Egy felmérés során a fiatalok egyik csoportjához száz kérdést intéztek a Bibliával kapcsolatban. A fiatalok átlagban csak 17 kérdésre tudtak válaszolni. Egy másik felmérés szerint tíz fiatal közül hét nem tudta megnevezni a négy evangéliumot.
De mi a helyzet veled? Milyen mértékben folytatsz komoly bibliatanulmányozást? Meg tudsz-e cáfolni olyan hamis tanításokat, mint például a háromságtant és a lélek halhatatlanságát? Alá tudod-e támasztani szentírásilag, hogy kétféle reménység van az örök életre: egy égi és egy földi? Be tudod-e bizonyítani, hogy 1914 óta „az utolsó napokban” élünk? (2Timótheus 3:1–5). Vagy „arra van szükséged, hogy valaki előlről tanítson téged az Isten szent kijelentéseinek elemi dolgaira”? (Zsidók 5:12).
Ha ez az eset állna fenn, akkor „mint újszülött kisgyermeknek vágyakoznod kell a szó hamisítatlan teje után, hogy ezáltal felnövekedhess a megmentésre” (1Péter 2:2). Kezdetben biztosan nagy erőfeszítést igényel ez. De minél jobban igyekszel majd Isten Szavát tanulmányozni, annál inkább növekszik majd étvágyad a szellemi dolgok iránt.
Gyötrő kétségek
A 19 éves Kevin ezt mondja: „Abszolút nem vagyok tisztában azzal, vallásilag hogyan is állok. Minden összezavarodott bennem.” Sok fiatal érez így a kereszténységben. Talán a te szellemi előrehaladásodat is valami hasonló gyötrő kétség akadályozza?
Például, meg vagy-e feltétlenül győződve arról, hogy a Biblia erkölcsi normái szerint élni a leghelyesebb? Vagy azon veszed magad észre, hogy ’irigykedsz a gonoszokra’? (Zsoltárok 73:3). Szilárd szívedben az a meggyőződés, hogy az utolsó napokban élünk? Vagy aggodalmaskodva valamilyen karrierre pályázol a dolgok eme rendszerében? Meggyőződtél arról, hogy a Biblia Isten ihletett Szava? Vagy néha azon tűnődsz, vajon a tudományos elméletek hamisnak bizonyítják a Bibliát? Ha kételyek gyötörnek, emlékezz arra, mit mond a Biblia a Jakab 1:6. versében: „De állandóan hittel kérje, egyáltalán nem kételkedve, mert aki kételkedik, olyan, mint a tenger hulláma, amit a szél sodor s ide-oda szór.” A hit terén való kételkedés olyan, mint a hajó fenekén lévő lyuk. Minél nagyobb a lyuk, annál biztosabban lehet számítani a hajó elsüllyedésére.
Ha időnként előfordul, hogy bizonyos kérdésekre nem találsz választ, azt jelenti ez, hogy hited „süllyedni” készül? Nem szükségszerűen. Gyötrő kétségek esetén azonban feltétlenül tisztáznod kell a dolgokat. Például, ha bizonytalan vagy, hogy megvegyél-e egy bizonyos új pantallót, nemde előbb gondosan megvizsgálod a ruhadarabot, megnézed, milyen a kidolgozása, miből, milyen anyagból készült, mennyibe kerül, és csak utána döntesz? Hasonlóképpen, a legtöbb jogos kétely tisztázható, ha gondosan megvizsgáljuk a Bibliát, vagy megbeszéljük ezt a vitás kérdést egy érett, alapos ismerettel rendelkező kereszténnyel.a A Példabeszédek 15:14. ezt mondja: „Az értelmes szív ismeret után kutat.”
Tűzz ki szellemi célokat
Pál apostol ezt mondta a fiatal Timótheusnak: „Elmélkedj ezekről; mélyedj el bennük, hogy előmeneteled nyilvánvaló legyen mindenki előtt.” Figyeld meg, Pál nem terhelte Timótheust olyan céllal, ami túlságosan elérhetetlen vagy megvalósíthatatlan lett volna számára. Inkább arra buzdította, hogy konkrét, megvalósítható célokat tűzzön ki maga elé: „Légy példa a hűségeseknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben és erkölcsi tisztaságban” (1Timótheus 4:12–15).
