Királyság-hírnökök jelentik

„Istennél minden lehetséges”

A FENTI szavak, melyek a Máté 19:26-ban találhatók, igaznak bizonyultak egy fiatal venezuelai nő esetében. Miután megtanulta, hogy teljesen Jehovában bízzon, képes volt arra, hogy leküzdjön egy súlyos nehézséget. Így meséli el:

„A nagymamám nagyon kedves és szeretetteljes volt. De sajnos meghalt, amikor még csak 16 éves voltam. A halála szörnyű csapást jelentett nekem. Kibillentem az egyensúlyomból, még az udvarra sem akartam kimenni. Végül csaknem teljesen elszigeteltem magam.

Nem jártam iskolába, és munkám sem volt. Csak otthon ültem a szobámban. Magányosan és barátok nélkül súlyos depresszióba estem. Teljesen értéktelennek éreztem magam, és meg akartam halni, véget akartam vetni mindennek. Mindig csak ezt kérdezgettem magamtól: »Miért élek?«

Édesanyám rendszeresen megkapta Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratokat egy fiatal Tanútól, Giselától. Az egyik nap anyu meglátta Giselát, amint elmegy a házunk előtt, és megkérdezte, tudna-e nekem segíteni. Gisela azt mondta, hogy megpróbálja, de én nem akartam őt látni. Ez azonban nem vette el Gisela kedvét. Küldött nekem egy levelet, amelyben azt írta, hogy szeretne a barátom lenni, és hogy van valaki, egy nála sokkal fontosabb személy, aki szintén a barátom szeretne lenni. Ez a valaki pedig — ahogy Gisela írta — Jehova Isten.

Ez hatással volt rám, ezért válaszoltam a levelére. Három hónapig leveleztünk. Csak Gisela többszöri unszolására és buzdítására lett végül bátorságom ahhoz, hogy találkozzak vele. Az első találkozásunkkor Gisela tanulmányozta velem a Bibliát, az Örökké élhetsz Paradicsomban a földön című könyv felhasználásával. A tanulmányozás után meghívott, hogy vegyek részt egy összejövetelen a helyi Királyság-teremben. Megriadtam. Négy éve ki se mozdultam a házból, és most rettenetes volt az a gondolat, hogy ki kell mennem az utcára.

Gisela nagyon türelmes volt hozzám. Biztosított arról, hogy nincs mitől félnem, és hogy mellettem lesz majd az összejövetelen. Végül beleegyeztem. Amikor megérkeztünk a Királyság-terembe, remegni és izzadni kezdtem. Senkinek sem tudtam köszönni. Ennek ellenére beleegyeztem abba, hogy rendszeresen részt vegyek az összejöveteleken, és Gisela minden héten hűségesen eljött értem.

Hogy segítsen nekem legyőzni az idegességemet, Gisela nagyon korán vitt oda az összejövetelre. Az ajtónál álltunk, és mindenkit üdvözöltünk, aki megérkezett. Így egyszerre csak egy-két emberrel kellett találkoznom, és nem egyszerre az egész csoporttal. Amikor úgy éreztem, hogy képtelen vagyok ezt végigcsinálni, Gisela a Máté 19:26-ot idézte nekem: »Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.«

Bár nem volt könnyű, de végül képes voltam arra, hogy részt vegyek egy ennél is nagyobb összejövetelen, egy körzetkongresszuson. Micsoda hatalmas lépés volt ez nekem! 1995 szeptemberében pedig összeszedtem a bátorságomat, és beszéltem a vénekkel, hogy szeretnék bekapcsolódni az ajtóról ajtóra végzett szolgálatba. Hat hónappal később, 1996 áprilisában vízben való megkeresztelkedéssel szimbolizáltam Jehovának tett önátadásomat.

Nemrég valaki megkérdezte tőlem, honnan merítettem bátorságot ehhez, én pedig ezt válaszoltam: »A félelemnél sokkal erősebb bennem az a vágy, hogy örömet szerezzek Jehovának.« Bár időnként még most is küzdök a depresszióval, örömömet növeli, hogy általános úttörőként szolgálhatok. Visszatekintve egyetértek Giselával. Olyan Barátom van most, akit érdekel, hogy mi van velem, és aki »engem megerősít«” (Filippi 4:13).

[Képek a 8. oldalon]

„A félelemnél sokkal erősebb bennem az a vágy, hogy örömet szerezzek Jehovának”2