Menyegzők, melyek dicsőséget szereznek Jehovának

A keresztény menyegzőkről szóló következő cikket eredetileg Etiópiában készítették, hasznos irányelveket adva amhara nyelven sokaknak, akik ebben az országban nemrégen lettek Jehova Tanúi. Helyi szokásokkal és hagyományokkal foglalkozik, amelyek eltérők lehetnek a te lakóhelyeden lévőktől. Igen érdekesnek találhatod a különbséget. A cikk ugyanakkor kiegyensúlyozott, bibliai tanácsot ad, amelyről meglátod, akkor is alkalmazni lehet, ha az esküvői szokások mások a te lakóhelyeden.

„KERESZTÉNY menyegző, amely örömet szerez” — ez volt a címe Az Őrtorony 1984/20 számában lévő nagyszerű tanulmányozási cikknek. Ebben a kiadványban a következő cikk címe ez volt: „Találj kiegyensúlyozott örömet a menyegzői lakomában”. (Ha valaki fontolgatja a házasságot, további bölcs tanácsot talál a Tedd családi életedet boldoggá! című könyv 2. fejezetében, és az Ifjúságodat tedd eredményessé! című könyv 19. és 20. fejezetében.a) Sokan lettek azóta Jehova Tanúi, amióta megjelentek ezek a cikkek, ezért szeretnénk áttekinteni néhány olyan gondolatot, amely különösen jól alkalmazható a mi területünkön, illetve más, témához illő részeket, amelyek segítenek abban, hogy olyan alkalommá tegyük a menyegzőt, mely dicsőséget szerez Jehovának, a házasság Létrehozójának.

Először is azt a kérdést vizsgálhatnánk meg, mikor tartsuk meg a menyegzőt. Vajon a hagyományos, helyi menyegzői időszak dátumai vezessenek minket ebben? A helybeliek úgy tartják, hogy ha az év bármely más időszakában kötnek házasságot, az nem lesz sikeres. Ez megalapozatlan babona, mivel sok házaspár boldogan és egységesen szolgálja Jehovát, pedig nem a hagyományos időszakban kötöttek házasságot. Nem hiszünk sem a szerencsében, sem a balszerencsében (Ésaiás 65:11, Újfordítású revideált Biblia; Kolossé 2:8). Nem segítenénk nem hívő rokonainknak látni az igazság és hamisság közötti különbséget, ha a babonáik alapján tűznénk ki a menyegző dátumát. Az az igazság, hogy a keresztények bármelyik hónapban köthetnek házasságot.

Ha menyegzői beszédet tartotok a kötelező polgári esküvő után, bölcs volna, ha nem telne el sok nap a két esemény között. Ha a pár azt szeretné, ha lenne egy menyegzői előadás a Királyság-teremben, jóval előtte oda kell mennie a gyülekezet véneihez, hogy engedélyt kérjen a terem használatára. A helyi véneknek meg kell bizonyosodniuk arról, hogy olyan lesz-e a szertartás, amitől tiszta marad a lelkiismeretük. Az időpontot úgy kell kitűzni, hogy egyetlen gyülekezeti tevékenységet se zavarjon. Az a testvér, akit a menyegzői beszédre kiválasztanak, már az esemény előtt beszéljen a vőlegénnyel és a menyasszonnyal, hogy hasznos tanácsot tudjon adni, és meggyőződhessen arról, hogy nincs erkölcsi vagy törvényes akadálya a házasságnak, és hogy összhangban legyen az ezt követő bármilyen társas összejövetel terveivel. A menyegzői beszéd körülbelül félórás legyen, és tiszteletet parancsoló módon legyen megtartva, a szellemi értékeket hangsúlyozza ki. Mindenképpen a menyegzői beszéd a legfontosabb minden más, ezt követő fogadással egybevetve.

A keresztény menyegző jó alkalom arra, hogy megmutassuk, mi nem vagyunk „e világból valók” (János 17:14; Jakab 1:27). Tűnjünk ki jó magaviseletünkkel. Ez azt jelenti, hogy időben megjelenünk, nem váratjuk meg a többieket, amivel esetleg gátoljuk a gyülekezeti tevékenységeket. Erre különösen a menyasszonynak kell vigyáznia, mivel a világi rokonok arra biztathatják, hogy késsen — mintha ezzel növelné a tekintélyét. Egy érett keresztény testvérnő a pontosságával kimutathatja, hogy fontosak neki a szellemi tulajdonságok, amilyen például az alázatosság és a figyelmesség! Ezenkívül, ha fényképészt hívnak, hogy készítsen felvételeket erről az alkalomról, fontos a rendezettség. Helyénvaló elvárni, hogy a fényképész zakóban, az alkalomhoz illő nadrágban és nyakkendőben jöjjön, és hogy a fényképek készítésével ne zavarja az előadást. Az ima alatt nem szabad fényképet készíteni. Rendezettségünk dicsőséget fog szerezni Jehovának, és nagyszerű tanúskodás. Nem szükséges megpróbálnunk alkalmazkodni a társadalmi formalitásokhoz, ami elhomályosítaná az esemény igazi jelentőségét.

