Közlemények
◼ Felhasználandó irodalom decemberben: A Biblia — Isten Szava vagy emberé? és Fiatalok kérdései — gyakorlatias válaszok. Január: Örökké élhetsz Paradicsomban a földön és Túlélés egy új földre. Február: A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! Március: Ismeret, amely örök élethez vezet. Összpontosítsunk házi bibliatanulmányozások bevezetésére.
◼ Az elnöklőfelvigyázó vagy valaki, akit kijelöl, ellenőrizze a gyülekezet számláit december 1-jén vagy azt követően a lehető leghamarabb. Jelentsétek be a gyülekezetnek, mihelyt ez megtörtént.
◼ Az Emlékünnep 1999-ben április 1-jén, csütörtökön, naplemente után lesz. Azért értesítünk titeket előre, hogy megtehessétek a szükséges lépéseket, vagyis lefoglalhassatok termeket, vagy megköthessétek a szerződést a terembérletre, ahol több gyülekezet használja a Királyság-termet, és más létesítményeket kell találniuk. A vének egyezzenek meg az igazgatósággal, biztosítva, hogy ne legyenek zavaróak az épületben folyó egyéb tevékenységek, hogy az Emlékünnepet békés, rendezett körülmények között lehessen megtartani. Az alkalom fontossága miatt a vének testülete az emlékünnepi szónok megbízásánál inkább egy jobb képesítésű vént válasszon, ne egyszerűen a soron következő és ne is ugyanaz a vén tartsa meg minden évben.
◼ Kapható új kiadványok:
Bibliai beszédtémák — szerb, urdu
Egy könyv minden embernek — arab, szongai, urdu, zulu
Elementary Bible Teachings — keletörmény, oszét
Élet egy békés új világban (T-15) — csuvas
Énekeljetek dicséreteket Jehovának (29 ének) — grúz
Énekeljetek dicséreteket Jehovának (100 ének) — gun
Hellfire—Is It Part of Divine Justice? (T-74) — jávai
Hogyan mentheti meg a vér az életedet? — amhara
How to Improve Your Speaking and Teaching Ability — grúz
How to Start and Continue Bible Discussions — urdu
Jehova Tanúi világszerte egyesülten cselekszik Isten akaratát — grúz, oszét
Milyen reménységük lehet elhunyt szeretteinknek? (T-16) — tatár
Mit kíván meg tőlünk Isten? — oromo
Vajon a jelenlegi élettel mindennek vége? — arab
Vigasz a depressziósok számára (T-20) — oszét
Watch Tower Publications Index 1956—1995 — kínai (kantoni)
◼ Kapható új audiokazetták:
A családi boldogság titka (5 kazettás album) — angol
Miért tartsuk tiszteletben a teokratikus elrendezést? (dráma) — svéd
◼ Kapható új videokazetták:
Jehovah’s Witnesses Stand Firm Against Nazi Assault — görög
Jehovah’s Witnesses Stand Firm Against Nazi Assault (NTSC-rendszer) — japán
Jehovah’s Witnesses Stand Firm Against Nazi Assault (SECAM-rendszer) — francia
Purple Triangles (SECAM-rendszer) — francia
◼ Többé nem kapható:
Hallgass a Nagy Tanítóra! — német
◼ Az Őrtorony és az Ébredjetek! 1997-es bekötött évfolyamai a következő nyelven kaphatók: angol, cseh, dán, finn, francia, görög, holland, horvát, japán, kínai, koreai, lengyel, magyar, német, norvég, olasz, orosz, portugál, román, spanyol, svéd, szerb, szlovák, szlovén, török és ukrán. Grönlandi és izlandi nyelven csak Az Őrtorony bekötött évfolyama lesz kapható. Kérjük, vegyétek figyelembe, hogy a bekötött évfolyamok különleges igénylésű tételek. Amíg nem lesznek kaphatók, addig függő tételként szerepelnek majd a szállítólevélen (CS-74). Szeretettel kérünk minden gyülekezetet, hogy még 1998. január 1. előtt rendeljék meg a készletüket.
◼ Az Őrtorony az 1998. január 1-jei számától kezdve kapható lesz havonta keletörmény és oszét nyelven. Az Ébredjetek! grúz nyelven az 1998. január 8-ai számtól kezdődően fog megjelenni havonta.