Kérdésdoboz

◼ Ki imádkozzon a gyülekezeti összejöveteleken?

A gyülekezeti ima igen lényeges része az imádatunknak. Másokat képviselni Jehova előtt értékes kiváltság és súlyos felelősség. Mivel ilyen fontos dologról van szó, a véneknek jó ítélőképességgel kell eldönteniük, hogy mely testvérek alkalmasak arra, hogy imát mondjanak az összejöveteleken. Azok a megkeresztelt testvérek, akik a gyülekezetet képviselik, érett keresztények legyenek, akiket jó példaként ismernek, és akiket tisztel a gyülekezet. Tiszteletteljes imáiknak Jehova Istennel ápolt jó kapcsolatról kell tanúskodniuk. Az Őrtorony 1999. január 15-i számában megjelent „Lojálisan emeljük kezünket imára” és az 1995. március 15-i számban közölt „A Bibliában lévő imák megérdemlik a tüzetesebb vizsgálódást” című cikkek ismertetnek olyan fontos alapelveket, amelyeket különösen hasznosnak fognak találni azok, akik nyilvánosan imádkoznak a gyülekezet érdekében.

A vének nem kérnek meg olyan testvért imára, aki kétes vagy könnyelmű viselkedéséről ismert. Olyan testvért sem választanak erre a feladatra, aki gyakran elégedetlenkedik, illetve hajlamos a nyilvános imát arra használni, hogy személyes nézeteltéréseket beszéljen ki (1Tim 2:8). Lehet, hogy egy tizenéves testvér már megkeresztelkedett, de a véneknek akkor is el kell dönteniük, hogy elég érett-e szellemileg ahhoz, hogy a gyülekezet érdekében imádkozzon (Csel 16:1, 2).

Előfordulhat, hogy a szántóföldi összejöveteleken néha egy megkeresztelt testvérnőnek kell imádkoznia, ha nincs ott olyan testvér, aki alkalmas lenne a csoport képviselésére. A testvérnőnek ilyenkor megfelelő módon be kell fednie a fejét. Ha valószínűleg nem lesz jelen alkalmas testvér egy bizonyos szántóföldi összejövetelen, a vének jelöljenek ki egy arra alkalmas testvérnőt a program levezetésére.

Általában az a szokás, hogy a nyilvános összejövetelen az elnöklő mondja a nyitó imát. Más összejöveteleken azonban, ha elég sok erre alkalmas testvér van, akkor más is mondhatja a nyitó, illetve a záró imát, nem feltétlenül az a testvér, aki megnyitja az összejövetelt, vagy aki az utolsó előadás megtartására van kijelölve. Mindenesetre, akit felkérnek az imára valamelyik gyülekezeti összejövetelen, annak előre kell szólni, hogy átgondolhassa, mit fog mondani. Így összefüggő, komoly imát tud mondani, amely illik az adott összejövetelhez.

Az ilyen imáknak nem kell hosszúnak lenniük. Amikor egy testvér nyilvános imát mond, általában jobban megértik őt, ha feláll, megfelelő hangerővel és érthetően beszél. Ez lehetővé teszi, hogy minden jelenlevő hallja az imát, és a végén szívből „áment” mondjon rá (1Krón 16:36; 1Kor 14:16).