„Tudják, hogy miért adom vissza a pénzt?”
„Ó, HOGY kellene egy kis pénz” — gondolta Nana, egy olyan egyedülálló édesanya, aki három fiút nevel a grúziai Kaszpiban. Egyik reggel valóra vált az az álma, hogy pénzre leljen. A rendőrség épülete mellett 300 larit (40 000 forintnak megfelelő összeget) talált. Senki sem volt körülötte. Ott ez igen nagy pénznek számít. A lari öt éve lett az ország hivatalos pénzneme, de Nana még sohasem látott 100 laris bankjegyet. A helybeli kereskedők még több évi munkával sem tudnak ennyi pénzt keresni.
„Mi szükségem van erre a pénzre, ha így elveszítem a hitemet, istenfélelmemet és szellemiségemet?” — tűnődött Nana. Ő már kifejlesztette magában ezeket a keresztény tulajdonságokat, sőt még kíméletlen üldözést és veréseket is elszenvedett a hitéért.
Amikor bement a rendőrségre, öt rendőrt látott, akik kétségbeesetten kerestek valamit. Nana rájött, hogy a pénzt keresik, ezért odament hozzájuk, és ezt kérdezte:
— Elvesztettek valamit?
— Igen, pénzt — válaszolták.
— Mennyit?
— Háromszáz larit!
— Én megtaláltam — mondta Nana —, és tudják, hogy miért adom vissza?
Amikor a férfiak nem tudtak erre válaszolni, Nana így folytatta:
— Azért, mert Jehova Tanúja vagyok. Ha nem volnék Tanú, akkor nem tenném.
A rendőrfőnök, akié az elveszett pénz volt, nagyra értékelte Nana becsületességét, és 20 larit adott neki.
A történetnek gyorsan híre ment az egész Kaszpi kerületben. Másnap egy takarítónő, aki a rendőrségről jött ki, ezt mondta Nanának: „A rendőrfőnök mindig az irodájában tartja a folyóirataikat, és valószínűleg most már jobban fogja értékelni őket.” Egy rendőr még a következőt is megjegyezte: „Ha mindenki Jehova Tanúja volna, akkor ki követne el bűncselekményeket?”