Izraelben kimondják Isten nevét
A HAGYOMÁNYOS judaizmus évszázadokon át szigorúan megtiltotta követőinek azt, hogy kiejtsék Isten nevét, a Jehova nevet. A Misnaa szerint senkinek, aki kiejti Isten nevét, „nincs helye az eljövendő világban” (Szanhedrin 10:1).
1995. január 30-án Izrael egyik volt szefárd főrabbija szándékosan kimondta az isteni nevet. (A szefárdok főként a Földközi-tenger környékéről származó zsidók.) A volt főrabbi akkor tette ezt, amikor egy tikkúnt, vagyis egy kabalisztikus helyreigazító imát mondott el. Ezt az imát azért mondják, hogy Isten állítsa helyre a világegyetem összhangját, melyet a hívek szerint gonosz erők bontottak meg. A Jediot Ahronot című újság 1995. február 6-ai száma kijelentette: „Ennek a szertartásnak olyan nagy ereje van, hogy a szövege csak egy különleges füzetben található meg, melyet nem árusítanak a nyilvánosságnak.” Azzal, hogy Isten nevét kiejtették ebben az imában, úgy gondolják, különösen nyomatékossá teszik a kérést.
Figyelemre méltó, hogy a Biblia megparancsolja Isten szolgáinak, hogy használják Isten nevét, a Jehova nevet (Zsoltárok 83:19; Példabeszédek 18:10; Ésaiás 26:4; Sofóniás 3:9). A Biblia eredeti, héber szövegében csaknem 7000-szer fordul elő ez a név. A Biblia viszont figyelmeztet, nehogy helytelenül használjuk Isten nevét. A Tízparancsolat harmadik parancsa kijelenti: „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi” (2Mózes 20:7). Hogyan lehet hiába felvenni Isten nevét? Egy zsidó könyvkiadó társaság (The Jewish Publication Society) egyik kommentárja megemlíti, hogy a „hiába” szóval fordított héber kifejezés nemcsak azt jelentheti, hogy ’könnyelműen használják’ az isteni nevet, hanem azt is, hogy ’szükségtelen áldást mondanak el’.
Hogyan tekintsük akkor a kabalisztikus helyreigazító imát, a tikkúnt? Honnan ered ez az ima? Az i. sz. XII. és XIII. században kezdett népszerűvé válni a judaizmus misztikus irányzata, a Kabbala. A XVI. században Jichak Luria, egy rabbi felvette a kabalisztikus szertartások közé a „tikkúnimot”. Isten nevét különleges erővel bíró rejtélyes varázsigeként használták, és a kabalisztikus szertartás része lett. Úgy gondolod, hogy ez Isten nevének megfelelő használatát jelenti? (5Mózes 18:10–12).
Bárhogyan válaszolj is a fenti kérdésre, bizonyára egyetértesz azzal, hogy a modern Izraelben Isten nevének nyilvános kimondása felettébb szokatlan eseménynek számított. Isten viszont megjövendölte: „így szólotok ama napon: Adjatok hálát az Úrnak, magasztaljátok az Ő nevét, hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait, mondjátok, hogy nagy az Ő neve. Mondjatok éneket az Úrnak, mert nagy dolgot cselekedett; adjátok tudtára ezt az egész földnek!” (Ésaiás 12:4, 5).
Valódi örömre ad okot, hogy Izraelben, miként világszerte több mint 230 országban, Jehova Tanúi minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy segítsenek embertársaiknak pontos ismeretet szerezni Jehováról. Remélik, hogy még sokan felismerik majd, mit jelentenek az olyan írásszövegek, mint például a Zsoltárok 91:14: „Mivelhogy ragaszkodik hozzám [Jehovához], megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!”
[Lábjegyzet]
a A Misna a szentírási törvényt kiegészítő kommentárok gyűjteménye, mely a tánnáitáknak (tanítóknak) nevezett rabbiknak a magyarázatain alapul. Az i. sz. második század végén és a harmadik század elején foglalták írott formába.
[Kép a 28. oldalon]
Itt, a Negev-sivatagban Isten népe ismertté teszi Jehova nevét és Szavát
[Kép a 29. oldalon]
Isten nevét feltüntető plakát