Mennyire fontos a szerető-kedvesség?
„A MI a földi emberben kívánatos, az a szerető-kedvessége” — jelenti ki a Biblia (Példabeszédek 19:22, NW). Így igaz, a szeretetből fakadó kedves tettek csakugyan kívánatosak. A Bibliában azonban olyan kedvességre utal a „szerető-kedvesség” kifejezés, amely egy már létező kapcsolaton alapul. Ez a kapcsolat kialakulhatott például akkor, amikor a másik fél valami kedveset tett értünk. Ebben a szerető-kedvességben tehát benne foglaltatik a lojalitás gondolata.
Joás, Júda királya nem fejlesztette ki ezt a kívánatos tulajdonságot. Mély hálával tartozott nagynénjének és Jójadának, a nagybátyjának. Amikor Joás még egyéves sem volt, gonosz nagyanyja királynővé tette magát, és megölette Joás valamennyi testvérét, a trónörökösöket. A kis Joás életét azonban nem tudta kioltani, mert annak nagynénje és nagybátyja gondosan elrejtette őt. Később Isten Törvényével is megismertették a gyermeket. Amikor Joás hétéves lett, nagybátyja a főpapi hatalmával élve kivégeztette a gonosz királynőt, és trónra emelte Joást (2Krónika 22:10—23:15).
A fiatal Joás mindaddig jó király volt, amíg a nagybátyja meg nem halt, utána azonban bálványimádó lett. Isten elküldte Zakariást, Jójada fiát, hogy megintse Joást a hitehagyásáért. Joás erre megparancsolta, hogy kövezzék meg Zakariást. Milyen döbbenetes hűtlenséget követett el egy olyan családdal szemben, amelynek oly sokat köszönhetett! (2Krónika 24:17–21).
„Nem emlékezék meg Joás király a jótéteményről [szerető-kedvességről, NW], a melylyel [Zakariás] atyja, Jójada vala ő hozzá éltében, hanem megöleté a fiát” — jelenti ki a Biblia. Zakariás közvetlenül a halála előtt így szólt: „Látja az Úr és bosszút áll!” Ez így is lett; Joás súlyosan megbetegedett, és a saját szolgái végeztek vele (2Krónika 24:17–25).
Nem kell olyan sorsra jutnunk, mint Joás királynak, hiszen csodálatos jövő elé nézünk, ha megfogadjuk a következő tanácsot: „Az irgalmasság [szerető-kedvesség, NW] és igazság ne hagyjanak el téged . . . ; így nyersz kedvességet . . . Istennek és embernek szemei előtt” (Példabeszédek 3:3, 4).