Maradj szellemileg erős és őrizd meg tisztaságodat, hogy Jehovát szolgálhasd
1 Az Ésaiás 60:22-ben Jehova tett egy ígéretet, amely a szemünk láttára teljesedik be: „A kevés ezerré lesz és a kicsiny hatalmas nemzetté. Én, Jehova, felgyorsítom ezt a maga idejében.” Amikor egy nemzetre gondolunk, az emberek nagy csoportját látjuk, akiket közös érdekek tartanak össze és akik egy alkotmányos kormány hatalma alatt tevékenykednek.
2 Az 1991-évi szántóföldi beszámoló 4 278 820 hírnökcsúcsról számolt be, ez 6,5 százalékos növekedés az elmúlt évhez viszonyítva. Jehova valóban a becsületes emberek nagy tömegét gyűjtötte össze, akik távol tartják magukat ettől az elnyomó rendszertől és lojális alattvalóivá válnak a messiási Királyság-kormányzatnak, fia, Jézus Krisztus által. A begyűjtöttek száma évről évre növekszik. Örvendezünk, mivel része lehetünk egy nemzetnek, amit szó szerint az új világ társadalmának lehet tekinteni. Az 1991-évi Emlékünnepen jelenlevők összlétszáma 10 650 158 volt, ez 7 százalékos növekedés 1990-hez képest. Ez hatalmas lehetőséget mutat további tömegek számára, hogy a Királyság alattvalóiként csatlakozzanak hozzánk.
3 Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy nem minden egyén, aki a fenti emlékünnepi létszámban szerepel, különítette el magát e világtól oly mértékben, amely szükséges ahhoz, hogy Jehova népének tagjaként teljesen elfogadható legyen. Minden nemzetből származó emberek özönlenek Jehova házához, de szükséges őket teljes mértékben oktatni az ő útairól, hogy járhassanak az ő ösvényén (És 2:2–4). Az Emlékünnepen jelenlevők közül több mint négymillióan elfogadták Isten oktatását, szellemi erőt nyertek, amely a tiszta viselkedés megőrzésére indította őket, és így képesek kivenni a részüket a jelenleg folyó Királyság-prédikálási munkából (Máté 24:14). Az ilyeneknek Jehova szemében jó minősítésük van és élvezik mindazt a csodálatos gondoskodást, amit ő számukra elérhetővé tesz. Mit kell tehát a fennmaradó több mint hatmilliónak tenni, ha ők is hasonlóképpen szeretnének szellemileg erősek és tiszták maradni Jehova szolgálatára?
4 Ők kemény harcot folytatnak a hitért (Júd 3). Amikor úgy döntöttek, hogy Jehova útján járnak, akkor az Ördög próbák, kísértések és rossz befolyások által nyomást gyakorolt rájuk. Pálhoz hasonlóan Jehovától kell várniuk az erőt a kitartáshoz (Fil 4:13). Jehova erőt juttat az ilyen személyek számára azok által, akik már erősekké váltak a hitben. Pál a következőkre buzdított: „Mi, erősek pedig kötelesek vagyunk azoknak gyengeségét hordozni, akik nem erősek” (Róma 15:1, 2). Amikor az erősek és a gyengék egyesülnek, van erő a szilárd kiálláshoz. „Kettőnek jobb mint egynek, . . . És ha valaki legyőzhetné az egyedülállót, ketten együtt ellenállhatnak neki. A hármas kötelet pedig nem lehet gyorsan kettészakítani” (Préd 4:9, 12).
5 Ez azt jelenti, hogy az újak jogosan számítanak ránk mint azon eszközökre, amely által erőt kaphatnak Jehovától. Azoknak közülünk, akik önátadott keresztények, szellemileg erőseknek kell maradniuk, ha az újaknak akarnak segíteni. Az erős keresztények képesek szellemi ajándékokat adni, ami viszont a kölcsönös felbuzdulást szolgálja (Róma 1:11, 12). Ez az egyik fő módja annak, amivel Jehova egységessé ötvöz bennünket és mindannyiunkat szilárddá és erőssé tesz (1Pét 5:9–11).
6 Célul kell kitűznünk az újak segítését, ugyanakkor tudatában kell lennünk a saját szellemi szükségletünknek (Máté 5:3). A szellemiség az erőnk kulcsa. Ezt a tulajdonságot táplálni és erősíteni kell rendszeres szellemi táplálkozás által. Jehova kiegyensúlyozott programokról gondoskodik Szava tanulmányozásához a szervezetén kereszül. A heti öt gyülekezeti összejövetel létfontosságú szerepet játszik megerősítésünkben, szeretetre és jó cselekedetekre indítva bennünket (Zsid 10:24).