Nem kell szükségszerűen fogadást adni ahhoz, hogy sikeres legyen a menyegző, de a Szentírás nem ellenzi az ilyen boldog alkalmakat. Ám az igaz keresztényeknél az ilyen összejöveteleknek különbözniük kell a világi fogadásoktól, melyeket pazarlás, túlzott alkoholfogyasztás, dobzódás, vad zene és érzéki tánc, sőt verekedés jellemez. A Biblia a „dobzódást” a hústest cselekedetei közé sorolja (Galátzia 5:21). Könnyebb az összejövetelt megfelelően kézben tartani, ha nem nagyon nagy. Nem kell azért sátort állítani, hogy a népszerű szokásoknak eleget tegyünk. Ha a hely vagy az időjárás miatt úgy kell döntenie valakinek, hogy sátrat ver, ez személyes döntés.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a vendégek számának a korlátozására hatásos módszer a meghívók használata. Bölcsebb személyeket meghívni, és nem egész gyülekezeteket, nekünk pedig rendszerető keresztényekként tiszteletben kell tartanunk ezeket a megszorításokat. A meghívók abban is segítenek, hogy ne kerüljünk olyan kellemetlen helyzetbe, hogy egy kiközösített személy megjelenik a fogadáson, mert ha ez megtörténne, sok testvér és testvérnő lehet, hogy inkább távozna (1Korinthus 5:9–11). Ha egy pár nem hívő rokonokat vagy ismerősöket hív meg, ezeknek a számát kétségtelenül korlátozni fogja, nagyobb fontosságot tulajdonítva azoknak, „akik testvéreink a hitben” (Galátzia 6:10, Úf). Néhányan úgy döntöttek, a világi ismerősöket és a nem hívő rokonokat inkább a menyegzői beszédre hívják meg, nem a fogadásra. Miért? Nos, volt olyan, amikor a világi rokonok olyan kellemetlen helyzetet teremtettek a menyegzői fogadáson, hogy sok testvér és testvérnő úgy érezte, nem maradhat ott. Néhány pár úgy szervezte meg, hogy csak egy kisebb étkezésen legyenek együtt a családtagokkal és a keresztény barátokkal.

A János 2:8, 9-cel összhangban jó, ha választunk egy „násznagyot”. A vőlegény minden bizonnyal egy megbízható keresztényt fog választani, hogy ő gondoskodjon arról, hogy megőrizzék a rendezettséget és a magas irányadó mértékeket. Ha a barátok ajándékot hoznak, ezt „fitogtatás” nélkül tegyék (1János 2:16, Vida fordítás). A zene lehet élvezhető anélkül is, hogy megkérdőjelezhető szöveg, túl nagy zaj vagy vad ritmus rontaná el. Sokan úgy látták, az a legjobb, ha egy vén előre meghallgatja a zenét, amit le szeretnének játszani. A tánc csapdát rejthet magában, mivel sok hagyományos tánc termékenységi táncból ered, és illetlen érzékiség jellemző rá. A világi emberek előtt az „esküvői torta felvágása és a pezsgőbontás” olykor a féktelen viselkedés kezdetét jelenti. Igazából sok keresztény pár úgy döntött, kerülve a bajt, egyáltalán nem lesz alkohol a menyegzői fogadáson.

Mivel Jehovának szeretnénk dicsőséget szerezni, kerülni fogjuk a fitogtatást, vagyis hogy túlzott mértékben felhívjuk magunkra a figyelmet. Még a világi kiadványok is ellene beszélnek a népszerű, túlzásra való hajlamnak. Mennyire nem volna bölcs egy pár részéről, ha adósságba keveredne, mert túlságosan is költséges volt a menyegző, utána pedig évekig kellene nélkülöznie, hogy visszafizesse ennek az egyetlen napnak a költségeit! Az alkalomra viselt ruha természetesen legyen szerény, rendezett és illő egy olyan személyhez, aki magáról azt vallja, hogy Istent tiszteli (1Timótheus 2:9, 10). „A keresztény menyegzőknek ésszerűséget kell visszatükrözniük” című cikk (Az Őrtorony, 1970/4) az öltözékről a következő érdekes megjegyzést tette:

