Ön táplálja magában a csodálat érzését?

ÉSZREVETTE már, hogy a Biblia írói többször is csodálatra indítják az embert, amikor méltányolják Isten tetteit és jellemvonásait? A zsoltáríró például kijelentette: „mily csodálatosan alkottál meg!” (Zsoltárok 139:14). Ézsaiás próféta pedig ezt írta: „Ó, Jehova, te vagy az én Istenem! Magasztallak, dicséretet zengek a te nevednek, mert csodálatos dolgokat vittél véghez” (Ézsaiás 25:1). Vagy gondoljon csak arra a csodálatra és félelemmel vegyes tiszteletre, amely Pál apostol szavaiból érezhető: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége!” (Róma 11:33).

A magyar nyelv értelmező szótára így határozza meg a „csodálat” szót: „a csodál . . . igével kifejezett lelkiállapot, magatartás, érzés; v[ala]minek, v[ala]kinek rendkívüliségén, nagyszerűségén érzett bámulat, rajongó tisztelet, becsülés.”

Nemde örömmel tölt el minket, amikor megfigyeljük, hogy a kisgyermekeknek a csodálattól tágra nyílik a szemük, ha valami újat látnak, éreznek vagy hallanak? Sajnos az évek múlásával gyakran alábbhagy az ilyen csodálat, melyet a kíváncsiság vagy valami újdonság idéz elő.

Ám ami a Biblia imént idézett íróit illeti, ők lelkük mélyéről fakadó, félelemmel vegyes tiszteletet éreztek. Nem csillapodott az áhítatuk. Hogy miért nem? Azért, mert ők táplálták magukban a csodálat érzését azáltal, hogy értékeléssel a szívükben elmélkedtek Isten tetteiről. A zsoltáríró így imádkozott: „Megemlékeztem a régi napokról, elgondolkodtam minden cselekedeteden, készségesen foglalkoztam kezed munkájával” (Zsoltárok 143:5).

Milyen dicséretes, hogy Isten mai imádói körében is tapasztalni lehet a csodálat ilyenfajta érzését! Önt is eltölti a csodálat érzése? Táplálja magában?