Haladjunk előre a Teokratikus Szolgálati Iskolával!
1 Nagyon örülünk annak, hogy Jehova megadta nekünk a ’tanítottak nyelvét’ (És 50:4). A Teokratikus Szolgálati Iskola fontos tanítási eszköznek bizonyult, amit Jehova felhasznált arra, hogy teokratikus oktatásban részesítsen bennünket immár több mint 44 éven át. Most, miután rendelkezel a Teokratikus Iskola új munkatervével, alaposan átnézted-e az 1988. évi oktatási anyagot?
2 Az 1. sz. feladat, a Bibliaolvasás főbb részeinek kiemelése. (Ezt annak ellenére tartsuk meg, hogy nem szerepel az idei munkaterv 1. számú programja alatt az 5—19. oldalakon.) A 2. sz. előadás ugyanazt a mintát követi, mint az előző évben. A 3. sz. előadás azonban eltér az előző évitől annyiban, hogy egy tanítási segédeszköz felhasználásához vezet el bennünket a szántóföldi szolgálatban, éspedig: az Örökké élhetsz Paradicsomban a földön című műhöz.
3 A 3. sz. tanulóbeszédet felváltva a Bibliai beszédtémák, illetve az Örökké élhetsz könyv alapján kell majd elkészíteni. Amikor az előadás az Örökké élhetsz könyv alapján készül, elsősorban testvérnőknek kell kiosztani, akik még újak az igazságban, vagy fiatalabb korosztályoknak. Ez értékes tapasztalathoz juttatja őket és jól megismerteti őket ezzel a szántóföldi segédeszközzel. A 4. sz. tanulóbeszéd a Bibliai beszédtémákra épül fel.
4 Amikor minden héten felkészülünk az iskolára a Bibliai beszédtémákból, ez fokozatosan képessé tesz minket arra, hogy jobban megismerkedjünk a Bibliával, s így könnyebben eszünkbe jut annak alkalmazása, amikor kérdések vetődnek fel vagy ellenvetésekkel találkozunk. Segítséget kapunk ahhoz is, hogy eredményesebbek legyünk a szántóföldi szolgálatban, amikor a tanítottak nyelvén, nagyobb meggyőződéssel szóljuk az igazságot (Vö. Csel 17:2, 3).