Helyezd előtérbe a füzeteket az érdeklődők felkutatásakor
1 A füzetek hatékony eszközök. Egy mindössze 32 oldalas füzet szilárd bibliai igazságokat tud megalapozni és le tudja rontani az olyan okoskodásokat és tanításokat, amelyek ellentétben állnak Isten ismeretével (2Kor 10:5).
2 Miután elolvasta egy férfi a Jehova Tanúi világszerte egyesülten cselekszik Isten akaratát című füzetet, arra érzett indíttatást, hogy ezt írja: „Soha nem láttam még ilyen szervezetet . . . Bámulatos dolog olyan emberekre találni, akik ennyire komolyan veszik Isten akaratát ebben az időben, amikor oly sok a vallásos képmutatás.” Egy gyógyító varázsló Afrikában tanulmányozta a Mindörökké örvendj az életnek a földön! című füzetet. Milyen hatással volt rá? Felhagyott varázslói tevékenységével és elküldte a nőket, akikkel együtt élt a legelső feleségét kivéve. Ezután törvényes házasságot kötött vele.
3 A Kell hinned a Háromságban? című füzet az igazság kitűnően dokumentált, érvekkel alátámasztott és hatásos eszköze. A Jamaicában, West Indies-ben megjelenő The Sunday Gleaner újság vallási rovatának egyik írója ezt a kommentárt fűzte hozzá: „A kiadvány . . . a Tanúk mesterfogása és a háromsághívők — vagy a „kettőséghívők” — most már nincsenek biztonságban. A füzet idézetet idézetre halmoz a történelmi és teológiai forrásokból, hogy kimutassa: a Háromság dogmája nem bibliai eredetű . . . Igencsak elképzelhetetlennek tartja e vallási rovat írója, hogy valaha is tanúja lehet annak, amint egy átlag — vagy akár egy átlagon felüli egyháztag — meg tudja cáfolni a kényszerítő erejű és súlyos érveket, amelyeket azon nézet ellen sorakoztattak fel a Tanúk, mely szerint Jézus az Isten.”
4 Használd fel jól a füzeteket: Ahhoz, hogy hatásosnak bizonyuljanak, olyanoknál kell elhelyeznünk e vonzó és hitelt érdemlő eszközöket, akik el fogják olvasni azokat. Mivel különféle füzeteink vannak, és mindegyik más témával foglalkozik, igyekeznünk kell, hogy azt ajánljuk fel közülük, amelyiket a legmegfelelőbbnek ítélünk annak az illetőnek a szempontjából, akinek tanúskodunk. Ha ismerjük füzeteinket és többfélét is kéznél tartunk belőlük, könnyebb lesz jól felhasználni azokat akár a szántóföldön, akár otthon, akár máshol.
5 Például ha olyasvalakivel beszélgetsz, akit összezavart a kereszténység háromságdogmája, vagy aki azt gondolja esetleg, hogy Jézus az Isten, melyik füzetet használnád fel? Ha egy személy megkérdezi, hogy miért enged meg ilyen sok szenvedést egy szerető Isten, melyik füzet elégítené ki a szükségleteket? Ha valaki egy olyan kormányzat szükségességét viseli a szívén, amely javára szolgálna az embereknek, melyik füzet felelhetne meg számára?
6 Azon túlmenően, hogy felismered, melyik füzetet kell felhasználnod, igyekezz felkelteni az illető étvágyát a füzet tartalma iránt. Ha a körülmények megengedik, mutass rá egy szövegmagyarázatra vagy egy képre, amely felkeltheti az érdeklődését az anyag elolvasása iránt. Esetleg felolvashatnál vele együtt egy vagy két bekezdést, kikereshetnéd az idézett részeket és megbeszélhetnétek az anyagot. Sok nagyszerű bibliatanulmányozást sikerült már így bevezetni.
7 A füzeteink bibliai feleletekkel szolgálnak és reményt csepegtetnek azokba, akik sóhajtanak és nyögnek a világban elkövetett utálatos dolgok miatt. (Vö. Ez 9:4.) A juhszerű emberek kedvezően reagálnak az üzenetre, amelyet az ilyen irodalom tartalmaz. A mi kiváltságunkban áll, hogy jól használjuk fel a füzeteket szolgálatunk minden ágában az érdeklődők felkutatásakor.