Amikor ’szembefúj a szél’

Márk, az evangéliumíró leírt egy megtörtént esetet, amikor Jézus tanítványai hajóval igyekeztek átjutni a Galileai-tengeren, és Márk szavai szerint „vesződnek az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velök”. Még a tengeren voltak, amikor Jézus meglátta szorult helyzetüket, és csoda által a tengeren járva odament hozzájuk. Amikor Jézus a hajójukba szállt, a szél elcsendesült (Márk 6:48–51).

Ugyanez a bibliaíró beszámolt egy korábbi esetről, amikor „nagy szélvihar támadt”. Akkor Jézus „parancsolt a szélnek, és . . . a szél elült, s nagy nyugalom lett” (Márk 4:37–39, Katolikus fordítás).

Bár ma nem lehetünk szemtanúi ilyen csodáknak, de sokat tanulhatunk ezekből. Veszélyes időket élünk, és tökéletlen emberekként nem vagyunk mentesek a megpróbáltatások viharaitól (2Timótheus 3:1–5). Időnként úgy érezhetjük, hogy összecsapnak fejünk fölött a bennünket érő próbák okozta aggodalmak hullámai. De enyhülésre lelhetünk! Jézus a következő meghívást intézi hozzánk: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Máté 11:28).

Amikor úgy érezzük, hogy ’szembefúj a szél’, szívünk „nagy nyugalomra” találhat. Hogyan? Ha bízunk Jehova Isten csalhatatlan ígéreteiben. (Vesd össze: Ésaiás 55:9–11; Filippi 4:5–7.)