Neked is, Timótheushoz hasonlóan, elérhető, megvalósítható célokat kell kitűznöd. Képzeld el például, hogy elhatározod magadban, megtanulsz főzni. Mennyire ostoba kísérletezés lenne, ha máról holnapra mesterszakács akarnál lenni! De sikerülhet elsajátítanod a konyhaművészetet lépésről lépésre — talán először azt tanulod meg, hogyan kell elkészíteni a zöldségféléket, majd ezután rátérsz a húsételek készítésére, panírozásra, raguleves főzésére vagy finom sütemények sütésére. Ugyanígy könnyebben tudod elérni a hosszabb távú célodat a szellemi érettség terén, ha ehhez közbenső célok vagy lépések formájában közeledsz. Ezek jelezhetik szellemi fejlődésed egy-egy állomását. Valahányszor sikeresen megteszel egy lépést, önbizalmad fokozódik majd. Ez pedig arra serkent, hogy hozzáláss a következő lépés megtételéhez.
Érd el kitűzött céljaidat
Vessünk most egy pillantást arra, milyen célokat lehet kitűzni. Elolvastad már a Bibliát elejétől a végéig? A Biblia kétségtelenül nagy könyv, de miért ne próbálnád meg kisebb részletekben elolvasni? (Egy átlag amerikai évente jóval több mint 640 kg élelmet fogyaszt. De ki lenne képes mindezt egy ültő helyében megenni?) A „nemes lelkű” bereaiak ’naponta gondosan vizsgálták az Írásokat’ (Cselekedetek 17:11). Ha mindennap csak 15 percet szentelnél a Biblia olvasására — ez körülbelül annyi idő, mint amennyi ahhoz kell, hogy meghallgass öt népszerű éneket a rádióban —, nos ez esetben egy év alatt el tudnád olvasni az egész Bibliát.
Kitűzheted célul Az Őrtorony és az Ébredjetek! minden számának elolvasását. A bennük található nagyszerű információk biztosan felgyorsítanák szellemi előmeneteledet. Ha még nem lennél az, célul tűzhetnéd ki magadnak, hogy Jehova Tanúi gyülekezetét mint alámerítetlen hírnök képviseljed. Ez az ajtóról ajtóra végzett prédikáló munkában való rendszeres részvételt jelentené, és erről havonta munkajelentést adhatnál le. Szüleiddel vagy a helyi gyülekezeti vénekkel megbeszélheted, mit szükséges tenned ahhoz, hogy alkalmas légy erre a kiváltságra.
Vannak talán egyéb szellemi célok is? Igen, légy tapintatos és érett gondolkodású (Zsidók 5:14). Fáradozz a szellem valamennyi gyümölcsének a megtermésén (Galata 5:22, 23). Javíts az imáid minőségén (Filippi 4:6). Nyilváníts ki nagyobb tiszteletet szüleid fősége iránt (Efézus 6:1). Törekedj arra, hogy minél jobban meg tudd védelmezni hitedet (1Péter 3:15). Ezek gyakorlatias és elérhető célok!
Ne felejtsd el, önmagában a célok kitűzése nem elegendő. Törekedned kell azok megvalósítására is! Ahogyan a volt brit miniszterelnök, Benjamin Disraeli mondotta: „A siker kulcsa a következetes célratörés.” Igen, serkentsd magadban a szellemi étvágyat. Tűzz ki magad elé ésszerű szellemi célokat. Tanúsíts állhatatosságot a célok elérésében. Ez esetben biztos lehetsz a szellemi előmenetelben.b
[Lábjegyzetek]
a A Watchtower Bible and Tract Society of New York, Inc. kiadásában megjelent A Biblia — Isten Szava vagy emberé? és Az élet — hogyan jött létre? Evolúció vagy teremtés útján? című könyvek segítségével sikerül tisztáznod azokat a kérdéseket, amelyek a Biblia ihletettségével kapcsolatban merülnek fel benned.
b E témáról más megvilágításban újabb cikkek jelennek majd meg a jövőben.
[Kép a 18. oldalon]
Ha mindennap néhány percet fordítasz a Biblia olvasására, ezáltal biztosítva lesz szellemi fejlődésed