Kérdésdoboz

◼ Helyénvaló a hallgatóságnak tapsolnia minden egyes programrész után a teokratikus szolgálati iskolán és a szolgálati összejövetelen?

Amikor a Teremtő, Jehova megalkotta a földet, „együtt ujjongtak a hajnalcsillagok, és Isten minden fia lelkendezve kiáltott” (Jób 38:7). Istennek ezek az angyalfiai vágytak arra, hogy dicsérjék Jehovát csodálatos teremtésművéért, mely a bölcsességének, a jóságának és a hatalmának egy új megnyilvánulása volt.

Nagyszerű dolog részünkről, ha kifejezzük őszinte nagyraértékelésünket testvéreink erőfeszítéséért és a megtartott programért. Például a nagyobb összejöveteleinken, többek között a kongresszusainkon, természetes, hogy megtapsoljuk az előadásokat és a bemutatókat. A testvérektől pluszidőt és -erőfeszítést igényelt, hogy felkészüljenek az ott bemutatott programokra. A tapsunkkal nemcsak azt fejezzük ki, hogy nagyra értékeljük az előadó kemény munkáját, hanem azt is, hogy nagyra értékeljük az oktatást, melyről Jehova a Szaván és a szervezetén keresztül gondoskodik (Ézs 48:17; Máté 24:45–47).

Mit mondhatunk a teokratikus szolgálati iskolán és a szolgálati összejövetelen elhangzó programrészek megtapsolásáról? Nincs szabály, mely tiltana egy spontán kitörő tapsot, például egy tanuló első tanulóbeszédének a megtartása után. Azonban a taps könnyen gépiessé válhat, és értelmét veszítheti. Ezért általában nem tapsolunk minden programrész után.

Bár a legtöbb programrészt nem tapsoljuk meg a teokratikus szolgálati iskolán és a szolgálati összejövetelen, arra mindannyiunknak lehetőségünk van, hogy más módon fejezzük ki a nagyraértékelésünket az oktatásért és az előadók erőfeszítéseiért. Például úgy, hogy éberek maradunk, és figyelmesen hallgatjuk az előadókat. Az összejövetel után pedig gyakran adódik rá alkalom, hogy személyesen fejezzük ki a nagyraértékelésünket az erőfeszítéseikért (Ef 1:15, 16).