7 Ezen összejövetelek előnyei még tovább sokasodnak, amikor jó családi és személyes tanulmányozási szokásokkal párosulnak. Minimális célkitűzésként, mindannyiunknak el kell olvasni és megfontolni a napiszöveget, lépést tartani a Teokratikus Szolgálati Iskola bibliaolvasási tervével, és jól felkészülni a Gyülekezeti Könyvtanulmányozásra és az Őrtorony-tanulmányozásra. Minden családnak önmagának kell eldönteni, hogyan valósítja ezt meg, figyelmet fordítva a rendszerességre. Azonkívül, a családfő gondoskodjék arról, hogy a tanulmányozási terv a család szellemi szükségleteihez szabott legyen. Az ilyen módon ’felépülő háznép . . . szilárdan megalapozottnak bizonyul’ (Péld 24:3). Ha egyénenként és családonként lelkiismeretesek vagyunk a tanulmányozási szokásaink terén, bízhatunk Jehova áldásában és abban, hogy szelleme segíteni fog a különböző próbák alatti kitartásban (Jak 1:2, 3; 1Pét 4:11).
8 Maradjunk tiszták és vádtól mentesek: Miközben Jehova melegen meghív bennünket, hogy közeledjünk hozzá, ugyanakkor világossá teszi, hogy ez Jézus kiontott vérébe vetett hit által lehetséges, amely „megtisztít minket minden bűntől” (1János 1:7; lásd továbbá Zsidók 9:14). Továbbra is erősíthetjük hitünket Isten Szavának személyes tanulmányozása által és annak alkalmazása által, amit tanulunk. Egyesek később lemaradnak, mivel vagy nem vesznek magukhoz szellemi táplálékot, vagy kevés erőfeszítést tesznek a tanultak alkalmazására életükben. Ez sebezhetővé teszi őket Sátán támadásaival szemben. Egyesek szellemileg legyengültek tétlenségük miatt. Szomorú módon, mások komoly helytelenségbe keveredtek és ki lettek közösítve. Pál ekként intett: „Aki azért azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essen” (2Kor 10:12). Ha szándékosan elhanyagoljuk a tanulmányozást, az összejöveteleken való részvételt és a szolgálatot, akkor könnyen csapdába ejthetnek bennünket a tisztátalan befolyások és kísértések (Zsid 2:1; 2Pét 2:20–22).
9 Létfontosságú minden területen tisztán tartani magunkat: testileg, elmebelileg, szellemileg és erkölcsileg (2Kor 7:1). A bennünket körülvevő világ napról napra romlottabb és elfajultabb lesz. Az Ördög egyre több megtévesztő módot talál ki a csapdába ejtésünkre. Ha szellemileg erősek maradunk az biztosítani fogja, hogy ne legyünk ’tudatlanok az ő szándékait illetően és rá ne szedjen minket’ (2Kor 2:11). Az oktatás és tanács, amit Jehova szervezetén keresztül kapunk képessé tesz bennünket a rossz befolyások felismerésére és azok elutasítására.
10 Azoknak, akik vezetnek a gyülekezetben jó példát kell mutatniuk másoknak az erőnlét fenntartásában és a tisztaság megőrzésében. Pál ezt a felelősséget hangsúlyozta, amikor kijelentette: „Emlékezzetek meg azokról, akik vezetnek titeket . . . és miközben figyelitek viselkedésük kimenetelét, kövessétek hitüket” (Zsid 13:7). Létfontosságú a kinevezett vének és kisegítőszolgák számára példamutatónak lenni a személyes viselkedésükben, azonkívül a családfői felelősségeik ellátásában. Igyekezniük kell a fiatal Timótheus példáját utánozni, aki arra kapott buzdítást, hogy „légy példa a . . . beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben és erkölcsi tisztaságban” (1Tim 4:12; 1Pét 5:3). Minden többi társunk osztozik abban a felelősségben, hogy legyenek jó példaképek a tiszteletreméltó viselkedés fenntartása által. Az újak gyakran az alapján ítélik meg az igazságot és Jehova szervezetét, amit tőlünk látnak. Biztosak akarunk lenni abban, hogy amit látnak az arra buzdítja őket, hogy foglalják el helyüket Jehova tiszta szervezetében.
11 A begyűjtés a „nagy nyomorúság” túlélésére továbbra is felgyorsulóban van (Jel 7:14). Csak azok, akik szellemileg erősekké válnak és megőrzik tisztaságukat fognak végül is megmenekülni. Sok függ a következő tényezőktől: 1. jó személyes tanulmányozási szokások fenntartása és elmélkedés Isten Szaván; 2. őszinte személyes érdeklődés kimutatása mások iránt és a buzdításra való szándék; 3. együtt munkálkodás egységesen, hogy megőrizzük azt a tiszta viselkedést, amely tiszteletet hoz Jehova nevére. Ezen dolgok cselekvése biztosít bennünket Jehova áldásáról és védelméről, amikor ez a világ a végéhez ér. Bízhatunk abban, hogy azok között leszünk, akikről ezt írja a zsoltáros: „Jehova megvédelmezi az ő hűségeseit” (Zsolt 31:23 [31:24, Károli]).