Szeretet azok iránt, akik „testvéreink a hitben”
AZ ŐSZINTE keresztényeket családias kötelék fűzi egybe. Igen, már az i. sz. első század óta ’testvérnek’ és ’testvérnőnek’ szólítják egymást (Márk 3:31–35; Filemon 1, 2, Csia fordítás). Ezek nem csupán szavak; jól érzékeltetik, hogyan éreznek Isten imádói egymás iránt. (Vesd össze: 1János 4:7, 8.) Jézus ezt mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13:35).
Ilyen szeretet nyilvánult meg Chilében, 1997 júliusában, amikor a hosszan tartó szárazságot heves esőzések és árvizek követték. Sok ember egyik napról a másikra abba a helyzetbe került, hogy nem volt élelme, ruhája és más szükséges dolga sem. Jehova Tanúi a katasztrófák idején igyekeznek követni Pál tanácsát, melyet a galátziabelieknek adott: „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben” (Galátzia 6:10, Újfordítású revideált Biblia).
Jehova Tanúi ezért gyorsan intézkedtek, hogy reagáljanak a történtekre. Többek között élelmiszert és ruhákat gyűjtöttek össze, majd osztályozták, csomagolták és hajóval a katasztrófa sújtotta területre szállították azokat. A gyerekek még játékokat is adományoztak! Az egyik testvérnőt bámulatba ejtette, amikor meglátta, hogy a Királyság-terem megtelt segélyszállítmányokkal. Ezt mondja: „Csak álltam ott, és a megdöbbenéstől azt sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Pontosan ilyen dolgokra volt szükségünk.”
Azután váratlanul földrengés rázta meg annak a területnek egy részét, melyet korábban az árvíz sújtott. Sok ház összedőlt. Ahhoz, hogy ki lehessen elégíteni a szükségleteket, újabb segélyezési bizottságok alakultak. A Területi Építőbizottságok, melyek egyébként Jehova Tanúi összejöveteli helyeinek építkezéseivel foglalkoznak, most bekapcsolódtak a munkába, és támogatták a segélyakciót. Milyen eredménnyel? Testvérek által tervezett és épített szerény házakat adományoztak azoknak, akik elveszítették az otthonukat. Bár ezek a házak egyszerűek, mégis messze különböznek azoktól, amelyeket a világi segélyszervezetek adnak ideiglenes használatra; azok még ki sincsenek festve, és se padlóburkolat, se ablakok nincsenek bennük.
Néhány testvér hosszú utat tett meg, hogy segítsen. Az egyik Területi Építőbizottság elnöke két egymást követő napon körbeutazta a területet, noha tolószékhez van kötve. Egy vak testvér hordta kemény munkával a gerendákat az ácsnak, és ő méretre vágta azokat, egy siket testvér pedig összegyűjtötte a gerendákat, és oda hordta azokat, ahol később felhasználták.
Sok megfigyelőre nagy hatást gyakorolt az a segítség, melyet a testvérek nyújtottak. Az egyik városban rendőrségi jármű parkolt az egyik testvérnő háza mellett, melyet éppen felújítottak. A rendőrök kíváncsiak voltak. Egyikük megkérdezte az egyik testvért: „Kik ezek a vidáman dolgozó munkások? És mennyit fizetnek nekik?” A testvér elmagyarázta, hogy ők mindannyian önkéntesek. Az egyik rendőr elmondta, hogy ő minden hónapban fizeti a tizedet az egyházának, de a lelkész még felé se nézett a földrengés óta! Másnap az egyik rendőr felhívta a testvérnőt. Ő is figyelte a munkásokat. Azt mondta, olyan nagy hatással volt rá a munkások lelkessége, hogy már majdnem ő is beállt melléjük!
Igen, a chilei segélyakció örömteli tapasztalat volt az önkénteseknek, és egyben kiváló tanúskodás a kívülállóknak.