„A menyegző különleges alkalom, így általában mindenki figyelmet szentel annak, hogy vidám és vonzó megjelenésű legyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétlenül egy bizonyosfajta ruhát vagy öltönyt kell viselnie. Mindenki jól teszi, ha figyelembe veszi a helyi divatot, a kiadásokat és a személyes ízlést . . . Ámde ésszerű dolog-e egy túl drága ruhát vásárolni és nagy terheket venni önmagunkra vagy másokra? . . . egyes menyasszonyok örülnek, ha egy kedves rokon vagy barátnő ruhájába öltözhetnek. Mások viszont nagy megelégedést lelnek abban, hogy a maguk készített menyegzői ruhájukba öltöznek, s azt úgy készítik el, hogy más alkalmakkor, a jövőben is használni tudják. De tökéletesen megfelelne egy házaspár részére az is, ha a legvonzóbb, rendes öltözékükben tartják meg az esküvőt . . . Mások, akik talán abban a helyzetben lettek volna, hogy nagyszabású menyegzőt rendezzenek, csak »csendes esküvőt« óhajtottak az idők kritikus volta miatt.”

Ehhez hasonlóan a „díszkíséretben” (a vőlegény barátai és a menyasszony társnői között) nem kell, hogy sokan legyenek. Ők sem szeretnék helytelen módon magukra hívni a figyelmet a ruházatukkal vagy a tetteikkel. Bár egy kiközösített személy jelen lehet a Királyság-teremben a beszéden, de Az Őrtorony 1984/20 száma ezt írja: „Helytelen lenne olyanokat is meghívni, akik ki vannak közösítve, vagy akiknek botrányos életmódja durván megsérti a bibliai alapelveket.”

Jézus ugyan részt vett egy menyegzőn, de elképzelhetetlen, hogy helyeselné azt a népszerű szokást, hogy kocsidíszkísérettel körbejárják a várost zajongva. A rendőrök még meg is büntettek vezetőket, mert dudáltak az esküvői menetben. (Lásd: Máté 22:21.) Mindebben a keresztények nem utánozzák a nemzetekben lévő emberekre jellemző tetteket, a fitogtatást, hanem inkább a szerények bölcsességét mutatják ki (Példabeszédek 11:2).

De vajon részt vegyünk a szomszédaink, világi munkatársaink, vagy távoli rokonaink és ismerőseink menyegzőjén? Ebben minden kereszténynek magának kell döntenie. Jó szem előtt tartanunk, hogy az időnk drága, mivel időre van szükségünk a szolgálatra, a személyes tanulmányozásra és más, családon vagy gyülekezeten belüli elfoglaltságokra (Efézus 5:15, 16). A hétvégéken összejöveteleink vannak, és szántóföldi szolgálat, melyekről nem szeretnénk hiányozni (Zsidók 10:24, 25). Sok menyegző időpontja ütközik a kongresszusokéval vagy az Úr Vacsorájával kapcsolatos különleges szolgálati erőfeszítésekével. Ne hagyjuk, hogy megzavarjanak minket, és ne tudjuk megtenni ugyanazokat az erőfeszítéseket, melyeket a testvéreink világszerte megtesznek, hogy részt tudjanak venni az Úr Vacsoráján. Mielőtt megismertük volna az igazságot, sok időt töltöttünk világi emberekkel, esetleg olyan körülmények között is, amelyek nem szereztek dicsőséget Istennek (1Péter 4:3, 4). Most már más van előrébb nálunk. Mindig megvan a lehetőségünk arra, hogy egy világi párnak elküldjük jókívánságainkat egy lapon, vagy hogy rövid időre beugorjunk hozzájuk egy másik nap. Néhányan ezeket az alkalmakat tanúskodásra használták, újdonsült házasoknak való írásszöveget osztva meg a párral.

Az olyan menyegző, amelyen a szellemi dolgok vannak előtérben, és nem a világiak, valóban dicsőséget szerez Jehovának. Ha a keresztények tesznek azért, hogy elhatárolják magukat a világtól, valamint annak babonáitól és szélsőségeitől, ha nem engedik, hogy a menyegző gátolja őket a rendszeres teokratikus tevékenységekben, és ha szerénységet nyilvánítanak ki, nem fitogtatást, akkor élvezetes lesz ez az alkalom. Ezenkívül tiszta lelkiismerettel és jó emlékekkel tekinthetnek majd vissza erre az eseményre. A bölcsesség és ésszerűség kimutatásával legyen minden keresztény menyegző tanúskodás a tiszta szívű megfigyelők előtt.

[Lábjegyzet]

[Kép a 24–25. oldalon]

A keresztények nem követnek szolga módra minden helyi menyegzői szokást