A jó magaviselet megtermi gyümölcsét

EGY kis szigeten, mely Japán déli részétől nem messze van, egy anya és három kisgyermeke elkezdte tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival. Emiatt a szomszédok kezdték levegőnek nézni az asszonyt. Tudni kell, hogy a helyi lakosok egy elszigetelt és igen konzervatívan gondolkodó közösséget alkotnak. „Nem is az fájt a legjobban, hogy rólam nem vettek tudomást, hanem hogy a férjemmel és a gyermekeimmel is barátságtalanul bántak” — meséli. Ennek ellenére így oktatta gyermekeit: „Jehováért ezentúl is köszönnünk kell a szomszédainknak” (Máté 5:47, 48).

Otthon arra tanította a kicsiket, hogy akkor is viselkedjenek udvariasan, ha ezt mások nem viszonozzák. Amikor a család megszokott programjának részeként a helyi hőforrásokhoz tartottak, a gyermekek a kocsiban gyakorolták, hogyan fognak köszönni. Amint beléptek az épületbe, mindig hangosan és jókedvűen mondták, hogy „konnicsiva!” (jó napot!). A család tagjai türelmesen kitartottak abban, hogy mindenkinek köszöntek, akivel találkoztak, jóllehet a helybéliek továbbra is hűvösen fogadták őket. De nem tudták nem észrevenni a gyermekek jó modorát.

Ahogy telt-múlt az idő, a szomszédok egymás után kezdtek visszaköszönni nekik. Két év múlva már szinte mindenki fogadta a család köszönését a városban. Egymást is üdvözölni kezdték az emberek, és általában barátságosabbá váltak. A polgármester-helyettes ki akarta tüntetni a gyermekeket azért, mert hozzájárultak ehhez a változáshoz. De az édesanyjuk azt mondta neki, hogy csak azt teszik, amit a keresztényeknek tenniük kell. Később a szigeten tartottak egy szónoki versenyt, és az egyik fiú elmondta, hogyan tanította meg őket az édesanyjuk, hogy udvariasan köszönjenek másoknak, még ha azok nem fogadják is a köszönést. Ez a fiú első lett a versenyen, és a beszéde megjelent a városi újságban. A család ma nagyon örül annak, hogy a keresztényi alapelvek alkalmazása ilyen jó eredményeket szült. Ha az emberek kedvesek, sokkal könnyebb megosztani velük a jó hírt.